Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-31 / 76. szám, hétfő
KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK, ZALA JÓZSEF TELEXJELENTÉSE Ä gólkülönbség döntött... A jégkororsg-viSághajnokság végeredménye: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Csehszlovákra Kétszer arany- ötször ezüst- és hétszer bronzérmet kapott Csehszlovákia jégkorong-válogatottja a Stockholm előtti világbajnokságokon. Utolsé győzelmét éppen Stockholmban aratta, — húsz évvel ezelőtt. Most, a világbajnok felett aratott két győzelem jogosan keltette azt a reményt, hogy Stockholmban ismét Csehszlovákia áll a világranglista élére. Ehhez azonban legalább döntetlent kellett volna elérnie utolsó mérkőzésén, Svédország ellen. De ez nem sikerült! Így lett a remélt aranybél — lironz . .. Ilyen kiegyensúlyozott harcra az elsőségért senki sein számított a VB előtt. A stockholmi küzdelem sorozat első felében a három esélyes úgy verte egymást körbe, hogy a Szovjetunió Svédországot, Svédország Csehszlovákiát, Csehszlovákia pedig a Szovjetuniót győzte le két gólkülönbséggel. A visszavágókon minden megismétlődött, azzal a különbséggel, bogy a győzelmek egy gólkülönbségre csökkentek. Pontszámban tehát a Szovjetunió, Svédország és Csehszlovákia között nem mutatkozott külünbség, sőt a három nagy egymás között vívott találkozóinak külön mérlege sem. Döntött tehát a VB-n lőtt és kapott gólok közti különbség. Svédország—Csehszlovákia 1:0 (1:0,0:0,0:0) Gólütő: Olsson. A mérkőzése eredményének alakulásában döntő szerepe volt Jirlk sérülésének, akinek már az első harmadban el kellett hagynia a pályát és később már csak mint néző ült a cserepadon Suchý mellett. A csehszlovák együttes utolsé döntő mérkőzését két kulcsjátékosa nélkül vívta és a svédek gólja abban a pillanatban esett, amikor a meggyengült Golonka-sor volt a jégen. A svédek, akik teljes három csatársorral játszottak, korszerű játékot nyújtottak, tömören "védekeztek és gyors ellentámadásokat vezettek. E taktika mestere a hátvéd Svedberg volt. A svéd együttes legjobbjának Holmqvist kapus bizonyult. Két és fél > perces svéd nyomás után a csehszlovák együttes töbÜ helyzetet dolgozott kl, a legnagyobbat a nyolcadik percben, amikor Nedomanský egyedül állt Holmqvisttal szemtíen, azonban lövése elhalt a kapus íábszárvédőjén. A tizenkettedik percben Pospíšil, aki Dzuritla mögött a kapuban feküdt, kézzel ütötte ki a hálóba tartó korongot. A 14. percben az ellenfél bodlcsekolta JiMket, aki sérülést szenvedett és a mérkőzés folyamán már nem lépett jégre. A 18. percben a svédek az üresen hagyott Olsson révén megszerezték a vezető gólt. A második harmadban kezdetBen hullámzott a játék, majd á csehszlovák együttes ragadta magához a kezdeményezést. A 34. percben Hrbatý hagyott kihasználatlanul egy nagy gólhelyzetet. A 35. percben, amikor Nygren a Büntetőpadon ült, Horešovský íesgóít lőtt. A 39. percfien óriási kavarodás támadt a svéd kapu előtt, de a korong nem jutott túl a gólvonalon. Az utolsó harmadban már az első percben Carlsson a kiállítás sorsára került, de a ragyogó Holmquist mindent hárított. A jégen és a nézőtéren egyaránt tetőfokára hágott a feszültség. A csehszlovák együttes fokozta az iramot, és elkeseredetten küzdött a világbajnoki címet jelentő kiegyenlítő gólért. Az 58. percben Sterner megugrott, de Dzurilla védett. A svédek aktívan védekeztek, ugyanolyan gyakran támadtak mint az ellenfél. A mérkőzés utolsó másodperceiben Dzurilla elhagyta a kaput és Nedomanský lépett a jégre, de a svédeknek sikerült tartaniuk egygólos előnyüket. Vélemények. Strömberg, a svéd csapat edzője: „Az ellenfél remek volt. Rendkívül nagyra becsüljük a győzelmet. Rendkívüli mérkőzés volt ez, nehéz megmondani melyik csapat játszott jobban. Nagy szerepet játszott a harc lélektani oldala. Tudtuk előre, hogy minden valószínűség szerint az első gél lesz a döntő." Kostka professzor, a csehszlovák csapat edzője: „A svédek Kiválóan játszottak a védő zónában és ez döntötte el a mérkőzés eredményét. Csak gólhelyzetekkel nem lehet megnyerni egy mérkőzést. Suchý és JIHk hiánya érezhető volt. Szovjetunió—Kanada 4:2 (1:1, 1:0,2:1) Érdekes, izgalmas mérkőzést láthatott az első harmadban a kanadai győzelmet remélő svéd közönség. Meglepetésre, Kanada jobban játszott ellenfelénél. A 6. percben Heindel meg is szerezte A VB palánk mellől MINEK KÖSZÜNHETIK A MESTERHÁRMAST? Egyedülálló sikert mondhat magáénak a csehszlovák jégkorong válogatott. Sorrendben harmadszor tudta megadásra kényszeríteni a Szovjetunió sorozatban hatszor világbajnokságot nyert csapatát. Ezzel kapcsolatban így nyilatkozott együttesünk két edzője. Pittner: „Az volt a döntő, hogy sikerült a szovjet csapatra kényszerítenünk a mi játékmodorunkat. Az ma már mindenki számára világos, hogy a szovjet együttest a saját fegyverével nem lehet legyőzni. Aki elfogadja a csapat játékmodorát, vesztett ügye van. Erre a legjobb példa második itteni mérkőzésünk, második harmada a Szovjetunió ellen. Akkor 2:0-ás vezetésünk tudatában kissé indokolatlanul könnyített csapatunk, s az eredmény egy kettőre 2:2 lett. Már akkor úgy láttuk, hogy csak az a csapat szerezheti meg a végső győzelmet, amely Ismét a maga kezébe tudja kaparintani a kezdeményezést. Ez nekünk sikerült, s a nagy sikerből az egész csaiat derekasan kivette részét. Ogy Arzem, hogy ezúttal Nedomanský »s Dzurilla teljesítménye kívánkozott az élre. Dicséret Illeti a játékosokat azért, hogy kulcsemberünk, a sérült Suchý hiányát szinte maradéktalanul nagyobb erőbedobással igyekeztek pótolni." Kostka a többi között a következőket jelentette ki: „Már évekkel ezelőtt rájöttünk' arra, hogy erőnlét, de főleg taktika terén fel kell fejlődnünk a szovjet együtteshez. Ez szívós munkával sikerült. Felkészülésünk minden ezelőttinél alaposabb, taktikai fegyelmünk jobb, s a Játékosok nem vesztik el olyan könynyen a fejüket. Még a legnehezebb helyzetekben ls feltalálják magukat. Végleg elhessegették azt a tévhitet, hogy a szovjet válogatott az amatőrök körében verhetetlen Jelenlegi játékosanyagunk reménnyel tölthet el bennünket a Jövővel kapcsolatban is." VIHAR ELŐTTI CSEND Így jellemezhetnénk a VB utolsó előtti napját. A finnek hamar rájöttek, hogy a jelenlegi kanadai csapat ellen nincs sok keresnivalójuk, s láthatólag az ötödik hely végleges rangadójára tartogatták az erejüket. Az amerikaiak nagy lendülettel kezdtek a svédek ellen, 2:0-ás vezetésük után már az első harmadban súlyos hátrányba kerültek. Azután dicséretes módon tartották magukat, bár azt is észre lehetett venni, hogy a svéd csapat a legjavát csak a vasárnapi döntőre tartalékolta. A NAGY NAP A VB utolsó játéknapján először az A-csoport Jogosultságáért folyt a harc. Az ember szinte el sem akarta hinni, hogy mindkét együttes mögött kilenc nehéz mérkőzés van. Az első harmad kiegyenlített küzdelme után jött a finn vihar, amely szinte pillanatokon belül eldöntötte a találkozó sorsát. Így tehát a finn csapat Kanadában ls az „A" csoport tagja lesz, míg az USA együttesének Romániában kell megpróbálnia kivívnia az A-csoportbeli 1971-es szereplés Jogát. Ha nem vesz részt a „B" csoport küzdelmeiben, nem Juthat vissza az „A" csoportba. Szinte a torna kezdete óta az volt az érzésünk, hogy ez minden idők egyik leggyengébb amerikai csapata, s bár a nyitány utáni katasztrófa után alaposan összeszedte magát, nem érdemtelenül Jutott számára az utolsó hely. A finnek öröme kétszeres a vezetést csapatának. Továbbra is Kanada veszélyeztetett többet. A 14. percben azonban egyenlített a szovjet együttes Romisevszkíj révén. A második harmadban alábbhagyott az iram. A 23. percben Mlhajlov juttatta vezetéshez a szovjet válogatottat. Az utolsó játékrész gólütői: Malcev (47. perc), Mihajlov (48) és Demarco (50j. ÜSA—Svédország 4:10 (2:6, 1:1, 1:3) Az első harmad hetedik percében 2:0-ra vezettek az amerikaiak. Az újságírók már szenzációra számítottak, azonban a svédek rövidesen magukra találtak, és az első húsz perc után 6:2-re vezettek. Egyik-másik gólban az amerikai kapuvédő, Curran is ludas volt, aki a második harmadban formába lendült és neki köszönhették az amerikalak, hogy ez a har mad döntetlenül végződött. Az utolsó játékrészben a svédek továbbra is fölényben játszottak és biztosan érték el kétszámjegyű győzelmüket. USA—Finnország 3:7 (1:1, 0:5, 2:1) Az amerikai válogatott számára ez volt az utolsó lehetőség a kiesés elkerülésére, és ezért nagy lendülettel vetette magát játékba. Az első harmadban sikerűit lépést tartania a finnekkel, akik a második harmadban fokozták az iramot, és pontos összjátékkal ötgólos előnyre tettek szert. A fáradt amerikai játékosok sokat szabálytalankodtak, és a finnek az emberfölényt rendre kihasználták. Finnország—Kanada 1:6(0:2, 1:3,0:1) Az első harmadban a finnek kitámadtak, de közben két gólt kaptak, s ezt követően már takarékoskodtak erejükkel. A kanadalak Jó iramot diktáltak, tetszetősen kombináltak, és látványos gólokat ütöttek. A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE: 1. Szovjetunió 10 8 0 2 59:23 18 2. Svédország 3. Csehszlovákia 4. Kanada 5. Finnország 8. USA 10 8 0 2 45:19 18 10 8 0 2 40:20 18 10 4 0 8 28:31 8 10 2 0 8 26:52 4 10 0 0 10 23:37 0 ezen a virágvasárnapnak hívott napon. Sikerült a bentmaradást biztosítaniuk, s ráadásul ők lettek a kétfordulós, új rendszerű VB legsportszerűbb csapata, ők kapják a Fair Play serleget. ITT A VILÁGCSAPAT, AZ ALL STARS Szinte a finn—amerikai mérkőzés végével egyidejűleg nyilvánosságra hozták az újságírók által kijelölt világválogatott felállítását. Ebben a következő játéko-' sok kaptak helyet, kapustól a balszélsőig: Dzurilla — Suchý, Svedberg — Nedomanský, Sterner, Fírszov. Ez nagy megtiszteltetést Jelent a csehszlovák együttes számára, hiszen tiárom játékosát vették figyelembe, összesen 150 újságíró vett részt az ankéten, s közülük 58 volt a svéd. A legtöbb szavazatot Suchý kapta, akit 144-en minősítettek a legjobb hátvédnek. Dzurillára 59, Holmquistra 58 szavazat Jutott. Sterner 119, és Firszov kereken 100 szavazatot kapott. Jaroslav Holík mind középcsatár 18, mind balszélső 14 szavazatot kapott, tehát összesen — 32-t. MÉG EGY ÉRDEKES ADAT Alaposan megfigyelték, hogy a VB három legjobb csatára hogyan működött. A statisztika arról tesz tanúbizonyságot, hogy egy-egy mérkőzésen átlagban Nedomanský 18,54 percet, Firszov 21,54 percet, Sterner pedig 23,51 percet volt a Jégen társai között. Nedomanský 2,50, Firszov 1,31, Sterner pedig 1,51 percet birtokolta a korongot. Ez azt is Jelenti, hogy a bűvös fekete jószágot Firszov és Sterner lényegesen kevesebbet dajkálta, mint a csehszlovák óriás. Az előbbi kettő már jellegénél fogva többet készít elő, míg Nedomanský inkább végrehajtó. Az is igaz, hogy Nedomanský sokszor kapott alkalmat a csapat emberhátránya során és akkor természetesen minél többet igyekezett a korongot ellenőrzésében tartani. ZALA JÓZSEF Kétségtelen, hogy az idei jégkorong-világbajnokság iegnagyubb bravúrját a csehszlovák válogatott hajtotta végre, amikor mindkétszer legyőzte a Szovjetunió együttesét. A világbajnoki címet mégsem Csehszlovákia szerezte meg . . . Felvételünk a második szovjet—csehszlovák mérkőzésről készült. Klapáč Zlnger kapujára lő. Szlovákiai fölény az országos ökölvívó bajnokságon Feltörőben a fiatalok 9 Úgy látszik, nincs baj az utánpótlással A dubnicai kultúrotthon nagytermében négy napon át folytakas országos ökölvivő-bajnokság küzdelmei. Különösen a döntőkre volt zsúfolt a terem, és nemcsak az ülőhelyek voltak foglaltak, hanem nagyon sokan a nézők közül állva szurkolták végig az összecsapásokat. Nyolcvanan léptek szorítóba és a 11 súlycsoportban megrendezett döntőbe 12 szlovákiai fiú került, s közülük kilencen szereztek bajnoki címet. Közéjük számítottuk a kassai Verest is, aki azonban jelenleg Gstín katonáskodik. Mindez arról tanúskodik, hogy Komáromban, Kassán, Nyilrán és főleg Dubnicán megfelelően foglalkoznak az utánpótlással és kitűnő ökövívőkat nevelnek. Az edzők közül többen elégedetlenek voltak a selejtezők lebonyolításával, mert például csütörtökön csaknem éjfélig folytak a küzdelmek, ami bizony nem „ízlett" a versenyzőknek. A szakemberek azt javasolták, hogy a jövő évi országos bajnokságot két és fél nap alatt, kellene megrendezni. Az Idei országos bajnokságot a fiatal ökölvívók előretörése Jellemezte. Számtalan kemény összecsapást láthattunk és a versenyzők dicséretére váljék, hogy — különösen akik a döntőkig jutottak — végig kitűnően bírták a nagy megterhelésű, igényes versenysorozatot. Örömmel láttuk: a dubnicai fiúkon kívül a dél- és kelet-szlovákiai ökölvívók is feliratkoztak a bajnokok listájára. A komáromi Jády edző eredményes munkájáról tanúskodik, hogy Sárközy és Kovács ismét legyőzte valamennyi ellenfelét. A kassaiak közül Hriclsan és az OstI színeiben versenyző Veres végzett az első helyen. Sárközy eddig kétszer nyert Junior és kétszer felnőtt bajnokságot. Győzelméhez most sem fért kétség. Végig ő irányított, technikás, gyors ökölvívást produkált. Kovács, akt eddig három ifi és két felnőtt bajnoksággal dicsekedhetett, ezúttal is igazolta, hogy az intelligens ökölvívók közé tartozik, aki ha kell, nagyon keményen tud ütni ls. Ellenfele, a 18 éves Juchelka a tavalyi ifjúsági bajnok nagy ígéret. Értékes győzelmet aratott Veres, aki az 1967-es 88-as országos bajnokot késztette megadásra. Az ugyancsak kassai Kriclsan, a keménykötésű Russot — Némefiek olimpiai bajnok neveltjét — győzte le. Kitűnően helytállt a nyltrai Szpisiak, aki a többszörös orszáVB-selejjtezo NDK—Olaszország 2:2 (1:0) Berlinben zsúfolt stadion fogadta a pályára lépő csapatokat. Az NDK a 26. percben Vogel révén szerezte meg a vezetést. Az olaszok Ríva góljával az 55. percben egyenlítettek. A 75. percben Kreische újból a németeket Juttatta előnyhöz, de négy perccel a befejezés előtt Riva ismét egyenlített. A hajrában az olaszokat csak a balszerencse ütötte el a győzelemtől, mert két, szinte holtbiztos helyzetben hibáztak. A VB 3. selejtező csoportjában csak 3 ország válogatottja küzd. Olaszország mindkét ellenfelével már játszott idegenben. Wales válogatottját l:0-ra legyőzte, most pedig Berlinben ért el 2:2 arányú döntetlent. Legközelebb az NDK—Wales találkozóra kerül sor. gos bajnok, a Tokiót és Mexikót Járt Kučerát utasította a második helyre. A nehézsúlyúaknái a húsz éves galántai Gyerák (Jelenleg a Dukla Bratislava versenyzője) mutatkozott be Jó oldalról. Számára a többszörös válogatott Cemerys egyelőre legyőzhetetlen akadályt jelentett. A kitűnő testi felépítésű fiatal versenyző azonEan a jövőben még sokat hallathat magáról, mert minden adottsága megvan ahhoz, hogy eredményes ökölvívó váljék belőle. Az országos bajnokság végeredménye: 48 kg-ig: 1. Pražienka (Dubnica),2. Neíleha, 3. Baláž és Szatmáry. 51 kg-ig: 1. Sárközy (Komárom), 2. Kočkovský (Olomouc), 3. Ondrus (Praha) és Bárky (Opava). 54 kg-ig: 1. Veres (Űstf), 2. Morávek (Dubnica), 3. Primus (BudSjovice) és Junas (Rakovník). 57 kg-ig: 1. Kovács (Komárom), 2. Juchelka (Opava), 3. Spánlk (.Ostrava) és Kympel (Ostí). 60 kg-ig: 1. Hricisan (Kassa) 2. Russ (Ostí), 3. Cibulka (Opava) és Mládek (Dubnica). 83,5 kg-ig: 1. Brázdil (Dubnica), 2. Aksamint (Ostrava), 3. Hájek (Prága) és Lysonek (OpaVa). 67 kg-ig: 1. Szpisiak (Nyitra), 2. Kučera (DéCín), 3. Cerný (K. Vary) és Tykva (Prága). 71 kg-ig: 1. Stantien (Dub'nlca)v 2. Kernel (Olomouc), 3. Funk (Proste jov) és Prfiša (Prága). 75 kg-ig: 1. Heiduk (Déčín), 2. Ožvoldík (Dubnica), 3. Buéko (Dubnica) és Ivanecký (Ostrava). 81 kg-ig: 1. Kapfn (Prága), 2. Rybanský (Dubnica), 3. Stejskal (Brno) és Kovalčík (Nyltra). 81 kg felett: 1. Cemerys (K. Vary), 2. Gyerák (Pozsonv). 3. Cúi (Dubnica). Josef Pospech, a Szlovák Amatőr ökölvívó Szövetség elnöke á bajnokságról így nyilatkozott: — Általános színvonal emelkedéséről nem Beszél hetünk. Csupán az 57, 60 és 83 és fél kg-osok csoportjáBan volt magasabb a színvonal mint tavaly, örvendetes, hogy a fiatalok Jól mutatkoztak Be. Az őrségváltás tehát zökkenőmentesnek látszik. Nagyon tehetséges közülük Juchelka, Aksamit és Cúz. Tőlük méltán várunk jó folytatást. A bukaresti Európab'ajnokságon_ néhány tapasztalt, már Bevált versenyzővel együtt á fiatalokból is szerepeltetünk Jónéhányat. Remélem, nem okoznak csalfidást. KOLLÁR JÖZSEE A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 13. Játékhete első búzásának nyerőszámai: 2 • 13 38 42 47. A második húzás nyerőszámai: 7 31 38 39 48 47. A prémiumok elosztása: Gyűjtőhely: Sorozatszám Sorszám Összeg Pošta Blovice t052368 85 20 000.— Pošta Ustl n/L. tl54í93 145 40 000.— Dukla Praha U320773 628 40 000.— Pošta České Velonlce j 871345 117 60 000 — TJ Meteor Praha e497 247 10 420 60 000.— Pošta Celákovice jB55788 810 fiO 000.— Slavoj Višehrad y783140 31 487 20 000 — A SAZKA 13. játékhetének 42 találatos szelvénye: 1 2 3 4 5 8 7 8 9 10 11 12 1 x 2 x 1 1 2 1 1 x 1 1