Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-06 / 55. szám, csütörtök
A gyermekotthonok problémái Az állam 1968-ban 252 millió koronát költött a gyermekotthonokra és ifjúsági internátusokra. Ebből az összegből az egy főre eső kiadások havonta nvintegy 1800 koronát tesznek ki. Noha a gyermekotthonok lakóinak a száma évről évre csökkent, még mindig több mint tízezer 3—18 év közötti gyermek szorul szülei hibáján kivül, haláleset, betegség következtében, tehát átmenetileg, vagy szülei hibájából, zilált családi viszonyok folytán tartósan ezekre az intézményekre. A napokban Prágában megtartott sajtóértekezleten a Cseh és a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium képviselői megfigyeléseik alapján egybehangzóan leszögezték, hogy a még nem iskolaköteles gyermekek 65,9 százaléka, az iskolakötele-: seknek pedig 55,8 százaléka a szülők bűncselekményei következtében veszítette el az otthonát. Ezek a megmételyezett környezetből kikerült gyermekek különleges gondozást igényelnek. Ide tartoznak a fejlődésben visszamaradt cigánygyermekek is. Ezzel a szomorú ténnyel magyarázhatók a nevelők minősítésével szemben támasztott rendkívül nagy követelmények, melyeknek teljesítése legtöbb helyen még sok kívánnivalót hagy hátra. A nehézségeket tetézi, hogy természetesen a legfelkészültebb nevelők fáradozása is csődött mond az idegbeteg, illetve lelkileg nem egészséges gyermekeknél, akiknek gyermekpszichiáterek és pszichológusok állandó felügyeletére volna szükségük. Tagadhatatlan, hogy problémáink nem egyedülállók. Hasonlókkal küzdenek szerte a világon. Mások tapasztalataiból ugyan mindenkor örömmel merítünk, jelentették ki a szakemberek, csakhogy azok nem mindig alkalmazhatók a mi viszonyaink közepette. A további vélemény szerint a helyzet javulása csak preventív intézkedésekkel biztosítható, melyek a család stabilizálásához, a szülök életének megkönnyítéséhez vezetnek. Mert a gyermekeknek igazi otthont még a legszínvonalasabb gyermekinternátus, de még az S. O. S. gyermekfalu sem lesz képes nyújtani. Ez utóbbi megoldást a minisztériumaink dolgozói különben sem tartják ideálisnak. Meglátjuk, hogy a gyakorlat milyen tapasztalatokat hoz majd. —km— A ZSELIZI „ISKOLAPÉLDA" A minap egyik reggel nem sokkal negyed hét után a zselizi magyar gimnázium előtt baladtam el, amikor meglepetésemre 25— 30 diákkal találkoztam, akik táskával a hónuk alatt az iskola felé igyekeztek. Hirtelen kételkedni kezdtem az órám pontosságában, mit keresnének a tanulók fél hét előtt az iskolában? A bejáratnál meg is szólítottam az egyik kislányt, aki Fegyvernekről jár be a magyar gimnáziumba. Elmondotta, liogy a tanitás csak nyolckor kezdődik, de nem jöhetnek a későbbi autóbusszal, mert az B,30-kor érkezik Zselízre. Megtudtam azt is, hogy a meglehetősen álmos szemű gyerekek reggel 5t órakor kelnek . . . Gondolkodóba ejtett ezeknek a bejáró diákoknak a furcsa helyzete, ezért még aznap felkerestem a magyar gimnázium igazgatóját, Gerő Jánost. — Már tíz éve hadakozunk Lévával, hogy változtassanak a menetrenden, de hasztalanul — mondotta az igazgató. — Legtöbbször választ sem kaptunk kérvényeinkre, javaslatainkra. Ha pedig mégis rászánták magukat, akkor „megleckéztettek", hogy korán, illetve későn tettük javaslatainkat. Elcször is nem értem a lévai járás illetékeseinek a viselkedőNAP margójára sét, ahogyan az alulról jövő javaslatokra, észrevételekre reagálnak. Másodszor érthetetlen számomra, hogy a lévai ČSAD tíz év alatt nem volt képes megoldani, összhangba hozni az autóbuszjáratokat az iskola, a tanulóifjúság érdekeivel. Nem egy-két, hanem 40—50 diákról Van szó, akik Hontfiizesgyarmatről és Fegyvernekről járnak be a két zselízi giraná ziumba. Nem célom konkrét javaslatokat tenni, ezt már megtette számtalanszor a két iskola igazgatósága sajnos eredménytelenül. Egyre azonban kíváncsi vagyok: idő előtt, idejében, vagy későn jelent-e meg ez az írás ahhoz, hogy a lévai autóforgalmi vállalat illetékesei figyelembe vegyék, és az autóbusz menetrendjének módosításával végre megoldják a zselfzi „iskolapéldát". TOMI VINCE Japán énekesnő vendégszereplése A márciusi bérletsorozat első estjének attrakcióját Hinako Jamane, japán énekesnő vendégszereplése jelentette. A szép fiatal művésznő tűzpiros, „romantikus" toalettjében különleges jelenség volt ós valóban üdítő színnel frissítette fel zenei hétköznapjainkat. Hinako Jamane a mozarti világot keltette életre. Mozart Exsultáte, jubilate című szopránhangra írt drámai kantáját és II re pastore című operájának egy áriáját adta elő. A művésznő orgánuma nem nagy terjedelmű, de kitűnő énektechnika birtokában Igen jól gazdálkodik a hangjával. Az éneklés magas fokú kultúrája kifinomult művészi felfogással párosul. Előadása egyszerű és pózmentes, mert biztos muzikalitáson és kiművelt énektudáson nyugszik. Nem hangja virtuozitásával, hanem előadásmódjának zeneiségével nyeri meg hallgatóságát. A közönség melegen ünnepelte a felkelő nap távoli országából érkezett vendégünket, a lelkes ováció talán nem is kizárólag művészetének, hanem az exotikum finom fűszerével áthatott bájos lényének is szólt. Az est karmestere, Ladislav Slovák érdekes keretbe foglalta a vendégművésznő produkcióját. A hangversenyt Benjámin Britten Prucell-variációival nyitotta meg. A pompás zenei tréfa címe: Fiatalok zenei kalauza. A szellemes mű variáció sorozat keretében bemutatja az orcheszter hangszereit. Britten a Purcell-témát álsétáltatja az egész zenekaron, játékos és egyben tanulságos módon lehetőséget nyújtva a tájékozatlan hallgatónak, hogy megismerkedjen a zenekar hangszercsoportjaival és az egyes hangszerek színbeli és technikai lehetőségeivel. Ladislav Slovák hatásosan valósította meg a variációs füzér impozáns felépítését. A műsort Dvoŕák aránylag ritkán hallott V. szimfóniája zárta be. (F-dúr, op. 76.). Dvoŕák „Pasztorálja" koncepcióban és kivitelben is az est sikerült műsorszáma volt. Karmesterünk biztos kézzel „vitte" a szimfóniát, kezdve az első tétel békés hangulatától az Andante gyöngédségén és a Scherzo táncos örömén át az erők kibontakozásáig. HAVAS MÁRTA B ! gyakorlat miatt — végsősoron nem a szocialista eszmeiség érdemeit öregbítik ... És ez nem lehet mindegy a számunkra. (íztató — és ezt is meg kell mondanunk —, hogy ma a nézetek sokszor végletes ellentéte dacára egyre gyakrabban tanúi lehetünk a konfrontálásnak is. Annak, hogy az általány-lelkesedés helyett az emberek — a legmagasabb fórumokon is — egyre nyíltabban beszélnek a mát érintő problémákról. S ez igy is van rendjén. Hisz a politika csak akkor érhet célhoz, ha a tömegek bizalmára apellál, s a politika legfelsőbb megszemélyesítői nemcsak a saját hangjukat hallják, hanem a tömegekét, 9 közvéleményét is. S mivel a bizalomért szinte naponta harcolni kell, így nincs más megoldás, mint nyílttá tenni a politikát, s a közvéleményt őszintén tájékoztatni a legkellemetlenebb kérdésekről is. Ez a nyíltság lehet a BIZALOM alapja, s a támogatás fő forrása. És mivel a politikát nem félistenek, s nem is varázslók csinálják, mindennapos gyakorlattá kell tenni ezt a rendszert. Tehát nemcsak a helyeslést, de a beleszólás és ellenőrzés iogát is biztosítani kell. Minél hatékonyabb lesz ez az őszinte párbeszéd, s a társadalmi rétegek mindegyikének bekapcsolása a KÖZÖS teendőkbe, annál több lesz a bizalom, s biztosabb a JANUÁRI út követése. S ezzel tulajdonképpen megmondtuk azt is, hogyan értelmezzük a párt vezető szerepét a szocialista demokrácia kiteljesítésében. Ebből következik az is, mivel a párt ereje a tömegekben van, így a demokráciának is az ő igényeiket kell respektálnia, s nem épülhet egyes személyek jóindulatára, személyi tulajdonságaira. Ez ugyanis aligha nevezhető demokráciának. A párt vezető szerepe önkéntes elismerésének ténye éppen abban van, hogy a demokráciát a társadalom sajátjaként értelmezi, s a vezetés jogában nem a HATALOM mindenhatóságát látja, hanem a BIZALOM megtestesülését. És ebben az értelmezésben egyre jelentősebb szerepet kapnak azok a választott szervek, melyeknek joga és kötelessége, hogy közös formálói legyenek annak az irányvonalnak, mely a legfőbb társadalmi érdekek kifejezője. C z nem jelenti azt, hogy ^ a közösen hozott, s a TÖBBSÉG által elfogadott határozatok teljesítésének útjába álljunk! Ez ugyanis eleve összeegyeztethetetlen a demokratikus centralizmus elveivel. Sőt, a vezetők iránti bizalom korlátjairól sincs szó. (Politikus, bizalom nélkül olyan, mint a hajó — víz nélkül.) A párbeszéd szerepe mindenekelőtt abban van, hogy kiküszöbölheti azt a helyzetet, amikor csupán egyesek a marxista gondolkodás megtestesítői. Ennek következménye aztán, hogy végső soron magát a pártot is inkább önmagukkal azonosítják ... Tehát nem kis vagy nagy Caesárokra van szükség, hanem demokratikusan gondolkodó, a helyzet magaslatán álló vezetőkre, SZEMÉLYISÉGEKRE! Feltehetően így kerülhetjük el azt is, hogy politikusaink ne a panoptikum-figurákat szaporítsák, hanem a történelmi személyiségekét, akiknek munkájára büszkén, megbecsüléssel tekinthet az utókor. Az elmúlt hónapok viharos eseményei, s egy helyben topogásai után sürgető, hogy a kibontakozást keressük, s megfékezzük a gazdasági helyzet további romlását. Ennek azonban alapvető feltétele, hogy konszolidálódjék a politikai élet, s elkezdődhessék az elfogadott határozatok teljesítésének időszaka. Ezt a folyamatot mindenképpen csak segítheti a pártmunkának az a munkastílusa, mely a tömegek megnyerésére épít, s a BIZALMAT visszaszerezve mozgósítani tud azokra a feladatokra, melyek ebben a bonyolult időszakban ránk várnak. E téren azonban nem a türelmetlenség és a radikalizmus, hanem a higgadtság és a meggyőzés elve lehet az eftogadható, s a legjobb tanácsadó. A szocialista eszmék a politika — és a politikusoki — emberarcúságát igénylik, ez pedig nem a túlhajtásokon vagy a túlfokozásokon, hanem a tudatos, célratörő és következetes munkán alapszik. A j ó politika elengedhetetlen következménye az akcióegység, melynek a kitűzött program megvalósítása a legfőbb célja. És ebből a szempontból rendkívül nagy a szerepe a kommunisták fellépésének és tudatos fegyelmének. Csak így valósulhat meg, hogy a társadalom legjobb erőivel szövetkezzenek azon célok megvalósításáért, amelyekért népünk — mír nem egyszer — megajándékozta őket bizalmával... Csak így érhetjük el azt is, hogy a „fent" és a „lent" ne legyenek, ne lehessenek fényévekre egymástól. A bizalom fejében azon^ ban bizalom jár ... Ezt kell országossá tenni, nem a türelmetlenséget és a bizalmatlanságot, mely már annyi roszszat jelentett politika és ember számára egyaránt. . FÓNOD