Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-10 / 8. szám, péntek

A köztársasági elnök fogadta a cseh és a szlovák nemzeti szervek képviselőit AZ SZKP KÜLDÖTTSÉGÉ DUBČEK ELVTÁRSNÁL (ČSTK) — A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának Konsztantyin Fjo­dorovics Katusev, az SZKJ> KB titkára vezette küldöttségét teg­nap fogadta Alexander Dubček, a CSKP KB első titkára. A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége a beszél­getés folyamán beszámolt cseh­szlovákiai benyomásairól. A két párt képviselői nagy jelentőséget tulajdonítanak a különböző szintű pártküldöttsé­gek kölcsönös véleménycseréjé­nek. Továbbá annak a meggyő­ződésüknek adtak kifejezést, hogy a kapcsolatok különböző formáinak további fejlesztése hozzájárul a CSKP és az SZKP együttműködésének elmélyíté­séhez. A SZÖVETSÉGI KORMÁNY ELSŐ ÜLÉSE Ragaszkodni kel! az alkotmányban rögzített alapelvekhez (Folytatás az 1. oldalról) gondoltunk arra, mit hoz ne-' künk a Cseh Szocialista Köztár­saság megalakulása, különösen pedig arra, mit jelent a cseh nemzet és állama szempontjá­ból. A történészek bizonyára még gyakran térnek vissza eh­hez az eseményhez és korunk­hoz. E köztársaság megalakulásá­val s végrehajtó szerveinek lé­tesítésével kapcsolatban még nagyon sok munka és gond há­rul mindnyájunkra. Meggyőződésem, hogy önök is tudatosítják nehéz feladatai­kat. A lakosság bizalmára, tá­mogatására van szükségük, hogy jól teljesíthessék őket. A cseh nemzet csak akkor tekint­heti sajátjának a nemzeti szer­veket, ha azok becsületes és nyílt politikát folytatnak, s ha az új szervek létesítése nem je­lent csupán több hivatalt. Ép­pen ezért apparátusuknak is csekély létszámúnak, de szak­képzettnek, korszerűen meg­szervezettnek és teljesítőképes­nek kellene lennie. Örömmel vettem tudomásul, hogy önök a cseh nemzeti poli­tika kialakításával, megvalósí­tásával egyidejűleg mindenkor szem előtt akarják tartani kö­zös érdekeinket, nemzeteink és nemzetiségeink testvéri kapcso­latait. A Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanács együttműködé­se az alkotmánytörvény előké­szítése során értékes tanulság forrása lehet. A másik partner jogainak tiszteletben tartása s a két nemzet számára egyaránt elfogadható megoldások békés, demokratikus keresése — csak ez lehet a föderáció sikeres fel­virágoztatásának alapja. Meggyőződésem, hogy a cseh nemzeti szervek tevékenységük­kel mindenkor támogatni fog­ják a CSKP KB elnökségének hazánk politikai helyzete ren­deződését célzó törekvéseit. Céltudatos politikai és szervező munkával kell áthidalnunk az idegesség s a nyugtalanság ter­jesztésére irányuló törekvéseket. Fel kell lépnünk a nemzeti s az állami érdekekre, a szocia­lizmus további felvirágoztatásá­nak érdekére káros irányzatok ellen. * Az önök tevékenységének si­kere a nemzeti bizottságokkal folytatott együttműködésüktől, azok jogainak s felelősségének megfelelő, célszerű rendszer létrehozásától is függ. A nemzeti bizottságok támo­gatásán kívül számíthatnak a Nemzeti Frontba tömörült ér­dekszervezetek támogatására is. Az együttes felelősség meg­könnyíti számos gazdasági s po­litikai probléma megoldását. Így kormányozzanak népünkkel egyetemben, mert népünk így tudatosíthatja, hogy önök a nép érdekében és javára foganato­sítják intézkedéseiket. Minden elsősorban az embe­rektől íügg. Azoktól az embe­rektől, akik elgondolásainkat megvalósítják, és attól, hogy milyen módszerekkel dolgoznak. Ezt mindnyájunknak szem előtt kell tartanunk. Becsüljék meg a művelt, a felelősségteljes, a be­csületes és a szocializmushoz hű embereket. Velük együtt meg' tudunk birkózni minden nehézséggel, s le tudunk küzde­ni minden akadályt. Örömmel gondolok arr^ az alkalomra, amikor még részle­tesebben ismerhetem meg az önök terveit és célkitűzéseit. Mindenkor érdeklődéssel köve­tem tevékenységüket, és tőlem telhetőleg szívesen segítek önöknek. Ludvík Svoboda köztársasági elnök ugyancsak tegnap fogad­ta a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségét és a Szlovák Szocia­lista Köztársaság kormányát. Ondrej Klokoč, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke beszédé­ben nagyra értékelfe a köztár­sasági elnöknek Szlovákia né­péhez fűződő kapcsolatát és hangsúlyozta, hogy a szlovák nép és a Szlovákiában élő nem­zetiségek őszinte szeretetet éreznek az államfő iránt. Klokoč elvtárs kifejezte aggo­dalmát az ulóbbi hetek néhány jelensége miatt, és annak a Meggyőződésének adott kifeje­zést, hogy a félreértéseket el­oszlatják. Az SZNT elnöke után Štefan SáUouský, a íjzlovák Szocialis­ta Köztársaság miniszterelnöke tartott beszédet. Beszédében köszönetet mon­dott azért, hogy a történelmi jelentőségű várban találkozhat­nak- a köztársaság elnökével a Szlovák Szocialista Köztársaság képviselői. A miniszterelnök többek közölt kijelentette, hogy a társadalmi demokratizálódás révén a szlovák nemzet elérte szocialista államiságát. — „Ez számunkra a szlovák nemzet reprezentánsai számára és az egész szlovák nemzet számára nagv-eredmény, de ugyanakkor nagy felelősség is. A Szloväk Szocialista Köztársaság kormá­nya tudatában van ennek a fe­lelősségnek és nem fogja kí­mélni erejét, hogy elnyerje a szlovák nemzet és a szlovákili nemzetiségek bizalmát. Szeretnénk azonban itt a cseh nemzet számára oly törté­nelmi jelentőségű helyen né­hány szót szólni cseh testvé­reinkhez is. Azzal a kéréssel fordulok hozzájuk, hogy keres­sék mindenekelőtt azt, ami egyesít bennünket, hogy közö­sen védjük a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság egységét és lássuk, hogy a cseh és szlo­vák államiság fejlődése nem a csehszlovák államiság terhére történik. Nyújtsunk egymásnak testvé­ri kezet mind a közgazdaság, inind a kultúra és művészet te­rületén és értsük meg, hogy a cseh és szlovák nemzet jelen­legi nemzedékének érdeme, hogy annyi progresszív erőt tu­dott összegyűjteni, amely lehe­tővé tette, hogy a kommunisták vezetésével igazságosan rendez­ze nemzeteink kapcsolatát. Sádovský elvtárs beszéde to­vábbi részében ígéretet tett, hogy az SZSZK kormánya min­dent elkövet a Cseh Szocialista Köztársaság, a békés fejlődés érdekében. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia lakosságának eltö­kéltségét és szorgalmát, tettek­re, munkára váltsa az egész nemzet, az egész dolgozó nép érdekében. Ludvík Svoboda köztársasági elnök válaszbeszédében kifejez­te örömét afelett, hogy a Köz­ponti Bizottság elnökségének a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolatos állásfoglalását az egész országban megértéssel fo­gadták és támogatják. — Cseh­országban és Szlovákiában is egyre többen felismerik — mondotta az államfő —, hogy ez a problémák megoldásához vezető egyetlen út, amely le­hetővé teszi közös céljaink tel­jesülését. Minden igyekezetünk eredmé­nye mindenekelőtt a néptől függ, azoktól, akik céljainkat megvalósítják, s azoktól a mód szerektől, amelyekkel dolgoz­nak. Ezt mindnyájunknak szem előtt kell tartani. A köztársasági elnök ezek után kifejezte szerencsekívána­tait a szlovák kormány tagjai­nak kinevezésük alkalmából, va­lamint azt a reményét, hogy az SZSZK kormánya jól fogja kép­viselni a szlovák nemzeti poli­tikát. MM 20 UTÁN ÜL ÖSSZE AZ ÜJ PARLAMENT (ČSTK) —. Ülést tartott teg­nap a Nemzetgyűlés elnöksége. Az elnökség az ülésen, melyet Josef Smrkovský, a Nemzetgyű­lés elnöke vezetett, tisztelettel adózott az elhunyt Josef Kix)s­náf képviselő emlékének. Megállapodás történt, hogy a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája alakuló ülésére, vala­mint a Szövetségi Gyűlés két kamarájának közös ülésére ja­nuár 20 után kerüljön sor. Az elnökség felhatalmazta Josef Smrkovskýt, a Nemzetgyűlés el­nökét, hogy a Nemzetgyűlés el­nökségének nevében az alaku­ló üléseket megfelelő időpont­ban hívja össze. A m? KB TITKÁRIAK KÖZLEMÉNYE A CSKP KB titkárságának határozata alapján a CSKP (B szervezési-politikai osz­tálya módszertani segéd­myagut adott ki a pártalap­izervezctek 1969-ben meg­ártandó évzáró taggyűlé­sein esedékes pártbizottsági lálasztásokhoz. A módszertani segédanyag i CSKP 9. számú Közlönyé­len jelenik nieg, a Pártélet 3. számának (szlovák nyelvű kiadás) mellékleteként, szer­dán, 1969. január 15-én. ( ČSTK) — Prágában január 9-én ülést tartott a szövet­ségi kormány. Oldflch Cerník miniszterelnök bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az új szö­vetségi kormánynak ragaszkod­nia kell az alkotmányban rög­zített alapelvekhez, amelyek­ért nemcsak alkotmányjogilag, hanem politikailag is felelős. A szövetségi kormány első A Dán Kcmmirnista Párt küldöttsége a CSKP Központi Bizottságán (ČSTK) — V. Karlsson és F. Madsen, a Dán Kommunista Párt vezetőségének szerdán Csehszlovákiába érkezett tagjai tegnap meglátogatták Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságát. A vendégeket Vasil Bifak, a CSKP KB elnökségi tagja, a KB titkára fogadta. Tájékoztatta őket a CSKP jelenlegi munká­járól, lóképpen a Központi Bi­zottság novemberi és decemberi plenáris ülésén hozott határo­zatok teljesítéséről. TRUDEAU: Nincs kizárva, hogy Kanada kilép a NATO-ból London — Pierre Trudeau kana­dai miniszterelnök Londonban a kiilfiildi tudósitók díszebédjén egy kérdésre válaszolva kijelentette: nincs kizárva, hogy Kanada kilép az északatlanti szerződés szerve­zetéből. A miniszterelnök elmondotta, bogv Wilsonnal egyebek között azt is megvitatta, mennyire lehetnek fűtetlenek a „középhatalmak" az Egyesült Államuktól. Jelenleg Kanadában teljes és alapos vizs­gálat indult a kanadai külpolitika állapotáról és feladatairól. Egy ilyen vizsgálat eredményeképpen az is bekövetkezhet, hogy Kanada nem marad a NATO tagja, mint ahogy az is előfordulhat, hogy to­vábbra is a NATO ban maradunk. Mindenesetre erre az évre még meghosszabbítottuk az országnak a NATO ban vállalt kötelezettsé­geit. fljabt) huzavona a Sirhan-perben New Yurk — Sírban Bisara Sír­liannak, Róbert Kennedy állítóla­gos gyilkosának pere szerdán megkezdődött egy kaliforniai es­küdtszék előtt, de a védelem ól­ból halogató taktikával kísérlete­zik. Sirhan védője először azzal próbálkozott, hogy elejtsék a vá­dat, mivel állítólag „Sirhan a gyilkosság pillanatában beszámít­hatatlan volt", majd olyan kérel­met terjesztett elő, hogy két es­küdtszék ítélkezzék Sirhan fölött: az egyik ismertesse a vádat, a másik pedig Ítéletet hozzon. A bí­róság elutasította a védelem ké­rését. Az űrhajósok ünnepélyes fogadtatása Washington — Ünnepélyesen fogadták az amerikai főváros­ban az Apollo 8. űrhajó három utasát, Frank Bormant, James Lövellt és William Anderset. Az első holdkerülő ürpilóták­nalk Johnson elnök nyújtotta át a NASA legmagasabb kitünte­tését. A három űrhajós ezt kö­vetően a város központján ke­resztül ünnepélyes menetben vonult át a kongresszus épüle­tébe, ahol a törvényhozás két hőza együttes ülést tartott tisz­teletükre. ülésén a programnyilatkozat előkészítésével foglalkozott, amelyet január végén terjeszte­nek a szövetségi gyűlés elé. Tárgyalt a szövetségi bizottsá­gok összetételéről és tevékeny­ségéről, a központi szervekben dolgozó és a föderatív rende­zés révén felszabadult dolgozók elhelyezéséről és javasolta a köztársasági elnöknek, hogy a szövetségi statisztikai hivatal elnökévé Jan Kazimour mér­nököt, alelnökévé pedig Jozef Kolár mérnököt nevezze ki. Találkozó a kormáíiyelnüknél (ČSTK) — Oldŕich Cerník, a szövetségi kormány elnöke dr. Peter Colotka, dr. Sámuel Fal­fan és František Hamouz mi­niszterelnök-helyettesek társa­ságában január 9-én a délutáni órákban találkozott a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének és a Szlovák Szocialista Köz­társaság kormányának tagjai­val. A találkozón megjelentek kölcsönösen tájékoztatták egy­mást jövendő munkájuk célkitű­zéseiről és az előkészítés alatt álló szövetségi kormány prog­ramnyilatkozatában kijelölt íé feladan'-'ó'. néhány sorban TEGNAP SZARAJEVÓBAN megnyílt a Bosznia-Hercegovi­na Kommunistái Szövetségének ötödik kongresszusa. A kong­resszuson 131000 kommunista képviseletében 612 küldött vesz részt. A beszámolót C. Mijato­vics, a párt Központi Bizottsá­gának elnöke tartotta. A kong­resszus megtárgyalja az új gaz­dasági reformot és a párt újjá­szervezésének alapelveit. A GUAYANAI KORMÄNY az­zal vádolta a venezuelai ható­ságokat, hogy támogatják a ru­pununi lázadókat és durván beavatkoznak Guuyana bel­ügyeibe. A tiltakozó jegyzéket tegnap adták át Georgetownban a venezuelai ügyvivőnek. A jegyzék szerint a lázadók hét­napos kiképzésen vettek részt Venezuelában. A KUBAI FOVÁROS melletti Managuában szerdán megnyílt a tudományos akadémia atom­fizikai intézete, amelynek be­rendezését a Szovjetunió adta Kubának. Az ünnepi aktuson je­len volt Fidel Castro. valamint több más kubai vezető. Ott volt a Novikov miniszterelnök-he­lyettes vezette szovjet küldött­ség is. A TEGNAPI VOLKSSTIMME, az Osztrák Kommunista Párt központi lapja ismerteti az OKP vezetőinek álláspontját Ernst Fischernek, a Központi Bizott­ság volt tagjának rádió- és te­levíziós nyilatkozatával kapcso­latban. E. Fischer interjújában élesen támadta a pártot és irányvonalát, amelyet a XX. kongresszus egyhangúlag jóvá­hagyott — áll az OKP nyilatko­zatában. NORVÉG ŐRJÁRAT feltartóz­tatott hat szovjet és keletnémet halászcsónakot Norvégia déli partjánál — jelentette be Flek­kejfjord norvég város rendőrsé­ge. Eddig nem közölték, hogy a szovjet és keletnémet csóna­kok miért hatoltak be Norvé ' gia felségvizeire. SALERNO dél-olaszországi vá- ji rosban a diákok általános sztrájkba léptek. így tiltakoz- I r.ak az ellen, hogy 21 társukat bíróság elé akarják állítani egy 4 december 28-i tüntetésben való . részvételük miatt. Egység és nyugalom szükséges az alkotómunkához (Folytatás az 1. oldalról) dolgozók tevőlegesen támogat­ják pártunk intézkedéseit. El­utasítják a szélsőséges elemek és a kalandorok akcióit. Első­rendű feladatuknak tekintik, hogy kedvező feltételekkel ala­pozzák meg a békés gyümöl­csöző munkát, ügy, mint aho­gyan ezt újévi beszédében köz­társaságunk elnöke is hangsú­lyozta. Az SZLKP nyugat-szlová­kiai kerületi bizottságának el­nöksége elismerését fejezi ki és köszönetet mond a kerület minden dolgozójának eddigi megfontolt magatartásáért. Meg­győződése, hogy a dolgozók most ís támogatják a párt- és az állam! szervek törekvéseit, melyeknek célja az ország hely­zetének kiegyensúlyozása s a szövetségeseinkhez fűződő kap­csolatok rendezése. A keleti katonai körzet taná­csa is megvitatta a CSKP KB elnökségének nyilatkozatát. Az ezzel kapcsolatban jóváhagyott állásfoglalásában kijelentette, hogy azonosítja magát a nyilat­kozattal és azt teljes mérték­ben támogatja. A katonai ta­nács elsősorban a nyilatkozat­nak arra a fejezetére utal, mely szerint: „Társadalmunk nem élhet s nem dolgozhat el­lentétek közepette, feszült hely­zetben s egy politikai válság határán, amely válságban kicsi­nyes okok is tragikus összetű­zésekhez vezethetnek". A kele­ti katonai körzet tanácsa és pártszervezete mindenkor fél­remagyarázhatatlanul támogat­ta, s ezentúl ls állandóan tá­mogatja a CSKP január utáni politikáját. A CSEMADOK Központi Bi­zottságának pártszervecete meg­tárgyalta a CSKP KB elnöksé­gének 1969. január 3-1 nyilat­kozatát a jelenlegi politikai helyzetről és azzal teljesen egyetért. Jelenlegi politikai helyze­tünkben a párt Központi Bizott­ságának határozataiból kiindul­va hazánkban sok égető ideoló­giai, politikai és gazdasági probléma vár megoldásra, ami fokozott aktivitást követel meg a termelés és a társadalmi élet minden szakaszán. Ebben a helyzetben ml, kommunisták nem engedhetjük meg, hogy az antiszocialista elemek elterel­jék a tömegek figyelmét azok­ról az égető kérdésekről, me­lyek összefüggnek a január utáni politika pozitív vonásai­nak továbbfejlesztésével pár­tunk novembert plénuma hatá­rozatainak alapján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom