Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-19 / 66. szám, szerda

AZ ÉRETTSÉGIZŐK ÉS A FELVÉTELI VIZSGA A TIZENNYOLC ÉVES tanulók előtt rövidesen kitárul az élet kapuja. A középiskolásoknak a lehetőségek, illetve képességeik mérlegelésével dönteniük kell jövőjükről. A felelősségteljes útkeresést, hivatásválasztást izgalommal telt hetek, rengeteg töprengés ós fejtörés előzi meg. Ezekben a napokban a fiatalok ezrei teszik fel a kérdést önmaguknak és másoknak: hova menjenek a középiskola befejezése, az érettségi megszerzése után. S ha nem sikerül a felvételi és nem jutok be a főiskolára vagy egyetemre? Korunk követelményeire, valamint a társadalmi haladásra és Igazságosságra való tekintettel már az előző években kifejezésre jutott az a kívánság, hogy korszerősíteni kell a felvételi vizsgák rendszerét. Jogosnak mondható az az igény, hogy mindazok, akik érdeklődésüknél és tehetségüknél fogva valamilyen pályára hivatottak, a felvételek során ne rekedjenek kívül a felsőoktatási intézmények kapuin. Az eddigi felvételi rendszerrel szemben elhangzott számos bírálat szükségessé tette a felvételi vizsga, illetve a főiskolai jelentkezés módosítását. Az SZSZK Oktatásügyi Minisztériumának a főiskolai felvételi vizsgákkal kapcsolatos rendelete — melyet a szlovák főiskolai bizottság a minap hagyott jóvá — egész sor konkrét intézkedést tartalmaz. A főiskolai felvételi vizsgarendszer üj koncepciójának bevezetése (még ebben az évben életbe lép) azt a célt követi, hogy növelje az általános középiskola, illetve az érettségi bizonyítvány jelentőségét, s a demokratizmusra és tárgyilagosságra törekedve kirekessze az egyéni tényezőket; azaz harc a közbenjárások, a „szocialista" összeköttetések és ismeretségek ellen. A MINISZTÉRIUM OOLGOZÚI a felvételi vizsgák demokratizmusát a lehetőségek és esélyek növelésében látják. Ennek értelmében — a korábbi évektől eltérően — a főiskolára pályázók egyidejűleg két jelentkezési ivet adhatnak át az iskola igazgatójának. Az űrlapon azonban fel kell tüntetni: I. vagy II. kérvényt. Az idő rövidségére való tekintettel a jelentkezési ívek ez évben kivételesen április 15-ig továbbíthatók a főiskolák dekanátusára. A főiskolai felvételi vizsgákra csak az érettségi bizonyítvány megszerzése után kerülhet sor. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatára pályázók az I. számú jelentkezési fv értelmében legkésőbb július első hetében, a II. számú kérvény alapján pedig július második hetében tesznek felvételi vizsgát. A felvételik időpontjáról a dekanátus tizennégy nappal a vizsgát megelőzően értesíti a pályázókat. Tekintettel arra, hogy a középiskolai tanulók két egyenértékű jelentkezési ív benyújtásával két különféle főiskolára, fakultásra vagy szakra pályázhatnak, megtörténhet, hogy a diákot mindkét iskolára vagy ágazatra felveszik. A félreértések és bonyodalmak elkerülése végett a második helyről kapott értesítést követően — legkésőbb öt napon belül — döntéséről köteles mindkét főiskolát, illetve tagozatot értesíteni, azaz közölnie kell, melyik főiskolán óhajtja folytatni tanulmányait. Ezt abban az esetben ls meg kell tennie, ha csak az egyik főiskolára sikerült bejutnia. Változtatásokat eszközöltek a főiskolai felvételi vizsgák módszerében ls. Az eddigi elvektől eltérően (ez Ideig minden jelentkező köteles volt írásbeli és szóbeli felvételi vizsgát ls tenni J a főiskolai felvételi vizsgáknál a jövőben háromféleképpen járhatnak el. Minden középiskolai érettségivel rendelkező pályázó — tekintet nélkül az érettségi bizonyítvány érdemjegyeire — az adott főiskolán felvételt nyer; minden jelentkező köteles felvételi vizsgát tenni, melynek eredményeit a középiskolából hozott eredményekkel összevetve értékelik; a felvételi vizsga alól mentesülnek azok a tanulók, akik a matematikai vagy fizikai olimpián kiváló helyezést értek el, illetve középiskolai tanulmányaik során a választott szaknak megfelelő tan tárgyból nagyon jó eredményt érteit el. A felvételi vizsgák módszerének eldöntése a dékán kizárólagos joga. AMENNYIBEN a szakközépIskolát végzett tanulók olyan tagozatra pályáznak, mely a szakmai profil szempontjából eltér középiskolai szakképzettségüktől, a dékán — miután a növendék feltételes felvételt nyert — differenciális, helyesebben kiegészítő vizsgát Írhat elő az általános középiskola két tantárgyából. Például: ha az egészségügyi szakközépiskolát végzett tanuló az orvosi egyetemen szándékozik tovább tanulni, a sikeres felvételi vizsgát követően a középiskolán (ahol érettségizett) biológiából és kémiából kiegészítő vizsgát kell tennie, mivel az egészségügyi iskola a főiskolai továbbtanulás szempontjából nem nyújt kellő ismereteket. A szakközépiskola végzős növendékei ugyan megfelelő szakismeretekkel és képesítéssel felvértezve hagyják el az Iskola padjait, az említett iskolatípus célja azonban, hogy művelt szakmunkásokat és középkádereket neveljen. Ebből ls látható, hogy a főiskolai továbbtanulás szempontjából mennyivel előnyösebb az általános középiskolai, illetve majd a gimnáziumi érettségi. A felvételi vizsgát az erre a célra nevezett — legkevesebb öt tagból álló — bizottság készíti elő, ejti meg, s dönt a pályázó felvételéről. A vizsgáztató bizottság a dekanátus közvetítésével tizenöt napon belül, tehát legkésőbb július végéig írásban értesíti a tanulót a vizsga eredményéről. Amennyiben a pályázó a felvételi vizsgán nem felelt meg, a bizottságnak meg kell indokolnia miért, s felvilágosítást kell adnia a javító vizsgát illetően. A felvételi kérelem visszautasítása esetén a jelentkező öt napon belül fellebbezést nyújthat be az iskola dekanátusára. Ami pedig az egyetemi és főiskolai továbbtanulási lehetőségeket Illeti, az idei felvételi keretszámok a tavalyiakkal nagyjából azonosak (még a szakonkénti elosztásban is). Az 1969—70-es tanévben a főiskolák és egyetemek nappali tagozatain 9900-an, a levelező tagozaton pedig 3000-en nyerhetnek felvételt. A 24106 érettségiző közül (12 830 általános középiskolát, 11276 pedig szakközépiskolát végez) előreláthatólag 18—19 ezren jelentkeznek felsőfokú Intézményekbe. Azonban mindenképpen fel kell hívni a főiskolára vagy egyetemre jelentkezők figyelmét, hogy egyes szakaszokon sokszoros túljelentkezés várható. Legalábbis ez vonható le a korábbi évek statisztikai adataiból. Különösen sok jelentkezőre lehet számítani az orvostudományi egyetemen, a pedagógiai fakultáson, a társadalomtudományi tagozat jogi és bölcsészeti karán ( a pozsonyi Komenský Egyetem jogi karán a múlt évben száz férőhelyre 710-en, a bölcsészkarra pedig 400-an jelentkeztek J. A társadalomtudományok, de kiváltképp a pedagógiai irányzatok iránt különösen nagy az érdeklődés a magyar tannyelvű iskolák végzős növendékei közt. Viszonylag kevesen pályáznak a műszaki jellegű főiskolák egyik-másik szakára. A túljelentkezés, s az aránytalanságok következtében a továbbtanulni szándékozó érettségizőknek az elmúlt években csak mintegy 55 százaléka jutott be a felsőoktatási Intézményekbe. S az előzetes adatokból ítélve ez évben sem lesz kecsegtetőbb a helyzet. A FENT EMLÍTETT néhány adat azt bizonyítja, hogy a választott pályát — a jelentkezési ívek végleges kitöltése előtt — esetleg nem árt még egyszer mérlegre tenni. A jelek azt mutatják, az jár jől, aki a lehetőségek reálisabb megítélésével felismeri, hol érdemes próbálkozni, hol van nagyobb esély a felvételre. TÖLGYESSY MARIA Fábry Zoltán Kassán A napokban Fábry Zoltán tiszteletére nagyszabású irodalmi estet rendeztek Kassán, a Művészetek Házában. Az összejövetelt a CSEMADOK kassai helyi szervezete mellett működő, Fábry Zoltánról elnevezett főiskolás klub szervezte meg. Kovács Győző, budapesti irodalomtörénész előadást tartott az író munkásságáról. A kulturális műsorban fellépett Gálán Géza, a komáromi MATESZ vendégművésze, Béres Judit, a kassai konzervatórium növendéke, valamint a Fábry Zoltán klub tagjai és néhány nem-klubtag fiatal. A résztvevők meleg szeretettel üdvözölték Budapest két vendégét, Radnóti Miklósnét, a költő özvegyét és Ortutai Gyula akadémikust. Fábry Zoltán jó erőben, mosolygósan, fiatalosan érkezett, s a banketten is jól érezte magát. A közönségnek „ötven éve" c. írását olvasta fel, Adyra emlékezett, Ady igazát hirdette. A mintegy húszperces felolvasás során egyre több lendület, egyre több szenvedély gyűlt mondataiba, s a fergeteges taps mindennél jobban bizonyította, mennyire becsüli Kassa és környéke legnagyobb csehszlovákiai magyar alkotónkat. (bt) Jugoszláv vendégművészek a Krútňava előadásán E. Suchoň: Krútňava című operája a kedvező hazai fogadtatás után határainkon túl is egyre inkább tért hódit. Több külföldi társulat tűzte műsorra, legutóbb Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban mutatták be. Az ottani színrevitelben pozsonyi vendégművészek is segédkeztek, mégpedig B. Kriška (rendező), L. Vychodil (díszlettervező), K. Tóth (koreográfus) és H. Bezáková (jelmeztervező). A pozsonyi színház vezetősége azőta szoros kapcsolatban áll az újvidéki társulattal, amelyek első eredménye két jugoszláv szólóénekes és egy karmester mostani vendégszereplése a szlovák fővárosban. M. Fajdiga karmester és Rudolf Németh (Stellna szerepében), V. Cvejič (Ondrej) teljesítménye bebizonyította, hogy mennyire közel áll hozzájuk Suchoň zenevilága. Fajdiga karmesteri kreációja művészien azonosul a mű partitúrájával. Felismerte és művészlen tolmácsolta Suchoň zenéjéneik drámai lüktetését, pregnáns ritmusát, de ugyanakkor érzékeltette meghitt líraiságát és komor balladai kicsengéseit ls. Nagyszerű énekesi és színészi teljesítményt nyújtott R. Németh Stelina szerepében. Mélyen átérzett alakítása teljesen egyenértékű volt legjobb hazai művészeink e szerepben nyújtott teljesítményével. V. Cvejic a kezdeti elfogódottság után kiválóan oldotta meg nem könnyű feladatát, különösen az ötödik képen ragadtatta el a közönséget. A távolmaradt jugoszláv énekesnő helyett Katrena szerepét G. Abrahámová, kassai művésznő alakította, nem sikertelenül. Dicséretet érdemel a többi hazai közreműködő is, különösen az énekkar teljesítménye volt figyelemre méltő. Sajnos, elég gyér számú közönség gyűlt össze erre az előadásra, ők viszont rendkívül meleg ünneplésben részesítették a jugoszláv vendégművészeket és hazai társaikat A. O. ITETO íFITfí|y ?rLS s .. \WTWH • A TÜRELEM ÉPPOLY FONTOS, MINT AZ ELVISÉG Köztudomású, hogy