Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-30 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

NEMES" NAW EVA: A villanyóra negyedkilencet mutatott — tizenöt percet kések — gondolta magában és ernyője alól kipillantott, mielőtt lelépett a járdáról. Várnak. Nem baj, várjanak... Kényelmesen átment az úton és a park mellett figyelmesen nézegette a sáros földből kínlódva sarjadó zöld füvet... A bíróság épülete úgy állt a zuhogó esőben, mint egy kiöregedett börtönőr. Húsz évvel ezelőtt nem esett az eső. Azon a koraaugusztusi napon, a tárgyalás után —„ elnyűtt szürke szövetruhájában itt üldögélt a lépcsőkön és azon gondolkozott, hogy hol fog este lefeküdni. Bent ilyen problémáim nem voltak, — szólalt meg benne cinikusan az emlékezés. Valaki virágot nyújtott feléje és a múlt lépcsője visszabillent a mába. Ugyanazon a lépcsőn ma hóvirágot árulnak. Akkor ősz volt, most tavasz van. — Tavasz —, ismételte el betűzve, mint egy régen hallott idegen kifejezést... — Mibe kerül egy csokor? — Hat korona. — Kicsit sok! — Ezért? Ez nem vízben áztatott háromnapos áru. Ha megszagolja, még érzi rajta az erdőt meg a föld szagát. Olyan friss, mint maga a tavasz. Ha te vagy a tavasz, akkor megérsz nekem hat koronát —, mondta a hóvirágnak, miközben a folyosón a 151-es szobát kereste. Már éppen megfogta a kilincset, amikor valaki rászólt: — Talán megvárná, amíg sorra kerül? Ránézett az álldogáló emberekre és szótlanul leült a padra. — Én itt állok már egy órája, — folytatta az előbbi hang —, ő meg be akar sétálni... Nekem viszszak kell mennem a munkába. Én dolgozom! — Lehet, hogy ő is, jelentette ki egy férfi. Az ilyen, aki ide is virággal f ön, az ráér — fejezte be a témát a kövér hang. íróasztal előtt ls volt egy hosszú szőnyeg. Apám két évig törlesztette érte a részleteket... A fürdőszobában volt egy kerek tükör, semmi különös, de csak adják szépen vissza... A ruhaneműkre pausálban kiegyezek... Ha mindent összeszámítok, egészen csinos összeg jön ki, talán egy autót is vehetek majd ... Volt egy hármasszekrény ... Egy vitrin ... Egy kávéfőző... Igen, egy kávéfőző, majdnem elfelejtettem, pedig ahhoz ragaszkodom, mert azt még akkor kaptam, amikor... amikor nagyon fiatal voltam ... Az volt az első tárgy, ami egyedül az én tulajdonomat képezte. Azóta már sokkal smodernebb főzőket készítenek, de egyiken sem lehet olyan fő kávét főzni, mint azon: két üveglombik, spirituszszal melegítve és a tetején a síp, ahol kicsap a gőzI Mindig boldog voltam, ha elkezdett sípolni, úgy éreztem, hogy a gőzzel együtt nekem is magasba törnek a vágyaim, és hittem benne, hogy az életben úgy török majd jel, mint az a hang... Hol van az már! A rökamié mellett volt egy kis kovácsoltvas asztal, görbített lábakkal, és azon volt egy fénykép, mi hárman, a gyerekeimmel. Nem ... ezt talán nem kérem... kinevetnek érte. De miért ne? Azt a képet is akarom, a gyermekeim gyerekkorát ts akarom... Hogy azt nem lehet visszaadni? Akkor is akarom! Es az írógépet is akarom, ez természetes ... Volt egy világoskék frotir pongyolám, anyámtól kaptam, anyámtól, akinek nem mehettem el a temetésére, akitől nem búcsúzhattam el, pedig meg akartam mondani neki, hogy mindazok ellenére, ami történt, én boldog ember leszek..: Követelem az anyám utolsó perceit, hogy megmondhassam neki, hogy lesz belőlem valaki ...és valóraváltom az álmait... Az én álmaimat is visszakövetelem ... Majd, ha bemegyek, ezzel fogom kezdeni... Igen, az álmaimmal ...Az előszobában volt egy háromlábú faasztalka. Nem felejtek, de tálán nem is fontos, fából volt, és ez Már sok mindenért szégyellte magát az életben. Gyakran olyanért is, amiért másoknak kellett volna szégyenkezniük. Most elöntötte arcát a pír. Lopva körültekintett, s bár senki sem nézett rá, félve húzta szét táskáján a zipzárat és lassan, hogy senki észre ne vegye, beletette a hóvirágot. Idegesen nézte az óráját. Tíz óra volt. Az előtte levő most ment be, utána ő következik. Vajon meddig kell még várnia? A hóvirág is elfonnyad. Mi lenne, ha kivenné? Végeredményben azért nem szólhatnak semmit. — Nem, nem —, vibrált benne a gondolat —, főbb, ha a táskámban marad. Ami ott bent az aftón túl van, az múlt... Ahhoz a hóvirágnak semmi közel Es különben is, kl mer most nekem valamit mondani — meditált magában. A várakozás idegessé és nyugtalanná tette. Most senkt nem fog semmit szólni. Most én fogok beszélni... Végre elmondok mindent és követelem, hogy adják vissza... Mit is adjanak vissza? Semmi nem futott eszébe ... Mindent össze kellett volna írni egy hosszú listára, három példányban és tanúkkal Igazolni, hogy... Mit is kell igazolni... Igen, azt kell igazolni, hogy a benyújtott követelés valóban az ő tulajdonát képezte. Tulajdon ... Tulajdonjog... — ismételgette magában, de semmi sem jutott eszébe abból, ami valamikor az övé volt, amit elvesztett és amit visszakövetel... Először is visszakövetelem a lakásomat... Aztán a szent György faliszőnyeget, igen, szent György, amint legyőzi a sárkányt, azt feltétlenül... a fényképezőgépet ... a rózsaszínű babos ágyneműt ...Az O G Š i— N 00 3 t/> ISI o £ to O x: elég... Es követelem a bézs színű nagy borzos díványpárnámat ... azon ábrándoztam húszévesen és készütem feltartóztathatatlan akarással az életre ... Követelem, mert elölről akarom kezdeni... Voltak vágyaim, és követelem, hogy ... Ebben a pillanatban vésztfóslóan megszólalt a kávéfőző. Dermedten nézett maga elé. A sípoló hang egyre erősödött és betöltötte az egész folyosót. — Megvagy! — kiáltott fel kábultan —, kérem, ez a sípoló kávéfőző az enyém! Az enyém volt... — ... tudja tanúkkal igazolni? — Igen! — Akkor vesztettem el, amikor húszéves voltam, és... — Nem igaz! — sípolt a főző —, Te soha nem voltá húszéves és én soha nem voltam a tiéd. — De igen. Követelem, hogy adják vissza, az enyém, fogják el és tegyék ide elém ... — Engem húzz ki a listából, én már nem vagyok. Sípolta a kávéfőző és a bíróság épülete beleremegett. Kint állt az utcán. Tenyerén tartotta a hóvirágot, és hagyta, hogy hulljon rá az eső ... Be kellett volna mennem, ha már tdejöttem... Miért futottam el? Mindennek a kávéfőző az oka. Milyen fogon szólal meg a múlt sípoló hangján — áttörve évtizedek sötétségét az, ami már nincs... Visszafordult, de ahogy szembetalálta magát a bíróság épületével, minden ablakból sípoló kávéfőzők Integettek feléje. — Te vagy az erősebb, — mondta megadóan és fáradtan eindult, ellenkező irányban. A tócsákba, hulló esőcseppeket nézegette, és ctpOfe orrával belerúgott egy-egy kőbe. Valaki megszólította: Mit rugdal maga ott? Vegye fel és hozza idei Ö nem hajolt le — Szabad polgár vagyok — gondolta. Amikor visszatért a munkahelyére, a kérdések özöne zúdult reá: — Ilyen hamar megvolt a tárgyalás? — Igen ... — Holnap is kell mennie? — Nem, már nem kell. — Es mindent megfizetnek? — Igen ... — Hát ez nagyszerű! — mondta valaki lelkendezve és Irigység csengett a hangjában. — Csak nem ott kapta a hóvirágot? Mert ez már túlzás lenne! — Nem ... — Ilyen kártérítés mellett igazán megengedheti magának azt a könnyelműséget, hogy hat koronáért hóvirágot vegyen magának —, szólalt meg az ekonomikus hang. — Nem vettem, egy Ismerőstől kaptam — hazudta és arra a hóvirágra gondolt, amit néhány nappal ezelőtt látott valahol egy üvegpohárban egy szekrény tetején ... — Szóval, mindent visszakap, amit elvesztett? A kávéfőző kibontott hajjal, húszévesen táncolt végig az íróasztalán. Igen, mindent vissza fogok kapni — mondta rövid sz&net atán és nevetni próbált. — Mégis csak más világot élünk —, hajolt közel hozzá az egyik munkatársa. — Maga is megérte, hogy rehabilitálták. Jó utána lenni, ugye? — Nem, nem Jó — válaszolta majdnem kiáltva, és széles mozdulattal a kávéfőző után akart nyúlni, ami még mindig ott táncolt az asztalán, de a munkatársa megfogta a kezét: — Ne vágjon fel! Az nem áll jól magának. — Igaza van... — mondta és lassan leült. Az asztalra könyökölve tenyerébe temette arcát és hallgatózott. Egy sípoló hangra várt... Johanns Rösler: MOZI Irma imád moziba járni. Hiszen még csak tizenkilenc éves! És melyik fiatal nem rajong ezért a szórakozásért? - Hogy tetszett a film, Irma? - kérdeztem tőle. A kislány fülig pirult. - Nem néztem oda - vallota be boldog mosollyal. - Ugyanis Péterrel voltam. Tessék megengedni, hogy bemutassam Pétert. A vőlegényem. • Ezután sokáig nem találkoztunk. Váratlanul futottunk össze egy mozi előcsarnokában. Irma már kilenc éve volt Péter felesége. Előadás után együtt indultunk útnak. - Hogy tetszett a film, Irma? - kérdeztem tőle. - A film? - sóhajtotta a fiatalasszony. Nagyon keveset láttam belőle. Annyi gondom van, hogy nemigen figyeltem oda. Mindenfélén töprengtem közben. A lányunk influenzás volt, és még nem jött egészen rendbe. Remélem, nem marad a betegségnek következménye. A fiamnak meg most bújnak ki a fogacskái, egész éjjel sírt, egy szemhunyásnyit sem aludtunk. Más problémák is vannak. Még nem fizettük ki a hűtőszekrény részleteit, de már függönyöket kellene vásárolni, Péternek pedig új télikabátra van szüksége. Anyám sem egészséges, és az orvos levegőváltozást ajánlott neki. Honnan vegyünk ennyi temérdek pénzt?— Moziba mentünk, hogy kikapcsolódjunk, de hiába, itt is ezek a dolgok jártak az eszemben, és egyre töröm a fejem a megoldáson. Teltek-múltak az évek. Irma betöltötte a negyvenötöt. És megint moziban ül Péterrel, kéz a kézben, mint mindig. - Hogy tetszet a film, Irma? - kérdeztem előadás után. Fölnevet: - Tetszett, bár tulajdonképpen nem is figyeltem oda. Mindenfélén töprengtem közben. Pétert előléptették. Most új lakásba költözünk, szép kertes villába. Azután arra az elragadó fiatalemberre gondoltam, akit a lányom meghívott a múlt héten. Négy hét múlva szeretnék a gyerekek megtartani az eljegyzést. A kelengye már nagyjából megvan. A fiunk is megnőtt: most érettségizett. Nagyon boldog vagyok, amikor az életünkre gondolok. És mikor van ideje az embernek, hogy mindent átgondoljon? Csak a moziban ... Irma időközben hatvannégy éves lett. Férjezett lányával, nős fiával ül a moziban. A gyerekei magukkal vitték, hogy ő is kimozduljon hazulról. Péter három évvel ezelőtt örökre elhagyta. De a gyerekek tudják: anyjuk megszokta, hogy férjével kéz a kézben ül a moziban, hót jobbról-balról megfogták a kezét. Előadás után megkérdezték: - Hogy tetszett a film, anyuka? - A film? - Irma elmosolyodott, azután bevallotta: - Amikor elkezdődött a híradó, észrevettem, hogy otthon felejtettem a szemüvegemet. Nem akartam szólni nektek, mert tudom, hogy valamelyikőtök hazaszaladt volna érte, és akkor nem látja a film elejét. De tudjátok mi történt aztán? A sötétben elaludtam, és apátokkal álmodtam ... SZIRMAI MARIANNE fordítása I I