Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-15 / 63. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1969. március 15. BRATISLAVA XXII. ÉVFOLYAM 63. szám Ara 50 fitlér A lakásépítés feladatairól tárgyaltak Ülést tartott az SZSZK kormánya (ČSTK) — A Szlovák Szo­cialista Köztársaság kormányá­nak tegnapi ülését Jozef Zrak mérnök, miniszterelnök-helyet­tes irányította. A kormány el­sősorban azoknak a kötelező fel­adatoknak teljesítéséről tár­gyalt amelyek az 1969—70-es évekre tervezett lakásépítésekre vonatkoznak. A kormány 1969. januárjában közzétett program­nyilatkozata alapján határoza­tot hagyott jóvá, melynek ér­telmében módosulnak a lakások építésének befejezésével kap­csolatos feladatok, és pontosab­ban jutnak kifejezésre az anya­gi alap fejlesztésével összefüg­gő beruházások elvei, nemkü­lönben a kivitelező építőválla­latok anyagi érdekeltségének problémái is. A kormányhatá­rozat kitűzi az egyes miniszté­riumok feladatait, melyek sze­rint intézkedéseket kell foga­natosítani a lakásépítésnek operatívabbá, hatékonyabbá té­telére. A kormány a közeljövő­ben további konkrét intézkedése­ket foganatosít a fejlesztési és műszaki miniszter javaslatai alapján. A kormány tárgysorozatának további pontjaként a Magas-Tát­rában folyamatban levő építke­<" zések terén fennálló helyzetről, s az ezzel összefüggő problé­mákról tárgyalt, tekintettel az 1970-ben sorra kerülő sívilág­bajnokságra, s konkrét intézke­déseket hagyott jóvá. Leszögez­te, hogy a magas-tátrai építke­zések országos jelentőségűek és horderejűek. A kormány ezt kö­vetve fontolóra vette mindazo­kat a lehetőségeket, melyek szerint az említett sívilágbaj­nokságot esetleg már színes te­levízió is sugározhatná. A Szlovák Szocialista Köztár­saság kormánya a Kelet-szlová­kiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnökének, s az említett kerü­let egyes járási nemzeti bizott­ságai elnökeinek jelenlétében megvitatta a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság kormánya határozatával kapcsolatos be­számolót, hogy a CSSZK kor­mánya ismét engedélyezte a görögkatolikus egyház tevé­kenységét. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy habár tisz­teletben kell tartanunk minden­ki vallásos érzületét, mégis na­gyon hátrányosan befolyásolja politikai helyzetünk rendeződé­sét az a tény, hogy polgártár­saink között nagyon gyakoriak a felekezeti nézeteltérések. Er­re való tekintettel meghagyta az SZSZK művelődésügyi mi­niszterének, hogy a problémák rendezése érdekében tárgyal­jon a különböző egyházak kép­viselőivel. Az SZSZK kormánya ülése végén arról tárgyalt, hogy Szlovákiában 1969-ben miként lehet a legkedvezőbben bizto­sítani a mezőgazdaság ellátá­sát a szükséges mennyiségű s minőségű műtrágyával és nö­vényvédelmi vegyszerekkel. Ezt követve megvitatta az egyes in­tézmények, kollektívák s egyé­nek állami kitüntetésére tett javaslatokat, s a kormány ered­ményes tevékenységének bizto­sításával összefüggő kérdése­ket. Húszévesek az EFSZ-ek NAGYGYŰLÉS PRAGABAN (ČSTK) — A CSKP KB cseh irodája és a CSSZK kormánya az EFSZ-ek megalakulása ZO. évfordulójának alkalmából po­litikai értekezletet hívott össze. A prágai I. Fučík Kultúra és Pihenés Parkjának Kongresszu­si Palotájában rendezett érte­kezleten az EFSZ-ek mintegy 2(100 alapító tagja és régi funkcionáriusa vett részt. Az ünnepi nagygyűlést Jaros­1 lav Karhan képviselő, a Cseh Parasztszövetség elnöke nyitot­ta meg. Beszédében a többi között rámutatott arra, hogy két évtized alatt nemcsak a szocialista szövetkezeti moz­galom aratott győzelmet azzal, hogy megalakultak az egységes földművesszövetkezetek, hanem teljesen megváltoztatta fal­vaink arculatát is. Ma már az egységes földművesszövetkeze­tek ezrei szavatolják a korsze­rű nagyüzemi mezőgazdasági termelés sikerét. A szövetkezeti földművesek az említett idő alatt társadalmunk progresszív új osztályaként szerepelnek. A megnyitó beszéd után dr. Ľubomír Štrougal, a CSKP KB irodájának elnöke mondott be­szédet, majd Josef Černý, a CSSZK mezőgazdasági és élel­mezésügyi minisztere lépett a mikrofonhoz. Beszéde bevezető részében a szocialista hazafiság fogalmát részletezte, s elítélte azokat, akik az ún. hazafiság nevében a szabad Európa rádió, tehát szocialista hazánk ádáz ellen­ségeinek szolgálatában álltak. Hangsúlyozta azt a meggyőző­iését, hogy igazi hazafiak csak azok lehetnek, akik áldozat­kész munkájukkal szállnak sík­ra szocialista társadalmunkért és felvirágoztatásáért. Ezt állít­hatjuk az egykori kis- és kö­zépparasztokról is, akik példa­mutató áldozatkészséggel, nagy erkölcsi erővel küzdötték le önmagukban azokat a hagyo­mányokat, amelyek a magán­tulajdonhoz kötötték őket. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy a cseh országrészekben több mint egymillió kisparaszt­gazdaság helyett ma 4300 egy­séges földmövesszövetkezet és 250 állami gazdaság gondosko­dik a termőföldek területének (Folytatás a 2. oldalon) üdvözli táviratok (CSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök üdvözlő táv­iratot küldött Nicolae Ceauses­cunak újraválasztása alkalmá­ból a Román Szocialista Köz­társaság Államtanácsa elnöksé­gének tisztségébe. Oldfich Cerník mérnök, a csehszlovák kormány miniszter­elnöke szintén táviratban fe­jezte ki jókívánságait Ion Gheorghe Maurernek abból az alkalomból, hogy ismét megvá­lasztották a minisztertanács elnökévé. Beszámoló a szovjet kormány tagjaival folytatott tárgyalásokról Ülésezett a szövetségi kormány (ČSTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormá­nya tegnapi ülésén meghall­gatta a miniszterelnök beszá­molóját a szovjet kormány tag­jaival folytatott tárgyalások eredményeiről, amelyek az 1971—1975-ös évekre szóló ko­ordinációs szervvel összefüggő együttműködést érintették, va­lamint a fontos nyersanyagok és élelmiszerek behozatalának növelését az 1970-es évben. A kormány ezután intézkedé­seket fogadott el Csehszlovákia gazdasági programjának opti­mális kihasználásával kapcso­latban. A kölcsönös fejlesztéséről Evžen Erban visszatért Budapestről (CSTK) — Evžen Erban, Cseh­szlovákia Nemzeti Frontja Köz­ponti Bizottságának elnöke tegnap délután tért vissza kétnapos bu­dapesti látogatásáról. Látogatásunk alkalmából a leg­messzebbmenően tájékoztattak bennünket a Magyar Hazafias Nép­front tapasztalatairól — jelentet­te ki Erban megérkezésekor az újságíróknak. — Azonkívül a Ma­gyar Hazafias Népfront funkcio­náriusaival megegyeztünk az ál­landó és közvetlen együttműködés módjáról, többek között küldött ségek és fontos anyagok cseré­jéről. A megegyezés különös te­kintettel van a határmenti terüle­tek kölcsönös kapcsolatára. Evžen Erban még megjegyezte, hogy a beszélgetések — Kádár János, a Magyar Szocialista Mun káspárt Központi Bizottságának el­ső titkára is fogadta a delegációt — kiterjedtek a két ország jelen legi politikai helyzetének, a poli­tikai fejlődés távlatainak elemzé­sére is. MAGYARORSZAG | A hagyományos barátság megszilárdítására törekszünk Évien Erban elutazott Budapestről Budapest — Evžen Erban, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja, a Nemzeti Front elnöke tegnap befejezte kétnapos magyarországi láto­gatását és elutazott Budapest­ről. Elutazása előtt a ČSTK tu­dósítójával folytatott beszélge­tése során pozitívan értékelte találkozóját az MSZMP és a Hazafias Népfront képviselői­vel. Kijelentette, hogy ez a lá­togatás a két ország nemzeti frontja együttműködésének alapját jelenti. A Ferihegyi re­pülőtéren Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront or­szágos elnöke és más személyi­ségek búcsúztak a vendégektől. Jelen volt Ladislav Vince, a bu­dapesti csehszlovák nagykövet­ség tanácsosa. Budapesten tegnap este köz­leményt adtak ki Erban láto­gatásáról. A közlemény szerint továbbra is a Varsói Szerződés megszilárdítására, a KGST ke­retében folytatott együttműkö­dés bővítésére kell törekedni. A tárgyalófelek kiemelték azt a jelentős szerepet, melyet a Szovjetunió játszik a szocializ­mus további győzelmeiért foly­tatott harcban. A tárgyalófelek VIETNAM tájékoztatták egymást az idő-" szerű nemzetközi kérdésekben elfoglalt álláspontjukról és megvitatták a két testvérszer­vezet együttműködésének lehe­tőségeit. Kállai Gyula hangsúlyozta, hogy az MSZMP a néphatalom megszilárdítására, a szocialis­ta demokrácia fejlesztésére tö­rekszik. A nemzetközi akciók­ban Magyarország az interna­cionalizmus elveit követi. Er­ban hangsúlyozta, hogy ma a legfontosabb feladat a cseh­szlovákiai szocialista erők egye­sítése és a szocialista célok teljesítését veszélyeztető néze­tek elleni harc. Evžen Erbant fogadta Kádár János, az MSZMP Központi bi­zottságának első titkára. A csehszlovák küldöttség találko­zott Erdei Ferenccel, a Politi­kai Bizottság tagjával, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának főtitkárával és más ve­zető személyiségekkel. A közlemény befejező része hangsúlyozza, hogy mindkét fél fontos feladatnak tartja a két állam hagyományos barát­ságának és együttműködésének megszilárdítását. (CSTK/ Súlyos veszteségek érték az ellenséget A VDK külügyminisztériuma tiltakozik 0 Hivatalos jelentés a tavaszi offenzíva eredményeiről Saigon — Az amerikai és a saigoni csapatokat csütörtökön ismét súlyos veszteségek érték a demilitarizált övezettől dél­re. A Gio Linh város közelé­ben lezajlott csatában — a sai­goni katonai szívivő szerint — 20 saigoni katona vesztette éle­tét, s negyven megsebesült. A szabadságharcosok négy embert vesztettek. Csütörtökről péntekre virradó éjjel a szabadságharcosok mint­egy 15 katonai célpont ellen in­téztek támadást. A VDK külügyminisztériumá­nak szóvivője csütörtökön nyi­latkozatot tett közzé, amelyben az amerikai hadügyminiszter Laosszal összefüggő bejelenté­sére hivatkozik. Mint ismeretes, Melvin Laird dél-vietnami tar­tózkodása idején beismerte, hogy néhány amerikai egység átlépte Laosz határát. A VDK MwMI Kelet-Szlovákiában a Hernád folyón épül a ruííni víztároló. (ČSTK — Bodnár felvétele) kormánya erélyesen tiltakozik a genfi egyezmények újabb megsértése ellen, s követeli, hogy az Egyesült Államok szün­tesse be katonai akcióit Laosz­ban. Csütörtökön a Nam Ha tarto­mány felett ismét amerikai kémrepülőgépet lőttek le a VDK légelhárítói. A VDK légiterében megsemmisített amerikai repü­lőgépek száma ezzel 3269-re emelkedett. A DNFF parancsnoksága hi­vatalos jelentést adott ki a sza­badságharcosok tavaszi offen­zívájának eredményéről. A kom muniké szerint február 22-től március 4-ig a DNFF egységei mintegy 400 célpont ellen in­téztek támadást. Többek között 36 várost és az amerikai, illet­ve saigoni egységeknek 35 pa­rancsnokságát támadták meg. Nem kevesebb mint 38 repülőtér és 17 utánpótlási központ el­len hajtottak végre sikeres tá­madást a dél-vietnami szabad­ságharcosok. A támadássorozat 10 napja alatt 45 000 ellenséges katona esett el, került fogság­ba, illetve sebesült meg. Az amerikaiak és saigoni szövetsé­geseik 470 repülőgépet, 1170 harckocsit, ebből 500 tankot, 250 ágyút és aknavetőt vesz­tettek. A támadások során több mint száz üzemanyag- és fegy­verraktár, valamint 35 híd re­pült a levegőbe. Nixon elnök csütörtökön fogad­ta Melvin Laird hadügyminisz­tert, aki beszámolt dél-vietnami szemleútjáról. A hadügyminisz­ter javaslatokat tett az elnök­nek. A tanácskozásról nem ad­tak ki hivatalos közleményt. Laird jelentését szombaton hallgatja meg az Egyesült Ál­lamok Nemzetbiztonsági Taná­csa, (.ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom