Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-16 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
Doktor Pavel 1 l/oda b raziliai i riport ja Calleri atya utolsó küldetése 0 Atroarák földjén ^ nem hódoltak be a civilizációnak 0 Miért kellett meghalnia az expedíciónak? % Az indián lélek rejtelmei « brazíliai Amazonas vidéke mintegy 4 750 321 n égyzetkilométer területű s k b. 4 701 950 lakósú, 37-szer is elférne rajta a mi köztársaságunk. Amazonas állam a brazil unió 22 államának egyike. Területe nagyobb, mint Spanyolország, Franciaország, Portugália, Olaszország, Svájc, Belgium és Hollandi a eg yüttvéve. 1 558 982 négyzetkilométer területű, de csak 721 215 lakosa van. Fővárosa Ma naus, egész Amazon ig központja Amazonia brazíliai részén — becslések szerint — az őslakosságot alkotó, különféle törzsekhez tartozó mintegy 70—80 ezer indián él. Amazoniában azonban vannak még olyan helyek I Amazonas állam, Pará északi része, Amará és Roraima területek/, amelyeknek indián lakóit civilizációnk még nem fedezte fel. Amazonia egyes részei megközelíthetetlenek, mert a fehér ember a legkorszerűbb eszközökkel sem tud kapcsolatot teremteni e vidékkel. Amazonas államban például csak 600 kilométer járható autóút van Manaus és a szomszéd Roraima terület között csónakon vagy DC 3. mintájú kis repülőgépeken közlekednek. Roraima fővárosa, Boa Vista és Manaus között a távolság vízen 800 kilométer, s a folyó utolsó szakasza Boa Vistánál hajózhatatlan. A közlekedés nehézsége, Jó utak hiánya az egyik fő oka Kmazonia gazdasági problémáinak. Ezen a helyzeten azzal javíthatnának, ha műutat építenének Manaus és Boa Vista között, majd továbbvezetnék Venezuela felé. Az alapozási munkákat eddig 150 kilométeres szakaszon végezték el, de az utóbbi időben a Manaustól a Santo Antonio folyó felé vezető 50 kilométernyi szakaszon leálltak a munkálatok. Nem technikai okok miatt szünetel a munka, hanem egyszerűen azért, mert az út további szakasza a clvilizátlan atroarák és vaimirik településein keresztül fog vezetni. Régi tapasztalatból tudják, hogy ezek a törzsek kerülik az érintkezést a fehér emberrel és kultúrájával. Az előző paclfikációs kísérletek az expedíciókra nézve tragikusan végződtek. VESZÉLYES HIVATÁS Az atroarák a vaimirlk és egyes szomszédos törzsek azt vallják, hogy a fehér ember bajt és halált hoz magával. A modern kor és társadalom elsősorban erőszakmentesen igyekszik pacifikálni az indiánokat. Tehát eleve nem gondol fegyverhasználatra. Különösen Brazíliában, ahol az Amazonas-vidék felfedezésének egyik úttörője, Rondon marsall már a múlt század végén hirdette: „Inkább meghalni, de nem ölni". Már előtte vallották ugyanezt az elvet európai származású misszionáriusok, többségükben szaleziánusok. Roralmában olaszok, franciák, angolok, spanyolok és észak-amerikaiak tevékenykednek a misszióspapok között. Ogy vélem, a hittérítés másodrendű tevékenységük, mert elsősorban civilizációs küldetést teljesítenek, humánusan bánnak az Indiánokkal, törődnek az egészségüggyel, antropológiával, és nyelvtudománnyal foglalkoznak. Calleri atya, olasz pap, a mostani expedíció vezetője 1964ben jött Brazíliába, hogy Roraimában tevékenykedjék. Előbb Belémben, majd az Emilió Goeldi Múzeumban, az indiánok problémáit tanulmányozó legjobb brazil intézetben tanult. Elméletben ismerte a működési területén élő indiánok szokásait és viselkedését. Első pacifikáciős útja a lanaman csoporthoz tartozó katriman törzsekhez vezetett, amelyek Venezuela közelségében, a Rio Branco felső folyásának szűzterületén élnek. Ez a törzs is került minden kapcsolatot a fehérekkel. 1934-ben például lemészárolta az őserdei munkásokat, a mateirákat. Calleri küldetése eredményes volt, további megbízatások következtek, míg végül a katrimanok segítségével sikerült ideiglenes repülőteret biztosítani kis repülőgép leszállására. Azelőtt húsz napig tartott az út az expedíció bázisától az indiánokig a folyón, melyen negyven nagyobb vagy kisebb vízesés akadályozza a közlekedést. Calleri működését felettesei igen nagyra értékelték. Calleri tiszteletben tartotta az indián hagyományokat. A kapcsolatok felvételétől kezdve megadta a tiszteletet a törzsfőnöknek, s csak rajtuk keresztül érintkezett a törzs tagjaival. A félreértés vagy igazságtalanság elkerülésére pontos díjazási rendszert vezetett be az erdőírtásban segédkező Indiánok jutalmazására. Calleri nem erőltette, hogy az indiánok vegyenek magukra valamilyen ruhadarabot. Már régen tudta, hogy a meztelenség vagy a „szellős viselet" az indiánok természetes tulajdonsága. Eleinte nem is gondolt hittérítésre. Callerit leginkább antropológiai és nyelvtudományi kérdések érdekelték, tanulmányozta a törzsi rendszert, főként a többnejűség okát. Altalános szokás, hogy a törzsfőnöknek négy-öt felesége van, s az utóbbi időben fiatal szüzekkel veteti magát körül. Calleri nem botránykozott meg ezen, igyekezett felfedni e társadalmi probléma gyökerét s kitapasztalni a törzsfőnök mentalitását. Itteni őstelepes barátaimtól magam is tudom, hogy az indián kérdésnek még sok, tudományosan tisztázatlan része van. Arra már röjöttek, mit jelentenek az egyes színek és díszítések az Amazonas vidéki indiánok életében. A fekete — az éjszaka, az öröm titokzatos színe, a sárga — a halál, a sárgalázt jelképezi. Ám kevesebbet tudnak a matriarchális törzsi rendszerük bizonyos fokáról, az anya és nem az apa nyelvének elsőbbségéről, a törzsi hovatartozás eldöntésénél... stb. „HA AZ ÉG NEM HALLGATJA MEG KÖNYÖRGÉSEMET ..." Amikor az említett BR 174-e s szakaszon laálltak az útépítési munkálatok, az építkezés vezetői azzal a kéréssel fordultak Callerihez, menjen . békeküldetéssel az atroarákhoz, s vegye rá őket, hogy az építkezéstől 150 kilométerre települjenek át. Calleri beleegyezett, s két tapasztalt őserdei munkással, Alvaro Paulo dal Silvával és Manuel Mariano Nascimentóval, ~Benigno Ríveira Mendes, Eduardo Francisco de Oliviera, Aragao Rodriges de Oliviera tisztviselőkkel és két nővel — Marina Pinto da Silvával és Marta Mercedes Salesszel repülőgépen és helikopteren elindult az indiánokhoz . . . Az expedíció október 22-én küldte első rádiójelentését a manausl bázisra. „A Santo Antonio utolsó mellékfolyójánál táboroztunk le. Az anyag-és emberszállítás . befejeződött. Holnap elhagyjuk a folyót, s félnapi út után, ha Isten adja és nem történnek váratlan események, felvesszük a kapcsolatot az atroarákkal. Üdvözlet padre Calleritől". Jelentés október 23-án: „Az első indiánkunyhó előtt farofa (maniókalisztből készült étel). Nyolc lövést adok le a levegőbe, hogy jelezzem ittlétemet." Jelentés október 24-én: „Nagy Indián település, pompás kikötőhely. Az atroarák még mindig rejtőzködnek. Reggel újabb négy lövéssel jeleztük jelenlétünket. Mivel az indiánok nem jöttek, elhatároztuk, hogy felkeressük hajlékaikat. Öt férfi és egy nő; 38 kilométert tettünk meg, míg megközelíthetetlen, őserdei településre értünk. Ráadásul csónakunk farmotorja is felmondta a szolgálatot. Elhatároztuk, hogy az éjszakát a lápon töltjük." Október 25-én: „Atroarák folyója ... Labirintus ... Az első indián falutól pár ezer méterre táborozunk". Október 26-án: „Az atroarákkal együtt táborozunk az első maiokában (a nialoka vagy köralakú indián cölöpépítményt, vagy egész falut jelent). Kemény küzdelem volt. Az Indiánok barátságtalanul közeledtek felénk, félelemmel és bizalmatlanul fogadtak, banánt és maniókalepényt hoztak. Nem engedtek be hajlékaikba. Segítettek táborhelyünk építésében. Az atroarák keményen és gyorsan dolgoztak. Csak éjjel tudtunk ajándékokat osztogatni. Nagyon örültünk, amikor beléphettünk a maiokába. Több mint száz hálót számoltunk meg. Isten segítsen minket.)" Október 31-én: „Nővér, többet imádkozzék, mert minden jel arra vall, hogy ha az ég nem hallgatja meg imánkat, lenyilaznak minket." Ez volt az utolsó kapcsolat a bázissal, amikor Calleri atya egy apácával beszélgetett... Az expedíció további sorsa ismeretlen. A DRÁMA KÖRÜLMÉNYEI Két nappal azután, hogy Calleri rádiója elhallgatott a bázison aggódni kezdtek, hogy bekövetkezett a tragédia. Akciót indítottak az expedíció felkutatására. Bekapcsolódott a brazil légierő, a különleges őserdei kiképzésű ejtőernyős osztagok. A rossz Időjárási viszonyok, az expedíció táborozási helyének nem elég pontos megjelölésa miatt eleinte nem sok sikerrel Járt a kutatás. Fordulat akkor következett be, amikor néhány nappal később Itacoatira városból Alvaro Paulo da Silva, az egyetlen életben maradt mateira beszámolt a lemészárolt expedíció tragédiájáról. „Két nap múlva kritikussá vált a helyzet köztünk és az atroarák között. Padre Calleri sok hibát követett el. Többször figyelmeztettem öt, hogy gyorsan tovább kell állnunk, mert megölnek minket, az indiánok már ellenségesek voltak, de az atya nem akart. Ezért október utolsó napján, éjfél egyedül hagytam el a tábort. Elbújtam a matóban (őserdőben). Reggel (november 1-én J visszatértem a maiokába abban a reményben, hogy megkísérlem távozásra bírni az atyát. A maioka elhagyatott volt, mindenütt csend. Azt hittem, mind elmentek valahová. Amint azonban közelebb értem két megcsonkított női hullát pillantottam meg. Tehát tömegmészárlás volt. Félni kezdtem. Futásnak eredtem, s a hatórás utat feleannyi idő alatt tettem meg a régi táborig. Egy régebbtől ott levő kis tutajon gyorsan eleveztem .. ." Alvaro két és fél napig tutajozott, míg elhagyta az atroarák földjét. Az alsó folyáson vadászokkal és geológusokkal találkozott, akik őt pártfogásukba vették. Miért következett be a . tragédia? Miért kellett Calleriéknak meghalniuk? Tudományos intézetek elemzései és Alvaro Paulo da Silva tanúságtétele alapján arra a megállapításra jutottak, hogy Calleri atya helytelenül tárgyalt az atroarákkal. Indianológus barátaimmal együtt néhány következtetésre jutottunk. Először is sohasem tudható pontosan, melyik amazonasi indián törzs civilizált, s melyik vad. Vajon tiszta indián törzsről vagy keveredettről van-e sző. Ugyanis ott, ahol meszticek is élnek a törzs keretében, az utóbbiak aktívabbak és a kegyetlenkedésre is hajlamosabbak. Az indiánok eleve sohasem kegyetlenek. Rendszerint már előbb kapcsolatba kerültek a fehér emberrel és civilizációval, mielőtt negatívan és agresszívan cselekednének. Az amazoniai indiánok mentalitása elég gyerekes. Ami ennek ellentmond, azonnal okot adhat ellenségeskedésre. Az indiánoktól sohasem lehet valamit megtagadni. Rendkívül nagy türelem, taktika és fortély kell ahhoz, hogy megmagyarázzák nekik, mit miért nem lehet teljesíteni. Semmilyen pacifikációs küldetést nem lehet elhirtelenkedni. Hol követett el Calleri hibát? Ml VOLT A VÉGZETES HIBA A kapcsolatok felvétele után azonnal vissza kellett volna térnie semleges területre. Ö azonban megváltoztatta a tervet. Hibát követett el, hogy nyolc lövéssel jelezte jelenlétét. Az indiánok félnek a lőfegyvertől. Az indiánok félelme érthető volt. De ételt hoztak, később nyilakat és íjakat is, s ez határozottan barátságuk megnyilvánulása volt. Ajándékaikat nem viszonozták. Calleri csak a keményen dolgozókat jutalmazta meg. Az amazoniai indián nem ismeri az élelemszerző munka fogalmát, mert mindent a természettől kap. Ha tehát segített a tábor építésében és nem kapott semmit, akkor ebben ellenséges érzületet lát. Fehér nők jelenléte mindig izgatóan hat az indiánokra. Calleri nyilván azt akarta a két fehér nővel, hogy befolyásolják az indián asszonyokat, mert annak, aki őket megnyeri, nyert ügye van. Elszámító a magát. A nőszegénységben élő indiánok ugyanis rendszerint nöcserét ajánlanak fel a fehéreknek, s ha ők ezt visszautasítják, az indiánok ebben ellenségességet látnak. Szerintem végzetes tévedést követett el Calleri, amikor a maiokába lépve számolni kezdte a hálókat. Az indiánok ebben azt sejtették, meg akarja tudni lélekszámukat, hogy majd legyőzhessék őket. Végül hibát követett el, amikor nem hallgatott idejében a tapasztaltabb Alvaro figyelmeztetésére ...
