Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-13 / 61. szám, csütörtök
A párt biztosítani tudja az állam progresszív fejlődését (Folytatás az 1. oldalról) irányvonalát úgy mint aho- pártunkat. Ezekből a megállapl- cióra, programra, állandó figye- amikor megkezdtük hazánkban ... I ... «W * i * ' _ *áonIrK/k1 Bvámnnirva a* a l/rifol m. lomra van cvnlroéao A Namvati _ !.!• I. ÍÍ J.I • (Folytatiz az 1. oldalról) legelik az adott problémákat s tűzik ki konkrét céljaikat. Tavaly s a legutóbbi hónapok folyamán is újfent bebizonyosodott, mily nagyon s mennyire múlhatatlanul szükséges a dolgozó emberek minden rétegében fokozott mértékben kifejtett politikai tevékenység. Minden munkánk értelmét népünk széles rétegei problémáinak megoldásában látjuk. Ennek most is oly szilárd az etikai és humánus alapja, mint ahogyan azt már száz évvel ezelőtt Marx Károly juttatta kifejezésre az I. Internacionálé alapszabályaiban, melyek szerint az emberek olyan kapcsolatait kell létrehoznunk, hogy „azoknak alapja az igazság, a szavahihetőség és az erkölcsösség" legyen. Az e célok eléréséért folyó politikailag különféleképpen konkretizált küzdelem volt az eddig eltelt hónapokban s marad ezentúl is minden politikai munkának értelme. Tudjuk, hogy a politikai helyzet rendeződésének s szilárdulásának e folyamata a január utáni politikánk minden pozitív értékének megőrzéséért, s a szélsőséges Irányzatok, valamint az antiszocialista erők támadásai visszaverésére s kiküszöbölésére Irányuló küzdelmünk nem volt egyszerű és még nem ért véget. Ez pedig további erőfeszítéseket és fokozott politikai munkát követel mindnyájunktól. Az SZLKP KB elnöksége azonban ennek tuda tában is méltatja azokat a politikai eredményeket, amelyeket pártunk tevékenységével Szlovákiában elért. Ezt bizonyítják a Szlovákiában 1969. március 8-ig megtartott 6536 évzáró taggyűlés eredményei is és az, hogy a szlovákiai pártszervezetek 61,7 százalékának évzáró taggyűlésein a párttagoknak mintegy 80 százaléka vett részt. Ez a részvétel nagyon tevőleges volt, hiszen úgyszólván minden harmadik elvtárs felszólalt. A pártunk alapvető fontosságú céljaival s dokumentumaival kapcsolatban tanúsított magatartásuk feljogosít bennünket arra a kijelentésre, hogy a párt teljes egészében támogatja a CSKP KB és az SZLKP KB irányvonalát, úgy, mint ahogyan azt pártunk novemberi és decemberi plenáris ülésein kitűzték. Igaz ugyan, hogy nem lehet mindent leegyszerűsítenünk. A legutóbbi évben sok minden befolyásolta nálunk az emberek gondolkodásmódját, és sok minden késztette gondolkodásra pártunk tagjait. A gyakran a pártonkívüliek részvételével megtartott évzáró taggyűléseken résztvevő kommunisták mérlegelik, az eddig eltelt időben történteket, a felmerült problémákat, s a jelenlegi feladatokat veszik fontolóra. Ez az alapvető fontosságú problémáink iránti fokozott érdeklődést, a nagyfokú politikai aktivitást és elkötelezettséget juttatja kifejezésre. Teljesen természetes, hogy egyes kérdésekben különbözők a nézetek. Elhangzanak bírálatok is. Az elvtársak bírálják az ideológiai munkában előforduló fogyatékosságainkat, a párttagok nevelésében, a fegyelem terén említést tesznek az egységbontás elemeiről, de mindez csak a pártunkon belüli demokratikus légkörre, s arra Jellemző, hogy minden párttag szabadon nyilváníthatja véleményét, ami párton belüli demokráciánk tényleges létezésére mutat. Pártunk tagjai s a többi dolgozó a legutóbbi hónapokban szerzett tapasztalataik alapján meggyőződtek pártunk irányzaténak s politikai irányvonalának helyességéről s arról, hogy meghozta az elvárt pozitív eredményeket, távlatokat tárt fel, és hogy válságos időkben s próbatételekben megálltuk helyünket, tehát derűlátással nézhetünk a jövő elé. A borúlátás s a tragikus szemlélet nem jellemző a kommunistákra. Úgy vélem, az SZLKP KB mai ülésén is leszögezhetjük, hogy pártunk irányvonala, a Központi Bizottság szervei s tevékenysége, nemkülönben kerületi és járási bizottságaink következetes, egységes felléf>ése meghozta pozitív eredményeit pártunk s társadalmunk életében, és hogý pártunk ma teljesitóképes, a dolgozók által elismert s így biztosítani tudja nemzetünk s államunk progresszív fejlődését. A párt és a iömegszervezetek kapcsolata Engedjék meg, hogy erről a helyről köszönetet mondjak pártunk áldozatkész dolgozóinak az elmúlt hónapokban kifejtett mérhetetlen erőfeszítéseikért, politikai szilárdságukért és személyes hozzászólásukért pártunk és álla műnk konszolidációs törekvéseihez. Ügy vélem, ezekben a válságos pillanatokban minden polgárunk számára világos, hogy államunkban a kommunista párton kívül nincs politikai erő, amely képes volna népünket feladatai megoldására vezetni és a társadalom prog resszlv fejlődését biztosítani. Pártunknak a társadalomban betöltött eme objektív helyzetéből következik a pártnak, mint egésznek, minden egyes tagjának és funkcionáriusának mérhetetlen felelőssége nemzetünk, államunk lakossága millióinak jelenéért és jövőjéért. A párt ezt a történelmi feladatát csak akkor teljesítheti, ha betartja felépítésének, szervezetének és hatásának marzi—lenini elveit, ha egységes lesz az alapvető eszmei kérdésekben, ha fegyelmezetten és egységesen meg tudja valósítani a jóváhagyott határozatokat. Ezen a téren még sok a hiányosság. A múlt évben a párt belső fejlődésének egyik kisérő jelensége az eléggé rohamos nézetbeli elkülönülés volt, amely a demokratikus centralizmus elvének, a tagok és a funkcionáriusok pártfegyelmének meglazulását és ezáltal az egész párt akcióképességének gyengülését okozta. Ezért helyzetünk kongresszusunk óta rendkívül nagy súlyt az eszmei és politikai problémák megvilágítására, soraink elvi alapon történő egyesítésére, a párt belső egységének megszilárdítására és a párt akcióképességének megerősítésére. Nem becsülve le munkánk számos fogyatékosságát és gyengeségét, úgy véljük, hogy a párt Szlovákiában e belső konszolidálást Illetően jelentős sikereket ért el. Ez az előfeltétele a lakosság körében végzett pártmunkának, a kommunisták munkájának a tömegszervezetekben, ez az előfeltétele politikánk helyes érvényesítésének a Nemzeti Frontban. Pártunk, a párttagok és funkcionáriusok munkája a Nemzeti Front szervezeteiben, a nagy tömegszervezetekben jó politikai eredményeket hozott. A szakszerpártunkat. Ezekből a megállapításokból számunkra az a kötelezettség hárult, hogy fokozzuk politikai munkánkat az üzemek munkásságának és dolgozóinak körében, valamint a szakszervezeti mozgalomban. Különösen nagy figyelmet kell szentelnünk a nagyüzemeknek, ahol bonyolultak a problémák és igen differenciált a párt felépítése. A többi tömegszervezet, így a löldmíivesek szövetsége, a nőszövetség, az ifjúság szövetségei a fő kérdésekben ugyancsak támogatták pártunk politikáját és hozzájárultak az általános konszolidációhoz. Igaz, hogy a Nemzeti Front egyes szervezeteiben még sok a nyitott kérdés, tökéletesíteni és magasabb színvonalra kell emelni pártunk és a kommunisták munkáját ezekben a szervezetekben. Pártunknak különös figyelmet kell fordítania az Ifjú nemzedékre, az ifjúság körében végzendő munkára és az értelmiség különböző rétegeiben folytatott politikai munkára. Ezeken a területeken politikai munkánk csak a kezdet kezdetén tart, és koncepcióra, programra, állandó figyelemre van szüksége. A Nemzeti Front szervezeteiben, a tömegszervezetekben a kommunisták munkája harc a nép bizalmáért, a nép támogatásáért. S erről a kommunistáknak egyetlen szakaszon sem szabad megfeledkezniük. Szükséges, hogy központi, kerületi és járási pártszerveink, valamint alapszervexeteínk rendszeresen foglalkozzanak a tömegszervezetek helyzetével, értékeljék a kommunisták ott végzett munkáját és tökéletesítsék azt. Pozitív szerepet játszottak ebben az időszakban az államhatalmi szervek, nevezetesen a nemzeti bizottságok, amelyek politikai rendszerünk stabilizációs tényezőjének bizonyultak. Munkájuknak nagy figyelmet kell szentelni. Ok oldják meg az emberek mindennapos gondjait és panaszait, s ezekből rengeteg van. A politikai közeledés az emberekhez, gondjaik megértő megoldása a gyakorlatban, a mindennapos életben fejezi ki pártunk fő irányvonalát — az emberről, az ember jobb életéről való gondoskodást. A nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúsága vezeti mozgalomban a kommunisták és a többi szocializmushoz bű dolgozók ebben a válságos időszakban ellenálltak a különféle kampányok, akciók és olyan kísérletek nyomásának, amelyekkel egyes kérdésekben a szakszervezeti mozgalmat szembe akarták állítani a párt irányvonalával. Ellenálltak azoknak a kísérleteknek is, amelyek a szakszervezeti mozgalmat pártunk politikájával ellenkező akciókra akarták felhasználni. A szakszervezetekben levő kommunisták és a szakszervezeti tagok túlnyomó többsége Szlovákiában támogatta pártánk politikai irányvonalát, arai döntő többségben megnyilvánult mind a munkahelyeken, mind a szakszervezeti nagy aktívákon, a szakszervezeti szövetségek kongreszszusaln, valamint a szakszervezeti mozgalom szlovákiai kongresszusán is. Egyértelműen pozitív és konszolidációs volt a szlovák küldöttek fellépése a szakszervezeti mozgalom országos kongreszszusán Is. Nagyra becsüljük a szakszervezeti ta"ok munkáját és hozzájárulásokat életünk általános konszolidálásához. Pártnnk és a szakszervezeti mozgalom szoros együttműködése, amely az antifasiszta küzdelemben, a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a felszabadulás utáni küzdelmes években acélozódott meg, ismét bevált mint a társadalom döntő ereje a válság pillanataiban. Ma méltán elmondhatjuk, hogy pártunk az üzemekben levő szervezetei és a szakszervezeti mozgalom dolgozóin keresztül, a gazdasági dolgozók segítségével szilárdan megőrizte döntő politikai befolyását Szlovákia üzemeiben, amelyek e mozgalmas időkben a kommunista párt politikájának szilárd támaszai voltak. Szlovákiában teljesen csődöt mondottak a különféle opportunista csoportok azon kísérletei, hogy a szakszervezeti mozgalmat a párt politikájával ellentétes belpolitikai küzdelmekbe sodorják. Ne tévesszen meg bennünket as. bogy a különféle, reményeikben csalódott opportunisták megkísértek a szlovákiai szakszerveseti mozgalmat. Illetve annak kongresszusait mint konzervatívot feltüntetni. Az SZLKP Igen naeyra b-csiiii azt a politikai támogatást. amelyben ebben az Időszakban a szakszervezeti tagok milliós hadserege részesítette Ezekben a viharos hónapokban pártunk a gyakorlatban valósította meg a nemzetek és nemzetiségek egyenjogú helyzetének nagy lenini gondolatát. Jóváhagytuk a Csehszlovákia föderatív rendezéséről szóló alkotmánytörvényt, mely 1969 január 1-től életbe lépett. Megalakult a Szlovák Szocialista Köztársaság, annak törvényhozó és kormányszervei s ugyanígy a Szocialista Köztársaság nemzeti szervei, valamint a közös szövetségi szervek. A nemzeteink életében bekövetkezett történelmi változások valahogy feledésbe mentek a különféle politikai kampányok és a szélsőséges erők által előidézett válságos helyzetek zajában, bár egyes kérdésekkel kapcsolatban — így pl. a Szövetségi Gyűlés elnöki tisztségének betöltésénél — kemény politikai küzdelmet kellett vívni. Pártunk becsületes erőfeszítése azonban a széles néprétegek támogatásával ezekben a kérdésekben is teljüs sikert aratott. Az emberek tudatába a föderatív rendezés úgy vésődik be, mint pártunknak a Szlovák Nemzeti Felkelés Ideién megkezdett erőfeszítéseinek betetőződése. így bizonyos kontinuitás alakul ki pártunk politikájában a felkeléstől napjainkig. habár ezen az úton számos kitérő, megtorpanás és visszatérés volt. Harmadik hónapja működik a szlovák törvényhozó szerv és a szlovák kormány, kiépülnek az egyes kormányszervek Szlovákiában és meekezdik felelős munkájukat. Azt mondhatjuk, hogy küldetésüket igen felelősségteljesen kezdik teljesíteni, bár számos területen e kezdeti feltételek nem könnyűek. Ehhez is bizonyos idő kell. Igaz. hogy pártunk és közvéleményünk fokozott Igényeket támaszt majd a szlovák kormányszervek munkájával szemben: megkívánja az irányítás magas színvonalát mind politikai, mind szakmai téren. Államunk föderatív elrendezése új feltételeket teremt a CSSZSZK egysége és stabilitása belső megszilárdításához. Természetesen ez az óriási átalakulás nem megy nehézségek, problémák és bizonyos feszültség nélkül. Ellenkezőleg, számolnunk kell azzal, hogy még számos buktató vár ránk, főként a gazdasági és szociálpolitika terén. Nem ringatjuk magunkat olyan illúziókban, hogy életünk a föderációs törvény jóváhagyása után Idillikus és konfliktus mentes lesz. SzámoltUBk a problémákkal és nehézségekkel. A konkrét tárgyi problémák megoldásán kívül, ami nem mindig egyszerű, az állam fij belső elrendezése kell hogy meghonosodjék az emberek tudatában mindkét nemzeti köztársaságban, hogy fokozatosan magától értetődő, természetes megoldásnak lássék. Ezt pedig nem lehet elérni egyik napról a másikra, mert az emberek tudatában még ott kisértenek a régi gondolatok, a csehszlovák állam 50 éves fejlődésének koncepciói. A felmerült és a még felmerülő problémákat beszélgetésekkel. konzultációkkal, az illetékes politikai, nemzeti és állami szervek megállapodásaival oldjuk meg, mert ez az összes belpolitikai probléma megoldásának alapvető módszere. Egyben közös államunk megszilárdítását és megerősítését tartjuk szem előtt. Hisz nem azért szálltunk síkra a föderáció mellett, hogy azután az államot gyengítsük. Azért tettük ezt, hogy a nemzetiségi ellentétek kiküszöbölésével megteremtsük közös államunk egységének és integritása magasabb fokának feltételeit. E téren sajátos feladat vár a CSKP ra mint egységes országos szervezetre és fő politikai integrációs erőre. Az internacionális testvériség gondolatának, amely a kommunista mozgalom egyik alapelve, nemcsak kifelé, más testvérpártok irányában kell megnyilvánulnia, hanem elsősorban itthon, nálunk a cseh és a szlovák nemzet viszonyában és a területünkön élő nemzetiségi kisebbségek iránti viszonyban. Ezt a gondolatot állandóan szem előtt kell tartanunk munkánkban, és a politikai életből ki kell küszöböl ni mindazt, ami megzavarhatná a csehek és a szlovákok, valamint a nemzetiségi kisebbségek kapcsolatait és erősíteni kell azokat a politikai, gazdasági és kulturális elemeket, amelyek javítják és fejlesztik a nemzeteink közötti kapcsolatokat. Az SZLKP a CSKP szilárd alkotórésze, politikai irányvonalának szilárd támasza, amint a CSKP KB novemberi határozatai és a többi alapvető pártdakumentum kifejezi. Ügy véljük, hogy az SZLKP a mi orszáeas mozgalmunkban is stabilizációs tényező, és ebben az értelemben hat a CSKP politikájának kialakítására és megvalósítására is. Továbbra Is a CSKP egységének, a csehszlovák állam egységének és szocialista fejlődésének szavatolói leszünk. A párt szavatolja a január utáni politikai irányvonal fenntartását Azt mondottuk, hogy pártunk kemény politikai harcot vívott az elmúlt időszakban. Miről volt szó ebben a küzdelemben? Mindenekelőtt azoknak az egészséges gondolatoknak a megőrzéséről és megvalósításáról, amelyekkel politikai gyakorlatunk a január utáni időszakban gazdagodott. Pártunk kezdeményezéséből változásokra került sor államunk vezetésében és a politikai helyzetben is. Így a párt valósítja meg a múltbeli torzulások, hibák és méltánytalanságok kiküszöbölését éppúgy, mint a társadalom demokratikus átalakítását. Ezen mit sem változtathat a szabadság fogalmának szélsőséges, nem osztályszempontból történő anarchista magyarázgatása, sem pedig azok a pánikkeltő híresztelések, hogy viszszatérünk az 1968. januárja előtti helyzethez, sőt az ötvenes évekhez. A kongresszusunk óta eltelt hat hónap gyakorlata minden polgár előtt bebizonyította, hogy éppen pártunk, a párt vezetősége és szervei tartják fenn az új feltételek között is a január utáni politika alapvető irányvonalát, és szavatolják azt egész társadalmi életünkben. Pártunknak e pozitív programját magasan kiemelte a CSKP KB novemberi határozata, valamint az SZLKP KB novemberi és decemberi ülése ls. Igaz különféle emberek és erők ellentétes módon magyarázzák a CSKP KB és az SZLKP KB plénumain Jóváhagyott dokumentumokat. S mivel részben a tömegtájékoztatási eszközöket is felhasználhatják, nem csodálkozhatunk, hogy az emberek fejében homály és zavar keletkezik számos elvi kérdésben. Ezért ismételten röviden foglalkoznunk kell e kérdésekkel. Társadalmunk az 1945—1948as évektől, amikor a CSKP a társadalom vezető ereje lett, s amikor megkezdtük hazánkban a szocialista társadalom építését, ezalatt a 20— 25 év alatt alapjaiban megváltozott. Ha visszapillantunk a húsz év előtti Szlovákiára, láthatjuk, milyen lényeges a különbség közötte és a mai Szlovákia között. A gazdasági alap átépítése és kiépítése következtében nemcsak gazdaságunk ment át óriási fejlődésen, hanem a munkásosztály, belső tagozódása és színvonala is. Az elaprózódott, differenciált parasztságból kialakult a szövetkezeti parasztság új osztálya. Felnőtt az értelmiség széles rétege, és megnövekedett e réteg hányada és szerepe a társadalomban, s ugyanakkor fokozódott befolyása is. Emelkedett a lakosság élet-, kulturális és politikai színvonala. Mindezek a húsz év alatt végbement változások megkövetelték a politikai munka, a politikai élet, a társadalomirányítás új formáit. A párt és az állam régi vezetősége nem tudta megoldani e problémákat, konzerválta a bürokratikus elemeket és iránvltási rendszert mind a gazdasági, mind a politikai életben, fis ígv a társadalom irányításának módszere ellentétbe került az új gazdasági és szociális összetétellel, a fejlődés az élet szükségleteivel. A párton belüli és a társadalmon belüli demokrácia torzulásai, a számos túlkapás, méltánytalanság, a törvényesség megsértése, nemzeteink alapvető problémáinak meg nem oldása válságos helyzetbe sodorták nemcsak népgazdaságunkat, hanem politikai életünket és pártunkat is. Ez a deformációs időszak különösen súlyosan érintette Szlovákia politikai életét, ahol a bürokratikus centralizáció fokozatosan leszűkítette a szlovák nemzeti szervek hatáskörét, érzéketlen módon megalázta a nemzeti büszkeséget, és fgy kétszeresére növelte a deformációs nyomást. Az SZKP XX. kongresszusának megújító gondolatait nálunk elfojtották, a problémákat nem oldották meg, és így fokozódott az a tudat, hogy feltétlenül meg kell változtatni a párt és az állam vezetését, de elsősorban is meg keil változtatnunk az irányítás módszereit és rendszerét. Az a fő értelme a január utáni politikának, hogy létrejött a méltánytalanságok, a megaláztatások, a törvénytelenségek, valamint a bürokratikus módszerek, praktikák és munkastílus kiküszöbölésének politikai előfeltétele. Ugyanakkor felújítjuk a szocialista demokrácia tartalmát a párton és a társadalmon belül úgy, ahogy erről a marxizmus—leninizmus klaszszikusai frtak. s amint ezt programjául tűzte ki pártunk az antifasiszta küzdelem és a szlovák nemzeti felkelés idején, valamint a felszabadulást követő első években. A szocialista demokráciának olyan tartalmáról volt szó, amely megfelel népünk politikai, gazdasági és kulturális színvonalának, nemzeteink demokratikus hagyományainak. Nem kell talán ezen a helyen emlékeztetni arra, hogy mind Lenin, mind pedig a marxista mozgalom a szabadságot és a demokráciát osztályfogalmakban és osztályösszefüggésekben értelmezi. Ezért nálunk a szocialista demokrácia tartalmának megtisztításáról, torzulásainak kiküszöböléséről volt sző. Ez a társadalmi megmozdulás pártunkon és társadalmunkon belül nemcsak helyes volt, hanem feltétlenül szükséges ls további fejlődésünk szempontjából. Az 1968. januárja után megnyílt politikai térségben azonban más erők és összetevők is hatni és érvényesülni kezdtek más politikai célokkal. A párt által előidézett és megvalósított megújhodási áramlaton élősködve nyomást gyakoroltak a párt politikájára és életünkre. A politikai életbe így jelentős fokig bekerültek nyilvánvalóan antiszocialista erők is, valamint a kispolgári, szociáldemokrata, anarchista és utópista irányza- 1 tok különféle válfajai ts. Ezek az erők a múlt fogyatékosságainak pártos bírálatát átvitték a szocialista társadalom, a cseh- < (Foly tatás a 4. oldalon)