Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-05 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

zolásával töltöttem. 1935-ben tanár lettem Eperjesen. Mindmáig névszerint emlékszem tanítványaim többségére, akik ma már neves, befutott építészek. A második világháborút is itt vészeltem át, mint ideiglenes igazgató. Családomat több tragédia érte ezekben a borzalmas években, de az iskolát, amely mellett önálló kutatólaboratóriumot létesítettem, sikerült megmenteni az átvonuló front elől. A felszabadulás után Kassán, a helyi Magasépítő Vállalat igazgatója lettem. Aláaknázott földeken jártam be a letarolt, elpusztított tájat, hogy fölmérjem a legfontosabb tennivalókat. A kép általában siralmas volt. Az emberek földkunyhókban, az erdőkben fabódékban laktak! Egy évvel később Szlovákia fővárosába kerültem, ahol 1948-ig huszonegy nagy építkezést vezettem. A'z ifjúságtól azonban itt sem tudtam elszakadni: az idén júniusig megszakítás nélkül, minden évben több előadást tartottam az egyetemen és az építőipari szakközépiskolában. Évről évre gyarapodott az elfoglaltságom, 1958-tól pedig valósággal meghatványozódott. Tíz esztendeig szinte minden gondolatom a vár volt. . . Mentem az utcán, miközben egy kérdéses megoldás lehetőségeit latolgattam; a villamoson utaztomban pedig másnapi teendőimre gondoltam; otthon megpróbáltam kikapcsolódni, eközben akaratlanul is azon törtem a fejem, hogy melyik ismerősöm révén tudnám megoldani ezt vagy azt az anyagbeszerzési problémát... Hadd jegyezzem azonban meg: munkámat távolról sem tekintem befejezettnek, hiszen még nemzedékek dolgoznak majd a pozsonyi váron, tökéletesítve mindazt, amire nekünk már nem jutott módunk vagy lehetőségünk. Életcélom azonban így is maradéktalanul teljesült: újjáépültek az ősi várfalak ... S ez volt a legnehezebb . . .1 Dióhéjba sűrített életét hallgatva, egy rövid Juhász Gyula idézet jutott az eszembe: „A mélyből jöttem, árván szomorúan, Hogy átvergődjem az örök borún. . Ö is a mélyből — hadirokkant gyermekeként a becsvágy mezsgyéjén küzdötte föl magát a tudás csúcsára. Számtälan sikerével tarsolyában szerényen csak annyit mond befejezésképpen : — Nem a csúcsra való feljutás a nehéz, hanem ott fenn is kell maradni, és a zuhanás helyett mindig újat, jobbat alkotni... Csúcsok... Nemcsak képletesen jelentik az elismerést és az állami kitüntetést a műÚJJÁÉPÜLTEK AZ OSI VARFALAK ÉLETE FÖ MOVE - A VAR TÍZ ÉV - HÁROMEZER TERVRAJZ # HARAG ÉS SZERETET A SZEMÉLYES SÉRELMEK ELTÖRPÜLNEK % MINDIG ŰJAT, JOBBAT ALKOTNI „ötvennyolc éves vagyok, és mi tagadás, kissé belefáradtam már a rengeteg munkába s a nagy felelősségbe, ami egy építész életének mindennapos jellemzője... Különösen az utóbbi évtized volt rendkívül kimerítő, amióta a pozsonyi vár újjáépítési munkálatait vezetem. .. Nem, nem, most sem a lendülettel vagy az akarattal van baj, inkább mintha a mozdulataim váltak volna megfontoltabbakká, egy-egy problémán néha többet töprengek mostanában, mint azelőtt... Látja, a hajamban is már nem csak elvétve van néhány ősz szál, hanem... De hagyjuk ezt, hiszen úgy érzem: érdemes volt, győztem I Néhány utólagos építési módosítástól eltekintve, októberben átadtam életem fő művét: az újjáépített pozsonyi váratl Az elmúlt tíz esztendő alatt legalább háromezer tervrajz ment át a kezemen, és ki tudja hány, késő estébe nyúló, kimerítő gyűlésen vettem részt... Megvallom, néha-néha az a gondolat kísértett, vajon érdemes-e ezt a sok fáradozást, vitát végigcsinálni, nem lenne-e jobb, ha nem vállalnám a nehézségeket és félbehagynám az egészet... ? És másnap? önnönmagamra is haragudtam érte, és másnap első voltam az ódon falak között... Mi volt az, ami a tíz esztendeje még életveszélyesen omladozó falú vár újjáépítésének gondolatához láncolt? Talán a harag és a szeretet ritka, de erős ötvözete. A harag azért, hogy másfél évszázadig senki sem tartotta érdemesnek föltárni és kijavítani ezt a gazdag múltú kincseskamrát; és a szeretet, amelyet a régiségek, valamint a műemlékek iránt érzek... Az alkotás vágyát a szülői házból hoztam magammal. Apám rendkívül ügyes, jó nevű liptói kőműves, aki egy időben egészen a polgármesterségig vitte. Nála láttam először, miként válik konkrét valósággá az elképzelés, a papírra vetett terv ... Tizennégy éves suhanc voltam, amikor egy építész műtermében megbízást kaptam tervrajzmásolásra, s azóta még nem pihent a kezemben a ceruza ..." DUSÁN MARTINCEK műépítészt a lakásán kerestem föl. Választékos bútora már az első pillantásra is igazolja szavait: a szobrok, a hamutartók, a vázák egy sajátos, régies stílus jegyeit viselik magukon, a falakat pedig több nagyon értékes eredeti Sokol-aíkotás díszíti. Beszélgetünk. A közelmúltban Ludvík Svoboda köztársasági elnök által kitüntetett neves műépítész karosszékében mélyen hátradőlve, lassan, tagoltan fogalmaz. — Tíz éve úgy vállaltam az újjáépítés vezetését, hogy részben fogalmam sem volt pontos részleteiről, küldetéséről! — Mégis bízott a sikerben? — Kötelességemnek tartottam a helytálfást egy ilyen rendkívül megtisztelő megbízatásban... Minden erőmet összpontosítva dolgoztam, hogy újra egykori pompájában, tekintélyt parancsolva magasodjon a város fölé a pozsonyi vár. Nehéz feladat volt, hiszen a munkálatok első szakaszában még nem volt például beruházója az építkezésnek s így törvényes alapja sem... Előfordult, hogy szöghiány miatt állt a munka, vagy a tetőfedőcserép hiányzott .. . Építkezési naplóm könyv alakban legalább három vaskos kötetet tenne ki... — S az emberek? Milyenek voltak a munkástársai? Homlokát a tenyerébe temeti. — Közvetlen munkatársaim és kollégáim többnyire nagyon áldozatkészen igyekeztek segíteni. Azonban nem hallgathatom el, hogy az elmúlt évek politikai és társadalmi visszásságait nem egyszer személyesen is tapasztaltam az újjáépítés során. Az eredmény láttán azonban a személyes sérelmek is eltörpülnek emlékeimben.,, „Apám az első világháborúban súlyos lövést kapott, és így az erőtől duzzadó kőművesből egy rokkant, csalódott trafikos lett. Saját erőmből tanultam, a szakközépiskolai érettségi után a prágai Képzőművészeti Főiskola műépítészeti karának diákja lettem. Tanulmányaimat ott is négy és fél évig saját keresetemből fedeztem. Hét közben tanultam, a szombatot és a vasárnapot egy-egy műteremben tervek rajépítész számára, hanem a valóságbán az elmaradhatatlan erőforrást is. Évről évre szülőhelyén: a magas-tátrai hegyormok között merít friss erőt egész évi munkájához... Egy élet... Az évmilliók sodrában egy parányi porszem... Az ő élete és munkássága mégis arról tanúskodik, hogy ez alatt a „jelentéktelen' idő alatt is - aki akar - eljuthat a tudás és a becsületes munka legmagasabb csúcsaira... MIKLÓSI PÉTER