Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-05 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

A HEGEDŰS (Folytatás a 10. oldalról) Ragyogó szemmel valamilyen gyurmából készült plasztikát szedett elő, melyet nyilván realista művészete legjobb alkotásának tartott. A gránáthüvelyen két meztelen test, egy asszony és egy férfi ölelkezett és buján öszszekapcsolódtak miközben az asszonyon határozottan nem takarékoskodott az anyaggal, sőt ellenkezőleg. „Egy egész éjjel csináltam" — közölte. „Ez nagyszerű", mondtam és úgy forgattam a szobrot, mintha nem tudnék betelni vele. A kimenőért még Tichýt és Zrzavýt is hajlandó lettem volna lehordani és azt állítani neki, hogy műveit csak valamilyen kínos véletlen folytán nem állítján ki a Tate Galeryben. „Itt-ott sikerül valamit elsütni" szerénykedett, de ezt a szobrot semmiért sem adnám el. „Nagy kár is lenne érte" mondtam elismerően. Ez hízelgett neki, elmosolyodott és a rajzokat visszatette a borítékba. Úgy éreztem itt az alkalmas pillanat. „Főhadnagy elvtárs. Kaphatok kimenőt?" Hozzáférhetetlen hivatalos arckifejezést öltött. Elment mellettem, az ablaknál megállt. „Ismeri a szabályzatot?" „Azt hiszem igen", feleltem azonnal. A szentségét, milyen szabályzatot. „ügyeletes szolgálata van és mondjuk eljön magához egy őrnagy" mondta. „Képzelje el, én vagyok az őrnagy." Megigazította sapkáját, kifeszítette magát és szorosan elém állt. Vigyázzba vágtam magam. Kellemetlenül éreztem agresszív fizikai jelenlétét. Mit fog jelenteni?" „Őrnagy elvtárs, szolgálatom alatt semmi sem történt", halásztam emlékezetemben. „Semmi különös nem történt!" mondta győzedelmesen a főhadnagy, mintha rajtakapott volna. „Ismételje át a jelentések szövegét és aztán majd talán elbeszélgethetünk a maga kimenőjétől". „De nekem most kell!" Távozzon!" Méltóságteljesen kimeneteltem a helyiségből. Az ajtó mögött legszívesebben elbőgtem volna magam. Már szünetnek kellene lenni gondoltam, felkeresem és egy kicsit elbeszélgetünk, őt nem viszem magammal, a katonaságra fogunk visszaemlékezni és ez úntatná. Ha kapható, veszek neld egy feketét és hadd sétáljon addig egy kicsit. A pódiumon a sápadt zongoraművésznő vadul kergetőzött a billentyűkön. Úgy nézett Id, hogy a zárótételt játssza. Bárcsak így lenne. Olyan szerencsétlen voltam, hogy éjjel nem tudtam elaludni. Felkeltem és ide-oda sétáltam barakunk hosszú folyosóján. Az őrség a bejáratnál pokrócba csavarva szunyókált. Amikor o folyosó másik végére értem, oda, ahol a WC-ék vannak, hegedűszót hallottam. Az ajtóhoz léptem és benéztem betörött üvegén. A deszkafalakkal kis kupékra osztott helyiség homálycs sarkából, az árnyékszék és fertőtlenítőszerek bűzével belepve halk, gyengéd, mennyei tisztaságú zene szállt. Tomašek — bő nadrágtartóval, terepszínű gatyában, fején zöld sapka, a háttérben a fekete nyirkos csillogó falak — elmélyülten játszott. Özíkeszemében összpontosított, alázatos pillantás és egyáltalában nem fogta fel, hogy beléptem. „Szevasz" mondtam csendben. Megijedt és abbahagyta a játékot. „Jön valaki?" „Nem. Nyugodtan játszhatsz tovább!" Az ajtónak támaszkodtam. Hallgattam a zenét, melyet sohasem értettem meg, mely nem jelentett számomra semmit. Elnéztem a fiút, ahogy játszik és úgy éreztem, nincs olyan hatalom a világon, amely ebben megakadályozhatná. Rendkívül ösztönző megállapítás volt ez, nekem nincs ilyen akaratom. Hálás voltam neki ezért. Hallgattam zenéjét, mely konok volt és finom és hirtelen megragadt közelsége s az, hogy mennyire megértette az én fájdalmamat. Ebben a militarizált kolostorban egy pillanatra megfeledkeztem bebörtönzött egzisztenciámról s a zene vigasztaló kezétől vezérelve könnyedén ósdi falai fölé lebbentem és szálltam felfelé a szabad gondolatok harmonikus térségébe. A sápadt zongorista egy-kétszer hirtelen rácsapott a billentyűkre, majd kezét lecsúsztatta a teste mellé. A zenészek abbahagyták a játékot. Megkönnyebbülten tapsoltam ... Egynéhány néző megbontránkozva fordult felém és én rádöbbentem, hogy a nagy csendben egyedül tapsoltam. „Megbolondultál!" mondta gyűlölettel és én mindjárt tudtam, milyen helyrehozhatatlan ballépést csináltam. A zenészek folytatták a következő tételt Feállt: „Utoljára mentem veled valahova!" mondta mérgesen. öléből leesett műsorfüzete, a szék megcsikorgott a homokban, a bácsika felébredt mellettünk és figyelmeztetett bennünket. Meg akartam neki magyarázni mi történt, de ő feltartóztathatatlanul a kijárat felé sietett Utána mentem, de lassan. Nem siettem. Tudtam mi vár rám. Mégegyszer utoljára visszanéztem a pódiumra. Ott állt a fekete frakkos zenészek között, terepszínű egyenruhában, bakancsban, fején katonasapka és játszott, mintha nem történt volna semmi. Allo alatt a zöld terepszínű zsebkendő. Végignéztem a közönségen. Még a szemöldöke sem rándult meg senkinek. Gyorsan kimentem az utcára és ellenkező irányba indultam, mint 5. Csizmár Eszter fordítása .V.V.V/.V.V Xv.w.w.v CvIvXv.vX K

attogás hosszan, kemény, rossz hangú kattogás á homályos lépcsőházban és fényvillanások. Dobogó lábak, kiáltás. — Császár Bélának golyőszórója van! -Srácoki A Csaszlnakl Császár Béla megjelenik a második emelet korlátjánál. Rövid vászonnadrág, szandál, ing. Terpeszbe áll, kár, hogy a feje födetlen. Valami sisak kellene rá. — Hű, oda nézzetek! A vadonatúj golyószóró kétkónuszos csöve őket keresi. Császár Béla a korlát mögött markolja a fogantyúkat. És megint az ugató hang, a kattogás, a fénycsíkok. — Az anyját! Ez valódi! — Hülye! Tegnap jött a csomagban. A bratyója küldte nevijorkből. — Nyujorkból, jó? — Gyertek, nézzük megl Robognak fel a másodikra. Csaszl abbahagyja a lövöldözést, figyeli a kiürülő udvart. Fülel. Fél karral átöleli a golyószórót, macsSZAKONYI KAROLY (MNK): kaléptekkel odébb megy a gangon, letérdel. Virágék szemetesládája mögé. Óvatosan elhelyezi a fegyvert, a csövek a lépcsőfordulóra merednek. A visítozó gyermekcsapat kibukkan a homályból. Odasoroz. — Csaszl! Csak meg akarjuk nézni! — Juj, ez igazi lángl — Azt sem tudod, milyen az igazi lángl — Sikora Dodi félrelöki Aglkát, barátságosan, készségesen int Csaszinak, hogy a kicsik le vannak ejtve. — Alljl — Csaszl most nem lő, de szigorúan markolja a fegyvert. Nem ismer tréfát. A gyerekek megtorpannak, nekiütődnek Sikora Dodinak. — Teljesen eredeti — mondja Sikora, ügy tesz, mintha rá nem vonatkozna Császi parancsa. Könnyedén nekidől a gang korlátjának, zsebre tett kézzel bámulja a fegyvert. — Egészen lekoppintották a valódit — folytatja leplezett izgalommal. — Láttam egy külföldi képeslapban Ilyesmiket. Kapsz majd hozzá töltényt? Császár Béla térdel a szemetesláda mögött, nem barátkozik. A golyószóró dupla csöve lassú félkört ír le, oda-vissza. — A bratyód küldte, mi? — Na, ml lesz? — nyafog valaki a lépcsőről. — Mért nem nézhetjük meg? — Nyughassatok! — rendelkezik Sikora Dodi. Amint támaszkodás közben lábat vált, észrevétlenül közelebb kerül Csaszlhoz. Nem akarja feltűnően. Nem akarja, hogy Csaszl rákiáltson. Esetleg. Mert Csaszl most olyan barátságtalan. — Az alkatrészek is megvannak rajta, mi? — Látni akarom! — siránkozik Zenóka a harmadikról. Göndör szöszi fejével utat tör a megtorpant gyermekhad között A többlek ls megbolydulnak. — Mit állunk Itt? Mutasd meg, Csaszl! Kattogás, fények. — Jujl — Ha Ilyen kis hülye vagy, eredj Innen. Csak nem félsz? — Ml lesz Itt?

t — rendelkezik Sikora. — Ez nem nektek valói — El a gangról! — kiáltja váratlanul Császár Béla. — Ne légy már Ilyen ronda, irigy kutyái, — szorul a falhoz, Agika. — Azért mert a bratyód nevljorkban vanl... — Nyújorkban — javítja kl megvetően Sikora. Csaszira mosolyog. — Kl sem tudja mondani rendesen. — Most mit hülyéskedtek? — El a gangról! — ismétli rekedten Császár Béla. — Kezeket fel a tarkóhoz. Hátra arci — Jó — nevetgél Sikora Dodi. — Nagyon jó — kellett érte vámot fizetni? Császár Béla meggörnyed a szemetesláda mögött. Két csontos ökle a golyószórón, arca az öklei mögött. Keménygumi fogantyúk. Az egyik cső rövidebb. Acélkék fémtörzs, piros zománc csíkok, fekete elsütőblllentyű, Krrr, Krrr. Kis fények a lövések nyomán. — Plff-paff-puff! — hallatszik a homályból. — Én ls lövök! — A szeplős Brugger kinyitja mutatóujját, hüvelykje a forgópisztoly kakasa. — Piff-paff-puffl — Nyírd ki, Bruggerl — A Brugger, a mutatóujjával! — nevetgél Sikora Dodi. Császár Béla kiegyenesedik, megtörli keze fejével a homlokát. — Ti már nem éltek. Értitek? — Nem hallottátok? — nevetgél Sikora. — Kámpec, végetek van. — Te is bekaptál egyet — néz rá keményen Csaszl. Sikora meghökken. De uralkodik magán. — Én is. Nagyon jó. — Aztán hirtelen: — Brugger, ne üvöltözz már! — Majd a golyószóróját magához ölelő, falnak támaszkodó Csaszihoz: — Most már szabad megnéznem? — Mondtam, hogy ki vagytok nyírva! — Mit könyörögsz neki, Sikora? Látod hogy felvág. Egy ilyen vacakra. — A Lepke utcában van egy maszek. Annál lehet Ilyet kapni. — Csak persze, drága. — Elég disznóság. — Na, majd pont ilyet kapszl Vigyázz! Ez kintről van. — Még véded, amikor nem engedi megnézni? Kijönnek a lépcsőház homályából, körülfogják Császár Bélát Sikora ott marad a korlátnál. Csaszival semmi baja nem volt azelőtt. Mindennap kinn fociznak a téren. Együtt járnak moziba. Látták a Harakirit is, csak azért, mert nagynövésüek. Most meg ilyennel jön, hogy ő is ki van nyírva. — Elégi — kiáltja Császár Béla. — Kl vagytok nyírva, nem értitek? — Egészen a falhoz lapul, két karral szorítja magához a golyószórót. — Fogjátok el, partlzánokl — kiáltja a szeplős Brugger. — Nem ls ezen a gangon lakik! — Ez megint Agika. — Kizavar minket erről a gangról, amikor nem ls itt lakik. Menjen vissza a harmadikra. — Eredj vissza a harmadikra, és zabáld meg azt a puskát! — Golyószórót! — Egy Ilyen vacakot. Itt ls lehet kapni a maszeknál. Csaszl a falat súrolva szökik a lépcsőház felé. A gyerekek még nem nyúlnak hozzá, menekülhet Beugrik a homályba, lead egy sorozatot. Szandálja csattog a lépcsőkön. — Utána! Trappolnak fel a harmadikra. Sikora semleges. Sértődötten áll a korlátnál. Császár Béla elhagyja a harmadik emelet pihenőjét is, szalad fel a vaslépcsőn a padlásra. Az ajtó zárva, Zsákutca. Riadtan nézi a szűk kanyarulatban feléje áramló csapatot Itt már nem tud áttörni köztük. Már nem lő. A golyószóró Játék, de a srácok most komolyan dühösek rá. Felbőszítette őket. — Sikora I — kiáltja. Sikora, lenn a másodikon, elhúzza a száját. (Este majd azt mondja az apjának vacsoránál: — A Csaszinak golyószórója van. — Egyél, szól majd az apja, ne fecsegj mindig, gondolkodom. Az apja mindig gondolkodik, evés közben ls. Nem érdekli, hogy Csaszl elárulta a fiát.) A gyerekek visítozva körülfogják Császár Bélát. A fiú hadonász a golyószóróval. Agika sikít, Jaj, a vállam. Brugger megkaparintja a golyószórót, trappol lefelé. A többlek utána. Krrr. Krrrrrr ... Csaszl a padlásajtónál kuporog, valami felhasította birkózás közben a kezét Nyomkodja a sebet Felnéz. Sikora áll a lépcső alján. Azt mondja: — Szóval engem ls kinyírtál? — Inkább nézd meg, hová vitték a golyószóromat azok a hülyék! De Sikora nem mozdul. Nézi a barátját — Engem Is... Ingatja a fejét. kül, ezután. Elég rossz lesz, Csaszl nél-