Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-20 / 67. szám, csütörtök

A természelkedvelők uniója A technika világában a civilizáció következtében egyre többen menekülünk a természetbe, élvezve annak szépségét, csendjét. Van, aki magányosan barangol az erdőkben, és sokan csoportosan keresik fel a természetet. Vagy egy évvel ezelőtt létrejött a junák (cserkész) mozgalom, amely a gyermekeket — 15 éves korig a természetszeretetre neveli. Ám nagyon sokan később, felnőtt korukban sem mondanak le erről a kedvtelésükről. Különféle táborozásokat, kirándulásokat szerveznek. Azok, akik aktív turisztikával foglalkoznak, négy hónappal ezelőtt létrehozták a Szlovák Táborozók Unióját, s tiszteletbeli elnökükké V. Borodovöák mérnököt választották meg. Az unió vezetősége Pozsonyban sajtótájékoztatón ismertette az alapszabályzatot és a programot. Ennek alapján csak néhány érdekességet említünk meg. A táborozók családja egyelőre kevés tagot számlál, vagy 1500-at, ennek ellenére tevékenysége nagyon sokrétű és érdemleges. Fő célja a természetszeretetre való nevelés. Az unió tagjai alapkiképzésben részesülnek, megtanulják a táborozás fortélyait, az elsősegélynyújtás alapjait, a természetben való tájékozódást, megismerkednek különféle sportágakkal, versenyeket, vetélkedőket rendeznek stb. Télen és nyáron többször, előre meghatározott céllal központi táborokat létesítenek. Felkutatják hazánk eddig ismeretlen természeti szépségeit és kellőképpen propagálják őket. Kö telességüknek tartják a természetvédelmet. Az unió tagjai külföldi csereakciókon ls részt vesznek, egyelőre Svédország gal, Kanadával, Belgiummal, Ír országgal, Romániával és Ju goszláviával vették fel a kapcsolatot. Szó van arról is, hogy részt vesznek nemzetközi favágóversenyen, s hogy a jövőben expedíciókat küldenek külföld re. Április 24-én Récsén megrendezik a szlovákiai táborozók országos összpontosítását. S ez még nem minden. Szaktanácscsal szolgálnak, szakirodalomról gondoskodnak, felszerelést vásárolnak, klubokat létesítenek, nyári lakokat kölcsönöz nek. Csábító feltételek. Hisszük, hogy ezen a téren senkit sem ér csalódás, mert a tagságot mindenki önkéntesen vállalja, önkéntesen tevékenykedik. Hogy ki lehet az unió tagja? Minden meglevő és alakuló kis vagy nagy közösség tagja, kor határ nélkül, mindenki, aki hajlandó letenni a fogadalmat és betartani az alapszabályzatot. —ozo— A MÁSODÉVES KATONÁK FIGYELMÉBE Az idei télen, nem egyszer szenvedtünk a szénhiány miatt. Ez azt jelenti, hogy fokozni kell a szénfejtést, és bányáinknak újabb dolgozókra van szükségük. Éppen ezért a kormány december 17. ülésén elhatározta, hogy az idén leszerelő katonák között toborzást végez; a bányák részére 1850, a határmenti mezőgazdasági üzemekbe pedig 150 katonát akar megnyerni. Azok, akik a bányákba jeletkeznek, 18 hónapra szóló szerződést Írnak alá. A mezőgazdaságba csakis állandó jellegű munkaviszonyba ajánlkozók jöhetnek számításba. Persze mindenki nem jelentkezhet. Elsősorban is a hadsereg harci képessége nem szenvedhet csorbát, másodszor fontos az illető egészségi állapota, mert nem mindenki akalmas a föld alatti munkára. Azok akik a Považská Bystrlca-i gépgyárban, a Kelet-szlovákiai Vasműben, a martini ős a dubnicai gépgyárban, a bratislavai Slovnaftban, a Dimitrov Vegyiüzemben dolgoztak, csakis akkor jelentkezhetnek, ha a munkaadójuk igazolja a munkaviszony megszüntetését. Ha az egyességre nem kerül sor, az illetékes JNB értesíti a jelentkezőt, hogy az erre vonatkozó rendelet 51. paragrafusa első bekezdése értelmében mondjon fel. Azok a katonák, akik a mun kaszerződést aláírják, április 30án leszerelnek, kivéve az utászegységeket, akiknek leszerelését július 31-ben határozták meg. Az érdeklődőknek bővebb felvilágosítást az egységparancsnok ős a toborzást végző járási nemzeti bizottság munkaügyi osztálya nyújt. —né— NAP margőjara Kereskedelmünk és a propagácie Egy nemrégen megtartott sajtóértekezleten megtudtam, hogy a kereskedelemben dolgozók a tiszta haszonból bérként négy százalékot kapnak. Itt lehet egyebek között keresnünk az udvariatlanság, a nemtörődömség, a „viszi vagy nem" gyökerét. De van a dolognak egy másik oldala is. Nálunk a propagációra szánt összeget belekalkulálják a kereskedelmi számvetésbe, s csak természetes, hogy ilyen alapon erre a célra az illetékesek a minimumot fordítják. Ismeretes, hogy Nyugaton a propagáció terén egész masinériát foglalkoztatnak. Az e célra fordított összeg nagy tételt tesz ki. S a piackutatás bebizonyította, hogy ez a pénz százszorosan visszatérül. Sajnos, mint már annyiszor, most sem tudjuk elfogadni a jó tapasztalatokat. Nem elegendő valamit gyártani, el is kell tudni adni. A régi kereskedők azt a nézetet vallották, hogy nincs olyan áru, amelyre nem lehet vevőt találni. Nálunk azonban még a jó árut sem tudjuk kellőképpen kínálni. Kezdjük csak az alapvető dolognál: a csomagolásnál. Ha érvényes, hogy a ruha teszi az embert, akkor érvényes, hogy a megfelelő adiusztáció kínálja az árut. De a propagációnak van számtalan más formája is, például a televízióban, rádióban, sajtóban közzétett hirdetések, falragaszok, kiállítások stb. Szükséges, hogy néha olcsó árut dobjunk a piacra, máskor viszont drága minőségűt — sohasem feledkezve meg azonban a gyártó üzem propagálásáról. Kell, hogy bizonyos árucikkeket csak egy bizonyos helyen lehessen megvásárolni. Kell, hogy a vásárló rászokjon egy-egy üzem készítményére stb. Nem kétséges, hogy a kereskedelem egyik legfontosabb láncszeme a propagáció, szükséges volna tehát, hogy nagyon rövid időn belül megfelelő helyet kapjon gazdasági életünkben. —ozo— Az első emeleti szoba-konyhás félkomfortos lakásban halkan koppannak a szavak. A márciusi délután bekönyököl az ablakon, az udvaron erdőkből indult suhancszelek sípszavára mozdulnak a meztelen faágak. Három ember ül az asztal körül. Hanák János nyugdíjas ács, Hanák Jánosné a felesége és a riporter, aki a múltról faggatja a két fáradt, az évek és az élet terhétől görnyedő embert. Tulajdonképpen semmi nem tette időszerűvé ezt az írást, sem kitüntetés, sem születésnap, sem házassági évforduló nem indokolja, hogy ezt a két embert akarom bemutatni. Mindössze azért akarom megírni életrajzukat, mert az utóbbi időben nagyon sokszor hallom az életet, a harcot éppen elkezdő fiataloktól: „Nekünk ma rossz, nagyon rossz!" Hanák Jánosné kétéves volt, amikor meghalt az apja, és 14 éves korában vesztette el az édesanyját. Tizennégy éves korában Ismerte meg a csengők kegyetlenségét. Mert a cselédek sorsát akkoriban a csengők irányították. Az ébresztőóra csengője, mely durván harsogva parancsolta ki az ágyból a fáradt gyermektestet, és a csengő, melyet az úr, vagy az úrnő nyomott meg a szalonban, jelezvén, hogy kívánsága van, parancsot akar adni. És aki a csengő gombját a szalonban nyomta, nem tudta hogyan rikácsol, berreg a pokoli szerkezet a konyhában, vagy a cselédszobában. 1922-ben elkerült Franciaországba. Nem azért, hogy a gall kultúra szépségeit tanulmányozza, hogy megcsodálja a Louvre képeit és a Szajna partján gyönyörködjék az alkony szépségében. A cukorgyárakban dolgozott, férfimunkát végzett, nehéz munkát, kevés bérért. 