ZOLTÁN SZÜLŐK, NEVELŐK F „Ó R A házi feladatok PAR ÉVVEL EZELŐTT a pedagógusok körében hosszas vita folyt arról, vajon szükség van-e a házi feladatokra vagy teljesen nélkülözhetjük őket. A vitázók megegyeztek abban, hogy oktatásuk mai szintjén nem nélkülzhetjük a házi feladatokat. Az iskolai oktatás időben szigorúan korlátozott volta (megszabott óraszámok) és az egyre növekvő ismeretanyag nagysága közötti ellentmondást úgy próbáljuk némileg enyhíteni, hogy időhiány miatt az iskolában meg nem oldott feladatok otthon, házi feladatok formájában végeztetjük el a tanulókkal (pl. begyakorlás, ismétlés stb.). Házi feladatokra azért is szükség van, mert a tanulónak meg kell szoknia a közvetlen utasítás nélküli önnáló munkát. Közismert, hogy a tanulók nem tudnak mindent bevésni az iskolában, nem egyforma tempóban tanulnak, ezért más-más időtartamra van szükségük az ismeretek elsajátításához. A tanulás tempója és módja közti különbségeket az iskolában nem mindig veheti tekintetbea pedagógus, aki az ismeretek átadásakor a közepes tanulót tartja szem előtt. A lassan, „rágva" tanuló gyermekek lemaradásukat a házi feladatok megoldásakor hozzák be. A házi feladatok célja, hogy a gyermekek az iskolában szerzett ismereteket, jártasságokat és készségeket otthon, a napköziben vagy a tanulószobában önálló munkával elmélyítsék, tökéletesítsék. E cél elérésére különböző feladatok szolgálnak. Legismertebbek az Írásbeli és a szóbeli házi feladatok. Azonban közéjük sorolhatjuk a kötelező olvasmányok feldolgozását, modellek készítését, különböző gyakorlati és gyűjtési munkákat és a hoszszabb ideig tartó megfigyeléseket (időjárás, a növény növekedése stb.) is. A házi feladatok helyes megoldása csak akkor várható, ha kijelölésüket a pedagógus alapos előkészítőmunkája előzi meg. E munka egyik legfontosabb mozzanata, hogy a tanító tisztázza, mit akar elérni a házi feladattal. Ennek eldöntésekor a tanítás oktató-nevelő céljából indul ki. AZ ALSÓBB OSZTÁLYOKANa pedagógus általában gyakorlás céljából ad házi feladatot (pl. betűk írása, olvasás, számolás). Előfordul azonban az is, hogy a tanulóknak az iskolából már ismert anyagot kell otthon elmélyíteniük. Ezen a fokon a tanulás és a gyakorlás anyaga csaknem ugyanaz, mint a tanítási órán tanult tananyag. A példák és gyakorlatok megoldása közösen átvett minták alapján történik. Teljesen új anyag elsajátítását ezen a fokon nem kaphat a tanuló. Más a helyzet a felsőbb osztályokban, ahol már előfordulnak olyan feladatok is, amelyek megoldásához önálló ismeretszerzésre van szükség vagy új összefüggések meglátását tételezik fel, esetleg szempontok megadásával a tanulóknak rendszerezéseket kell végezniük. A házi feladatok formáját az adott tananyag sajátosságéiból kiindulva és a didaktikai szempontokat figyelembe véve a pedagógus határozza meg. El kell döntenie, hogy az adott osztály milyen nehézségi fokú és terjedelmű feladatok megoldására képes. Általános érvényű útbaigazítást nem lehet adni, mert sok függ az adott feltételektől, a pedagógus módszertani felkészültségétől és tapasztaltságától. Utaltunk már arra, hogy a házi feladatokat mindig elő kell készíteni Az előkészítés azonban nemcsak a tanítási óra egyik mozzanata. Az előkészítés egyik legfontosabb része, hogy a gyermeket már az alsó tagozaton megtanítsuk tanulni. Sajnos, a diákok között sokan még a felsőbb osztályokban sem ismerik az ésszerű tanulás módját. Az önálló tanulás alapvető feltétele, hogy már az alsó évfolyamokban tudatosítsuk a növendékekkel az érte*. nes és a