Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-12 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

MAI nyelvhasználat — régi hibákkal Emberi kapcsolataink fenntartásának, gondolataink, érzelmeink és akaratunk közlésének legfontosabb, legáltalánosabb eszköze az anyanyelv — a mi viszonylatunkban a magyar nyelv —, tehát fokozott megbecsülésben kell részesíteni. Sajnos, a tömegtájékoztatási eszközök — pl. a sajtó, a rádió — irányítói még mindig nagy engedményeket tesznek a nyelvhelyesség rovására. Bizonyítékként — elöljáróban — hadd idézzek itt egy, a Bratislavai Líra fesztiválon bemutatott szlovák táncdal nyomtatásban is megjelent magyar fordításból: „Volt egy nyár, egy forró, szép nyár,, rég nem volt olyan már, hát volt egy nyár, egy forró, szép nyár, rég nem volt olyan már, /: én minden reggel, kora reggel lestem, hogy nem e vár? :/" Ugye, bántja a kedves olvasó fülét a szövegben ez a „nem-e vár?" Ugye, többen érzik, hogy rossz helyre került az -e kérdószócska? örvendetesen sok ember akad ugyanis, akinek nyelvi műveltsége ma már igényli, hogy az -e szócskával csak az állítmányra kérdezzünk. Az idézett esetben tehát így: nem vár-e? Ez a szabály a „befutott" írót éppúgy kötelezi, mint a „kezdő" költőt: nyomukban a Jó fordítónak is akként kell alakítania mondatait, hogy még a „rímkényszer" se vezesse a nyelvi törvények megszegéséhez. Mai nyelvhasználatunkban ismét felütötte fejét egy másik hiba is: a hírközlő szervek néhány munkatársa nem elég körültekintő határozószók megválogatásában. Ezért bukkanunk lépten-nyomon a sajtóban, rádióban Ilyen mondatokra: 1. Közel 10 ezren tekintették meg a kiállítást. 2. A tűzoltókat ma közel annyiszor hívták, ahány óra van egy napban. 3. A művelődési otthon rendezvényén közel 400 helybeli lakos vett részt. Szemet szúr és idegen a sok közel ezekben a mondatokban. Láttukra és hallatukra joggal tételezhetjük fel, hogy akik így fogalmaznak, azok hadilábon állnak a határozőszókkal. Pedig nem nagyfokú tudatos nyelvismeret, hanem csak egy kis ösztönös nyelvérzék kellett volna, és akkor az említett esetekben a közel helyére mindenütt a majdnem határozószó kerül. Sőt: ha igényes, választékos sztillsztától származnának a bírált mondatok, valószínűleg találkozhatnánk bennük a majdnem rokon értelmű társaival: a csaknem, mintegy stb. határozőszókkal is. Álláspontunk ebben a kérdésben ésszerű: tudniillik a közel hely határozószó távolságot érzékeltet. Azt fejezi ki, hogy a beszélőtől vagy az emlegetett személytől, tárgytól valaki, illetve valami nincs messze. A majdnem viszont „kis híján", kevés híján jelentéssel él a köztudatban, tehát — mint a sorokból kétségtelenül kitűnik — a kifogásolt mondatokban csak a majdnem vagy valamely más, rokon értelmű határozószó alkalmazása lett volna megfelelő A határozószók felületes használata egyéb hibák forrása is lehet. íme egy példa: „Milyen érzéssel foglalja el az új tisztséget?" — kérdezett meg a riporter nemrég egy derék magyar közéleti férfit. „Egyenlőre csak azt mondhatom, hogy vegyes érzelmekkel" — hangzott a válasz. Utólag nehéz eldönteni, hogy a szóbeli nyilatkozatba vagy a lejegyzésbe csúszott-e a kifogásolható nyelvi hiba. A lényegen azonban mit sem változtat: gyakran előfordul, hogy az egyelőre összetett Időhatározószót (egy+előrej az egyenlő melléknév -re ragos alakjával ( egyenlő+re) összetévesztik. Űgy vélem, talán a kettő közötti különbség nem mindenki számára nyilvánvaló. Ezért kell hangsúlyozni: az egyelőre határozószó ,jelenleg még' vagy ,bizonytalanul rövid ideig' értelemben használatos. Az egyenlőre ragos melléknév viszont azt jelenti, hogy valamit (pl. két felületet) azonos szintűvé teszünk, illetve [pl. gerendákat, deszkákat) egyformára vágunk. DOBAT BÉLA Tücsökzene (Folytttás a í. oldalról) — A bíróság ítélethozatalra vonul vissza ... Tegnap megint becsöngetett hozzám az öreg Csodálkoztam. — Rehabilitáltak — mondotta egyszerűen. — Csak úgy magunk között: akar egy kis tücsökzenét? Megmutatom a tücskeimet .. .Elővette a gyufásskatulyát. Kinyitotta negyedrésznyire, kinyitotta félig, de én még semmit se láttam. Aztán kis várakozás után egészen kinyitotta. Apró csattanást hallottam, valami kirepült a dobozbői. Percekig kutattam utána, amíg egy szekrény mögött meg nem találtam. r- Ez a tücsök? Hiszen ez nem tücsökl Az öreg a mindentudók fölényes mosolyával nézett rám. — Persze, hogy nem tücsök, hanem egy miniatűr — rakéta. Puskapor van benne és nagyszerűen működik. De ... ez titok. Kettőnk között maradjon! Hadd higgyék az emberek, hogy még mindig tücskökkel koncerteztetek. Most már szabadon tehetem. Sőt, hatósági segédlettel. Jöjjön, nézzen ki az ablakon! Látja azt a két jóvágású fiatalembert? Hogy is fejezzem kl magam ... bármikor bárkit bárhová elkísérhetnek. Az ő parancsnokuk személyes kívánságára járom a házakat a tücsökzenével. Máskülönben ... egészen szabad vagyok. Csak éppen, hogy napjában kétszer — este és reggel — belekukkantanak a gyufásdobozba. Csak arra kíváncsiak, a rakétát nem cseréltem-e kl tücsökre. — Nem esik néha-néha kísértésbe? — Ugyan kérem!... Ma már a kisgyerek is tudja, hogy a tücskök mind meghaltak. Búcsúztunk egymástól, kölcsönösen mlndenjót kívántunk. Az öregember két perc múlva már az utcán volt. A két jóvágású fiatalember diszkréten mellé szegődött, megálltak egy pillanatra. „Tücsökzenét tessék! Tücsökzenét ..." —, hallottam kis idő múlva újra és újra az öreg hangját TÖRÖK ELEMÉR: PETRIK JÓZSEF: Színek, szimmetriák Enek a tiszta égért Nem születtem szentnek megváltónak csak embernek dajkálhat a föld megalázókat gaznak magasodnak közöny s érdek összefonódhat mint inda a bokrokon és lehet így, vagy úgy egymással rokon emberré nőni csak nyárfaként töprengő tudhat ki mindent ismerni akar s nem áll rajta bosszút a zűrzavar keze nyomán felderengnek színek, szimmetriák s nyugalmasabb lesz e borzas világ nő és tágul egyre világot formáló képzelete keresi a közös gondolat biztos otthonát melyben már érdemes botladozni tovább és megszerkeszteni az annyiszor megálmodott tiszta harmóniát. GEDE PÁL: A Spirális végét keresem hova tünt a volt veleje ki csente el erősebb jogán vagy kezdődik a Vég eleje üssem össze terhes bokám hitem csorbult pohárka mellett búba-fulók torát nyögi illúzióm tévelygő tekervényében a Spirális végét keresi ahol az érvet nem töltik puskaporral ahol dalom nem vegyül tankakkorddal ahol galoppos ítélet előtt bókot hajt minden ág ahol a bárd rács mögé zárja önmagát ahol a folytatásnak néma is mondhat nemet ahol a kezdetnek béna is integethet ahol reggelente a Napot kedvesként fogadják ajtók, ablakok ahol én Én vagyok ahol a tér Teret ad ahol az éltetők sorát nem válogatja hamis vád ahol örömre derít a krizantém s minden más virág ahol randevúzik SZÓ és ÉRTELEM a Spirális végét ó mondd hol lelhetem TÓTH ELEMÉR: F a I Aki Akt a szívét a testit nekem hozza nékem áldozza naponta meghal szenved Aki Gondjaim falán a csókját könnyek nekem adja peregnek feketén ég el térnek Az eget kémlelem, az arcom égre nyíló ablak, melyen fel szabad bámulnia a belém zárt rabnak, és zsibbadt álma, gondja, vágya a testtől szabadulva belehasíthat szárnyaival a felhőtlen azúrba. A roppant eget kémlelem már évezredek óta, az ég útjain érkezik a porban élők sorsa, a verőfény s a jégverés is egy forrósból támad, az ég simítja s ostorozza sorsképpé orcámat. A magas kékség felé tör reményem fenyőfája, játékká nemesült örömök gombjait rakom rája, íme, korunk áramvonalas rakétailövedéke, mely nem fenyeget és nem okád füstöt a tiszta égre. Az eget kémlelem, az arcom égre nyíló ablak, melyen fel szabad bámulnia a belémzárt rabnak és zsibbadt álma, gondja, vágya a testtől szabadulva belehasít szárnyaival a végtelen azúrba. FECSÓ PAL: Körhinta Körhintában ülök s a fagyott földön kristálytiszta hó lapul, lelkemben felhő fölöttem semmi s ez átölel szépen, konokul. A kötél sem fojthatna Jobban, mint a körém gyűlt jóságos szívek, emberségük; halálos ítélet s a dúvadak vajon emberek? Bletmorzsám csipkedik előlem én hagyom, mert adni szeretek, körhintában ülök s buta lemondásom hajtja, hajtja ezt a kereket. MIKOLA ANIKÓ: M O e v Virágot bontott Letépték virágait (S ő siratta őket) Gyümölcsöt hordott Elvették gyümölcseit (S ő siratta őket) Könnye tisztára mosta A háztetőket Leoldotta az évszakok Megkövült hordalékát Eltemette csendes halottjatt Elfelejtett Idézhetetlen ,Halottjait Vackába bújt vajúdni És világra hozta örökösét Aztán Tengerre szállt és elhajózott Az évek guánó-szigetére. TUGÁRI FERENC: Losonci elégia E házban ú] titánok Sínek, új múzsák a parnasszuson, áj muzsikások hegedülnek az egérrágta húrokon. Oj dalt dalol a régi utca, és sápadtabbak a falak — a szél is sír, miért, kl tudja? — a promenád! fák alatt. Megkopott város, mondd hová lett kincsed, csillogó aranyad? Hová lett pompád, fényességed? gaz veri fel az utakat. Tugár patak rokan csobogva, bele hullajtom könnyemet. Nem ismerek már városomra, t már fi sem Ismer engemet. Es én itt élek összetörve —> szülőföldemen „idegen" — évtizedek feszített íján kőccá vált már az idegem. S mint rab madár, kalitba zárva lesem a száguldó időt, várva megváltó nagy csodákat: Szebb holnapot, s emberibb jövöt. 3