Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-21 / 68. szám, péntek

A Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulójára .... . : . Télen-nyáron lehet pihenni, gyógyulni Karlovy Varyban. (Miroslav Macha felv.) F él évszázad múlt el 1919. március 21. óta, azóta a nap óta, amelyen a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom után Magyarországon is uralomra került a proletariá­tus. Az oroszországi esemé­nyekkel ellentétben békés úton, vérontás nélkül jött létre a Magyar Tanácsköztársaság. Ezt a körülményt, illetve az 1918. évi burzsoá demokratikus for­radalmak szocialista forrada­lomba való átnövésének lehető­ségeit nem vizsgálhatjuk csak belpolitikai szempontokból. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom különösen erős ha­tást gyakorolt Magyarországon, a háborút vesztett országban, melynek burzsoáziáját hatalmi eszközeit elvesztette és lejárat­ta magát, ahol a felbomlott nemzetiségi állam alapjaiban megrendült. Ahol kiutat csak a forradalmi proletariátus mu­tatott, mert politikája megfe­lelt az egész magyar nemzet érdekeinek. A magyar szocia­lista forradalom :1919-ben meg­mutatta a proletárforradalmak kettős, nemzetközi és nemzeti tartalmát. A magyarországi vi­szonyok között, mivel az antant hatalmak veszélyeztették az ál­lam létét, a patriotizmus jelen­tős szerepet játszott a tanács­hatalom megalakulása előtt és után is. Másrészt a szocializ­mus, mely a nemzet független­ségét is biztosítani kívánta, a nemzetközi forradalom sorsá­hoz és a Szovjetoroszországhoz való szövetséghez kapcsolódott Az 1919. évi magyar forradalom tehát nemcsak nemzetközi, ha­nem népi, nemzeti forradalom is volt, melyben egybefonódtak a munkásosztály és a nemzeti lét érdekei. A magyar munkás­osztály vezető ereje, a Kommu­nisták Magyarországi Pártja ne­héz problémák megoldása előtt A ránylag későn lettem té­vé-tulajdonos. Eddig ki­deríthetetlen okból ellenérzést vált ki belőlem a technika túl gyors fejlődése. Tudatalattim olyasvalamit sugallmaz, hogy elhamarkodott dolog e sietség. Lelkileg nem nőttünk még fel technikai előmenetelünkhöz, nem vagyunk elég komolyak, elővigyázatosak, és ezért úgy járhatunk, mint a gyufával ját­szadozó kisgyerek, saját fe­jünkre gyújthatjuk a házat. Hogy mégis eltértem elveim­től, bedugtam fülem tudatalat­tim hangjai előtt, az főleg az utóbbi idők történelmi esemé­nyeinek köszönhető, melyek bűnügyi játéknál is izgalma­sabban tükröződtek egy ideig a világ távolbalátóinak képer­nyőin. Ekkor mondtam — is­merve szerencsémet —, mi­helyt nekem is lesz távolbalátó szerkezetem, kitör a világbéke és a hírközlés mindhárom, ná­lunk is fogható kanálison olyan unalmas lesz, mint a pinty! Nem tudom, ül-e a hasonlat? Unalmas madár-e a pinty? Egy bizonyos, amióta tévékészülé­kem elfoglalta helyét a számá­ra kijelölt asztalon, azóta világ­4 rengető honfoglalás nem tör­tént a nagyvilágban. Sejtelmem tehát igazolási nyert... Ré­szem van azonban — olyan iz­galmakban, amilyenekről nyu­godalmas tévé-előtti életemben sejtelmem sem volt. A játék neve: Hol a kép? — Itt a kép! Merre a hang? — Erre a hang! Ezzel egyidejűleg új szavakat kényszerülök elsajátítani. Ami általános műveltségem szem­pontjából nem előnytelen, előnytelen viszont azért, mert ezeket az új kifejezéseket ál­landóan összecserélgetem. Mo­nitor, reproduktor, vertikális szinkron, horizontális szinkron, oszcillátor ... stb., stb Ál­talános napi szóhasználatomból eddig hiányoztak, mégis egé­szen jól megvoltam. No, de belátom, a fejlődés nem szélmalom, nem lehet el­lene hadakozni. Tehát tanulok, J és izgulok, persze. Léhát éppen ezért szereztük be a tévét. 1989 !Bárha én egészen másfajta iz­galmakat reméltem tőle ...) . 21. Eddig — például — el sem tudtam képzelni, hogy az em­5 ber idegrendszere bizseregni kezd, amikor a képernyőn a kép hullámzik, mint a Bala­ton. Balatonnál az ilyesmi egyáltalán nem feltűnő, de egy dalfesztivál közepette? Az éne­kes foga hol elefánt agyarként nyúlik- felém, hol eltűnik a szájüregben. Kedvem lenne utá­na bújni. A szép szőke énekes­E n és a technika nő egyidejűleg teltkarcsú és hordó kövér. Idegen gépeken az ilyesmit eddig fel sem vet­tem. Azt sem, hogyha a műkor­csolyázót dicsfény övezi, a mo­torbiciklista olyan lesz, mint egy absztrakt szobor, és a já­tékfilmben a hős a hősnővel egybegabalyodik. Ami a témá­nak nem árt, de a szemnek igen! Űgy éreztem, újfajta jár­vány áldozata lettem. Olyasva­lamiket látok, amiket eddig so­ha... Aztán itt van az állandó havazás. Különösen a hatodik kanális áraszt felém téli han­gulatot, amikor a bemutatott képen szaharai nap ontja a su­garait. Ezen sikerült segítenem bizonyos csavar segítségével, melyet addig forgattam, amíg a napsugár minden egyébbel el­tűnt és csak a havazás maradt. Meg a hang. De micsoda hang! A szomszédaim rögtön átkopog­tak a falom. Ojabb csavar. A hang elnémult. Azt hittem, örökre. De nem! Ojabb csava­riníásra előkerült valahonnan, de immáron gyögdécselt. Meg­árthatott hangszálainak a szűn­ni nem akaró hófúvás, mert csak suttogás telt már az ere­jéből. Mint egy mutáló kamasz, olyan volt a hangja a televí­ziómnak. —- Jöjjön egy szakember! — adta ki türelmét vesztve a jel­szót a házunk ura és parancso­lója, akinek a nevét kitörüllie­tetlenül beiktatták személyazo­nossági igazolványomba. A szakember megjelent, meg­tapogatta a szerkezetet. — jó gép — mondta olyan hangon, mint ahogy kora ifjú­ságában kijelenthette: jó nő! Azután ő vette kezelésbe a gé­pen fellelhető csavarokat. Aránylag rövid időn belül sike­rült elérnie, hogy a képernyőn megjelent egy labdarúgócsapat, és kisebb-nagyobb rivalgások között rúgott néhány gólt. No, és hogy végül az a csapat győ­zött, amelyiknek a szakember drukkolt, az is jó volt. Az utolsó gól után a mester szak­szerűen elzárta a gépet, fel­vette a mérkőzés megtekintésé­ért járó díjat és eltávozott. Azóta a képernyőn se hang, se hír! Se kép — természete­sen. Pedig most már megelé­gednék akárcsak egy kis hava­zással, vagy egy kis vibrálás­sal, vagy félórányi motorzúgás­sal. Legyen az bár falrenge­tő... Fene egye a szomszéd idegeit, kl törődik vele? Egy süketnéma, vak, tévékészülék — mit tagadjam — nagyon le­hangoló jelenség a lakásban. Olyasmi, mint egy beteg kis­gyerek ... vagy tán még annál is rosszabb. Egy gyerek leg­alább nyöszörög. Most ülök cso­dára várakozva, vadonatúj tévé­készülékem előtt és elképze­lem, mi minden történhet ez idő alatt a nagyvilágban, amíg én a horizontális és vertikális vonalakra várok. Várom, hogy a gép életjelt adjon magáról, vibráljon, ordibáljon. Dehogyis kívánok tőle értelmes szöveget, összefüggő ábrákat. Túlzás volt idáig is ilyen igényeket támasz­tani vele szemben. Vágyálom számomra, és jóidéig az is ma­rad, hogy szép, erős. nagy gé­pem ismét havazni, zúgni kezd­jen, absztrakt ábrák villogja­nak domború üvegén. Most már megértem őt — antigép az én gépem, nem olyan akármilyen naturalista szerkezet, és ha még egyszer az életben csilla­gokat lát rajta a szemem — nagyon meg lennék elégedve. Tehát türelmesen várok. ' Várom a horizontális és vertikális hullámokat. S hogy az idő hamarabb teljék, tánc­dalokat hallgatok öreg, kiszol­gált táskarádiómon. DÁVID TERÉZ állott. A nemzeti önállóság, a társadalom szocialista átépíté­se, a parasztkérdés igazságos megoldása, a nemzetiségek helyzete és sok más bonyolult kérdés került napirendre. E nehéz kérdések megoldását vál­lalhatta a fiatal magyar kom­munista párt, mert a proletár­hatalom mögé nemcsak a dol­gozók, hanem a Tanácsköztár­saság első szakaszában a nem­zet nagy többsége is felsorako­zott. A Magyar Tanácsköztársa­ság békés úton történt megala­kulásának tartós nemzetközi je­lentőségét e körülmények de­terminálják. A tanácshatalom megalaku­lása után elsősorban a politikai hatalom gazda­sági alapját kellett megteremte­ni. E szempontból a Magyar Tanácsköztársaság aránylag előnyös helyzetben volt, mert a békés úton megalakult tanács­hatalom a forradalmi intézke­dések gyors megvalósítását tet­te lehetővé. Ezenkívül az orosz forradalom tanulságait is fel­használhatta. Hátrányos volt viszont, hogy a bel- és külpo­litikai helyzet nem hagyott sok időt a régi bürokrácia eltávo­lítására az államapparátusból, a tanácsok forradalmi vezetői tapasztalatlanságának áthidalá­sára, az ellenforradalmi erők megsemmisítésére, a munkás­paraszt szövetséget zavaró és gátló hibás intézkedések kikü­szöbölésére, a kommunista párt társadalmi vezető szerepének biztosítására. A polgári értelmi­ség, a szakemberek, akiket a kormányzótanács vezető helye­ken is foglalkoztatott, eleinte elfogadták ugyan az új hatalmi rendszert, de később a proletár­diktatúra szélsőséges intézke­dései miatt már nem ismerték el mindannyian a munkásosz­tály vezető szerepét. A magyar társadalom többségének szo­ciáldemokrata, kispolgári néze­tei, burzsoá-feudális-dzsentri szokásai, erkölcsei a tanácsha­talom megalakulásával nem szűntek meg önmaguktól. E szemléletekkel szemben éles ideológiai harcra volt szükség, mégpedig a proletárdiktatúra gazdasági, társadalmi, szervezé­si intézkedéseivel egyidejűleg. Más szavakkal: a politikai és gazdasági intézkedésekkel pár­huzamosan a szociálpolitika és kultúrpolitika megváltoztatása érdekében radikálisabb intézke­désekre volt szükség. E felada­tok megoldását erősen hátrál­tatták az ellenforradalmi erők és a fegyveres intervenció által kiváltott háború. A katonai intervenció elleni fegyveres védekezés szükséges­sége újabb nacionalista hullá­mot hozott létre, mely a fegy­veres ellenállásnak honvédő há­ború jelleget adott. Ez a helyzet olyan új internacionalista nem­zetiségi politikát követelt, mely az úri Magyarország „ezeréves Szent István-i birodalom" esz­méjével ellentétben a monar­chia megszűnésének s az utód­államok megalakulásának reali­tásából indult ki. A Tanács­köztársaság nem akart az utódállamokkal háborúba ke­veredni s nem egyszer ki­jelentette, hogy nem áll a területi integritás elvének alapján, de ugyanakkor han­goztatta, hogy „a területi kér­déseknek az imperialista hódí­tás alapján való megvalósítását ellenzi". (Vörös Ojság, 1919. IV. 7.) Az antant által szervezett intervenció, mely a magyar ta­nácshatalom megsemmisítésére irányult, nem kedvezett a bé­kés megegyezésre irányuló kí­sérleteknek, s így a magyar ta­nácshatalom léte a defenzív honvédő háború kimenetelétől függött. A nacionalista hangu­latok ellensúlyozására a ma­gyar kommunistáknak az inter­nacionalizmust, a forradalom és a védelmi háború osztályharcos jellegét hangsúlyozták. A gya­korlatban azonban mégis utat tört magának a nacionalizmus. Ennek hatása különösen Szlo­vákiában volt érezhető. A magyar kommunisták által propagált szocialista forrada­lom programja és a proletár internacionalizmus vonzóereje, melynek nevében a magyar vö­rös hadsereg segítséget nyúj­tott Szlovákia proletariátusá­nak, s forradalmasította az el­nyomottakat, az éremnek csak az egyik oldalát képezte. Az érem másik oldalán a magyar hazafiasság mutatkozott, mely a „magyar területek felszaba­dítása" jelszavával Szlovákia magyar lakosságában reménye­ket keltett, de a nem kevésbé hazafias szlovák lakosságban ellenkező hatást váltott ki. Igen bonyolult helyzet alakult ki, melyben az ellentétes nem­zeti és osztályérdekek összeüt­közésére került sor. E kérdés megvitatása azonban a Szlovák Tanácsköztársaság problémájá­hoz tartozik, melyhez ez év jú­niusában visszatérünk. A Ma­gyar Tanácsköztársaság mélta­tásával kapcsolatban elsősor­ban az a körülmény érdemel fokozottabb figyelmet, hogy a magyar kommunisták, Kun Bé­lával az élen, sohasem számol­tak a történelmi Magyarország visszaállításával. A nemzeti el­lentétek megszűnését a szocia­lista világforradalomtól, a „nemzetközi szovjetköztársa­ságtól" várták. E zt igazolja a Magyar Ta­nácsköztársaság ideigle­nes alkotmányának föde­ratív alapon álló elgondolása, valamint Kun Béla több hivata­los megnyilatkozása is. A jú­niusi pártkongresszuson pél­dául a pártprogrammal kapcso­latosan mondotta, hogy „az egymással szövetséges tanács­köztársaságok rendszerére tö­rekszünk a legteljesebb nem­zeti és kulturális autonó­miával, az önkormányzatnak, függetlenségnek biztosításával". Ezt igazolja a Tanácsköztársa­ság végleges alkotmányának gyakran idézett 88. cikkelye is, mely szerint a tanácshatalom nem állja útját annak, „hogy a felszabaduló területek népes­ségük és gazdasági erejük foly­tán erre képes nemzetei a Ta­nácsköztársasággal szövetséges külön tanácsköztársaságokat al­kossanak". A Magyar és a Szlo­vák Tanácsköztársaság kölcsö­nös nemzetközi viszonyának ke­reteit magyar részről éppen ez a rendelkezés volt hivatva biz­tosítani. A Szlovák Tanácsköz­társaság szlovák és cseh veze­tőinek elképzelései szerint a szlovák proletariátus a cseh proletariátussal kívánt a kihar­colandó szocialista Csehszlová­kiában együttélni. A Szlovák Tanácsköztársaság vezetői arra számítottak, hogy a szocialista köztársasággá változó Csehszlo­vákia a Szovjetunióval és a Ma­gyar Tanácsköztársasággal szö­vetségben küzd majd tovább a világforradalom győzelméig. Ilyenek voltak az orosz, ma­gyar, szlovák és cseh kommu­nisták elképzelései 1919 nya­rán. A történelem azonban más irányba terelte a fejlődést és a szocialista eszmék megvalósítá­sa a forradalmárok következő generációja által vezetett, s a második világháborúban harco­ló dolgozó tömegek osztályré­sze lett. A Magyar Tanácsköztársa­ság eredményei és hibái történeti tanulságul szol­gálnak a nemzetközi munkás­mozgalomnak. Bukása ellenére a magyar nép történetének leg­kiemelkedőbb eseményei közé tartozik, mert a magyar nép nemzeti és szociális problémáit a lenini eszméknek megfelelő módon akarta megoldani. A Magyar Tanácsköztársaság fennállásával nem változtatott a nemzetközi munkásmozgalom helyzetén, de tapasztalatai se­gítségére voltak elsősorban á szomszédos utódállamok mun­kásmozgalmának, és hősies el­lenállásával átmenetileg enyhí­tette a Szovjetunióra nehezedő intervenció nyomását. Azt a segítséget, melyet a csehszlo­vák proletariátusnak nyújtott, s amely a Szlovák Tanácsköz­társaság megalakulásával érte el tetőfokát, Szlovákia forradal­mi munkássága az osztályharc további szakaszában hatéko­nyan értékelte. Ezért az 1919. évi forradalmi eseményekre Csehszlovákia dolgozói is tisz­telettel emlékeznek. Dr. VIETOR MÁRTON, a történelemtudományok doktora

Next

/
Oldalképek
Tartalom