Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-14 / 62. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PÉNTEK 1969. március 14. BRATISLAVA XXII. ÉVFOLYAM 62. szám Ára 50 fillér Tegyük vonzova a falut FIATAL FÖLDMŰVESEK ÉS ERDÉSZEK KÖZTÁRSASÁGUNK ELNÖKÉNÉL Köztársaságunk elnüke a fiatal mezőgazdasági dolgozók köré­ben. (CSTK felvétel) (ČSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök tegnap dél­előtt a prágai várban fogadta a földműves fiatalok Prágában megrendezett 5. találkozójának 30. résztvevőjét. A fogadáson losef Cerný és Ján Jano­vic mérnök, a CSSZK és az SZSZK mezőgazdasági és élel­mezésügyi minisztere, Ladislav ti r ú z í k mérnök és František H a g a r a, a két köztársaság erdő- és vízgazdálkodási mi­niszterei, dr. Emanuel B o s á k docens, a CSSZK ifjúság- és testnevelésügyi minisztere, va­lamint Jaroslav K a r h a n és Pavel Jonáš mérnök, a szö­vetkezeti földművesek két nem­zeti szövetségének elnöke is je­len volt. A küldöttség nevében Oldfich Subrt mérnök, a juvena elnöke üdvözölte köztársaságunk elnö­két. Ezt követve Ludvík Svobo­da köztársasági elnök üdvözöl­te szeretetteljes szavakkal ven­dégeit és átvette ajándékaikat. Köztársaságunk elnöke be­szédében örömét fejezte ki, hogy a prágai várban, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság fővárosában üdvözölheti az or­szág minden tájáról érkezett fiatalokat — az egységes föld­művesszövetkezetek tagjait, az állami gazdaságok s az erdő­gazdasági üzemek dolgozóit. Kijelentette, nagyra becsüli azokat a fiatalokat, akik elha­tározták, hogy népgazdaságunk említett szakaszain akarnak dolgozni. Említést tett többek között arról, hogy bár a mező­gazdasági termelésben, az er­dőgazdaságban vagy az állatte­nyésztésben végzett munka rendkívül igényes, mindeddig nem sikerült megalapozni az e szakaszon dolgozók, különösen a fiatalok kedvező létfeltéte­leit. Nyilvánvaló tehát, hogy az illetékeseknek még nagyon so­kat kell tenniük a népgazda­ságunk e rendkívül fontos sza­kaszán dolgozó fiatalok érde­kében. El kell érnünk, hogy a vidéki élet valóban vonzó le­gyen. Ez azonban nagymérték­ben függ a vidéki fiataloktól is. Állandóan tökéletesítenünk kell szakismereteiket, hogy en­nek alapján az adott üzemben vagy községben kiharcolhas­sák az új progresszív elgondo­lások valóra váltását. Köztár­saságunk elnöke kifejezte azt a meggyőződését, hogy a fiata­(Folytutás a 2. oldalon) Illést tartott a szövetségi kormány Érdekünk az atomfegyverek elterjedésének megakadá­lyozása Kinevezték a kormány törvényhozási ta­nácsát (CSTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövet­ségi kormánya tegnap 10 órai kezdettel tartotta meg ülését dr. Karol Laco miniszterelnök­helyettes vezetésével. A kor­mány ülésének napirendjén ez­úttal a szövetségi bizottságok alelnökeinek, illetve tagjainak kinevezése, a KGST és végre­hajtó bizottsága januári tanács­kozásának eredményei, s a szö­vetségi kormány törvényhozói tanácsának felállításáról szóló javaslat szerepelt. A kormány tudomásul vette, a külügyminiszternek az atom­sorompó egyezményről benyúj­tott jelentését. Ezt a szerződést a múlt év júniusában az ENSZ közgyűlésének XXII. ülésszaka hagyta jóvá, és a kormány a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság nevében 1968. július 1-én ajánlotta a köztársasági elnök­nek, hogy azt a Szövetségi Gyűlés jóváhagyása után rati­fikálja, Egyúttal utasította a miniszterelnököt, hogy a szer­ződést jóváhagyás végett ter­jessze a Szövetségi Gyűlés elé. Ez alkalomból a kormány hangsúlyozta: Csehszlovákia népeinek érdeke fűződik hozzá, hogy az úgynevezett atomso­rompó-egyezményt valamennyi európai ország mielőbb ratifi­kálja. A kormány jóváhagyta az ez évi jelentősebb politikai láto­gatások kerettervét. Megálla­pította, hogy ezek a kapcso­latok jelentősen hozzájárulnak a szocialista országok egysé­gének megszilárdításához, a békés egymás mellett élés poli­tikájának megvalósításához és a mindkét fél számára előnyös gazdasági együttműködés fej­lesztéséhez. A kormány, miután megtár­gyalta a KGST XXII. üléssza­kának és a KGST végrehajtó tanácsának 38., ez év január­(Folytatás a 2. oldalon) Az SZLKP KB plenáris ülésének határozata Az SZLKP KB 1969. március ÍŽ4 plenáris ülésén megvitatta az SZLKP KB elnökségének te­vékenységéről tájékoztató be­számolót, és elemezte a jelen­legi polil 'kai helyzet sarkalatos problémái!. Az SZLK" Központi Bizottsá­ga az eh-"kség beszámolója álapján — ť. tekintettel a párt Szlovákiai te 'kenységének to­vábbi irányítá >ra — az alábbi következtetése e jutott, s a következő hatá izatokat hozta: Az SZLKP Ki hangsúlyozza, hogy a párt S lovákiában a múlt év auguszi isától nagyon bonyolult s a politikai munka tekintetében nagyon igényes időben fejtette ki tevékenysé­gét. Munkáját megnehezítette az ötvenes és a hatvanas évek áldatlan öröksége s azok a hi­bák is, amelyeket a párt s a tár­sadalom centralisztikus-biirok­ratikus irányítása okozott. Fel­tétlenül meg kellett tehát védeni a múltban végbement fejlődés kedvező eredményeit, és külön kellett választani azoktól a tor­zításoktól, amelyek a nép szé­les rétegeinek tudatában csor­bát ejtettek a párton, s egy­len meg kellett akadályozni bárminő módon való megismét­lődésüket. Társadalmunk a szo­cialista országépítés új szaka­szába lépett, amelyben meg kellett és meg kell találnunk, s érvényre kell juttatnunk a pártmunkának s a társadalom irányításának új, valóban meg­felelő tartalmát. A feladatok e tömegének megoldásában kell látnunk január utáni politikánk alapvető jelentőségét, de egy­ben bonyolultságát és igényes­ségét is. A januári eseményeket követő időben szigorúan bírál­tuk az előző években megnyil­vánuló torzításokat, s nagyon sok megoldásra váró probléma került előtérbe. Ezzel egyidejű­leg szembetűnően megoszlottak a társadalmi erők. A népünk ér­zéseire rendkívül erősen ható augusztusi események pártunk­ban is befolyásolták a fejlődést. Az említett időben feltétlenül rá kellett mutatnunk a január utáni fejlődés pozitív jellegze­tességeire, nemkülönben a szél­sőségekre is, és reálisan hozzá kellett látnunk politikai, gaz­dasági és társadalmi helyzetünk rendezéséhez. Egy azok közül az alapvető fontosságú feltételek közül, amelyek Szlovákiában kedvező­en befolyásolták a rendeződés folyamatát — az SZLKP rend­kívüli kongresszusa volt. Hatá­rozatai alapján megkezdődött Szlovákiában a párt s a társa­dalom egységesítésének folya­mata. A CSKP KB-nak a párt akcióprogramjára s a január utáni fejlődés mérlegelésére alapozott novemberi határozata megjelölte az előző időben fel­halmozódott problémák megol­dásának lehetőségét, s ezzel összefüggésben az alapvető fon­tosságú feladatokat és a végre­hajtás módozatait. Pártunk a gyakori politikai válságok elle­nére is sok és gyümölcsöző munkát végzett. Akkortájt ké­szítették elő, majd jóvá is hagy­ták a csehszlovák föderációról szóló törvényt, amely most fo­kozatosan érvényesül nemzete­ink életében. Arra törekszünk, hogy ezentúl alapvető tényező­ként hasson mind politikai, mind pedig gazdasági téren, s a még létező politikai, de külö­nösen gazdasági problémák megoldása mindkét nemzetünk javát szolgálja, és így dinami­|Folytatás az S. oldalon) | EGYESÜLT ALLAMOK | Sikeresen leszállt az Apollo 9. Az űrhajósok teljesítették feladataikat # Májusban felbocsájtják az Apollo 10-et Washington — Csütörtökön közép-európai idő szerint 18,01 órakor az Apolló 9. űrhajó há­rom utasával leszállt az Atlan­ti-óceánra. James McDivitt, Dá­vid Scott és Russel Schwei­ckart, a három amerikai űrha­jós egy fordulattal többet tett meg a Föld körüli pályán, mi­vel az eredetileg kijelölt körzet­ben heves szélvihar tombolt, és a hullámverés meghaladta azt, amit az űrhajó elbírt volna. A leszállásra a Bahama-szigetek térségében, a Grand Turk-szi­gettől északra került sor. Az űrhajósok kiemelésére kijelölt flottaegység a Guadalcanal he­likopter-anyahajóval az élen több százmérföldes utat tett meg az elmúlt 24 órában, hogy a módosított leszállóhelyre ér­jen, ahol az időjárás kedvező volt. SZOVJETUNIÓ Az Apolló 9. tíz napig kerin gett a Föld körüli pályán, s az út során első ízben próbálták ki sikerrel a világűrben az amerikai hold-program legfon tosabb eszközét, az úgynevezett holdkompot, a Lunar-module-t. Az űrhajósok útjuk első nap ján sikerrel hajtották végre az űrkabin és a Lunar-module összekapcsolódását, a harmadik napon pedig ugyancsak hiba nélkül kapcsolták szét a hold­kompot és az űrkabint, önál lóan manővereztek a Lunar-mo dule-lal, majd több száz mér földes távolságból végrehajtót ták a találkozást és a két űr jármű dokkolását. Az Apolló 9-et május köze pén követi majd az Apollo 10 (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovák kormányküldöttség Moszkvában A Černík miniszterelnök vezette küldöttség a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Moszkva — Oldfich Černík, a csehszlovák szövetségi kormány elnöke Václav Valeš miniszter­elnök-helyettessel, a Gazdasági Tanács elnökével és dr. Fran­tišek Vlasák tervezésügyi mi­niszterrel rövid látogatásra a Szovjetunióba utazott, hogy a szovjet kormány képviselőivel megtárgyalják a gazdasági együttműködés további fejlesz­tésének egyes kérdéseit. Moszkvában Oldfich Cerník miniszterelnököt és kíséretét a vnukovói repülőtéren Alekszej Koszigin miniszterelnök, Nyiko­laj Babjakov minis...erelnök-he­lyettes, a Goszplán elnöke, Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára, Andrej Gromiko külügyminiszter és Nyikolaj Pa­tolicsev külkereskedelmi mi­niszter fogadta. Jeten voltak Vladimír Koucký, Csehszlovákia moszkvai nagykövete és a dip­lomáciai kar képviselői. Cerník miniszterelnök kísé­retének tagjaival tegnap este hazatért Moszkvából. A sereme­tyevói repülőtéren a csehszlo­vák vendégektől Alekszej Ko­szigin, Konsztantyin Katyusev, Nyikolaj Bajbakov, Leonyid Szmirnov, Andrej Gromiko és más személyiségek vettek bú csút. Cerník miniszterelnök Alekszej Koszigin társaságában a vnu­kovi repülőtéren. (ČSTK felvétele) VIETNAM ] Folytatódik a dél-vietnami hazafias erők offenzívája Nincs haladás a párizsi négyes konferencián Saigon — A dél-vietnami ha­zafiak csütörtökre virradó éjjel több mint 40 katonai létesít­ményt támadtak — jelentette az amerikai katonai szóvivő. A Ban Me Thouot légitámaszpont elleni támadás során a partizá­nok hat amerikai helikoptert pusztítottak el. összetűzés volt a Kontum és a kamboc'zsai ha­tár közti térségben is. A 12 órás harcban két amerikai katona életét vesztette, 15 megsebesült. A szabadságharcosok 23 kato­nát vesztettek. Párizs — Párizsban tegnap, a délelőtti órákban megkezdődött a négyes konferencia 8. ülése. Elsőként Pham Dang Lam, a saigoni küldöttség vezc'ője szó lalt fel. A DNFF offenzívájáról, a városok bombázásáról s a ^Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom