Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-05 / 54. szám, szerda

DOBOS LÁSZLÓ: Emlékeim H

a arra gondolok, hogy a húsz év előtti időt kell érintenem, szédülés fog el. A mélység láttán érzett szédület érzése ez; húsz év idő-mélysége csábít, vonz és hív egyszerre. Visszafelé kell lépdelni, lefelé, kézzel-lábbal, körömmel is keresve a meredek „hágcsóit" és „fogódzóit". Élményt érint minden mozdulat, arcokat, hangokat, színeket, sok ezrek sorsát, talán mindnyájunkét. Melyik az indulás legkedvesebb élménye? Maga a kezdet; kuszáltságával, lelkesedésével, romantizmusával, tudatlanságával, és mégis tenniakarásával. A kezdet életösztöne, a kezdet naiv fanatizmusa: ez a közös nagy élmény. Azután kinek-kinek a megáé. Külsőségekben nem sokat különböztünk Déryné „társulatától". Színfalat festettünk, egymást „sinkeltük", műsorfüzetet rajzoltunk, magunk hordtuk szét a meghívókat, székeket „szereztünk", rendező, „dramaturgok" voltunk, egyszemélyben táncosok, szóló- és karénekesek, nevettető vígjáték-figurák és halálosan komoly hős-szerelmesek. Ezt előbb otthon csináltuk, Helmecen. Aztán vándorolni kezdtünk, faluzni. Előbb Verner „bácsi" ment el, motorbiciklin, színpad és falunézőbe, ő volt a CSEMADOK titkára. Saját járműve volt és mindig sáros az utak latyakja lói. Ö „bácsi" volt, mi suhancok, de értettük, szerettük egymást. Gondolunk-e néha arra, hogy ezt a kultúrát „bácsik, nénik" és suhancok kezdték a falvakon újraéleszteni? Magyarországról „szülőlátogatóba" jött diáklány, Szabó Erzsi tanította velünk a legszebb néptáncokat (szép lány volt, s szerelemre méltó, de már elkötelezett). Görögkatolikus paptanár példája ösztökélt énekkar alakítására. Több, mint száz fiatallal hetekig „gyakoroltuk" a munka dalát. S várva várt ifjúsági konferencián belesültünk. A szólamok összhangját csak' nagy jóakarattal lehetett kóruséneklésnek nevezni. De végigmondtuk, aztán „dolgavégezetten" levonultunk a színpadról. Szereposztáskor vőlegény és menyasszony szerepeket vártunk rosszul palástolt türelmetlenséggel. Szombatesténként istentiszteleteken orgonáltam, utána lábbelit váltva néptáncot róttunk verejtékező homlokkal. A színdarabpróbákon szerelmek, nagy szerelmek lobbantak. Jó •lenne tudni, hogy a tüzük ma is melegít-e? Ösztönösen is vígjátékok után kutattunk, Moliére-t találtunk és Gogolt, Dandin Györgyöt játszottunk és a Revizort. Szalaba Károly a „színpados" hetekig bizonygatta, hogy a francia nemesi udvar elképzelhetetlen galambdúc és élő galambok nélkül. Végül is „neki lett igaza." Picasso nélkül is galambok jelképezték a béke és nyugalom vágyunkat, Duda Gyuri gyámoltalan széptevésének színhelyén. Minden szó estére szóló élményt támaszt húsz év múltán is. Melyiket mondjam el? „Alulról" szerveztük a CSEMADOK-ot. Ösztönösen, életösztönünkkel, kultúraszomjunkkal, életakarásunkkal. Ma a CSEMADOK alapító tagjairól beszélnek. Tulajdonképpen hányan alapították ezt a szövetséget? Meg tudnánk-e mindenkit nevezni? Ha lefelé tapogatózunk, a húsz év időhágcsóin ma is embereket tapintunk. Ismeretleneket és emlegetetteket. Holtakat és élőket. A háború után az ismeretlen katonának állítanak szobrot. Ügy érzem, hogy a megszámlálhatatlan ismeretlen nagy tiszteletet érdemel. Csak ezekkel egyidőben vagy ezek mellett, ez ismeretlenek után erősödhettek nevek és tehetségek személyiségekké. Számomra a kezdet és folytatás legnagyobb élménye ez: az Ismeretlenből való teremtés, teremtődés. — Bárcsak sohasem fáradnánk el... FELLEGI ISTVÁN: I

gen, ott voltam, úgymond a bölcsőjénél. Ott, a Duna-parti épület nagytermében, immár 20 éve, ahol összejöttek az „újarcú magyarok", hogy életre hívják a CSEMADOK-ot. Nem úgy öltötték magukra ezt az új arcukat, mint ahogy az ünnepi viselőt szokás, jelentős alkalomra, hogy utána megint levetkőzzék. Régóta viselt és megviselt arcukat őrizték meg makacsul olyannak, amilyennek megmintázta a két háború közötti kisebbségi sorsban, majd a tornyosuló fasiszta viharfelhők láttán mind harsányabban zengő emberségidéző szózat, a „vox humana". Az alárendelt kisebbségben is humánus küldetést vállaló, újkeletű magyar etnikum erkölcsi tőkéjét helyezte zálogba, útravalóul a CSEMADOK-nak az új életbe, a régi „újarcú magyarok" élcsapata. Az újszülötteknek nincs múltjuk. Mégis úgy éreztem — és ma még inkább érzem —, hogy akkor, ott, már gazdag múlttal, mintegy idősebben a saját keresztlevelénél jött világra a CSEMADOK, hogy első lépésével újra csatasorba álljon a Február utáni megújhodás, az emberségesebb demokrácia szolgálatában. Tapasztalatok és élmények? Voltak jók és rosszak is. Az utóbbiak nyugodjanak békében, ami pedig a jókat illeti, talán furcsa, hogy ezek éppen az Ínségben gazdag első időket juttatják eszembe, ma is melengetően. Előbb két kopár helyiség egy Duna-parti romos házban, amit azóta rég lebontottak. Honnan irodabútor, mikor se pénz se posztó? Pincében, kapualjakban front óta kallódó, gazdátlan darabokat hozott rendbe az elvtársi segíteni akarás. írógépet egy neves tollforgatónk mentett hozzánk kölcsönképpen, ami aztán ránk ragadt, mint szamárra a fül. (Bevallom, ludas voltam benne, j Majd az első, sokoldalúan ügyes munkatárs, aki megkockáztatta, hogy a CSEMADOKhoz kösse szekerét, holott még se jelene, s az akkori kételyek szerint, jövője is alig. Majd a második, a „főmunkatárs", csupa szív és lélek; a harmadik, negyedik ... Különféle környezetből, ellenkező nézetekkel, akik sose láttuk addig egymást, mégis, a kölcsönös megbecsülés bizalmával, nyíltsággal hamar szót értettünk, mert egyet akartunk. Jó volt „hazajönni" ebbe a légkörbe hétfő reggel, egyenest az állomásról, a szombat-vasárnapi meg ünnepnapi csatangolások után a falvakon, ahol ilyenkor alakultak gombamód a helyi csoportok. (A „pót-szabadnapot" még nem találták fel, de a heteket akkortájt valahogy szűkre szabták, meg kellett mindig toldani egy rőffel, vagyishogy véggel, a „hétvéggel"). Rs hogy miből éltünk, ha egyszer „se pénz se posztó"? Bizony a tagságból, a tagdíjakból. Előre utalták át a csoportok a bélyegrendeléssel együtt. Igen nézegettük hónap vége felé a csekkszámlánk gyarapodását, jut-e vajon elsején mindenkinek fizetés? [Nem mindig jutott.). Ezek inkább tapasztalatok voltak, de hogy egy jóízű élHittel, optimizmussal dolgoztunk... zottságának elnöksége nagy gondot fordít az új Központi Bizottság összeállítására, és olyan demokratikus elveket érvényesít, amelyek biztosítékot nyújtanak arra, hogy az új Központi Bizottság megfeleljen azoknak a feladatoknak, melyeket a rendkívüli X. országos közgyűlés tűz majd ki. A Központi Bizottság elnöksége mellett a járási funkcionáriusok bevonásával munkacsoport dolgozott, mely — figyelembe véve minden kritériumot — a legjobb és a legaktívabb CSEMADOK tagokat javasolta az új Központi Bizottságba. A demokratizmus egyik jellemzője a többi között az is, hogy a CSEMADOK történetében a küldöttek először választják meg titkos szavazással az új Központi Bizottság tagjait. Nagy feladat áll a CSEMADOK előtt, hiszen felelősséget vállal magára a magyar szellemi élet kialakításáért, a csehszlovákiai magyarok kultúrájának ápolásáért, felvirágzásáért. A feladat nagyságának tükrében azonban látnunk kell azt is, hogy van mire építenünk. Építhetünk száz és száz aktív funkcionáriusra, a CSEMADOK 50 000 tagjára. Építhetünk a műkedvelő együttesek széles hálózatára, nem utolsósorban azokra az eredményekre és gazdag tapasztalatokra, melyet az elmúlt évben elértünk. A sikeres munka eredményeképpen szervezetünknek ma már súlya és tekintélye van. Az elismerést a CSEMADOK a széles alapokra helyezett társadalmi aktivitással vívta kl mind a magyar dolgozók, mind a párt és az állami szervek részéről. És itt szükséges hangsúlyozni, hogy a CSEMADOK-ot az elmúlt húsz év alatt az tette jelentőssé, hogy funkcionáriusai fáradságot nem ismerve járták a falut, emberekkel és emberekhez beszéltek s ha kellett, amennyiben módjukban állott, elintézték az emberek ügyes-bajos dolgait. A mindennapi apró munka volt az alapja annak, hogy a CSEMADOK nem élt át a demokratizációs folyamatban olyan belső válságot, mint a többi társadalmi szervezet, melyeknél a bizonytalanság hangulata éppen azért mélyült el, mert elszakadtak a tagságtól, deklarációkból és nagy szavakból éltek minden konkrét, a^ emberek között végzendő szJpvező munka nélkül. A lelkes munkáért elismerés illeti mind a titkárságok, mind a helyi szervezetek funkcionáriusait, akik szívvel, lélekkel, a szocializmushoz való törhetetlen hűséggel dolgoztak. A történelemben nem egy esettel találkozunk, amikor az emberek lelkesedése csodákat művel. Ogy gondolom, ha valámit magunkkal vihetünk az elmúlt tíz évből az eljövendő évekbe, akkor magunkkal kell vinnünk azt a lelkesedést, akaratot, fáradságot nem ismerő céltudatos munkát, mely az elmúlt húsz esztendőben túlnyomó többségében jellemző volt a CSEMADOK fizetett és önkéntes funkcionáriusaira. A CSEMADOK funkcionáriusait nemegyszer mindenrekész Jánosoknak nevezték, ám ezeknek a „jánosoknak" a lelkesedése sokszor kiegyenlítette a műveltségben mutatkozó hiányokat. Ha megtartjuk azt a lelkesedést, ha ugyanolyan szívvel és akarattal fogunk hozzálátni a munkához, ahogy azt az elmúlt húsz évben tették, és ha ezt az akaratot nagyobb tudással, és magasabb szintű vezetéssel, valamint a társadalom jelenlegi szükségleteinek megfelelő munkamódszerekkel párosítjuk, akkor az elkövetkező években a CSEMADOK újabb nagy sikerek forrása lesz. ménnyel se maradjak adós, elmondok egyet. Sor került az első, szerény közgyűlés összehívására. Az útiköltségeket vállalták ugyan a helyi csoportok, vagy maguk a küldöttek, de miből fogjuk fedezni a többi kiadást, azt még nem tudtuk. „Vakra" játszottunk, mint a ferbliben — és bejött a „kunszt". A közgyűlés reggelén hozza ám a postás váratlanul a ládikót. Megjöttek a zománcozott szép jelvények! Azon melegiben vittük a közgyűlés színhelyére és a küldöttek készpénzért, egy tetemes részét mindjárt vitték is haza. Volt már pénz költségekre, még a számlára is tellett a jelvényekért. De azért így is már dolgoztak az első járási titkárok. Becsületükre legyen mondva, hogy bizony jórészt nagyobb keresetüket hagyták ott, a szerény fizetéssel járó jó ügyért. Lettek ls aztán bajok, mert a rohamos növekedés éppoly rohamos támadásokat váltott ki „hivatalos" oldalról, de a Párt erélyesen belenyúlt és így megoldódtak végül az anyagiak is. Persze fnegszaporodott közben az indulók jól összehangolt kis csapata is. Már a Január óta gyakran bírált „ötvenes évek" nyomasztó torzulásai és praktikái kezdték éreztetni hatásukat általában, és ma természetesnek látom, hogy ezen a hullámon a CSEMADOK sem vádolhatott át száraz lábbal. A lényeges ebben csak az, hogy zátonyok és szirtek között hajótörés nélkül lavírozott át a tavalyi Januárig, a márciusi állásfoglalásáig, a hazai magyarság augusztusi helytállásáig, a nemzetiségi jogok alkotmányos és intézményes biztosításáig, a X. közgyűlésig, amelyen majd jogos elégültséggel elmondhatjuk, hogy azoknak, akik roszszabb időkben is emberek maradtak az embertelenségben, az „újarcú magyaroknak" józan emberségét, amit húsz éve zálogba adtunk, mára búsásan megtérítette a letéteményes: mindannyiunk Pártja, amely épp azért, mert egy tudományosan és történelmileg igazolt eszményt szolgál, minden más párt közül egyedül képes arra, hogy saját erejéből megújhodjon, lerázza a kislelkű nagyravágyók és szolgalelkű ostobák kölöncét. Mert csak őt illeti a vezetés joga. Mit várok a CSEMADOKTOL a jövőben? Hogy amit az előbb mondtam, vigye be széltében a hazai magyarság tudatába. Ha, mint az egyetlen magyar szervezet „szükség törvényt bont" alapon, tavaly mint társadalompolitikai tényező lépett is fel, a továbbiakban is maradjon meg saját keretei között, melyet a X. közgyűlés fog kijelölni. Hozzáértéssel mélyítse el kulturális küldetését, az elmúlt húsz évben általában mostohán kezelt értelmiség bevonásával; találja meg szintúgy magában az erőt a megújhodáshoz, ne hagyja, hogy ez a folyamat hovatovább lemorzsolódjék, eliszaposodjék. Csak így maradhat hagyományokban, tapasztalatokban önmagánál idősebb — és mégis mindig fiatal. FEHÉR DÓRA: Küzdelemben is részünk vnlt Húsz év nagy idő, ha előretekintünk. Visszanézve úgy tűnik, mintha most lett volna 1949 márciusa, amikor megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete. Ott voltam a születésénél. Sőt a fogantatásánál. Azt hiszem, nyugodtan használhatom ezt a kt fejezést, mert bizony, több mint kilenc hónap telt el a CSKP KB-nak a CSEMADOK megalakítására vonatkozó határozató tói, a CSEMADOK megalakulásáig. Az előkészítő bizottság ban már 1948 nyarán megkezdtük a munkát. Nagy ügyszeretettel, reményteljesen, buzgalommal dolgoztunk. Decemberben már meg volt az Oj Szó. Örültünk a lapnak, de a kultúrára szomjas magyaroknak több kellett. Tervezgettünk, tárgyaltunk, készülődtünk. Szép munka volt, de egyben nehéz ts. Mondhatnám, hogy a szervezet a semmiből jött létre. Nem volt helyiségünk, de pénzünk sem. Papiros, ha kellett, az Oj Szó szerkesztősége adott. Helye azonban a szerkesztőségnek is alig volt. Mégis ideiglenesen a szerkesztőségben „helyezkedtünk" el. Ám Itt sem volt íróasztal, de még egy üres szék sem. Szerencsénkre a szerkesztőség helyiségeinek az ablakpárkánya jó mély volt, ott azután állva mégiscsak lehetett írni. Sokáig dolgoztunk ilyen körülmények között. A volt „Csáky palotát" csak nagyon sok utánjárással kaptuk meg. Székházunk már volt, de berendezésünk még nem. fellegi István, az akkori főtitkár leleményességén múlott, hogy másutt kiselejtezett Irodai bútorokkal mi is berendezkedhettünk. Hogy a főtitkár és helyettese — abból állt ugyanis akkor az egész apparátus — több, mint fél évig fizetést sem kapott, azt is kevesen tudták. A munkánk ennek ellenére nem lankadt. Sőt, beutaztuk az ország magyarlakta területét Komáromtól Kassán, Leleszen, Királyhelmecen keresztül Nagykaposig. Az útiköltséget a sajátunkból „előlegeztük". Helyt csoportokat kellett szervezni, tehetséges embereket felkutatni. Egyik nagy célunk a tagtoborzás volt. Jöttek is tömegesen a rendes, becsületes, magyar kultúrára szomjas dolgozók. Többen viszont azért lettek a CSEMADOK tagjai, mert úgy gondolták, hogy ellenzéki szervezet leszünk. Am a CSEMADOK központi vezetősége nem tűrte a sovinizmus megnyilvánulásait. Tagokat veszítettünk el, de kitartottunk a nemzetköziség, a népek barátságának elve mellett. Ogy vé lem, hogy ennek a nevelésnek is az eredménye, hogy a csehszlovákiai magyarok a legválságosabb napokban is becsülettel helyt álltak és hazafiasságból jelesre vizsgáztak. Sok-sok élmény, szép eredmények, sikeres kulturális megmozdulások jutnak még eszembe, de ezek mindegyikéről lehetetlen egy rövid beszámoló keretében beszélni. Csak a szépre szeretek emlékezni, de nem hallgathattam el, hogy sok küzdelemben is részünk volt, amíg eljutottunk az alkotmányban biztosított nagyobb egyenjogúsághoz. Remélem, hogy most már következetesen megvalósul a CSEMADOK Központi Bizottságának a népművelésre, a pedagógiai propagandára, a felnőttek továbbképzésére, a szakember-utánpótlás nevelésére, az elméleti és tudományos munka megindítására és az értelmiségt találkozók rendezésére vonat kozó szép elképzelése. A magam részéről azt várom, hogy olyan értelmiségi gárdával rendelkezzünk, amely az alkotmányban biztosított jogainkat képes lesz a gyakorlatban minden vonalon érvényesíteni. Az anyagot beszerezte és összeállította: BALÁZS BÉLA