Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-23 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

$ A PSZICHOLÓGUS SZEMÉVEI ® Vő I egény választás A párválasztásra többféle kritérium és elmélet született, és minden jellemvonás más kri­tériumot helyez előtérbe. A ke­resés mindig magában hordja a tévedés lehetőségét. Hogy az első szerelmekre és első lsme­rettségekre ezek a tévedések Jellemzőek, az a család szem­pontjából nem bír jelentőség­gel, bár tudjuk, hogy a későbbi konfliktusok gyakran az előző tévedésekből keletkeznek. A házasság szempontjából döntő jelentőségű a kölcsönös meg­értés, barátság és a szerelem, ám ez a jegyesek körében vég­zett felmérésből közvetlenül nem következik. A megfelelő partner keresése a felnőtté válás elején kezdő­dik, s az Igények egyénileg fo­kozódnak az élet reális irányí­tása szerint. Van akinél több évig is eltart, amíg megtalálja élettársát. A fiatalok különféle körülmé­nyek között ismerkednek ösz­sze, ha megtetszenek egymás­nak. Az ismeretség barátsággal, rokonszenve! kezdődik, kedve­sek, figyelmesek egymáshoz, kellemesek az együtt töltött órák. Megértik egymást, az idők során alaposabban megis­merkednek, s kialakul köztűk egy komolyabb érzelmi kapcso­lat. Némelykor az a benyomá­suk, hogy első látásra keletke­zett ez a halálos szerelem, de bizonyos idő elteltével már jó­zanabbul nézik a dolgokat. Az életnek ebben a szakaszában nagyon kevés férfi tudná meg­mondani, miért lett szerelmes, ennek az érzésnek nincsenek mélyebb gyökerei, s könnyen kijózanodhat belőle. Am egy Idő múlva Ilyen vagy olyan kö­rülmények és tulajdonságok hatására a fellángolás szere­lemmé válhat, ami már sokkal tartósabb érzés. Néhány fontos szempont a vőlegény-választáshoz: Hasonló az életszemlélete, a hivatásról, a vallásról, a nők alkalmazásáról való nézete? Építeni lehet a jellemére? Be­csületes, tisztességes, hűséges, állhatatos, dolgos? Őszinte? Megbízható partner másokkal szemben ls, tapintatos, engedé­keny? Ha Igen, ezt a férfit őszintén meg kell becsülni, mert megérdemli. A nők rend­szerint értékelik a becsületes­séget, a tudást, a kitartást, a férfiasságot és a nyílt fellé­pést. Nagyon fontos, hogy a part­nert olyannak lássuk amilyen, ne idealizáljuk, mert az élet azt mutatja, hogy ha a partne­rek csak a házasságban Isme­rik meg egymást, az gyakran keserű tapasztalatokkal jár. Ezért kell minden eszközzel elő­segíteni egymás kölcsönös megismerését, ahol az őszinte­ség álljon az első helyen, ahol bevalljuk hibáinkat is, hiszen a mély érzelmi kapcsolat a hibá­kat megbocsátja, sőt kedvesek­ké teszi. Ugyancsak figyelembe kell vennünk a partner művelt­ségi színvonalát és Intelligen­ciáját is, hogy a házasok kö­zött szellemi egyensúly ural­kodjék. RUDOLF BEŇAČKA, mérnök Babérkoszorú és a Hold ..IÍII Hosszú évszázadokon át csak földhözragadtan álmodoztunk a „napfény" megközelítéséről, majd egymást követték az űrhajózási kísérletek, míg végül december­ben három űrhajós: Lowell. An­dcrs és Borman többször körülre­pülték égi kísérőnket s a hold kutatás babérral koszorúzott hő­seinként tértek vissza. Az emberi tudnivágyás nem Is­mer határt. Igaz. Földünkön ls van még jó néhány megoldatlan kérdés, amolyan „fehér folt" a tudományban, ámde — Ikarosz­hoz hasonlóan — az égi távolsá­gok ís nem kevésbé vonzanak ben­nünket. Már az a tény, bogy több szovjet és amerikai kutatólabora tórium simán leszállt a Holdon, azt bizonyítja: ismerjük a Holdra való utazás „menetrendjét" Vajon miért is akarjuk megbó ditani a Holdat? Csak nagy vona lakban: mihelyt az első ember rá­lép az örök égi kísérőnk talajá­ra. bizonyára lényegesen kibővül­nek majd ismereteink a Hold ke­letkezésére vonatkozóan. E körűi ugyanis még számos megoldatlan Dobos Attilla Iskolaévei alatt, javarészt önképzés útján • kerül kapcsolatba a zenével. Bár tíz éves korában zongorázni tanul — ez olyan stúdium, amiben nem igazán kitűnő, így abbahagyja, s marad a zenehallgatás, szak­könyvek olvasása, zenészekkel, zenekedvelő emberekkel való beszélgetés. 1959 tavaszán, tízennyolc esztendős korában komponálja első szerzeményét. Az „Opera Prima" címe: „Öszi eső" és nehezen állítható róla, hogy meghódította volna a világot... De nem adja fel! Ojabb és újabb dalokat komponál és a ki­tartó, türelmes munka ezúttal hanglemezt terem ... Címe: Napsugár. Ezután nyomban állandó útitársává szegődik a siker. Slágert sláger után fr. íme, a címek bizonysága: „Még Ide-oda húz a szív", „Egy emberöltő oly kevés", „Csúnya fiú", „Annál az első ügyetlen csóknál", „Minden ember boldog akar lenni", „Minden nap" meg azok a da­lok, amelyeket maga ad elő „Albérlet az emeleten", „Kövek a vízparton", „Rózsák illatoznak", „A boldogságtól ordítani tud­nék". Ma két nagy álma van: szeretne színda­rabokhoz, majd filmekhez zenét komponálni Almai valóra váltása érdekében már tett egyet s mást. Zenét komponált például a budapesti Kis Színpad „Ilyennek hazudta­lak" cimű komédiájának bemutatójához és hét kollégájával együtt „Isten veled édes Pi­roskám" címmel mlnloperettet Irt egy vi­déki színháznak. Sikerei lassan túljutnak az ország hatá­rain. Az angol Nashville Teens-együttes rendszeresen játssza „Annál az első ügyet­len csóknál" című számát, Japánban ls le­mezre vették ezt a dalát csakúgy, mint a „Szervusztok régi barátok"-at, és énekes­ként is gyakran hívják külföldre. De nem megy .. . Végeredményben — és elsősorban — mégiscsak lelkiismeretes fog­orvos, aki maradéktalanul kívánja ellátni betegeit. /fenyves) ...itíit.a merül fel. Nem tudjuk például, hogyan keletkeztek a Hold kráterei, milyen kőzetekből tevődik össze a Hold talaja stb! Milyen feltételeket találunk ott az ember élete számára? Természete­sen nem a Hold benépesítésére, vagy ha úgy tetszik „gyarmatosí­tására" gondolunk itt, hanem pél­dául csillagászati obszervatóriu­mok létesHésére, amelyeket embe­reknek kell majd kiszolgálniuk, vagy olyan rakétakilövőhelyek fel­építésére. ahonnan egy még bosz­szabb kozmikus útra indulhatunk majd . Tudomásunk szerint a Holdnak gyakorlati értelemben véve nincs légköre. Ezért egy ott felállított közepes méretű teleszkóppal is többet és jobban tudnánk megfi­gyelni, mint a Föld leghatalma­sabb távcsöveivel. Az Időjárásban bekövetkező változásokat is mesz­szebbremenőbben lehetne így elő­rejelezni, biszen — mivel a Hold­ról nézve a Földnek egyik fél­gömbje a maga teljes egészében belátható — jó] észlelhetők fölöt­te a felhők, a ciklonok, a hurri­kánok stb. is. Ez pedig lehetővé teszi, bogy akár 3—8 napra ls aránylag nagy pontossággal előre lelezhetik majd valamely nagyobb terület időjárásának alakulását. Lényegesen könnyebb lesz a Holdon a kozmikus sngárzás ha­tásának a vizsgálata is, s utoljá­ra, de nem utolsósorban meg kell említenünk a biológiai kér­déseket is. Addig, amíg meg nem bódítunk egy másik égitestet, nem dönthetjük el ngyanis végérvé­nyesen: vajon az élst csak a Földön alakult-e kl, avagy meg­honosodott más, • Földhöz többé­kevésbé hasonló égitesten is. Aztán pedig: tudjuk-e, mi van a Hold belsejében? Azt sem ismer­jük, mik azok a rejtélyes sugár­sávok, amelyek a Hold felszíné* megfigyelhetők? Az utóbbi évek­ben számos további felfedezés született, amelyekre választ vár a tudomány: példán! az a hipotézis, miszerint a Holdon minden való­színűség szerint folyók is voltak valamikor, sőt más megfigyelések szerint időnként még ma is vul­kánkitörésekre kerül sor a Hol­don. Mik tulajdonképpen ezek • jelenségek? Optikai csalódások-e csupán, avagy olyan természeti tünemények, amelyekről ez Ideig sejtelmünk sincs? Apollón a görög mitológiában a napfényhez hasonlítható tiszta szellemiség megszemélyesítőja volt. Ogy véljük, amikor az ame­rikaiak az Apolló nevet adták holdkutatási programjuknak, ezt szándékosan tették. Szimbolikusan ls ki akarták fejezni az emberi szellem nagy erejét és győzelem­revágyását . D. |. GYERMEKVILA G —BjSáEE.OanSHSJ üs a Oömbhasu ur? Egy gömbhasú úr legszívesebben levegőt sem venne, egyre csak enne. Ebédre elnyel: öt halat, tíz vadat, hét csirkét, négy kacsát, majd jön a jó krémes, a kalács, a rétes, s még mindig éhes! Boldog, ha gyomra töméntelen étkét megkapja, öröme úgy nő, mint a pocakja. A baj akkor ütött ki, mikor csupa szőr orrán egy pimasz légy kötött ki! A dühtől, mintha kocsonya lenne, remegni kezdett a tokája, sőt! a bokája: az arcátlan legyet üldözőbe vette, de a lámpavasra menekült a beste. Közeledett kéken az este. Az úr a garázs kulcsát előkereste. s hogy nyugodtan ülhessen vacsorához, elgurul, — gondolta — a sógorához. A barackfa mellett gördült el éppen, mikor gyanús nesz zenélt fülében. A kerék szelel tán? Megnyomta a féket, kinézett, s a szelepen a légy csücsült, — a becstelen I Csöpp szájából a lég akként szólalt, ahogyan a likas kerék sóhajt. A pókhasú olyat rivallt, hogy megrepedt az ég-üveg, s megesküdött: a frányát nyomon követi, agyoncsapja, lelövi vagy börtönbe veti! E célból tűvékony-csövű légyölő puskát rendelt egy cégnél, s napokig lapult a légyfedezéknél. Odújában a ravasz állat kócból műlegyet csinált magónak. A hájas azt csapta agyon, sajgott a tenyere nagyon, s mert a cselről mitsem sejtett, nyombon asztalához lejtett, s örömében elnyelt volna: hét pulykát, nyolc csirkét, tíz fácánt, de rémes! — a baj ismét itt ütött ki — orrán a holtnak vélt pimasz légy kötött Idl Folytassam? A méregtől hetekig rengett a tokája, sőt! a bokája, torkán hetekig nem csúszott le falat, csirke, pulyka, fácán, ott hevert a tálcán, s egy csupafény, szikrázó reggel a hajdan gömbhasú úr feltűnt az utcán egészen rendes méretekkel, A kékorú légy pedig meg sem állt a Rézhegyig. Él ott egy úr, egy másik, foga az ételre vásik, pocakja dinnyéhez hasonló, ha zabál zúg, mint a dongó, legszívesebben levegőt sem venne, egyre csak enne, a másokét is felfalja, s percenként nő a pocakjai BATTA GYÖRGY VÍZSZINTES: 1. A Világ legelső óriás­gőzöse. 1859-ben in­dult első útjára, fe­délzetén 4000 utas számára volt hely. 11. Heltai keresztne­ve. 12. Ipari növény. 13. Világhírű párizsi divatszalon. 15. Tölt a pohárba. 16. 365 nap. 17. Rangjelzés. 19. Magyar Tudomá­nyos Akadémia. 20. Juttat. 21. Névelővel tátrai városka. 24. Ha szlovákul. 25. Ilyen hadnagy ls van. 26. Félig álnokl 27. István, Tibor. 29. Zár. 32. Fűszernö­vény. 34. Korszak. 35. A világ leghíre­sebb vízi járműve, Kolumbusz zászlós hajója. 36. Kerti vi­rág (kettős betű felcserélve). 37. Omega betűi. 38. Zakó egynemű betűi. 39. AVF. 41. Szovjet repülőgéptípus. 42. Ten­gely szlovákul. 44. Nem igazi ba­rát. 47. A jótevő teszi. 48. NftT. 50. Ak! 51. Betűt vet. 52. Majd­nem olasz. 53. A munkát előzi meg. 55. „Farok" nélküli kacsai 57. Véredényem. 58. Az első vi­torláshajó, amely Magellan pa­rancsnoksága alatt körülhajózta a Földet. 59. Ezen a hajón tette meg útját Nansen norvég sarkkn­tató 1893-ban, amikor a sarki Jég befagyasztva hajóját a tenger áramlása révén akarta megközelí­teni az Északi-sarkot. FÜGGŐLEGES: 1. Ezen a vitorlá son tette meg első nagyobb át­lát Amundsen, amelynek során felfedezte az északnyugati átjá­rót. 2. Ez a lelke mindennek. 3. Nem lent f-fel. 4. Két magán­hangzó. 5. Eltereli a figyelmet. 6. András, Eszter. 7. Jack London Író kedvenc vitorlás jachtja. 8. Vissza: ellentétes kötőszó. 9. A verssorok végén összecseng. 10. Dal. 14. Vissza: Afrika legnagyobb szigete (az első betű kettőzve). 16. Egészséges. 18. Skálahang. 21. Észak-amerikai félsziget. 22. 1712­bsn vízre bocsátott sorhajó, fe­délzetéről vezetette Nagy Péter cár a Hangö melletti nevezetes tengeri ütközetet. 23. Nobel által felfedezett robbanószer. 2S. Majd­nem szakasz. 28. Osztrák tarto­mány. 29. Az első gőzzel hajtott hajé, Fnlton építette 1806-ban. 3C. Antal, Róbert, Ottó. 31. TAA. 32. Amerikôíäan vani 33. S-pótlással diákköszönés. 39. Névelővel neme­si cím. 40. Becézett férfinév. 43. Fordított költemény. 45. Majd­nem lak. 46. Cipészszerszám. 47. Kocka latinul. 49. Visszairt! 52. Szaglószerv. 54. Vatikán és Kuba autöjelzése. 56. Nem szolga. 60. Mássalhangzó kiejtve. Beküldte: Kiss László, Palást KÉT HETE MEGJELENT FE(TÖRÜNK MEGFEJTÉSE: Bedfich Smetana: Dalibor, Vio­lo, Hazám, Vyšehrad Tábor és Li­buša. KIK NYERTEK? Ifj. Mácsady János, Zselíz, Cza­nik Béla, Tardoskedd, Éliás Teréz, Nagymegyer, Horváth Kornélia, Érsekújvár, Petficz Terézia, Cslcsó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom