Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-25 / 47. szám, kedd

EGY A KITÜNTETETTEK KOZUL 21 év a népi milícia egyenruhájában iMtr^^ttytr—l • •• • -"t f - * pili Bk j ÍR -w* N Í Rllftl iliiIN .. . iigÄKigg-Sr;:;-:- •xá; iliiIN .. . i íj Bw K - vVI T Tí. ÜHÍ. o - Tp ZÜMÜK kefe hajú idősebb ember ül az íróasztal mögött. Homlokán mély barázdát szántott az idő vasfoga. Kérges kezében ügyetlenül áll a töltőtoll. Szorgalmasan írogat, miközben meg-megigazítja az orrán ülő szemüveget. Rágyújt. Cigarettafüst felhője veszi körül, miközben az emlékei között lapozgat. — Érsekújváron láttam meg a napvilágot — kezdi el Asztalos István a visszaemlékezést. — Tízen voltunk testvérek, de csak nyolcan maradtunk életben. Mondanom sem kell, hogy nehéz volt az életünk. Apám az első világháború éveiben a fronton volt. így hát a polgári iskola első évfolyamának befejezése után munkába kellett állnom. A mezőgazdaságban vállalt alkalmi munkát. Nem nyugodott bele, szakmát akart tanulni. Végre 1929-ben az egyik pékmühelybe felvették inasnak. Felszabadult, de munkát találni nehéz volt. Nem is nagyon bánta, amikor harmincötben tényleges katonai szolgálatra hívták. Gondolta, egyelőre nem kell kilincselnie, munkát keresnie. — A két év hamar elszaladt — fonja tovább az emlékezés fonalát. — Jobbnak láttam, ha továbbszolgálóként a hadseregben maradok. — Sajnos, nem a legjobbkor tettem. A szudétavidők, majd az ország déli részének elszakítása az egyik helyről a másikra vetett. Aztán létrejött az úgynevezett Szlovák Állam. Asztalos őrmester ekkor még nemigen gondolt arra, hogy a fasizmus hadigépezete nemsokára megindul kelet felé, s a nem megbízható szakaszparancsnokokra nincs szükség. 1941 májusában kézhez kapta az „obsitot", s újból kezdhette az életet. A dinamitgyárban állt munkába. Nemsokára Aranyosmarótra költöztek, ahol a helyi téglagyárban dolgozott. — A háború éveiben nagy izgalomban éltünk — mondja. — Titokban a külföldi rádióállomásokat hallgattuk. Dolgoztunk és reménykedtünk, hisz egyre több partizántábortfiz világított az éjszakában. A nép egyre elégedetlenebb lett. S végre eljött augusztus 29-e ... 0 is fegyvert fogott. Putyilov parancsnoksága alatt a Plameft-egységben harcolt az inoveci hegyekben és Ostrý Grúň környékén. A felszabadulás után ismét visszajött Pozsonyba, ahol mint pék dolgozott. Most már volt munka, de kevés volt a liszt. A pékség ugyanis magántulajdonban maradt. Szervezkedni is csak titokban lehetett. így köszöntött be az 1948-as esztendő. — Tudtuk, hogy a munkásosztály a hatalom átvételére készül. Egyre több szó esett a n.unkásság fegyverkezéséről, persze csak bizalmas helyeken — emlékezik vissza. — Azt a feladatot kaptam, hogy váló gassam ki a legodaadóbb, legmegbízhatóbb embereket. Február huszonkettedikén már megkaptuk a fegyvereket. Jól megértettük egymást a szom szédos Figaro cukorgyár dolgozóival. Amikor a párt kiadta a parancsot, mindnyájan a helyünkön állottunk. A tizenöttagú munkásőrség parancsnoka Asztalos István lett. Rá egy évre a párt kerületi bizottságán tölti be a népi milícia kerületi parancsnoka helyettesének tisztségét. Szá mos akcióban vett részt. Több kisebb-nagyobb beosztásban dolgozott. Mindig odament, ahová a párt küldte. Gyakorlatozott, tanult, szolgálatot teljesített ... — Amíg bírom, nem fordítok hátat a népi milíciának — mondja mosolyogva. — Mindenkor számíthatnak rám. Ojra az akták fölé hajol. Ser ceg a toll a kezében. Asztaios István — aki 21 éve hordja a munkásőrök egyenruháját — mellére ma a prágai várban feltűzik a Vörös Zászló Érdemrendet. Egyike a névtelen katonáknak, akikre a párt, a munkás osztály mindig számíthat. NÉMETH JÁNOS Zalaba és Kisölved községek lakói nevében teszem meg panaszomat az illetékes postahivatalra (zselízi-lévai?). Mi ugyanis a szombati s vasárnapi lapokat csak hétfőn kapjuk meg, annak ellenére, hogy a postaautó szombaton is keresztülmegy falunkon. S éppen ez bosszant minket. Miért nem tehetné le az újságokat szombaton ls, mint a többi napokon. Tárgyalta már panaszunkat a helyi pártszervezet, a CSEMA DOK helyi és járási szervei, de csak süket fülekre találtak. Nem lehetne ezen segíteni? CSONTOS VILMOS Füleki beszélgetések Az iparban szegény magyarlakta dél-vidék egyik legszámottevőbb üzeme a füleki zomácngyár. Több ezer dolgozónak biztosít munkát, s legalább háromszor annyi embernek megélhetést. Gyártmányaival nemcsak az országban tette ismertté nevét, hanem idegen földrészek sok államában is. Az üzem munkájáról, terveiről és problémáiról beszélgettünk néhány vezető dolgozójával. Jakab Gyula mérnök, igazgató: A gyár jövője megalapozott Az új vállalati törvénytől sokat várunk. A megváltozott gazdasági feltételek új módszereket kívánnak meg. Az igazgatót ez elsősorban arra kötelezi, hogy többet merjen, tovább lásson, kihasználjon minden információt a hazai és a külföldi piaci helyzet alakulásával kapcsolatban s biztosítsa, hogy a gyártmányok minél jobban megfeleljenek a világszínvonalnak. Nagy szakmai és politikai követelményeket ró az üzem vezetőségére az a követelmény, hogy az információk tömegéből ki tudják választani azokat, amelyekre az üzem további fejlődéséhez szükség van. A jelenlegi helyzetből kiindulva a gyár jövőjét megalapozza a meglevő gyártási program. A tervek kidolgozásánál azonban szem előtt kell tartani, hogy minden meglepetésnek elejét vegyük. Itt ahhoz az alapelvhez igazodunk, hogy üzemünk jövőjét leginkább termékeink színvonalának szüntelen emelésével biztosíthatjuk. A gyártmányokat illetően az üzem a jövőben sem akar eltérni a hagyományos termelési programtól, amelyben különféle kályhák, kazánok és tűzhelyek játsszák a fő szerepet. Zománcedényt elsősorban kivitelre készítünk. Az új gyártmányok fejlesztése során elejét akarjuk venni minden kellemetlen fordulatnak, ami a tüzelőanyagalap változásából bekövetkezhet. El szeretnénk érni azt, hogy a jövőben mindenfajta tüzelőanyag felhasználására készítsünk berendezéseket a legegyszerűbbtől a legkorszerűbb, automatizált gyártmányokig. Elsősorban a nemes tüzelőanyagok felhasználására alkalmas termékek fejlesztésére törekszünk. Az edénygyártásban a régi formákat és sziket újakkal szándékozunk felcserélni. Ugyanakkor nem húzódozunk attól sem, hogy tőlünk telhetően bekapcsolódjunk a szlovákiai gépkocsiipar fejlesztésébe is, mégpedig préselt és zománcozott alkatrészek készítésével. Az üzem sajátos problémáiról szólva a személyes felelősség elmélyítésének szükségességét hangsúlyoznám. Nemcsak az egyszerű dolgozók, hanem a vezetők sem tudatosítják minden esetben felelősségüket. A beosztásával járó feladatok ellátásához nincs meg mindenkinek a kellő szakképzettsége. Pedig ilyen nagy üzemben ma már nem elegendő a rutin, hanem megalapozott tudásra van szükség. Gyakran nehézségek fordulnak elő a termelési nyilvántartásban, az anyagellátásban, a munkaszervezésben. Technikai felszerelésünk nagyon változatos, ezért a legkisebb zavar is sorozatos bonyodalmakat okozhat a termelési folyamatban. A helyzet javulását célozza a mesterek iskoláztatása is, ami most van folyamatban. Egyik speciális füleki probléma, hogy a dolgozók mintegy kétharmada vidékről jár be. Ez hatással van a munkaidő kihasználására is, mivel a közlekedési eszközök indulási ideje miatt sok ember korábban abbahagyja a munkát. Közöttük számosan vannak olyanok is, akik fegyelmezetlenségből nem tartják be a munkaidőt. A munkafegyelem megszilárdítása érdekében az utóbbi időben néhány intézkedést foganatosítottunk, és további intézkedéseket készítünk elő. Végül néhány szót a gyár további fejlesztéséről. Sok huzavona után végre tavalyelőtt megkezdtük a gyár újjáépítését. Erre igen nagy szükség volt már, hiszen a régi műhelyek épületei hovatovább tűrhetetlen állapotba kerülnek. Sajnos, az új csarnok építésénél már az alapok lerakása során nehézségek merültek fel. Az építővállalat olyan technológiát alkalmazott, amely a gyakorlatban nem vált be. Emiatt az építkezés nagy késedelmet szenved, s 1971-re tervezett befejezése valószínűleg elhúzódik. A gyár végső alakját ls akarjuk dolgoztatni. Kapcsolatba léptünk a tervező intézettel. Ogy számítjuk, hogy az üzemnek akkor négyezerötszáz alkalmazottja lesz, termelési programja pedig felöleli a fűtési és a főzési technika valamennyi ágát. Sárkány János, az üzemi pártbizottság elnöke: A szavakat tettek kövessék Az alapszervezetekben most folynak az évzáró taggyűlések. Ezeket az CSKP Központi Bizottsága novemberi és decemberi, valamint januári határozatainak szellemében tartjuk. Az elmúlt évben is megmutatkozott, hogy a füleki dolgozók tudják, hova tartoznak, hogy a szocializmust nem jelszavakkal, hanem munkával építjük. Előfordult nálunk is, hogy egyesek különféleképpen magyarázták a szocializmust, voltak, akik nagyon „progreszszívak", az augusztusi események után pedig úgynevezett „hazafiak" akartak lenni. Számuk azonban nem volt jelentős. Annak ellenére, hogy különféle jelzőkkel, kollaborálással és sztrájktöréssel vádoltak bennünket, mi a párt és az állam vezetőinek felhívása értelmében igyekeztünk biztosítani Me csak szavakban... (Folytatás az 1. oldalrúlj Egészen onnantól ugyanis, hogy „mi jogon avatkozik a párttagság a gazdasági vezetés dolgába", odáig, hogy „mondhattok, amit akartok, úgysem vesszük figyelembe", széles a skálája — és változatos is — annak a felfogásnak, mely nem kedveli a véleménynyilvánítást, s januárt és a demokráciát legszívesebben „egyéni használatba" venné. Hála legyen, a demokrácia ettől azonban ma már nem szűnik meg DEMOKRÁCIA lenni. Sőt, egyre nyilvánvalóbbá válik az a felismert igazság is, hogy a nézetek különbözősége nem akadálya az egységnek, sőt alapja és lendítfije az előrehaladásnak, a progressziónak

1 Mert aligha tévedünk, ha azt mondjuk, az emberi magatartás egyik erénye: a kételkedés bátorsága. Nemcsak azért, mert a marxista dialektika is tagadja az állandóságot, vagy mert Einstein óta minden relatív de azért is, mert az ember világot formáló, átalakító tervei, elképzelései a gondolkodás kritikája nélkül aligha érhetnek célhoz. Létünk, valamint ős-bátorságunk leglényege a: „GoríBolkodom, tehát vagyok" ... S ennek legszebb fogalompárja pedig csak a „Kételkedem, tehát gondolkodom" lehet. Nem véletlen, persze, hogy a totális hatalom legfőbb ellensége — a gondolkodás. Mintahogy az sem véletlen, hogy a szocialista demokrácia igazi éltetője és pezsdítője nem a vak HIT az Ismeretlenben, hanem az elemző, gondolkodó, sőt kételkedő BIZALOM a megvalósításra kiszemeltben; ahol folyton „a JÖVÖ s a végtelen határain folyik a harc: az EMBERÉRT, s annak céljaiért. Mert: „Az ember dolga: hogy embernek lenni érdem, hogy végső-bátor legyen ez elrendeltetésben, az elhullásban és a fölemelkedésben és nem hihetünk másban, csak e küldetésben". (Juhász Ferenc J A kozmikus magasságokig kitárult világban, a sokasodó stressek idején is ez lehet a legfőbb alapérzés, mely nem engedi meg, hogy meghunyászkodjunk az emberi törpeségek előtt. Ellenkezőleg, arra sarkall, hogy a „mindig tovább, reményében a lét és az emberi boldogulás új és új érődéit hódítsuk meg — az EMBER számára. Nem álmokat hajtunk, s az ösztönösség elmélete Is távol esik tőlünk. Megygőződésünk azonban, hogy a REND érdeke és előrehaladásunk tudatossága elképzelhetetlen a gondolati hierarchia igénye nélkül. Ez pedig csak a társadalom legjobb erői cselekvő közreműködésével alakulhat ki. S ez lehet ugyanakkor az egység alapja, s az együttes fellépés forrása is. Nem azokról van itt, persze, szó, akik a túlsó parton állnak, s akikkel a szövetség gondolata fel sem merülhet. Aligha írhatjuk le azonban azokat, akik becsületes szándékoktól vezérelve keresik a társadalmi és politikai válságbői kivezető utat... S csak az ügy javára válhat, ha a cselekvés egységét megelőzheti a mérlegelő okosság. Ennek érdekében és védelmében vagyunk a megbélyegezés ellen, és az ellen, hogy egyesek szűklátókörűsége fékezze a segíteniakarást, a becsületes szándékot. Legfőbb célunk, hogy a szocialista építés érdekében a társadalom legjavát mozgósítsuk. Ehhez pedig arra ls szükség van, hogy bevonják és megkérdezzék azokat is, akiknek tevékenységével számolunk, s akik tulajdonképpen céljaink, terveink szubjektumai. S mivel programmá nőtt januárunk ls ezt az elvet követi, mulaszthatatlan lehetőségünk, hogy az élet mai bonyolultságában se mondjunk le ezekről, melyek minden vonatkozásban csak nyereséget jelenthetnek. Persze, ma már arról is szó van, hogy ne csak szavakban, hanem egyre inkább TETTEK-ben is január követői legyünk. F6NOD ZOLTÁN a nyugalmat. Ennek köszönhető, hogy még augusztusban is teljesítettük a tervet. Az említett egyének és csoportok főképpen a CSKP KB novemberi ülése után háttérbe szorultak, és ma már ezen a téren nincsenek különösebb problémák. Tisztázásra, megvilágításra váró kérdések természetesen még felmerülnek. A pártszervezet célja elérni azt, hogy a szavakat tettek kövessék, s munkánk a párt- és a kormány törekvéseit segítse elő. A januári taggyűlések túlnyomórészt már a saját problémákkal foglalkoztak. Mindinkább irányt veszünk arra, hogy elsősorban a saját portánkon csináljunk rendet. A mostani évzáró gyűléseken a legnagyobb gondot az alapszervezetek munkaprogramjára, s a legmegfelelőbb összetételű pártbizottságok megválasztására fordítják. Minden alapszervezetben mások a problémák. Nehéz körülmények között dolgozunk, most is elég kevés a szenünk, gyengén fűtenek, a tetőkön becsurog a víz, hiányosak a szociális berendezések. Az a nézetünk, hogyha valamikor jól kellett dolgoznunk, akkor most kétszeresen jól kell, mert nagy fába vágtuk a fejszénket, jelentős építkezésbe kezdtünk, hogy a régi műhelyeket újakkal cseréljük fel. A párt vezető szerepének érvényesítésével kapcsolatban azt tartjuk, hogy a gazdasági vezetőknek a lehető legnagyobb teret kell kapniuk munkájuk végzéséhez. Az egyes feladatokat közösen megbeszéljük, s meghatározzuk, mit kell biztosítanunk az alapszervezetek útján. Még nem merült fel olyan probléma, hogy a gazdasági és a pártszervezet egymás hatáskörét átlépte volna. Abból indulunk ki, hogy egy a célunk, s a politikai vezetés is, a gazdasági vezetés is a feladatok megoldására törekszik. Sztrama István, az üzemi szakszervezeti tanács elnöke: A legégetőbb problémák megoldására törekszünk Most állítjuk össze a kollek? tív szerződés javaslatát, folynak a tárgyalások az üzem vezetőségével. A szerződést minél előbb meg akarjuk kötni. A szakszervezet a kollektív szerződésben arra törekszik, hogy a dolgozók reálbére gyorsabban növekedjék, mint a közszükségleti cikkek ára. Az üzemben 5,4 százalékos átlagos bérnövekedést szeretnénk elérni. A kollektív szerződés első része a termelési alap fejlesztésével foglalkozik. Célja elsősorban az, hogy biztosítsa a termelési feladatok megvalósításának szociális feltételeit. Arra törekszünk, hogy a kollektív szerződést ne zsúfoljuk tele technikai adatok halmazásával, amelyek között elveszne a lényeg, hanem mindenekelőtt a legégetőbb szociális problémák megoldását szorgalmazzuk, mint például a reálbérek már említett emelését, havonként az eddigi három helyett négy szabad szombat bevezetését, valamint a munkafeltételek megjavítását. Ez utóbbiak elsősorban munkabiztonsági, egészségügyi jellegűek, s a fizikai erőkifejtés csökkentését célozzák. Az idén huszonhét feladat megoldását akarjuk kitűzni, amelyek értéke 3 800 000 korona. A többi között csigasoros emelők felszerelését kérik az esztergapadok fölé a karbantartó részlegen, a savazóban emelődaruk alkalmazását, a zománcozóban vízporlasztó berendezések felszerelését, a szállítási útvonalak megjavítását, az öntödében a porelszívó berendezés tökéletesítését, a bádogosműhelyben zajszigetelő falak felállítását szorgalmazzák. A kívánalmak között szerepel továbbá szódavízgyártó berendezés beszerzése, a műhelyek tetőzetének megjavítása, étkezőhelyiségek és más szociális berendezések létesítése. Reméljük, hogy az új kollektív szerződéssel mind a dolgozók, mind az üzemvezetőség elégedett lesz, s a benne foglalt követelmények megvalósuli nak. GAL LASZLO