mechanikus tanulás közti különbségeket. Ennek tudatában a pedagógusnak fokozott figyelmet kell fordítania a tanítási óra megszervezésére. Arra kell törekednie, hogy a gyremekek vele együtt járják végig a megismerés útját, s módszerei mintául szolgáljanak az önnálló megismeréshez. A házi feladatok előkészítését szolgálják a jó táblai vázlatok is. Különösen a szöveges feladatok megoldását teszik könnyebbé. A jó vázlat segít a szöveg lényegének kiemelésén, a legfontosabb összefüggések meglátásában és rögzítésében. A felsőbb osztályokban a házi feladatok sikeres megoldása megkívánja, hogy a gyermekeket metganítsuk a tanulás helyes megszervezésére és a tervszerű munkára. Az alsóbb osztályok tanulói először az írásbeli feladatokat végzik el s csak azután tanulják meg a szóbeli leckét. A felsőbb osztályokban azonban gyakran előfordulnak olyan feladatok, melyeknek megoldásához nélkülözhetetlen a szóbeli anyag ismerete. Ezért, ha a szóbeli és az írásbeli feladat között összefüggés van, ésszerűbb csak a szóbeli feladatok megtanulása után megoldani az írásbeli feladatokat. KÜLÖN PROBLÉMÁT jelentenek a szóbeli feladatok. Szükséges, hogy még a tanítási ó'rán tisztázzuk, helyes-e a ceruza használata (aláhúzások, jelzések, rajzok elkészítésére) tanulás közben, melyik tanulási módszert (a felbontó vagy a globális eljárást) és mikor helyezzük előnybe, mikor kell megkedenl a lexikonok, szótárak, folyóiratok stb. használatát és hogyan kell azokat kezelni? Útbaigazítást kell adni arra vonatkozóan is, hányszor kell elolvasni az anyagot az önálló felmondásig. Mit jelent a túltanulás és milyen a szerepe a tökéletes bevésésben? Tisztázni kell a szünetek beiktatásának kérdését is. A házi feladatok előkészítése szerteágazó és jelentős erőfeszítéseket kíván a pedagógusoktól. Mégis szükséges, hogy a pedogógusok tanév elején vagy közben egy-egy alkalommal elbeszélgessenek a tanulókkal tantárgyuk tanulásának legjobb, a leginkább eredményre vezető módszereiről. Segítsék növendékeiket önálló munkastílusuk kialakításában. Hangsúlyozni kell, hogy a pedagógusak csak annyi feladatot adjanak — főleg írásbeli feladatokra gondolunk, amennyit képesek kijavítani és értékelni is tudnak. A feladatok mennyiségének megállapításakor mértéktartónak kell lenniük, mert a fejlődésben levő gyermek munkabírása objektíve korlátozott. A tanítási órán a házi feladat előkészítése során a megoldáshoz adjanak mindig útbaigazítást. Ha mód van rá, a tanítási órán egy-egy típusfeladatot közösen végezzenek el. A házi feladatok sikeres megoldása a szülőkkel szemben is egész sor követelményt támaszt. Legfontosabb közülük a gyermek napirendjének helyes kialakítása és betartása. A szülőknek ismerniük kell azt az időpontot, amikor a legeredményesebb a tanulás (9—11 óra és 15—17 óra között). Tudniuk kell, milyen jellegű kiegészítő foglalkozást adhatnak gyermeküknek. Ügyelniük kell arra is, hogy a tanulás szünetében pihentető, szórakoztató munkát végezzen a gyermek. Az adott körülményekhez mérten biztosítsák az otthoni tanulás kedvező feltételeit (külön szoba vagy tanulósarok, megfelelő hőmérséklet és fény, csend, elégséges alvás, pihenés). A házi feladatok helyes kijelölése, az otthoni munka megszervezése és ellenőrzése komoly feladatot ró mind a pedagógusokra, mind a szülőkre. Erőfeszítéseik azonban nem hiábavalóak, mert a fáradozás eredménye lemérhető a gyermek fejlettebb gondolkodásán, gyarapodott tudásán, erkölcsi felfogásán, ízlésének és igényeinek magasabb szintjén. Ezért érdemes áldozatot hozni. KULACS DEZSŐ