a minap Budapesten megtartották a szocialista írószövetségek vezetőinek tanácskozását. Az sem titok, hogy. ezen az értekezleten nem képviseltették magukat sem a jugoszláv, sem a csehszlovákiai írók. Ennek okairól sem szükséges bővebben szólni, nyilvánvaló, hogy az augusztusban felkavart víz még nem ülepedett le. örvendetesnek tartjuk azonban azt a magas fokú toleranciát, amely ezzel kapcsolatban jut kifejezésre Dobozy Imrének, a Magyar írószövetség főtitkárának Többet kell tudnunk egymásról című cikkében, amely az Elet és Irodalom 11. számában jelent meg. Dobozy sajnálatát fejezi ki távolmaradásunk felett, és ezt azzal a „traumatikus állapottal" magyarázza, amelyet 1956-ban a magyarok ts átéltek. Vázolja az 1968 augusztusa óta a két írószövetség között lassan, de igéretteljesen kibontakozó kapcsolatokat, majd küldöttségünk távolmaradásával összefüggésben leszögezi: „Az egyoldalú intézkedésektől mentes, bölcs türelem legalább oly fontos tényezöfe az együttműködésnek, mint az elvtség... Egyébként igazán kár, hogy nem főttek el. Rokonszenvvel, jószándékkal, a közös jövő kimunkálására irányuló konstruktív Igyekezettel találkoztak volna." Cikke egy másik helyén magyarázatot fűz ahhoz, hogy a szocialista írószövetségek miért adnak majd külön-külön választ írószövetségünk táviratára: „Kiki maga tudfa legjobban megítélni a cseh és szlovák írókkal való kapcsolatát..." Végül hangsúlyozza, hogy a magyar írók magukra nézve kötelezőnek tartják azokat az elveket, amelyekben a cseh és a szlovák írókkal megegyeztek. Meggyőződésünk, hogy az ilyen hangnem, és az annak megfelelő cselekvés — amelyben nem kételkedünk — a legjobb gyógyír a kölcsönös barátságunkon ejtett sebekre. # A KULTÚRA SZÖVETSÉGES AKAR LENNI Kulturális frontunk sohasem határolta el magát a politikától, még a Novotný-rendszerben sem, amely erre nem tekintett éppen jó szemmel és nagyon szerette volna, ha a kultúra munkásai megmaradtak volna „kaptafájuknál". Persze, ma is akadnak hangok, amelyek kifejezésre juttatják az olyfajta aggodalmat, hogy a kulturális front beleszólása a közügyekbe — jobboldali szélsőségekre vezet. MtloS fűzi a POLITIKA 2. számában megjelent cikkében érveket sorakoztat fel amellett, hogy ettől nem kell tartani. A kulturális front ugyanis már a második világháború előtt túlnyomórészt baloldali demokratikus beállítottságú volt, a kulturális munkások és a művészek jelentős része ma a kommunista párt tagja s végül ezek a dolgozók a társadalom problémáival foglalkoznak, s ezért érdekük a helyzetet az igazságnak megfelelően elemezni'. Ez annyit jelent, hogy „a kultúra nálunk ellentmondásba kerülhet a hatalommal, de nem a progresszív történelmi irányzatokkal". Ennek alapján mondja kl a cikkíró, hogy elsősorban a politikár tói függ, vajon sikerül-e szövetségesekként megtartani a kulturális frontot. Ennek feltétele a január utáni politikának következetes érvényre futtatása, mert ebben számolni lehet a kulturális dolgozók cselekvő támogatásával. Ennek ellenére több jelenség, elsősorban a kulturális frontnak és főleg a művészi szövetségeknek általános bírálata félős következménnyel, a politikai hatalom és a kultúra szembekerülésével fenyeget. Miloš Jüzl ennek kapcsán olyan igényt támaszt, hogy a bélyegezést váltsa fel a pontos analízis, az érvelés, a konkrét emberek tetteinek kokrét elemzése, mégpedig legális, tárgyszerű és nyílt módon. Más szóval, itt nem a bírálattal szembeni túlzott érzékenység szisszen fel, hanem erőteljesebbé válik a kölcsönösen elvszerű magatartásnak igénye. Nézetünk szerint is ez valóban feltétele annak, hogy a kulturális frontra politikusaink támaszkodhassanak. * KÉT ORSZÁG KONSZOLIDÁLÓDÁSÁNAK PÁRHUZAMA Akadnak emberek, akik gépies párhuzamot vonnak az 1956. évf magyarországi, illetve az 1968-ban Csehszlovákiában bekövetkezett események között. Peter Hafdúk a NOVÉ SLOVO 11. számában elsősorban a konszolidálódás feltételeinek szemszögéből foglalkozik ezzel a kérdéssel, de dialektikusan, figyelembe véve az alapfaiban eltérő feltételeket. Már elöljáróban leszögezi, hogy a magyarországi helyzet az el» lenforradalmat követő tizenkét év leforgása alatt jelentősen meg=szilárdult, a nép

i hatalom erős, a fövő kilátásai jók és reálisak. Ennek alapján lemérhető, hogy Magyarországon, tőlünk súlyosabb feltételek között, sikerült véghezvinni a konszolidálódás és a demokratizálódás folyamatát, megalapozni a párt és a kormány új képviselői Iránti bizalmat, szigorúan betartani a szocialista törvényességet. Persze ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon nem kurtítják meg azoknak a szárnyát, akik kívül esnek a politikai irányítás medrén. Viszont Magyarországon nincs cenzúra, a lapokért a főszerkesztők felelnek, s a magyar sajtó nem olyan egyhúrú, mint 1956 előtt volt. Rendkívül érdekes a cikknek az a része is, amelyben közvetlenül egybeveti az 1956. évi magyarországi és az 1968. évi csehszlovákiai eseményeket. P. Hajdúk alapvető különbségnek tartja, hogy míg Magyarországon annak Idején az államhatalom sztnte egy délután leforgása alatt széthullt, addig nálunk érintetlenül maradt az egész hatalmi apparátus, beleértve a hadsereget, a biztonsági szerveket, a közigazgatási és a pártapparátust, valamint a népi mlllciát. Ezzel túlmenően nálunk nem került sor fegyveres konfliktusokra és ennek nem voltak meg a feltételei sem. A Szovjetunió Iránti viszonyt tekintve szerinte meghatározó tényező, hogy nálunk a háború 360 ezer halottját mindenki a német fasizmus áldozatának tartotta és joggal, ugyanakkor a mintegy 400 ezer elesett magyar katonát a szomszéd országban elsősorban a hozzátartozók az „oroszok számlájára" írták. Számításba kell venni azt a tényt is, hogy Magyarországon több tízezer tagja volt a nyilaskeresztes mozgalomnak és ezek sem tűntek el nyomtalanul. „Márcsak ennél fogva ts az 1956. évi magyarországi események akcentusa egészen más volt, mint a csehszlovákiai eseményeké, mert ttt hagyományosan, évszázadok óta kizárólag csak keletről, az erősebb, idősebb testvértől vártuk a szabadság különböző formált." * TALLÓZÁS KÖZBEN Szabadjon végül felhívni a figyelmet egy-két hazai vonatkozású írásra, amelyekre tallózás közben bukkantunk a magyarországi lapokban. így például a NÉPSZABADSÁG 42 számába Vadász Ferenc írt recenziót Szabó Béla Hűség című regényéről, amely Steiner Gábor gyerek- és Ifjúkoráról szól. A bíráló leszögezi, hogy Szabó Béla vállalkozása rendkívül igényes, nagy tárgyismeretről és kttűnő felkészültségről tanúskodik. Jelzi, hogy érdemes leune folytatni a munkát ezen a megkezdett művön. A KORTÄRS 3. száma közli Fábry Zoltán „A kassai kezdet" című tanulmányát, amelyét a Kassai Batsányi Kör ez Idén megjelenő Evkönyve számára írt. Ugyanakkor ebben a számban olvashatjuk Oltyán Béla bírálatát Monoszlóy Dezső Aranykor című válogatott verseiről. Az alapjában pozitív méltatás rámutat Monoszlőy költészetének vitatható pontjaira la. la- u