1943-ban tért vissza Szlovákiába, menekült, nehogy a németek elhurcolják kényszermunkásnak a birodalomba. Húsz évvel ezelőtt, 1949-ben ment feleségül Hanák Jánoshoz. Huszonkilenc évig dolgozott. Havi nyugdíja: 451 korona. Egyszerű munkásasszony, sorsa fukar volt, kevés örömöt, sok bánatot adott. Napjai fogyóban, vágyai kihűltek, már csak a csendes békére vágyik, hogy szépíthesse otthonát, locsolhassa az ablakában pompázó viráÉLETRAJZ gokat, és amikor elfárad, leülhessen egy karosszékbe és olvashassa a újságban a vajúdó, mindig újat szülő világ híreit. Talán már csak egy nagy vágya van: szeretne a Sportkán nyerni. Mire költené a pénzt? Adna a sógorának, sírkövet csináltatna a szüleinek és elutazna Párizsba, hogy láthassa a várost, az országot, ahol fiatal éveit töltötte. Llanák János a csejtei Voll•• springer-birtokon kezdett dolgozni 12 éves korában, mint szolgagyerek. Onnan az építkezésre került, és csak évek után tanulhatta ki a szakmát. De mit ért a szakma, ha nem volt munka? Hanák János bebarangolta munka után az egész köztársaságot és sokszorosan érezte a munkanélküliség nyomorgó kínjait, mert apja halála után özvegy édesanyjáról, húgáról és öccséről ls ő gondoskodott. Azt mondja, két nagy eseményt Ismer: 1945-ben a felszabadulást, ami az ő életét is megszépítette, megkönnyítette, amikor az ő dereka is kiegyenesedhetett, és 1968-ban a dubCeki Irányvonal győzelmét, amelyet 6 már a partról nézett, de amely a fejlődés gazdag távlatait nyitotta meg munkástársai előtt Hatvanhét éves koráig dolgozott, havi nyugdíja: 1015 korona. Nyugdíjas embernek hosszabbak a napjai. Mit csinál Hanák bácsi a hosszú napokkal, mivel tölti ki a lassan múló órákat? Olvas, elmegy az üzletbe bevásárolni, leül a televíziókészülék elé, de sokszor dörmögve feláll, mert nem tetszik a műsor. Miért nem adnak régi filmeket?! Mit szeretne? Egy darabka földet, egy kis kertet, ahol eltiblábolna, virágokat ültetne... Ez a vágya a jelek szerint nem teljesülhet. (Csakugyan olyan nagy a helyhiány a Bratislava-Nivy kerületben, hogy egy ilyen öreg munkásember számára már nem akad egy darabka kertnekvalő? j így él két öreg nyugdíjas munkásember itt Pozsonyban, a Klinger-lakótelep egyik első emeleti lakásában. Soha nem teljesült vágyaikat már belepték a mindent feledtető évek, lassúdik már mozdulataik üteme, lassabban kering ereinkben a vér és izmaikban, testük minden porcikájában valami olyan nagy fáradtság van, amit talán soha nem tudnak már kipihenni. Egyszerű emberek. Nem folytattunk heves vitát az új művészeti irányzatokról, pop-művészetről, absztrakcióról, nem értenek a filozófiához ... nekik egészen egyéni filozófiájuk van. A szeretet filozófiája! Mert csak ezzel magyarázható, hogy — gyermektelenek lévén — a szomszédasszony kisfiát nevelik. Nagy szavak, pózok nélkül. Nem tartják érdemnek, hogy közel a hetvenhez, vállalják a kisgyermekkel járó minden gondét, terhet, puha otthont biztosítanak egy kezdődő életnek, akinek elvált anyja dolgozni Jár. Ez is filozófia, tiszta, emberi filozófia. fsak a Jelent és a múltat akartam szembesíteni. Okuljanak belőle azok, akik túl nehéznek tartják a Jelen terheitl PÉTERFI GYULA Nagyító alatt a minőség ÁTTÉRÜNK AZ INTENZÍV TERMELÉSRE Cseppet sem irigylésre méltó manapság a fogyasztó élete. Azelőtt a bevásárlások nem mentek eseményszámba. Ha a vevő a szükséges összeget a zsebében tudta, hosszabb-rövidebb válogatás után örömmel sietett haza a keresett és megtalált holmival. És ma? Egészen más a helyzet, noha az elköltésre szánt összeg többnyire nem okoz fejtörést. Igaz, választék híján a választással sincs baj, inkább az áru hajszolása jár izgalummal. Néha napokat, heteket vesz igénybe. De minden hiába, a szükség törvényt bontl Ha azután végre megkapja az ember amit keresett (többnyire a kompromisszumos megoldásba is beletörődve), aztán jön a másik „izgalom". Amikor odahaza hibái fedezünk fel az áru minő ségében (elég gyakran előfordul), két lehetőség között va laszthatunk: — több is veszett Mohácsnál! — kézlegyintéssel igyekszünk elfelejteni a csalódást, vagy ha jó az idegzetünk a törvény nyújtotta védelemre hivatkozva hadjáratot indítunk a hibás cikket forgalomba hozó üzlet, illetve termelőüzlet ellen. Röviden: élünk a reklamálás jogával. A hazai fogyasztóknak minőségi hiba esetén manapság, sajnos, nincs más lehetőségünk. Nem fogadhatják meg, hogy ezentúl ebben vagy abban az üzletben nem lógnak vásárolni, vagy bogy ennek vagy annak a vállalatnak a termékeiről hallani sem akarnak többé. Nem, ezt nem tehetik meg, hacsak saját magukon nem akarnak bosszút állni. A gyárak monopolhelyzetét mindenki ismeri. Ezért nem érdekük a termelőknek színvonalasabb, jobb minőségű áru előállítása. Tisztában vannak azzal, hogy konkurrencla hiányában a vevő „eszi, nem eszi" alapon kénytelen ráfanyalodni a kereskedelem által piacra do bott árura. Tagadhatatlan, hogy a vállalatok többsége ma még, sajnos, nem áll a helyzet magas latan. Nem szívügye az áru továbbfejlesztése, nem törődik eléggé a fogyasztók elégedetlenségével, sőt az sem túlságosan izgatja, liogy milyen mérhetetlen károkat okoz indokolatlan közönyével a népgazdaságnak. Míg szerte a világon a termelés és a kereskedelem különféle piaci kutatások segítségével igyekszik megismerni a vevőközönséget, hogy kedvében járjon és a gondolatát is ellesse, addig ha hébe-hóba bizonyos ez irányú kísérletek elől nem ls zárkóznak el nálunk az illetékesek, igyekeztük inkább formális, mint őszinte. Természetesen ennek megfelelőek az eredmények is. De ha csak hazai slkoretlenségekről kellene beszélnünk! Mit szöljnnk azonban azokhoz a károkhoz, amelyek kifogásolt exportáruk révén érik társadalmunkat? A külföldi megrendelő természetesen előnyösebb helyzetben van, mint a hazai lakosság. Ügy segít magán, hogy visszaküldi az alacsony műszaki színvonalú árut, illetve a selejtet, melyet a vállalat szégyenszemre kénytelen visszavenni, illetve hibátlanra kicserélni. Ha pedig a külföldi vevő megelégelte a hosszadalmas levelezést, véget nem érő vitákat, egyszerűen megszűnik érdeklődni árucikkeink iránt. .. melyet, mi sem könnyebb ennél, a jövőben más országokból impor tál. Megteheti, mert a világpiacon az óriási konkurrencia folytán a szó szoros értelmében dúskálhat az előnyösnél előnyösebb kínálatokban. A kár tehát ismét csak a mi népgazdaságunkat éri. Ne cso dáljuk ezek után, ha önkéntelenül is felvetődik a kérdés: meddig halmozzuk még a hibákat hibákra? Mikor elégeljük már meg a tűrhetetlen helyzetet? Es milyen körülmények között, hogyan szándékozunk néhány év múlva biztosítani pénzünk beválthatóságát kemény devizákra, ha ennek egyik feltétele, ax árucikkeink iránti érdeklődés biztosítása a viágpiacon? Nem titok ugyanis, hogy mindez termékeink minőségétől, megbízhatóságától és persze szervizszolgáltatásainktól függ. Csak ilyen módon érhetünk el világárakat, csak így kerülhetjük el a mérhetetlen anyagi károkat. Nem mintha eddig nem esett volna sok szó ezekről a prob témákról, árucikkeink minőségéről és az ezzel összefüggő, népgazdaságunkat ért, sürgős orvoslásra szoruló károkról. Csakhogy a szónál többet ér a tett. A Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság ennek az elvnek a figyelembe vételével ja vasolta — angol és |apán példára — a minőségi év bevezetését, mely néhány nappal ezelőtt kezdődött hazánkban. Az akcióba — mely semmiképpen sem tekinthető röpke, egy évig tartó lellángolásnak, hauem hosz szán tartó folyamatnak — sike rült bekapcsolni mindazon vállalatokat, szerveket és szervezeteket, amelyek befolyással lehetnek a termékek és a szol gáltalások minőségére. A cél, hogy ezt a társadalmunk szem pontjából létfontosságú problémát a műszaki dolgozók és a mesterek, csakúgy, mint a mun kasok, a kutatóintézetek dolgozóival karöltve a saját ügyük nek tekintsék, hogy ne marad janak vissza, hogy képesek legyünk lépést tartani a fejlődés sel. Túlságosan merész, vagy talán szerénytelen volna ez a célkitűzés? Korántsem! Hiszen szakembereink értik a mesterségüket. Noha tisztában vannak azzal, hogy tövisas utat választottak és nem egy nehézséggel kell majd megküzdeniük, elha tároxták: végére járnak a dolognak. Nagyító alá veszik a minőséget és sem mint fogyasztók, sem mint termelők nem hunynak többet szemet a fogyatékosságok láttán. A „minőség éve" nemcsak a nyugati, hanem a szocialista államokban is élénk érdeklődést keltett. Valamennyien rokonszenvvel figyeltek fel törekvésükre, hogy az exentív termelésről — előnyben részesítve a minőséget — az intenzív termelésre térjünk át. Milyenek a kilátások? A minőségi évben aktívan részt venni kívánó vállalatok számából Ítélve minden tekintetben biztatók a kilátások. Am a végszót a jövő fogja kimondani az eredmények alapján, melyek senki előtt sem közönbösek. Nem is lehetne, hiszen a népgazdaság és a fogyasztók érdekei azonosak. A tartós minőségi év sikere tehát létkérdés, mely nélkül nem is gondolhatunk stagnáló életszínvonalunk további emelkedésére. KARDOS MARTA Megint bántják a miniszoknyát Lapunk nőnapi számában Tolnay Tóbiás fejezte ki aggodalmait a miniszoknya jövőjét Illetően. Pontosabban szólva: ellenzi a szoknya további rövidülését. Ebben nem is lenne semmi különös, hiszen akadtak már mások is, akiknek nem tetszett ez a viselet. Ám Tolnay Tóbiás nem tartozik közéjük. Sőt, kimondottan hódol a minidlvatnak, amit alábbi sorai is bizonyítanak: „Melegség járta át a szivem táját, s úgy éreztem, szép korban születtem" — írja egy allgszoknyás hölgy puszta fényképe láttán. Hogy miért ellenzi tehát a további rövidülést? Mert Tóbiás egy egészen kivételes lény. (Ezt egyébként kitűnő Írásában nem ls tagadja.) Klvételessége, rendkívülisége két dologban nyilvánul meg. Egyrészt abban, bogy rá még jö batással van a miniszoknya. De csak rá. Alapos tudományossággal megírt cikke ugyanis azt bizonygatja, hogy a férfiak rajta kívül hiába pillantanak rá a szoknya demarkációs vonalára, még annyi gerjedelmet sem árulnak el, mintha mondjuk a szomszéd Erzsi néni cipőjére esett volna a tekintetük. Tóbiás mindezt a „megszokásnak" tulajdonítja. Ezért tartja feleslegesnek a ruhadarab további kurtítását, hiszen a láb Így felfedett további része ls rövidesen megszokottá válna. Amit pedig megszokunk, arra többé nem vagyunk kíváncsiak, többé nem kívánjuk, állítja a szerző. Ügy vélem, éppen ebben téved. Ha alaposabb önellenőrzést tartana, nyilván rájönne, hogy ő maga ls még mindig kíváncsi olyan dolgokra,amilyeneket már korábban látott. Ml több, vágyai, kívánságai közt ls bizonyára akadnak Ilyenek'. Más szóval, nem mindenről akarunk lemondani, amit megszoktunk. Sőt, ellenkezőlegl Éppen ezért nem tudok egyetérteni Tolnaynak azzal az ajánlatával, melyet mint egyetlen megoldást javall a nőknek: hogy térjenek' vissza az ükanyálk korában divatos, bokáig érő szoknya viseléséhez. Tolnay Tóbiás másik rendkívüli tulajdonsága: önzetlensége: „Felfedezését" ugyanis — mármint, hogy a férfinép megszokása miatt hiába rövidítik a hölgyek a szoknya hosszát — merő önzetlenségből árulta el. Legalábbis ezt állítja. Azt is mondhatnánk, hogy megsajnálta a nőket. Felmerül azonban a kérdés, miért nem sajnálta meg őket már korábban. Miért tűrte, hogy egész g télen pőre térdekkel járjanak, fa- R gyoskodjanak. Pedig bizonyára • alig várták, hogy szőt emeljen lq valaki az érdekükben. De senki 181 sem emelte fel a hangját. T6blás _ sem. Csak most, a tavasz kflszö- ** bén ... Ugyan melyik nő örülne a tél elmúltával Tolnay Tóbiás *| Javaslatának?) AJ (fülöp) ^