Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-26 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó

Lapunkban a hazai irók eredeti alkotásai mellett rendszeresen közöljük a cseh, a szlovák, a szomszédos és a haladó nyugati irodalmak alkotásait. Nem törekszünk teljességre. Amennyire azonban a terjedelem és a politikai napilap jellege lehetővé teszi, változatos irodalmi anyaggal igyekszünk olvasóink irodalmi igényét kielégíteni és tájékoztatását szolgálni. Legutóbb a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából, az évforduló jegyében, — sorozat formájában — a cseh és szlovák irodalom jeles elbeszélőit mutattuk be. Most új sorozatot indítunk. A klasszikus magyar irodalomra irányítjuk olvasóink figyelmét. Az a szándékunk, hogy a fejlődés sorrendjében ízelítőt adjunk a magyar novellairodalomból. A terjedelem szabta korlátok és az újságszerűség igénye miatt ebben a sorozatban sem kaphat helyet mindegyik szép magyar elbeszélő. Az adottságokhoz mérten azonban igyekszünk a legjobbat és a legtöbbet nyújtani. A régebbi korban született krónikák, emlékiratok, anekdoták és beszédek is tartalmaznak novellisztikus elemeket. Ezek azonban többnyire csak a szakemberek számára érdekesek. Az újságolvasóknak keveset mondanak, közlésüktől ezért eltekintünk. A magyar novella akárcsak a magyar regény — viszonylag későn — csak a 18. században — bontakozott ki, és kezdte meg önálló éleiét. Ettől ai időponttól kezdve kisérjük figyelemmel mi is egészen napjainkig a szép magyar elbeszélések útját, és mutatunkbe egy-egy novellistát. (b) sodík szeg üres; a harmadik szegen csipkével szegélyezett selyem ruha látható; a negyediken pedig kerekgallérú selyem köpeny s fölötte tollas bársony kalap és alatta bársony topány, míg az első szeg alatt magas sarkú vörös csizma szemlélhető. Szemeink akaratlanul is hosszasb ideig maradván függve e ruhákon, az öreg zsibárus e szókkal fordult hozzánk: — Nem ok nélkül tekinti ön oly kitűnő figyelemmel e ruhagyűjteményt, mert története valóban némi érdekkel bír, s örömest elmondom önnek, ha azzal kedvét találhatóm. Három év előtt egy gyönyörű barna falusi lányka jött hozzám csinos, finom és divatos szabású gyapotszövetű hosszú ruhában, s az elsó szegen függő parasztos öltöny daA

ki valamely város lakosaival bővebben óhajt megismerkedni, annak gyakran meg kell fordulnia utcákon és oly helyeken, hol a népélet minden tettetés nélkül egészen a maga eredetiségében mutatkozik. Ily célú sétáink gyakran az úgynevezett Zsidópiacra is vezérlik lépteinket, mely a Nagyhíd utca irányában terül el és a Váci úttal kapcsolatban van. S különösen a Váci úton, mindkét oldalon nyíló ócska ruhaboltok szokták leginkább figyelmünket magokra vonni. Nem sokat vélünk állítani, mondván, hogy az azokban függő ócska öltönyökből a főváros történeteinek legnagyobb részét el lehetne mondani. Tekintsünk csak kissé körül egy ily boltban. A fogasok első sorát gyermekruhák foglalják el; e vörös gallérú kis köpeny úgyszólván egészen új még, talán meghalt kis tulajdonosa, és anyja vörösre sírta utána szemeit, vagy vörös szalagokat vásárolt búfeledésül a köpenyke árán. E nehéz habselyemből készült s meglehetősen elpiszkolt parányi lányruha bizonyosan azon kártékony majomszeretetnek köszönti létét, melynél fogva némely hiú anyák al/ban keresik s lelik föl gyönyörűségüket, hogy leánygyermekeiket legújabb divat szerint selyembe s drága bársonyba burkolják, s még csak egyetlen pillanatig sem gondolkodnak arra, vajon szorgalmok után élő férjeik megbírjáké az ily szükségtelen terhet. Mit gondolnak ők ezzell Az elnyűtt selyemruhácskát zsidónak adják, és bársony öltönykét vásárolnak helyette, hogy büszkén pompázhassanak végig a nevetségig cifra bábbal a Váci utcán; valóban csak szemcsőt adjatok az ily majmocska kezébe, és kész kacér hölgy en miniatűréi Pedig vajmi sok esetben mily állapotban láthatni az ily bábocskákat otthon. Öltözetük szennyes és keshedt, arcok mosdatlan, hajók borzas, mint őszkor hajtóvadászat utána a tarló, és ágyok a vacok nevet is alig érdemli meg, eledelök pedig íztelen és szegényes, mert a mamának ezer baja van a gallérkákkal, kis kesztyűvel, fátyolkával, és parányi kalappal, hogy délutáni sétájára illő pompában vihesse magával lánykát, kinek utoljára úgy vérévé válik ezen életmód, hogy idővel üres agyú cicomabáb lesz belőle, ki mint asszony a házakörét rendetlenül tartja, ügyeit cselédre bízza, az utcán nagy pompát csap és otthon általános plengyeséggel boszszantja a rendszerető férjét. De nézzük alább: e parányi sarkantyús csizma viselőjének hihetőleg Arpád vagy Tuhutum nevet adtak a gyöngéd érzelmő szüléi, s már hároméves korában pengő sarkantyút verettek csizmájára, s csak azt sajnálták, hogy bajuszt és pipát nem ragaszthatnak orra alá és szájába, hogy tökéletes leventét csinálhassanak a szegény beteges és gyönge kisfiúból, ki e sarkantyú miatt többször belyughatá fejét, s leventesége dacára öröklött görvélybaj miatt idő előtt sírba hanyatlott. E nagy sárga kabát, melyen még csak nyomát sem láthatni a szőrnek, de annál több tentafoltot, bizonyosan oly szegény férfinak tulajdona volt, kiből szülei erővel urat akartak faragni, s ki mivel fát vágni nem tanult, és magán sem engedett fát vágni, végre oda jutott, hogy meleg öltönye árán fekete kenyeret volt kénytelen '• vásárlani, s most talán kórházban könyörög istenéhez, hogy őt kínjaitól minél előbb örökre szabadítsa föl, mert ha meggyógyulván, a kórházból kiszabadul és koldulni bátorkodik, hogy meztelen testét elfödhesse, becsukják őt mint korhelyt, és zsuppon viszik ki a városból, mivel nem Budapesten született, következésképp az itteni csekély erejű jótékony intézetek pártfogására nem számolhat. Mily hetyke elblzottsággal néz le rá a mellette függő fényes gombú divatos frakk, mintha szinte óvakodna, hogy vele valamiképp közelebb érintkezésbe ne jőjön. Pedig vajon kié volt e frakk? Bizonyosan valamely kövezet-rontó uracsé, mert elején égés nyomai láthatók, miket a nélkülözhetetlen cigaro okozott, mit sok gyermekifjú a sokkal előbb és szükségesb emlő helyett szívogat napjainkban. Ha ezen frakk birtokosa minden hónapban csak egyetlen este nem menne kávéházba a játékasztal mellé, úgy az elnyűtt kabát szerencsétlen tulajdonosából boldog és hasznos polgárt képezhetne. De hát ama gyönyörű s majd egészen új zeke miért van oly gondosan elrejtve a zugolyban, holott éppen az vonzhatná magára leginkább a venni akarók figyelmét? Csitt! Azt egy cseléd lopta el urától, s a zsibárus éppen nem siet eladni, mert az illető tulajdonos szép jutalmat fizet majd le az illető hajhásznak, és ismét visszakapja zekéjét, azon egy parányi föltét alatt, hogy a tolvajt ne kívánja megtudni. Es ezen csinos asszonyi krispin nehéz zöld selyemből? Ennek furcsa története van. Egy szegény tisztviselő húsz forintot adott nejének, valamely egyszerű téli öltöny vásárlására. Az asszonyka azonban kénytelen negyven forintos krispint venni, mert legjobb barátnéja harmincötforintost visel; a férj nem értvén az effélékhez, elhiszi nejének, hogy a krispin csak húsz forintba kerül. Ámde az idő múlik, s a kalmár kérlelhetetlenül sürgeti a krispine adósságul fönnmaradt húsz forint lefizetését. A szegény asszony szerencsére oly Igen erkölcsös, hogy szépségéhez nem akart segélyért folyamodni, hanem a krispint — zsibárusnak adja el húsz forintért, s férjével elhiteti, hogy a cseléd gondatlansága miatt ellopták. A cseléd aztán természetesen kissé megveretik, s a szolgálatból elűzetik, és a házaspár közt az áldott béke továbbra is megmarad. Dehát e különálló fogason vajon mit Jelentenek e különböző kelméjű, de, mint látszik, egy testre szabatott aszszonyi öltönyök? Furcsa történetke lehet velők kapcsolatban. Nézzük meg közelebbről. Az első szegen kurta kék karton szoknya függ, nagyvirágú sárga kendő és tulipános ködmen; a márabokat a vörös csizmával együtt igen jutányos áron sajátomul hagyta itt. Szavaiból értém, hogy négy hónap előtt jött faluról Budapestre, szolgálatot keresni, hogy megtakarítandó bérecskéjével idővel falujában kis gazdaságát elrendezhesse, ha pártáját fejkötővel váltandja föl. Négy hónap múlva egy vagyonos úr szobalányul fogadta őt meg hitvese mellé, s Panna parasztöltönyt eladván szobalány lett és Nettinek hívatá magát. Ekkor mondám feleségemnek: meglásd, Rebeka, ezen lány egypár év múlva selyem köpenyben fog járni. Nőm nem hitte, s fogadtunk, miután Nettit megkérdeztem, hogy idővel eladandó ócska ruháit mindenkor csak hozzám hozza. És én a fogadást megnyertem. Netti asszonya darab idő múlva valami olyasmit vélt észrevenni, mintha szobalánya kitűnő kegyét bírná férjének, s ezért őt szolgálatából elbocsájtá. Gyanúja hihetőleg alaptalan volt, mert a jószívű férj a méltatlanul elűzetett lánynak csupán igazságszeretetből, szállást bérelt s gyakran látogatásokat tett nála, csupán tudakozás végett, hogy vajon talált-é már más illő szolgálatot? Végre az úr megúná a sok tudakozódást és látogatásait megszüntette. Netti unni kezdte magát, s mivel a munkától elszokott, tehát időtöltésül gyakran sétálgatni járt, és gyapotszövetű ruháját, ígérete szerint, eladá nálam, mert sétálgatni, ha csak lehet selyemruhában szeretnek a Nettik. E ruhát én a második szegre akasztanám, mely jelenleg üres. Netti a magányos lakást csakhamar megunta és egy nagyságához költözött, kit ő „néninek" nevezett, míg az őt Ninának szólítá. Ekkor a tél bekövetkezett, s Nina hozzám hozá a selyemruhát, mely itt a harmadik fogason függ, és csinos selyemköpenyt vásárlá magának. Én tehát a fogadásomat megnyerém, s már szinte feledni kezdém az egész történetkét, midőn két hónap előtt Panna-Netti-Nina hozzám jöve, s a selyemköpenyt kalapostul eladá, s a gyapotruhát visszavásárlá. Oly beteges színe volt szegénynek, hogy valóban szívemből megszántam őt és igen olcsón odaadám neki a kopott gyapótruhát. Uram, száz ehhez hasonló történetkét beszélhetnék önnek ócska ruháimról. Alig mondá ki e szókat az öreg zsibárus, és Imé, belép hitvese, Rebeka, s egy rongyos gyapotruhát nyújt neki e szavakkal: — A. ..-1 kórházból jövök, s N betegápolótól ezen ruhát vettem. Ismered-é még? A szegény Panna-Netti-Nina meghalt. Hány ily szomorú történetet mondhatnának el Budapest kórházai?! NAGYIGNÁČ (1810—1894) Keszthelyen született. Első művével - versekkel - 1835ben jelentícezett a nyilvánosság előtt. Figýelme később a drámaírásra irányult. Nagy sikert aratott a „Tisztújítás" című vígjátéka (1842)

( A siker fokozta a munkakedvét, és egyre-másra jelentek meg életképei, novellái, drámái. Je^ lentős fordítói munkát is végzett. Elbeszéléseiben a kór polgári világát ábrázolta.