Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1969-02-22 / 45. szám, szombat
V I HÉTVÉGI HIRMAGYARAZATUNK ÉSSZEL VAGY ERŐSZAKKAL? Az amerikaiak egy partizán offenzívától tartanak A VDK küldöttségének vezetője a párizsi tárgyalások eddigi eredményeiről A Közel-keleti válság mielőbbi megoldásában érdekelt négy nagyhatalom már derűlátó nyilatkozatokat tett e héten, amikor különösen kínos Incidens játszódott le a zürichi repülőtéren. Arab terroristák megtámadták az EZ-AZ izraeli polgárt légiforgalmi társaság Boeing 720 mintájú gépét, s a személyzet két tagját megsebesítették. Noha az utasok testi épsége nem szenvedett kárt, a merénylet azért is aggodalomra ad okot, mert folytatólagos gerillaakciók sorozatához tartozik, s a támadás színhelye most a semleges Svájc nevezetes városa vnl*. ^ Felelőtlenség Mint tudjuk, az arab ellenállók athéni merényletét Izrael a bejrúti nemzetközi repülőtéren vógze'' pusztítással torolta meg. amit — mint helytelen módszert — a közvélemény elítélt. Az iraki hatóságok az utóbbi időben rosszul leplezett Izrael-ellenes és az ellenzék ellen irányuló kirakatpereket és látványos akasztásokat rendeznek, bár a többi arab ország emiatt nemtetszését fejezte ki Bagdadnak. V Thant kérte Izraelt, s ígéretet is kapott, hogy Tel Aviv nem fog élni megtorlással a bagdadi perek miatt. Ogy látszik, ez felbátorította az arab világ szélsőséges erött, mert a Jordán völgyében naponta lejátszódó kisebb csetepatékon kívül hadműveleteiket külföldre is kiterjesztették, s az arab gerillák zürichi incidense még az arab felszabadító mozgalommal rokonszenvező közvéleményt is felháborította. Érdekes volt az arab világ reagálása. Az EAK elhatárolta magát a zürichi merénylettől, s arra hivatkozott, hogy bár támogatja a palesztinai felszabadító mozgalmat, akcióit nem irányítja. Jordánia semmi közösséget nem vállalt az akcióval. Az a benyomása támad a szemlélőnek, hogy egyes arab kormányok nem ellenzik ugyan a gerilla rajtaütéseit, de ha aztán felelősséget kell érte vállalniuk, mind mossák a kezüket, s elhatárolfák magukat a történtektől és a tettesektől. Ez érthető. Karmel Izraeli közlekedésügyi miniszter a zürichi merénylet után mondott beszédében olyan kijelentést is tett, hogy ha az arab gerilla támadásai folytatódnak, Izrael lesújt az arab országok polgárt légiforgalmára, s azt teljesen megsemmisíti. Az arab kormányok tartanak is tőle, s már most aktivizálták diplomatáikat, hogy járjanak el nemzetközi szerveknél a helyzet elmérgesedésének megakadályozására. # Békés megoldást garanciákkal A közel-keleti kérdés békés rendezésének nemzetközileg elismert alapja a Biztonsági Tanács 1967 novemberében hozott határozata. Ennek megkésett végrehajtását lenne hivatott előmozdítani a négy nagyhatalom közös erőfeszítése, de — mint a zürichi eset ls bizonyltja — sokszor váratlan mozzanatok további bonyodalmakat okozhatnak. A közel-keleti rendezéssel kapcsolatban a legtöbbet vitatott kérdés az izraeliektől megszállt területek sorsa. A BT határozata követeli, hogy a megszálló csapatok vonuljanak vissza eredeti kiindulási pontjukra, Tel Aviv azonban nem tágít. A megszállt arab területek sorsa Izraelen belül csak annyiban vitatott, bekebelezzék-e formálisan is ezeket a területeket, vagy pedig addig maradjanak izraeli megszállás alatt, amíg a szembenálló felek nem telfesítik Tel Aviv feltételeit. Világszerte cikkek, tanulmányok foglalkoznak a közel-keleti kérdés lényegével. Ml a probléma háttere? Egyesek az olajkérdést látják az események között, mások a tengeri út kézben tartásának fontosságát, mások megint stratégiai fontosságot tulajdonítanak e térség uralásának. Vannak ellenérvek ls. Abba Eban izraeli külügyminiszter például a Der Spiegel című nyugatnémet lapnak adott Interjújában cáfolta a közel-kelett olaj és Szuez vllágjelentőségét, s a modern technika vívmányaival és egyéb érvekkel operált. Kétségtelenül vannak pro és contra elfogadható érvek. Logikus az ls, hogy miután Izrael gyorsan építkezik és Iparosít a megszállt vidékeken, az amerikai monopóliumok Izraeltől előnyösebb koncessziókat remélnek, mint amilyeneket egyes arab államok kormányaitól kapnának. Ám nem ez a legfőbb ok. A fő szerepet a háttérben nyilván nagyhatalmi elgondolások játsszák. A Közel-Kelet napjainkban fontos befolyási övezet. Noha a négy nagyhatalom U Thant ENSZ-főtitkár áldásával a BT említett, a háborús helyzet rendezésére vonatkozó határozatának végrehajtásával foglalkozik, ugyanakkor olyan lépéseket is tesz, amelyek éppenséggel nem segítik elő a kitűzött cél elérését. Az Egyesült Államok például P hantom mintájú repülőgépeket, Anglia újabban Centurion mintájú tankokat és Abbot mintájú önjáró lövegeket szállít Izraelnek. A Szovjetunió ls segíti a vele rokonszenvező arab kormányokat. Élénk diplomáciai tevékenység folyik a közel-keleti kérdés körül. Riad egyiptomi külügyminiszter mostani körútján az arab egység megteremtésén fáradozik. Jarring ENSZ-megbízott újra kezdi misszióját. Sok a tennivaló, de ha komolyan gondolják a kérdés tartós, szavatolt megoldását, a szembenálló feleknek örökre le kell mondaniuk a szélsőséges, esztelen módszerekről, s be kell tartaniuk az ENSZ-alapokmány nemes elvett. LORINCZ LÁSZLÓ Saigon — Abrams tábornok, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka tegnap kijelentette: számos jel mutat arra, hogy „a kommunisták egy úf offenzívára készülődnek". A tábornok azonban nem hiszi, hogy egy újabb Saigon elleni támadásra kerülne sor. Do Cao Tri tábornoknak, a Saigont védő 3. dél-vietnami katonai egység parancsnokának véleménye szerint a DNFF egységei azért várnak a támadással, mert attól tartanak, hogy ez nagy veszteséggel járna. Az amerikai és saigoni katonák állítólag számos sikeres akciót hajtottak végre a főváros környékén, hogy elvágják a partizánoknak a Saigonba vezető útvonalait. A B-52-es amerikai óriás bombázók folytatják támadásaikat a Saigontól északra és északkeletre elterülő tartományok ellen. Az amerikai egységek egy átfésülés alkalmával állítólag nagy mennyiségű fegyvert tartalmazó raktárra bukkantak. Az amerikaiak szerint csütörtökön 107 észak-vietnami katonát megöltek. Berlin — Berlinhen tegnap nemzetközi sajtóértekezleten tolmácsolta Albert Norden, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK Nemzeti Frontja és Nemzeti Tanácsa elnökségének tagja az NDK állásfoglalását a bonni revansista politika kiélezésével, valamint az NSZK-ban végbemenő újnácl fejleményekkel kapcsolatban. Albert Norden többek között rámutatott, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban a szövetségi kabinet és az államtitkárok mintegy 20 tagja, 189 tábornok, tengernagy és tiszt, 1118 magas állású törvényszéki hivatalnok és bíró, a külügyminisztérium 244 vezető hivatalnoka, a rendőrség 300 befolyásos hivatalnoka a régi vagy az újnácik közé tartozik, s ma ls náci politikát és ideológiát hirdetnek. New York — Az Egyesült Államok gondosan megfogalmazott levelet készül küldeni Kínának, azzal a kérdéssel, bogy mik a további szándékai Pekingnek a varsói nagyköveti találkozókkal kapcsolatban. Az Associated Press hírügynökség szerint a levélben az Egyesült Államok kifejezi azon készségét, hogy bármikor haflandó a varsói találkozók folytatására. A levelet válaszként szánják arra, hogy a kínai fél váratlanul félbeszakította a nagykövetek tárgyalásalt. Kína ezt Liao Ho-su diplomata esetével indoügyminiszter ennek kapcsán cáfolta azokat a híreket, hogy Nagy-Britannia ellenzi a Közel-Kelettel kapcsolatos négyhatalmi találkozó tervét. Jeruzsálemben tegnap délelőtt a város zsidó negyedében több bomba robbant. Az első jelentések szerint 2 személy meghalt, 10 megsebesült Egy londoni jelentés szerint mintegy 8 millió font sterling összegre lenne szükség a Szuezl-csatornában rekedt külföldi hajók kiszabadítására és a csatorna hajózhatóságának szabaddá tételére. A bagdadi rádió hivatalosan bejelentette, hogy csütörtökön este kivégezték annak a csoportnak a nyolcadik tagját is, akit Izrael javára folytatott kémkedés vádjával ítéltek el. A rádió szerint ő volt a csoport vezetője. Az egyiptomi külügyminisztérium tájékoztatta az Egyesült Államok kormányát, hogy bizonyos fenntartásokkal él a közel-keleti válság megoldására tett javaslataival szemben. A Felszabadulás hírügynökség jelentette Hanoiból, hogy a DNFF osztagai megsemmisítették a 9. amerikai hadosztály egyik állását Quang Tri és Thua Thien tartomány között. E jelentésünk beszámol arról, hogy az amerikaiak nem tartották meg a holdúfévi fegyverszünetet, és e tartomány több falvát ls bombázták. A moszkvai Pravda tegnapi számában közölte, Xuang Thuynak, a párizsi tárgyalásokon résztvevő VDK küldöttség vezetőjének nyilatkozatát. Többek között hangoztatta, amennyiben az Egyesült Államok valóban tartós békére törekszik Vietnamban, el kell ismernie a VDK kormányának négy- és a DNFF ötpontos javaslatát. Es a két program teljesen megfelel a vietnami nép érdekeinek és teljesíti az 1954-es genfi egyezményekből adódó feltételeket is. A továbbiakban Xuan Thuy visszautasította az amerikai küldöttségnek azt az igyekezetét, bogy csupán néhány katonai jellegű kérdésre akarja redukálni a párizsi tárgyalásokat és vissza akarják állítani a demilitarizált övezetet. Norden hangsúlyozta, hogy a nagykoalíció kormánya nemcsak eltűri, hanem egyre sokoldalúbban támogatja az újndcizmust, viszont ugyanakkor hadjáratot folytat az összes ellenzéki, demokratikus és haladó erőkkel szemben. A továbbiakban elítélte a Szövetségi Gyűlés Nyugat-Berlinben való megtartását, ami a nemzetközt fog és a potsdami egyezmények megszegését felenti. Norden professzor a sajtóértekezlet elé újabb adatokat terjesztett Gerstenmalernek, a szövetségi parlament volt elnökének náci tevékenységéről. Végül kijelentette, hogy az európai béke és biztonság érdekei megkövetelik, hogy a Szövetségi Gyűlést ne NyugatBerlinben, hanem az NSZK területén tartsák meg. kolta, aki Hollandiából az Egyesült Államokba menekült. Mlg az amerikai külügyminisztérium hallgat, jól tájékozott körök jelentősnek tartják, hogy a kínai ügyek két amerikai miniszteri szakértője, akik a múlt héten érkeztek Varsóba, továbbra is ott maradnak. Az Egyesült Államok hivatalosan tagadja, hogy bármilyen összefüggés volna a kínai diplomata menekülése és az amerikai kormány között. Liao menedékkérelméről még mindig nem döntöttek. A Chrlstlan Science Monitor bostoni napilap úgy vélekedik, hogy Peking az utolsó pillanatban szakította félbe a varsói nagyköveti találkozókat, ami arról tanúskodik, hogy Kina nem tudfa, milyen álláspontot foglaljon az úf washingtoni kormányhoz. Egyes megfigyelők szerint Kína hajlandó az érintkezést felvenni a Nixonkormánnyal abban az értelemben, hogy Peking szívesen ellensúlyozná az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kibontakozó „túlságosan baráti kapcsolatokat". Kórházakat bombáznak Biafrában London — Az angol Times cikket közölt a nigériai hadihelyzetről, és többek között megállapítja, hogy a nigériai szövetségi légierő repülőgépel az utóbbi napokban bombáztak, Illetve rakétával lőttek több biafrai kórházat. A támadások során a pilóták figyelmen kívül hagyták a Vöröskereszt jelzéseit ős így sok beteget ta megültek. Hadgyakorlatok az NDK-ban Moszkvában hivatalosan közölték, hogy márcbir; elején az NDK középső és nyugati területein hadgyakorlatokat tartanak a Németországban állomásozó szovjet csapatok és az NDK nemzeti néphadseregének egységei. A hadgyakorlatok Jakubovszkíf marsallnak, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának vezetésével zajlanak le. A hadgyakorlatokra a Varsói Szerződéshez tartozó országok egyesített fegyveres erői vezérkarának a katonai felkészülésre vonatkozó intézkedéseinek megfelelően kerül sor. A hadgyakorlatok előirányozzák a bard cselekmények különböző helyzeteiben a csapatok együttműködésével kapcsolatos kérdések kidolgozását. nétiány sorban A CIPRUS szigetén tartózkodó csehszlovák parlamenti küldöttséget csütörtökön fogadta Cleridesz, a ciprusi képviselőház elnöke, aki köszönetét fejezte ki a csehszlovák kormánynak a ciprusi nép harcát támogató magatartásáért. AZ AFL-CIO nevű amerikai szakszervezeti központ kilépett az ún. szabad szakszervezetek nemzeti szövetségéből, mert az „hajlandóságot mutat a kommunizmussal való szövetségre". MANILÁBAN csütörtökön mintegy 3000 állami alkalmazott vonult az elnöki hivatal elé, követelve, bogy a kormány fizesse ki a megígért 5 százalékos pótlékot. Az állam eddig pénz hiányában nem tett eleget az Ígéretének. INDONÉZIA teljes mértékben fel akarja újítani politikai és gazdasági kapcsolatait Singapore-vol. A hírt Malik külügyminiszter jelentette be a singapore-1 külügyminiszter megérkezése után tartott beszédében. PODGORNIJ, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap fogadta Karjalainen finn kúlügyminisztert, aki hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik. WALDHEIM osztrák külügyminiszter párizsi látogatása során főleg a két ország kereskedelmi kapcsolatairól tárgyal. A francia sajtó szerint Franciaország az osztrák külkereskedelemben az ötödik helyen áll. BORMANN, az Apollo 8. űrhajó parancsnoka befejezte európai körútját, és tegnap reggel Lisszabonból egy különrepülőgépen visszautazott az Egyesült Államokba. A KANADAI KORMÁNY legkésőbb az év április 10-ig dönt arról, vajon továbbra is tagja marad-e a NATO-nak — jelentette a parlamentben Sharp külügyminiszter. SANTO DOMINGÚBAN a diákzavargások során csütörtökön a rendőrség megölt egy diákot. A dominikai főváros különböző helyein bombarobbanások voltak. A GÖRÖG HATÓSÁGOK állítólagos „államellenes tevékenység" miatt 24 személytől megvonták az állampolgárságot. Köztük van Ambatielosz, az ismert görög szakszervezeti funkcionárius is. SVÉDORSZÁG pekingi nagykövete kományának utasítására kérte a kínai külügyminisztériumot, hogy adjon felvilágosítást annak a három halászbárkának az eltűnéséről, amelyek a hét elején útban Hong Kongból Macao-szlgetére, 15 külföldivel a fedélzetén eltűnt. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN már 11 napja tart a mintegy 50 000 dokkmunkás sztrájkja. A munkások új kollektív szerződés megkötéséért harcolnak. INDIÁNAK a Szovjetunióba és a többi szocialista országba Irányuló külkereskedelme majdnem harmincszorosára emelkedett. Amíg 1955-ben még csak 11 millió dollár értékű árut exportáltak, addig 196fl-ban a szocialista országokba irányuló kivitel értéke meghaladta a 300 millió dollárt. SPANYOLORSZÁG több városában folytatódik az Ipari munkások sztrájkja. Astúrlában már négy napja ezer bányász marad távol a munkától. IZRAEU JEGYZÉK ü THANT FŐTITKÁRHOZ Újabb kivégzések Bagdadban New York — Az Izraeli kormány állandó ENSZ-képvlselőja Abba Eban külügyminiszter aláírásával Jegyzéket nyújtott át U Thant ENSZ-főtitkárnak. Az Izraeli kormány arról érdeklődik, vajon a világszervezet főtitkára milyen lépésekre gondol az Izraeli polgári repülőgépek védelme ügyében. A jegyzék nagyra értékeli U Thant kifelentéseit, amelyben elítélte a zürichi Izrael-ellenes arab akciót. Az izraeli jegyzék arra hívja fel U Thant figyelmét, hogy ezek a „kalózcsoportok" nem tudnának tevékenykedni az arab kormányok támogatása j nélkül. ENSZ-körökben megkönnyeb, bülten vették tudomásul az lzraeli jegyzéket, és arra követ2 keztetnek, hogy nem áll fenn egy közvetlen izraeli megtorlás I veszélye. Valószínűleg Izrael E nem kért a Biztonsági Tanács összehívását sem. Lord Caradon, állandó angol ENSZ-küldött a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében annak az aggodalmának ad kifejezést, hogy a zürichi incidens újabb válságot teremt Közel-Keleten. Tekintettel a legutóbbi Izraelellenes zürichi támadásra, szigorúan megerősítették a párizsi nemzetközt repülőtér biztonságát. Éjjel-nappal fegyveres járőrök figyelik, nehogy bárki fegyveres merényletet követhessen el. Az Egyesült Államok egyébként felhívást tett közzé, amelyben a nemzetközi polgári légiforgalom biztonságának megerősítését sürgeti. A Londonban akkreditált arab diplomaták Steward külügyminiszternél tett látogatásuk alkalmával kormányaik aggodalmát tolmácsolták amiatt, hogy Anglia felújította fegyverszállításait Izraelnek. Steward kaiNemzetközi sajtóértekezlet Berlinben BONN MONDJON LE REVANSISTA POUTIKÁJÁRÖL Az Egyesült Államok hajlandó a varsói találkozók folytatására