Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-04 / 53. szám, kedd

Évzáró pártgyűlések a komáromi hajógyárban # Előtérben a gazdasági kérdések # Kik felelősek a kritikus helyzet kialakulásáért # Saját erejükből nem képesek gazdasági egyensúlyt teremteni # A becsületes munka a leghatékonyabb politikai állásfoglalás — Olyan ez a gyár, mint a süllyedő hajó, meg lehetne menteni, de ... Legyint. Megértem a mozdulatából: kár a szóérti Várom, hogy elmegy, de nem mozdul. Az elkeseredés újabb szavakat lök az ajkára. — Ismeri azt a régi nótát, hogy „ ... egyszer csak elszaladt, elvitte az adó, elnyelte a kamat" — szegény ember házát. Már nem sok kell ahhoz, hogy a gyár is ilyen sorsra jusson. Igaz, most biztatott a kollégám, hogy „a jövő hónapban még megkapjuk a teljes fizetést." Ezt nevezzem távlatnak? Veszélyes „csúcspont" A komáromi hajógyárban az évek óta tornyosuló problémák elérték a kritikus pontot. Ma az üzem még nem sülyedő hajó — bár néhányan ezt állítják —, de tény, hogy a hajógyári kollektíva saját erejéből nem képes megakadályozni a katasztrófát. A mesékben rendszerint gonosz szelek űznek veszélyes játékot a hajókkal, a valóságban: az új gazdaságirányítási rendszer következetlensége, az egyének és a szervek szubjektív elképzelései, és a felelőségrevonás elképesztő hiánya taszítja zátonyra Dél-Szlovákia legnagyobb üzemét. Előkerestem az egy éve készített jegyzetelmet. A gyűrött lapokról csupa reménykeltő, biztató véleményt olvasok. Probléma akadt bőven, de a vezetők egymás után bizonygatták, most „érik" a nagy lehetőség az egy évtizede felgyülemlett problémák, a sok nyitott kérdés megoldására. Másként történt. Mindmáig késnek az akkor feltételezett gyors intézkedések. Persze mindezek ellenére termelnek, gyártják a hajókat. Igen, csupán annyit kell hozzáfűznöm, hogy nagyon sok „legyintést" láttam, s ezek a mozdulatok nem hatnak pozitiven a közhangulat alakulására. Ismert tény, hogy az üzem a múlt évben nem teljesítette termelési tervét, öt hajóval maradtak adósok a megrendelőnek, így az új évet pénzügyi tartalékok nélkül, hatalmas kölcsönnel kezdték. E tényállásból következik a kérdés: miért nem készítették el az említett öt hajót, s egy egész sor apróbb gyártmányt? A pártgyűléseken elhangzott vélemények szerint, a főmotorok minősége, a fedélzeti berendezések és egyéb termékek pontatlan szállítása, vagyis a szállítói-átvevői kapcsolatok lazulása volt a fő ok, amelyhez még üzemszervezési problémák is párosulnak. Vagyis a mai áldatlan helyzetet az üzemen kívüli és belüli megoldatlan kérdések alakították ki. A 3-as számú pártalapszervezet — felöleli a kereskedelmi szakaszt, az anyagbeszerzést, a készletek raktározását és a szállítást végző alakulatot — évzáró gyűlésén elmondották, hogy a termelés előkészítése az anyagbeszerzés szempontjából sokkal roszabb, mint az elmúlt évben. A szállítási határidők betartását még a magas felárak fizetésével sem tudják biztosítani. Több csehországi üzem nem fogadja el a gyár megrendeléseit, mások — például a Pŕerovi Gépgyár — még az 1966-ban elfogadott megrendeléseket sem szállítják a kitűzött határidőre. Dzsungel a köbön Csak így lehet jellemezni a szállítói-átvevői kapcsolatokat, a hajógyár egyik sírásóját. Szinte elképesztő, hogy egyes termelőüzemek a nagyobb önállóság leple alatt miként rúgnak fel — minden előzetes megállapodást. E területen a társadalmi érdek említése legfeljebb gúnyos mosolyt válthat ki. Az anyagpiac korlátlan urai a monopolhelyzetet élvező üzemek. Jelenleg úgy tűnik, nincs az országban olyan szerv, amely képes volna meggátolni további áremeléseiket. A példák százai bizonyítják, hogy alig egy év alatt a hajókészítéshez szükséges félkész termékek ára 3—8 szorosára emelkedett. S a szállító arra sem méltatja a megrendelőt, hogy indokolja az áremelést. A hajógyárban szertefoszlottak az új gazdaságirányításhoz fűzött remények. A szerelőjellegű üzemek rövid egy év alatt elszegényedtek. Miért? A hajók árát 1965-ben állapították meg a külkereskedelmi szervek, anélkül, hogy a termelőt megkérdezték volna. A megrendelő ma is a szerződés szerint fizet, ez teljesen érthető. De mi történt azóta a nagykereskedelmi árakkal? Egy apró alkatrészt — amelyből ezer darabot használnak fel évente — akkor 120, ma 880 koronáért vásárol az üzem. így a hajó ára — nem a gyár hibájából — lényegesen magasabb, mint négy éve volt. Ezt a különbözetet — hajónként több millió korona — főként az anyagárak emelkedése okozta. A hajógyár ezt a különbözetet nem képes fedezni. Már tavaly annyira sokasodtak a kölcsönök, hogy a tervezettnél másfél millió koronával több kamatot fizettek. Kiépíteni az „előrejelzést" A hajók termelési és eladási ára közötti különbözet fedezéséről az irányító szerveknek kell dönteniük. Persze e kérdés összefügg a külkereskedelmi szervek és az exportra termelő üzemek kapcsolatának rendezésével. Arról is szóltak, hogy luxus évente kilencmillió koronát fizetni a Strojexportnak a külkereskedelmi kapcsolatok lebonyolításáért, mert a szerződések lepecsételésén kívül alig tesznek valamit ezért az öszszegért. A pártgyűlés egyik pozitívuma volt, hogy a problémák okait nemcsak a külső hatásokban keresték, hanem megkísérelték felvázolni, hogy milyen kérdéseket lehetne megoldani a munkahelyeken és a gyár vezetőségének szintjén. Vladimír Paprčka mérnök, a martini nehézipari vezérigazgatóság kereskedelmi igazgatója felszólalásában elsősorban az üzemen belül is megoldható kérdések rendezését sürgette. Szerinte már 2—3 éve feltételezték, hogy a 2700 tonnás hajók gyártásával nehéz gazdasági helyzetbe jut az üzem, és legkevesebb három évig nagyobb pénzügyi segítségre szorul. Ezt „érezni" kellett volna a gyár vezetőinek is. Beszélt a hézagos kereskedelmi előrelátásról, a rugalmasság hiányáról. Egy hajót 7—8 hónap alatt készítenek el, de a gyártás előkészítése háromszor annyi időt igényel. A kereskedelmi osztály nem képes gyorsan árajánlatot tenni a külföldi érdeklődőknek — hajóra és más termékekre —, mert hónapokat kell várnia, míg az egyes osztályok kidolgozzák a javaslatot. így nem lehet terméket kínálni és kereskedni. Javasolták, hogy a kereskedelmi osztályon alakítsanak egy technikus csoportot, amely képes lesz rövid idő alatt reális árjavaslatot készíteni minden termékre. A kereskedelmi részleg számára olyan feltételeket kell teremteni, hogy betölthesse az „előrejelző" állomás szerepét. Ebből elsősorban az üzemnek lesz haszna. Mindenki a saját portáján A 18-as pártalapszervezet — a közgazdasági részleg dolgozói — évzáró taggyűlésén — szintén gazdasági kérdések kerültek az érdeklődés homlokterébe. Többen is hangsúlyozták, hogy a gazdasági kérdések megoldása szorosan kapcsolódik a párt vezető szerepének érvényesítéséhez. „Ha nem tudnánk megoldani — a felsőbb szervekkel karöltve — a feltornyosult problémákat, akkor ez kiszámíthatatlan következményekkel járna. A kommunista gazdasági vezetők, a funkcionáriusok s egyáltalán a párttagok elvesztenék az emberek bizalmát. Ezt nem engedhetjük meg." A vitában felszólalók a problémák differenciált megoldását sürgették. A vezetésnek a legfontosabb kérdések megoldására kell öszpontosítania figyelmét. A közgazdászok számokkal bizonyították, hogy a sokat emlegetett szerelőműhely építése — itt készítenék a fedélzeti gépeket és egyéb termékeket — kifizetődő beruházás volna. A költségek, a néhány éve végzett számítások szerint, két év és hét hónap alatt megtérültek volna. A legújabb számítások szerint öt év és két hőnap kell ehhez. Vagyis mindenképpen kifizetődne a beruházás, mert a szerelőműhely üzembe helyezésével a gyár problémáink egyharmada megoldódna. Mindkét pártszervezet becsületére válik, hogy elsősorban a munkaterületükön levő problémák megoldására öszpontosítJák figyelmüket, de véleményt mondanak az egész üzemet érintő kérdésekről is. A gyűléseken a már említett problémákon kívül, a munka- és a technológiai fegyelem megszilárdítása, a dolgozókról valS gondoskodás, a szociális berendezések hiánya, s a dolgozóknak a vezetésbe való konkrét bevonása volt a legtöbbet említett kérdés. Az üzemi pártbizottság az alapszervezetek évzáró gyűléseinek alapján dolgozza ki állásfoglalását, és az üzemi pártkonferencia elé terjeszti. Szükséges, hogy addig a gazdasági vezetés is egyértelmű és világos álláspontra helyezkedjék. Ismertessék a párttagokkal, miként akarják megoldani elsősorban az üzemen belüli kérdéseket, és milyen lehetőség van a külső okok felszámolására. A munkások látják, érzik, hogy hullámvölgybe jutott a gyár. Vannak, akik elkeseredtek, kilátástalannak tartják a helyzetet, de az évzáró gyűléseken a felszólalók döntő többsége nem azt mondta, hogy „kár a szóért", hanem a határozott cselekvést sürgette. Azt mondhatnám ezekre a felszólalásokra, hogy megkondították a vészharangot. Az igazsághoz tartozik, hogy a szorgalom és a kezdeményezés bár igen sokat segíthet, de a gazdasági egyensúlyt már nem képes helyrebillenteni. Ezt a vezetésnek kell megtennie, részben üzemi, de fóként minisztériumi szinten, amíg nem késő. A veszélyt felzö csengő elsősorban nekik szól. CSETO JÁNOS Több gondot, nagyobb megértést Múlnak az évek. Az ember észre sem veszi, megöregszik ... Az előzetes számítások szerint 1970-ben a 65 évnél idősebb emberek a lakosság több mint tizenegy százalékát teszik ki. Az idős emberekről való gondoskodás azonban most nem kielégítő. Nem jelent megoldást a szociális otthonokban történő elhelyezés sem, ahol jelenleg a 65 évnél idősebb emberek 2,2 százaléka él. Számos otthon nem felel meg a követelményeknek, régi épületben vannak elhelyezve és túlzsúfoltak. Az itt élő öregek a magánéletet hiányolják a leginkább. Igen rossz hatással van rájuk, hogy olykor lelkibetegekkel kell egy fedél alatt lakniuk. Egy-egy szobában néha 15-en is laknak. Az idős emberekről való gondoskodás és szociális ellátás fejlesztési koncepcióját most dolgozzák ki. Az illetékesek ezzel akarják elérni, hogy az idős emberek minél hosszabb ideig maradhassanak megszokott környezetükben. Ennek egyik alappillére, hogy kiépítsük országszerte a képzett szociális gondozók hálózatát. Ezek kapcsolatot tartanának az idős emberekkel, különösen a magányosokkal, megkönnyítenék nekik a háztartás ellátását, biztosítanák számukra a társadalommal és a hivatalokkal való érintkezést stb. Ilyen gondoskodás azonban alig ittott létezik. Az első lépés a helyzet javítására 1968-ban történt, amikor a nemzeti bizottságok felvették az első 150 szociális dolgozót. 1970-ig számuknak el kellene érnie a 350-et. Komoly gondot okoz azonban, hogy jelenleg nincsenek iskolák, amelyek erre az igényes munkára előkészítenék a dolgozókat. Például olyan iskolák, amelyek megtanítanának arra, hogy a szociológiai és a gerontológiai ismeretek alapján, hogyan kell gondoskodni az idős emberekről. Köztársaságunkban egyelőre csak egy szociáljogl iskola van, éspedig Prágában, azonkívül Bratislavában a Közgazdasági Technikum mellett működik egy szakosított osztály. Ennek tanterve azonban olyan, hogy csak a hivatalnoki munkára készíti fel a népjóléti osztályok dolgozóit. Hiányzik az ilyen irányzatú főiskola is. Az idős embereknek nagyobb segítséget kell nyújtani, önkéntes dolgozókat kell bevonni ebbe a munkába, amilyenek a nemzeti bizottságok aktivistái, a Vöröskereszt dolgozói, az Antifasiszta Harcosok Szövetségének, a Nőszövetségnek, az ifjúsági és egyéb szervezeteknek tagjai közül kerülnének ki. Nagy jelentőségű az idős emberek szociális ellátása szempontjából a hivatásos gondozói szolgálat, amely nagy segítséget nyújt az idős embereknek, hogy a lehető leghosszabb ideig megmaradhassanak megszokott környezetükben. 1968-ban, amikor sikerült 300 ilyen gondozónőt munkába állítani, 4000-ről 6000-re emelkedett a gondozás alatt álló személyek száma. Ez azt jelentette, hogy aránylag alacsony költségekkel jelentős számú idős ember számára sikerült biztosítani gondozást, akiket különben szociális otthonokban kellett volna elhelyezni. A nemzeti bizottságok azonban nem használják ki kellőképpen azt a lehetőséget, hogy a gondozóknak igényes munkájukért havi 500 koronáig terjedő pótdíjat fizethetnek. Az öregekről való gondoskodás terén tehát bőven akad teendő. Bár az elkö-. vetkező években több szociális otthon építésére számítanak, továbbra is alapvető feladat marad, hogy a legnagyobb mértékben biztosítsuk a szociális ellátó szolgálat különböző formáit, annál is inkább, mert a szociális otthonokban elhelyezetteken kívül az öregek kilencvenöt százalékáról más módon kell gondoskodni. Egyszer mindnyájan megöregszünk. Ezért mindenki, aki erre illetékes, legyen meg minden tőle telhetőt, hogy az idős emberek életének ősze is napsugaras és örömteli legyen. —né— Románo kultűrno jekhetáriben Beszélgetés A. FACUNAVAL, a Szlovákiai Cigányszövetség elnökével A közelmúltban létrefött a Szlovákiai Cigányszövetség, az alapszabályok értelmében önkéntes kultúrszervezet, melynek fő célja segíteni mindazokat a szlovákiai cigányokat, akik arra rászorulnak, illetve nem érik el hazánk többi polgára kulturális és szociális fejlődési szintjét. A szervezet létreföttének okai, illetve tervei felől Anton Facunától, a Szlovákiai Cigányszövetség elnökétől kaptunk felvilágosítást. — A szövetség létrehozása elsősorban azért vált szükségessé, mert a cigánykérdés megoldását szolgáló eddigi intézkedések kevésnek bizonyultak. Pedig a probléma valóban nagy, hiszen jelenleg Szlovákiában mintegy 200 000 cigány él. Ennek körülbelül 20 százaléka Írástudatlan, 30—40 százaléka nem rendelkezik a kötelező iskolai végzettséggel. A cigányok 60 százaléka nem lakik megfelelő lakásban. A felnőtt cigányok mintegy 30 százaléka nincs állandó munkaviszonyban. Mindez azt jelenti, hogy a hazánkban élő cigányok legalább 50—60 évvel lemaradtak a fejlődésben. Ezért is tekintjük egyik fő feladatunknak az elmaradott cigányok támogatását. © Konkrétan mire fog irányulni a szervezet tevékenysége? — Nagy gondot kívánunk fordítani a kulturális és a nevelőmunkára. Létrehozunk egy központi professzionista népi cigányegyüttest és több műkedvelő csoportot. Sportegyesületek létrehozását is tervezzük. S természetesen különböző tanfolyamokat szervezünk. Itt jegyzem meg, hogy még ebben az évben kiadunk egy cigány — szlovák és magyar nyelvű — folyóiratot. Nagy gondot akarunk fordítani az iskoláskor előtti nevelésre. A cigánygyerekek számára külön óvodákat létesítünk. A kötelező iskolai műveltséggel nem rendelkező cigányok részére tanfolyamokat szervezünk. Külön figyelmet kívánunk szentelni a cigányok munkaviszonyának, alkalmaztatásának, mely szerintünk szigorúan összefügg a munkalehetőségek hiányával. Végül alapvető problémának tekintjük a lakáskérdés megoldását. Azon leszünk, hogy a cigányok e tekintetben is váljanak teljesen egyenjogúvá hazánk többi lakosával. © A Szlovákiai Cigányszövetség Központi Tanácsa tehát már megalakult. Mi a helyzet a fárásl tanácsok és a helyt szervezetek alapítása terén? — A járási tanácsok sok járásban már megalakultak — például Dunaszerdahelyen, Léván, Poprádon, Kassán stb. A helyi szervezetek most alakulnak. Hozzávetőleges számításaink szerint az év végére körülbelül 20 000 tagunk lesz. Nagy gondot okoz, hogy kevés értelmiségi jelentkezik a szövetségbe. Az is gátolja munkánkat, hogy egyelőre a központi szervben is minden tisztség csupán tiszteletbeli. Sok függ attól, mikor kapunk kellő anyagi támogatást. Amit eddig kaptunk, kevés. Egyébként a tagsági illeték egy évre 20 korona. Sajnos, nem minden Jár rásban értették meg a szövetség létrehozásának fontosságát, éspedig főképpen az SZNT cigánykérdéssel foglalkozó volt bizottságának a befolyása miatt. E bizottságnak jelenleg még mindig Farkas Imre mérnök az elnöke, aki Írásbeli utasítással megtiltotta, hogy a járási nemzeti bizottságok pénzbeli támogatást nyújtsanak nekünk, mivel állítólag nincs meg az együttműködés az SZNT ezen bizottsága és a Szlovákiai Cigányszövetség Központi Bizottsága közt. Mint tudjuk, a cigánykérdés megoldására alakult kormánybizottságot időközben megszüntették. Ennek hatáskörét a Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium vette át Csehországban, míg Szlovákiában ez a kérdés nincs megoldva. Ez a bizottság még nem fordult hozzánk, hogy együtt kívánna működni velünk, noha erre írásban felhívtuk figyelmüket.