Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-09 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó

BERNÁT GÁSPÁR (1810- 1873) Tiszaíüieden született. Az ügyvédi oklevél megszerzé­se után Pesten telepedett le, s rövidesen egyik legkedvel­tebb alakja lett a fővárosi írói világnak. Adomáival, tréfáival, furcsa ötleteivel sok deiüs órát szerzett bará­tainak, sői országos hírnévre tett szert velük. Műveiben az élet derűs oldalát ábrázol­ta. • / A KOSBUNDA J ózsa Gyuri gazdag ember létére sohasem viselt más bundát, mint hat kosbőrből, nem is kikészítve, csak kitörve, melyet mindig kl­tordítatlan viselt, mely sokszor megáz­ván, zörgött. Egyszer, még a jobbágyos világban új bundát akart csináltatni, elmegy te­hát egy úrbéres tiszafüredi szűcshöz, ki — valamint mindenki — ismervén Jó­zsát, hogy igen krudélis ember —, megijedt, amint meglátta. — Bunda kell! De holnap estére ké­szen legyen, mert különben megjárod; Ismersz, ki vagyok? A szegény szűcs mentegetőzött, hogy a terminus rövid. — Meg kell lenni, a matériát mind­járt küldöm. Egy fél óra múlva bőgést hall a szűcs az udvarán; hát egy bojtár hajt hat nagy istentelen kost. nl sem akartak róluk, azt mondták, hogy vigye vissza, elébb hizlalja meg. Visszavigye, újra vámőt fizessen ér­tük? Hogy aztán Keglevichék otthon nagyot nevessenek rajta. Azért sem te­szi. Mást gondolt magában. Megállj né­met, majd megeszed tavasszal, ha most nem kell, de haza pedig nem viszem, mert ott aranyért sem kapni szénát. Estefelé tehát összehívta a hajcsáro­kat, kifizette a bérüket, s azt mondta nekik: — Halljátok! Majd akkor, amikor be­sötétedik, szökjetek el szépen a mar­hák mellől, szerteszéjjel; ennél a jám­bor németnél nagy rend van, majd ösz­szefogdossák ők szépen s kurrentálni fogják, hogy három hónap alatt jelent­se magát a gazdájuk; azalatt meg kita­vaszodik, a marhák ís a státus költ­ségén kitelelnek a jő német szénán, ami itt csupa háj, jól meghíznak, akkor aztán én majd eljövök értük, s jó áron eladom. Ügy lett. A hajcsárok szétszöktek. Józsa Gyuri hazament, az ökröket mind behajtották, hol itt, hol amott, azután kurrentálni kezdték, határidőt tűztek ki a megjelenésre, ezalatt elmúlt a tél; józsa Gyuri idején megjelent, legitimál­ta magát, mint a barmok jogszerű tu­lajdonosát, s megvolt az a diadala, hogy most már bundás pénzen adta el a göbölyöket a drezdai mészárosoknak. Igaz ugyan, hogy a tartás és hivata­los költségek fejében fele ott maradt a gulya árának; hanem azért mégis jó tréfa volt ez abban a világban. A MALOMKŐ Egyszer Józsa Gyuri megharagudott cimboráira, és azzal vált el tőlük, hogy soha többet nem látják. Híre ls futamodott nemsokára, hogy az utóbbi lófüllevágás óta Józsa Gyuri nem fogad be vendégeket, kaput is csi­náltatott házára, az utcára lévő abla­kait berakatta téglával félig, hogy még csak be se lehessen törni, és semmi dörömbölésre nem bocsátott be se el­lenséget, se jóbarátot. Ezt a csodát meg kell látni, mon­dának a víg cimborák, és lerándultak — Melstr-uram! Itt a matéria! Bunda legyen belőle holnap estére. A szegény szűcs annyira megijedt — mert látta, hogy ily matériából lehe­tetlen bundát készíteni Ily kurta idő alatt —, hogy elköltözött rögtön Egyek­re, házát bérbe adta, csak három év múlva jött vissza, mikor gondolta, hogy józsa haragja már lecsillapult. KÉTSZÁZ GÖBÖLY A hírhedt józsa Gyuri egyszer fel­hajtott Pestre kétszáz darab szarvas ál­latot a vásárra, hogy ípajd itt azokat eladja, minthogy otthon nagyon sová­nyul ütött ki a takarmány. De bíz azok nem a legjobban voltak kihizlalva, a mészárosok nagyon fitymálgatva be­szélgettek róluk, erre megharagudott, felhajtotta az ökreit Bécsbe. Odáig egy cseppet sem javultak a tinók, a bécsi közönség pedig kövér húshoz van szok­va. Józsa Gyuri sehogy sem tudott ösz­szeegyezni a mészárosokkal; rettentő potom árakat kínálgattak neki. Itt még jobban megharagudott; felhajtotta mar­háit Linzbe; de ott még siralmasabban járt: mert még kevesebb összeggel biz­tatták. Nem adta meg magát; még előbbre hatolt, keresztülverte magát a határon, felvitte ökreit Drezdáig. Per­sze, hogy mire odaértek a jámbor ál­latok, valahány oldalbordájuk, mind ki­látszott a hosszú tapasztalás miatt: de­hogy kellettek a mészárosoknak, halla­Tlszafüredre. Fogadásuk állta, hogy mégiscsak bejutnak valahogy Józsa Gyurihoz. A hely színére érve körültekintené­nek; hát volt Gyuri úrnak egy palotája, mely sohasem épült föl egészen, ez a rendes lakóháza mögé volt építve kon­tignációra, jó magas helyre, ahonnan messze el lehetett látni. A ház már akkor is abba volt hagy­va. A kapu előtt állt élére helyezve egy roppant nagy malomkő, alája tett ge­rendával föltartóztatva, hogy el ne sza­ladjon, Józsa Gyuri abból bizonyára márványasztalt akart készíteni palotája dísztermébe, amelyen reggelenként paprikás szalonnát lehessen falatozni. A cimborák, amint a szép malomkö­vet meglátták, egybe rájöttek, hogy mit kell itt tenni? Intettek egymásnak, ket­ten kétfelől megfogták a gátló geren­dát, és elemelték azt a malomkő alól. A nehéz kőkerék eleinte szép csön­desen kezdett megindulni a lejtőn le­felé, neki Józsa Gyuri háza oldalának, de majd egyre sebesebbé vált futása, ment, mint a sebes veszedelem, dör­gött, mint a földrengés, s olyat csapott Gyuri háza oldalára, mint a mennydör­gős mennykő, józsa Gyuri kiesett az ágyából, kiugrott az ablakán, azt hitte, az üstökös rombolja a földet, mikor az­tán künn volt az utcán, nagy nyájasan eléje járulának látogató vendégei: — Csak egy kicsit be akartunk ko­cogtatni, hogy itthon van-e a gazda?. Ez aztán barátságos bekocogtatás volt! A BETYÁROK Aki a magyar Alföld páratlan zsenia­litását — Józsa Gyurit közelről észlelte, el kell ismernie, miszerint sok gyöngé­je volt ugyan, hanem annál több erede­tiséggel rendelkezett. A régi klasszikus írókat kizárólag szerette: elméssége kifogyhatatlan volt: talpraesett anekdótáit mindig citációk­kal fűszerezte, a bibliát és corpusju­rist könyv nélkül tudta, s emberbaráti érzelmének nemegyszer adta fényes je­lét. Azonban többször annyira elragad­ták az indu!atok, hogy magáról megfe­ledkezve kegyetlen túlságokra veteme­dett. Példát mondok. A kis úrnak (józsa Gyurit így is hív­ták) kedvenc szokása volt úton-útfélen kocsira szedni a munkátlan csőcselé­ket s veliik udvarát népesíteni. Egyszer néhány betyárt szedett föl á bakra. Cselédjei sorjába fogadja őket. Persze, hogy a konvenció szabad lopás volt. I A betyárhad pusztai tanyákra lőn al­kalmazva. Hal a vízben. Beavatásuk után pár hétiel jelenti Gyurinál a pusz­tai gazda, hogy a lábas jószág mostan­ság nem döglik úgy nyakra-főre, mint máskor: hanem mégis híja van. Talán tán a nyájat hívatlan vendégek kopaszt­gatják. E kellemetlen újságról értesítve, jó­zsa Gyuri nyomban a plisztára hajtat. Cselédek, csőszök, csapiárok és nyáj­őrök szigorú parancsot kapnak, hogy a kis úr színe előtt azonnal jelenjenek meg. Meg is jelentek. — Görbe Dani, panasz van rád. A gulyából kilenc üsző hiányzik. Azt mondom, fiam, hogy ne tréfálj a sik­kasztással, hanem holnap minden ren­dén legyen. Görbe Dani elkullogott. — Sáska Bandi, te tán nyersen eszed a malacot? Most még helyreütheted a hibát. Vissza kell lopkodni, amit ma­gadtól loptál. — Sáska Bandi a fészer alá húzódott. — Füttykös Istók, állj elé. — Itt vagyok. — A kövér üszőknek se híre, se hamva. Hol vannak? — Tudom is én. Őrizze az úr maga, ha jobban tudja. — Ejnye gazember, majd megtanit­. lak én feleselni. Inspektor, ide azzal a csáti bottal. Füttykös Istók kicsavarta a fütyköst az illető markából, magasra emeli; s azt mondja, hogy: — Két vége van ám a botnak, urain! Józsa Gyuri furiába jön, fölkapja a mellette ágaskodó nyúlszőrös puskát, és az Istók lábszárát ugyancsak ka­csasrétezi. A puskaszóra összeröffen a megsér­tett betyárhad. A szemek vérben forog­nak, Józsa Gyurit felkapják s egy kútba belökdösik. — Na most hetvenkedjen már az úr! — Ugye elfogyott a puskapor? — Bandi szaladj a tanyára, ásót, ka­pát ide, hanem frissen ám. Néhány kapa föld már meg is har­sant a Józsa Gyuri hátán, és az ellene dühösködő betyárhad élve el is teme­ti, hacsak szerencsére Debrecen felől hintó nem érkezik a tanya felé, mely­nek láttára a hívatlan sírásók megfu­tamodnak. Józsa Gyuri pedig per vé­letlen a föld alatti siralomházból meg­szabadul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom