Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1969-02-02 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó
ROMÁNIAI JEGYZETEK (3) ÍGY IS LEHET KÖNYVET ELADNI wme. BUKAREST BELVAROSA Nem is csodálkoztam, amikor BODOR PAL mint a harmadik vagy negyedik vezető állásban levő émber azt mondotta: harmincnyolc éves. Mintha „összebeszéltek" volna azok, akikkel összehozott a sors. Néhány nap múlva, amikor a fővárosból Erdélybe utaztam, ott is neg yven év körüli vezetőkh öz vol t „szere ncsém". Jó dolog ez. Mert teli vannak lelkesedéssel, életerővel, célokkal. Mert tapasztaltak, és van szaktudásuk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az öregek ellen vagyok, de valahogy jobban tetszik a megfontolt, de gyors — . ügyintézés, az önálló gondolkodás, a fiatalos hév és tenniakarás. Jól esett ezt látni, tapasztalni, mert ez már újat jelent. Üj, friss és egészséges törekvéseket... kapta azt a feladatot, hogy megszólaltassa a romániai magyar humán tudományos művelőit. Már megjelentették a romániai magyar népköltészeti antológiát. Az idén adják ki a csángó nyelvjárási atlaszt (a Székelyföldről Moldvába áthúzódott néptöredék régi nyelvemlékeket őriz), a kötetet a kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti katedrájának munkaközössége állította össze. Ezenkívül irodalom- és művészettörténeti müveket, néprajzi és szociológiai monográfiákat adnak ki. (Csupán a folklór öt címmel szerepel, j Hallgatom, hallgatom Bodor Pált, s arra gondolok, mennyet mulasztottunk mi mostanáig, hogy feltárjuk, megmentsük a jövőnek a csehszlovákiai vásni szerető ember? Miért ne lenne, amikor az Oj Szó nyolcvanezer példányszámban jelenik meg,, s ötvenötezer állandó előfizetője van! Csak a könyvet kell eljuttatni azokhoz, akik szeretnek olvasni. S itt a bökkenő. Ki juttassa el a címzetthez? Az üzletes nem fog háztól házig járni, inkább rendel tíz könyvet, ami biztos, az 'biztos! — pedig eladhatna százat, kétszázat is ... Szóvá is teszem: hogyan oldották meg ezt a problémát Romániában? — Nálunk szeretnek olvasni az emberek — válaszolja Bodor Pál. Ugyanazt mondja, mint Szász János, az írószövetség titkára. És elmosolyodik. Valami eszébe jutott. Jól eső érzéssel kezdi magyarázni a marosvásárhelyi „kezdeményezést". Az irodalmi tanár a záróra után beviszi az egész osztályt a könyvesboltba (természetesen előre megbeszéli az üzletvezetővel). S a gyerekeket „rászabadítják" a polcokra. Az irodalmi órákon sok Író nevével ismerkedtek meg, s most a kezükben tarthatják a könyveiket. Nem is adják ki a kezükből, hazaviszik. Ha nincs annyi pénzük, hogy az egész összeget kifizessék, részletre veszi'k, az iskola vállal értük felelősséget. A marosvásárhelyi bolt így rövid idő alatt nyolcszázezer leiért adott el könyvet. S még egy példa arra, hogyan lehet a könyvet eljuttatni a „címzetthez". Ez Bodor Pál javaslatára valósult meg. A falvak népére gondolt. Velük is meg lehet szerettetni a könyvet? Náluk is a vegyesboltban árulták, a liszt, a petróleum, a cukor és a festék között, mint nálunk a Jednotában. De miért nem árusíthatná a könyvet a könyvtárosnő, aki ismeri az embereiket, tudja, ki mit szeret?! Ss miért ne árusíthatnák a nyugdíjas tanítók?! Akik ráérnek, és örülnének, hogy újra „taníthatják" egykori tanítványaikat a kultúra, a könyv szeretetére. Mert amit a? őszfejü tanító mond, azt ma is megbecsülik, s megfogadják a tanácsát. S a részesedést, a százalékot ők kapják. S ez milyen jól jönne nálunk is a kis nyugdíjhoz, s emellett fontos társadalmi küldetést is teljesítenének. S a könyv megszerettetésének száz más módja is van. Bodor Pál a nagysikerű író — olvasó találkozókat etnlíMajtényi Erik költő vendégségbe hívott meg bennünket, s ezt az alkalmat használtuk ki, hogy „tárgyaljunk", mert Bodor Pál nap közben hiába akart egy kis időt szakítani magának. Még néhány percre sem ért rá, teljesen lekötötte a szokásos évvégi hajrá, az elhúzódó tárgyalások. Majtényiék szép lakásában nyugodtan beszélgethettünk. A kedves háziasszony forró grogot tett az asztalunkra, és magunkra hagyott, a szomszéd szobába sietett, hogy meghallgassa, mit mondanak a magyarországi íróvendégek. f Bodor Pál költő, hosszú évekig az Előre és az Utunk szerkesztője volt. Fiatal tehetségként tizenhat éves korában került a szerkesztőségbe, s újságíráskodás közben végezte el egyetemi tanulmányait. Még nincs két éve, hogy a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó főszerkesztője lett. j Megemlítem neki, hogy a Madách Könyvkiadó megbízásából puhatolózni szeretnék: együttműködhetne-e a két kiadó? — Nincs semmi akadálya — válaszolja. —A közös könyvkiadást, könyvkereskedelmet megindíthatjuk már 1969-ben... Még elgondolni is rossz, hogy mostanáig mennyire el voltunk szakadva egymástól. Ez nem a kisemberek hibája volt, mert ők tartották a kapcsolatot a „nagyok" akarata nélkül is. A nagy közönség alig tud valamit Románia irodalmáról, s a mi magyarjaink alig ismerik az egészségesen fejlődő romániai magyar irodalmat. Miért ne hoszszabbíthatnánk meg a közvetítő híd szerepét? Itt a lehetőség. Használjuk ki. És mielőbb, hogy még az idén elindulhasson az irodalmi értékek kölcsönös cseréje. Mert nemcsak az eredeti magyar kiadványainkat juttathatjuk el Romániába, hanem a cseh és szlovák költők, prózaírók szép számban lefordított műveit is. S mi megismernénk Románia irodalmát. A népek közeledése ez. A kolozsvári írók is támogatják a gondolatot. Balogh Edgárt nem is kell külön kiemelnem, mert nagyon szeret bennünket, és sürgeti a közeledést. A sokat szenvedett Páskándi Géza, az egyik legnevesebb költő (fájdalmáról mások beszéltek, ő elhallgatta előttem), szintén sürgetett: — Adjatok mielőbb könyveket, s mi is adunk nektek, a könyvek révén ismerjük meg a legjobban egymás értékeit ... Ehhez már nem kell további kommentárt fűznöm. Most már a két könyvkiadón múlik, hogy mielőbb megkössék a szerződést. A mi 400, 600, 800 példányban megjelenő kiadványainkra gondoltam, amikor Bodor Pál az övékéről kezdett beszélni. Tudjuk, hogy Romániában kb. háromszor annyi magyar él, mint nálunk, de még aránkban sem érjük .el az ő színvonalukat. A verseket 2500-ig terjedő példányban, az új regényeket 3000—6000 példányban adják ki, a klasszikus magyar írók könyvei pedig elérik a Jiuszonötezres példányszámot is — az exporton kívül. Nagy sikernek örvend a Horizont világirodalmi sorozat. 1968-ban huszonnégy kötetet adtak ki húszezres átlagpéldányszámban (akadt köztük harmincezres kiadvány ísj, és ezenkívül szép számban exportáltak Magyarországra. S még ez is kevésnek bizonyult, mert ahogy Kolozsvárott is meggyőződtem, a keresett könyveket itt is a „pult alól" árusítják. Az idén új sorozatot Indítanak TEKA címen — világirodalmi ritkaságok. Négyezres példányszámmal kezdik — csupán a hazai könyvpiac részére. Az Irodalmi Könyvkiadó az idén 190 magyar könyvet jelentet meg. (Hogy lássuk a fejlődést, megemlíthetem, hogy 1966-ban — 50, 1967-ben — 73, 1968-ban — 118 könyvet adott kl.) A szerzők névjegyzékében több mint háromszáz név szerepel, (írók, költők, kritikusok, műfordítók). Az írószövetség csak mintegy száz magyar tagot tart számon, tehát a kiadó nemcsak a „tagokra" épít. Még egy figyelemre méltó dolog — talán felfigyelnek erre intézményeink és személyiségeink, akiknek döntő szavuk lenne, hogy „közbenjárjanak". Romániában az Irodalmi Könyvkiadó magyarság kincseit. Mit tettünk eddig? Az egyéni — gyakran kútba esett — kezdeményezésektől eltekintve mit is tehettünk, amikor kötve volt a kezünk, nem volt anyagi lehetőségünk, nem voltak hivatalos intézményeink. Talán most, — de így is nehéz lesz behoznunk azt, amit két évtized alatt elmulasztottunk ... Nálunk már évek óta annyi cikk jelent meg, s annýi panasz hangzott el, hogy vétek négy-hatszáz példányszámban kiadni egy könyvet, amikor több is elfogyna! Nem és nem tudjuk áttörni a „kínai falat". S még az sem elégséges figyelmeztetőjel, ha egy hatszáz példányszámban megjelenő regény napok alatt elfogy, anélkül, hogy a kirakatba került volna. Mert az illetékesek úgy teszik fel a kérdést, ki biztosítja a nagyobb példányszám eladását? S nem a fordítottját kérdezik: Kl vásárolja meg? Van elég érdeklődő, ölti, és a színészeket Az utóbbinál felfigyelek. Színészek? Nem a drámaírók tolmácsolóira gondol, hanem azokra az előadóművészekre, akik annyi bátorságot vesznek maguknak, hogy versekkel álljanak a közönség elé. Egyedül a nagy színpadon a költők gondolatait hirdetik ... S akinek megtetszik a vers, meg is veszi a költő művét, akinek verseit megszerette a színész tolmácsolásában. Balogh Eva színésznő kolozsvári szavalóestjéről áradozik a Bodor Pál. Nagy esemény volt. Telt ház. S előre nem tudták megállapítani, hogy hány napra vegyék bérbe a termet, mert annyi volt az érdeklődő . .. Amikor Bodor Pál erről mesélt, nem is gondoltam arra, hogy néhány nap múlva — szintén Kolozsvárott — nekem is részem lesz hasonló élményben. De erről majd legközelebb .. PETRÖCI BÁLINT Következik: HAJNALI BESZÉLGETÉS A VASTAPS UTÁN
