Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-09 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó

BERNÁT GÁSPÁR (1810- 1873) Tiszaíüieden született. Az ügyvédi oklevél megszerzése után Pesten telepedett le, s rövidesen egyik legkedveltebb alakja lett a fővárosi írói világnak. Adomáival, tréfáival, furcsa ötleteivel sok deiüs órát szerzett barátainak, sői országos hírnévre tett szert velük. Műveiben az élet derűs oldalát ábrázolta. • / A KOSBUNDA J

ózsa Gyuri gazdag ember létére sohasem viselt más bundát, mint hat kosbőrből, nem is kikészítve, csak kitörve, melyet mindig kltordítatlan viselt, mely sokszor megázván, zörgött. Egyszer, még a jobbágyos világban új bundát akart csináltatni, elmegy tehát egy úrbéres tiszafüredi szűcshöz, ki — valamint mindenki — ismervén Józsát, hogy igen krudélis ember —, megijedt, amint meglátta. — Bunda kell! De holnap estére készen legyen, mert különben megjárod; Ismersz, ki vagyok? A szegény szűcs mentegetőzött, hogy a terminus rövid. — Meg kell lenni, a matériát mindjárt küldöm. Egy fél óra múlva bőgést hall a szűcs az udvarán; hát egy bojtár hajt hat nagy istentelen kost. nl sem akartak róluk, azt mondták, hogy vigye vissza, elébb hizlalja meg. Visszavigye, újra vámőt fizessen értük? Hogy aztán Keglevichék otthon nagyot nevessenek rajta. Azért sem teszi. Mást gondolt magában. Megállj német, majd megeszed tavasszal, ha most nem kell, de haza pedig nem viszem, mert ott aranyért sem kapni szénát. Estefelé tehát összehívta a hajcsárokat, kifizette a bérüket, s azt mondta nekik: — Halljátok! Majd akkor, amikor besötétedik, szökjetek el szépen a marhák mellől, szerteszéjjel; ennél a jámbor németnél nagy rend van, majd öszszefogdossák ők szépen s kurrentálni fogják, hogy három hónap alatt jelentse magát a gazdájuk; azalatt meg kitavaszodik, a marhák ís a státus költségén kitelelnek a jő német szénán, ami itt csupa háj, jól meghíznak, akkor aztán én majd eljövök értük, s jó áron eladom. Ügy lett. A hajcsárok szétszöktek. Józsa Gyuri hazament, az ökröket mind behajtották, hol itt, hol amott, azután kurrentálni kezdték, határidőt tűztek ki a megjelenésre, ezalatt elmúlt a tél; józsa Gyuri idején megjelent, legitimálta magát, mint a barmok jogszerű tulajdonosát, s megvolt az a diadala, hogy most már bundás pénzen adta el a göbölyöket a drezdai mészárosoknak. Igaz ugyan, hogy a tartás és hivatalos költségek fejében fele ott maradt a gulya árának; hanem azért mégis jó tréfa volt ez abban a világban. A MALOMKŐ Egyszer Józsa Gyuri megharagudott cimboráira, és azzal vált el tőlük, hogy soha többet nem látják. Híre ls futamodott nemsokára, hogy az utóbbi lófüllevágás óta Józsa Gyuri nem fogad be vendégeket, kaput is csináltatott házára, az utcára lévő ablakait berakatta téglával félig, hogy még csak be se lehessen törni, és semmi dörömbölésre nem bocsátott be se ellenséget, se jóbarátot. Ezt a csodát meg kell látni, mondának a víg cimborák, és lerándultak — Melstr-uram! Itt a matéria! Bunda legyen belőle holnap estére. A szegény szűcs annyira megijedt — mert látta, hogy ily matériából lehetetlen bundát készíteni Ily kurta idő alatt —, hogy elköltözött rögtön Egyekre, házát bérbe adta, csak három év múlva jött vissza, mikor gondolta, hogy józsa haragja már lecsillapult. KÉTSZÁZ GÖBÖLY A hírhedt józsa Gyuri egyszer felhajtott Pestre kétszáz darab szarvas állatot a vásárra, hogy ípajd itt azokat eladja, minthogy otthon nagyon soványul ütött ki a takarmány. De bíz azok nem a legjobban voltak kihizlalva, a mészárosok nagyon fitymálgatva beszélgettek róluk, erre megharagudott, felhajtotta az ökreit Bécsbe. Odáig egy cseppet sem javultak a tinók, a bécsi közönség pedig kövér húshoz van szokva. Józsa Gyuri sehogy sem tudott öszszeegyezni a mészárosokkal; rettentő potom árakat kínálgattak neki. Itt még jobban megharagudott; felhajtotta marháit Linzbe; de ott még siralmasabban járt: mert még kevesebb összeggel biztatták. Nem adta meg magát; még előbbre hatolt, keresztülverte magát a határon, felvitte ökreit Drezdáig. Persze, hogy mire odaértek a jámbor állatok, valahány oldalbordájuk, mind kilátszott a hosszú tapasztalás miatt: dehogy kellettek a mészárosoknak, hallaTlszafüredre. Fogadásuk állta, hogy mégiscsak bejutnak valahogy Józsa Gyurihoz. A hely színére érve körültekintenének; hát volt Gyuri úrnak egy palotája, mely sohasem épült föl egészen, ez a rendes lakóháza mögé volt építve kontignációra, jó magas helyre, ahonnan messze el lehetett látni. A ház már akkor is abba volt hagyva. A kapu előtt állt élére helyezve egy roppant nagy malomkő, alája tett gerendával föltartóztatva, hogy el ne szaladjon, Józsa Gyuri abból bizonyára márványasztalt akart készíteni palotája dísztermébe, amelyen reggelenként paprikás szalonnát lehessen falatozni. A cimborák, amint a szép malomkövet meglátták, egybe rájöttek, hogy mit kell itt tenni? Intettek egymásnak, ketten kétfelől megfogták a gátló gerendát, és elemelték azt a malomkő alól. A nehéz kőkerék eleinte szép csöndesen kezdett megindulni a lejtőn lefelé, neki Józsa Gyuri háza oldalának, de majd egyre sebesebbé vált futása, ment, mint a sebes veszedelem, dörgött, mint a földrengés, s olyat csapott Gyuri háza oldalára, mint a mennydörgős mennykő, józsa Gyuri kiesett az ágyából, kiugrott az ablakán, azt hitte, az üstökös rombolja a földet, mikor aztán künn volt az utcán, nagy nyájasan eléje járulának látogató vendégei: — Csak egy kicsit be akartunk kocogtatni, hogy itthon van-e a gazda?. Ez aztán barátságos bekocogtatás volt! A BETYÁROK Aki a magyar Alföld páratlan zsenialitását — Józsa Gyurit közelről észlelte, el kell ismernie, miszerint sok gyöngéje volt ugyan, hanem annál több eredetiséggel rendelkezett. A régi klasszikus írókat kizárólag szerette: elméssége kifogyhatatlan volt: talpraesett anekdótáit mindig citációkkal fűszerezte, a bibliát és corpusjurist könyv nélkül tudta, s emberbaráti érzelmének nemegyszer adta fényes jelét. Azonban többször annyira elragadták az indu!atok, hogy magáról megfeledkezve kegyetlen túlságokra vetemedett. Példát mondok. A kis úrnak (józsa Gyurit így is hívták) kedvenc szokása volt úton-útfélen kocsira szedni a munkátlan csőcseléket s veliik udvarát népesíteni. Egyszer néhány betyárt szedett föl á bakra. Cselédjei sorjába fogadja őket. Persze, hogy a konvenció szabad lopás volt. I A betyárhad pusztai tanyákra lőn alkalmazva. Hal a vízben. Beavatásuk után pár hétiel jelenti Gyurinál a pusztai gazda, hogy a lábas jószág mostanság nem döglik úgy nyakra-főre, mint máskor: hanem mégis híja van. Talán tán a nyájat hívatlan vendégek kopasztgatják. E kellemetlen újságról értesítve, józsa Gyuri nyomban a plisztára hajtat. Cselédek, csőszök, csapiárok és nyájőrök szigorú parancsot kapnak, hogy a kis úr színe előtt azonnal jelenjenek meg. Meg is jelentek. — Görbe Dani, panasz van rád. A gulyából kilenc üsző hiányzik. Azt mondom, fiam, hogy ne tréfálj a sikkasztással, hanem holnap minden rendén legyen. Görbe Dani elkullogott. — Sáska Bandi, te tán nyersen eszed a malacot? Most még helyreütheted a hibát. Vissza kell lopkodni, amit magadtól loptál. — Sáska Bandi a fészer alá húzódott. — Füttykös Istók, állj elé. — Itt vagyok. — A kövér üszőknek se híre, se hamva. Hol vannak? — Tudom is én. Őrizze az úr maga, ha jobban tudja. — Ejnye gazember, majd megtanit. lak én feleselni. Inspektor, ide azzal a csáti bottal. Füttykös Istók kicsavarta a fütyköst az illető markából, magasra emeli; s azt mondja, hogy: — Két vége van ám a botnak, urain! Józsa Gyuri furiába jön, fölkapja a mellette ágaskodó nyúlszőrös puskát, és az Istók lábszárát ugyancsak kacsasrétezi. A puskaszóra összeröffen a megsértett betyárhad. A szemek vérben forognak, Józsa Gyurit felkapják s egy kútba belökdösik. — Na most hetvenkedjen már az úr! — Ugye elfogyott a puskapor? — Bandi szaladj a tanyára, ásót, kapát ide, hanem frissen ám. Néhány kapa föld már meg is harsant a Józsa Gyuri hátán, és az ellene dühösködő betyárhad élve el is temeti, hacsak szerencsére Debrecen felől hintó nem érkezik a tanya felé, melynek láttára a hívatlan sírásók megfutamodnak. Józsa Gyuri pedig per véletlen a föld alatti siralomházból megszabadul.