Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-19 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó

L apomnak, a Hírharsonának meg­bízásából a Holdra érkeztem. A szálloda, amelyben lakom, tele van újságírókkal: még a szekrények tetején is alszanak. Minden világlap el­küldte a tudósítóját, fotoriporterét. Reg­geltől estig és éstétől reggelig szólnak a telefonok, kopognak az írógépek. Min­denki rohan, mindenki izgatott, bábeli zűrzavar, bolondokháza. A szenzációéhes, mindenlébenkanál nyugati újságírók egész délelőtt a szaká­csot faggatták: mi lesz ebédre, mit esz­nek a holdlakók, mivel eszik, és hogyan eszik, és hányszor esznek naponta stb„ ftb. Még a konyhalányokat is ostrom alá vették. Megkérdezték tőlük, hogy milyen műanyagból készült a fejük, miért hasz­nálnak rugót nyak helyett, és Hordanak-e kombinét a holdbeli nők? Komolyan mondom, szégyenkeztem o kollégáim helyett. Kinek mi köze hoz­zá, hogy milyen műanyagbál készült va­lakinek a feje, és miért használnak ru­gót nyak helyett. Ezek magánügyek. Ami olvasóink arra kíváncsiak, hogyan tekin­tenek a holdlakók a jövőbe? A délutáni sajtóértekezleten, mint mondani szokták, gombostűt sem lehetett leejteni. öt óra után egy perccel megjelent Xm úr, aki hajlandó volt válaszolni kérdé­seinkre. Egyes külföldi újságírók lázasan jegyezték: milyen üvegbúrában jelent meg az előadó, milyen színű konnektort hordott hozzá, milyen elmés szerkezet volt a szeme helyén, és hogyan fogja fel a hangokat. Én nem jegyeztem, mert tu­dom, hogy o mi olvasóinkat nem ezek a kérdések izgatják, a mi olvasóink arra kíváncsiak, hogyan tekintenek a holdla­kók a jövőbe? A sajtóértekezleten száznál több kér­dés hangzott el, és Xm úr minden kér­désre türelmesen megfelelt. Volt, aki azt kérdezte, van-e baju­szuk a holdlakóknak, és ha van, miből van, és pödrik-e, vagy nem pödrik, és ha pödrik, mivel pödrik. Ez a fajta újságírás már idegen tő­lünk. Ezek a lényegtelen kérdések már nem izgatják a mi olvasóinkat. Ezek ma­gánügyek, az ő dolguk, kinek mi köze hozzá? Egy újságíró azt kérdezte: hogyan csó­kolóznak a Holdon? A választ nem írom le, mert tudom, hogy o mi olvasóink azt mondanák magukban: hagyjuk az intim­pistáskodást! Kit érdekel ez?! Volt, aki azt a kérdést tette fel: hogyan születik a Holdon a kisgyerek? Őszintén beval­lom, felháborodtam. Kinek mi köze hoz­zá, hogyan születik a Holdban egy kis­gyerek? A választ nem jegyeztem fel, mert úgy is tudom, hogy a Hírharsona olvastáborát nem érdekli ez a kérdés, a mi olvasótáborunkat az izgatja: ho­gyan tekintenek a holdlakók a jövőbe? Sok mindenfélét kérdeztek még a pletykára éhes újságírók: szeretik-e a holdlakók a makarónit, mennyi a Hold leghíresebb színésznőjének a mellbősége, ha egyáltalán van a Holdon színésznő, mellbőség és hirnév. Hány pótfüle von egy átlag holdlakónak, ismerik-e a fut­ballt, és igaz-e, hogy a nők sokkal sze­rényebbek, mint a Földön? A válaszokat nem jegyeztem fel, mert a mi olvasóinkat nem érdeklik a plety­kák. Amikor végre szóhoz jutottam, fel­tettem a kérdésemet: — Hogyan tekintenek a holdlakók a jövőbe? Xm úr a következőket válaszolta: — Bizakodva. Megköszöntem a választ, és a követ­kező űrhajóval visszamentem a Földre. MIKES GYÖRGY Méf? hogy korlátolt — Nos, Nyálek elvtárs, hallottunk valamit? — Bizony hallottunk. A munkaértekezlet után na­gyon sok megjegyzés hang­zott el. Azt mondják, az ér­tekezleten nem szólalnak fel, mert úgyis felesleges. — A személyemre már nem tesznek megjegyzése­ket? — Sőt, egyre többet. Es egyre többen. Ojabban már a Varga is. Meg a Mészáros, meg a Faragó. Igaz, hogy ő már a múltkor is... No, meg a többlek, akik mindig morognak. — A Varga mit mondott? — Hogy ... megköve­tem ... hülye tetszik lenni. — Es a Mészáros? — Hogy ... ismét megkö­vetem ... dilis tetszik lenni. Mármint a Mészáros szerint. — Szóval így... Hát a többiek? A többiek mit mon­danak? — A Faragó újra kifejtet­te azt a nézetét, — termé­szetesen téves nézetéti —, hogy okosabb igazgatóra len­ne szükségünk. Meg, hogy az igazgató elvtársnak nincs meg a szükséges iskolai vég­zettsége. —• S mit szóltak hozzá a többiek? — Ö, nagyon tetszett ne­kik ez a ... ez a ... nem is tudom, minek nevezzem? Ez a hülye lázításI Főleg annak a két taknyosnak — tetszik tudni, kire gondolok. Bor­zasztó nagyra vannak az egyetemi diplomájukkal. — Szóval már megint az iskolai végzettségembe sze­retnének belekötni. — Hogy legalább érettsé­gije lehetne — mondogatták. Meg, hogy nem elég, ha va­lakinek „pofaérdemel" van­nak ... — Mészáros megint mond­ta, hogy félhülye vagyok? — Nem. Most azt mondta, hogy teljes hülye tetszik lenni. Persze, az a hülye, akt mondjál... Ilyet mondani az Igazgató elvtársra! Hová ju­tottunk? Mi lesz velünk?! — Szóval már mindenki szerint korlátolt, hülye va­gyok? — Nem, a Vinkler szerint nem. — 0 elismert? — A Vinkler azt mondja, hogy ha hülye tetszene len­ni, akkor nem tetszene min­dig hangsúlyozni az igazga­tói tisztség hátrányait. — Tehát már minden be­osztottam szerint hülye va­gyok. — Bocsánatl En is az Igazgató elvtárs beosztottja vagyok. — Persze, persze ... Min­denesetre, jó tudnom, hogy állunk. Köszönöm Nyálek elvtárs az információt.. . Hát ha így van, így van. Tu­dom mtt kell tennem ... — Csak nem tetszik le­mondani az igazgatói tiszt­ségről? — Hát már ön is hülyé­nek né7.?m FÜLÖP IMRE HIRDETÉS „Eladom az értelmező szótára­mat. Jelige: Mária, a feleségem mindent jobban tud!" ANGLIÁBAN SKÓT VICC Nem szégyel­|ed magad, hogy akkor, ami­kor az egész vi­lág figyelme ha­zánkra összpon­tosul te berúgsz nint egy disz­nói? i rajza) LÁTOGATÓBAN Az Edinburg — Londoni gyorsvona­ton egy skót házaspár utazik. A férfi minden megállónál kiugrik a vonatból a jegypénztárhoz rohan és a következő állomásig két jegyet kér. A kalauz egy ideig kíváncsian figyelte, és így szólt hozzá: — Mondja uram, ön hova utazik? — Londonba — felelte a skót. — Hát akkor miért nem vett mind­járt odáig két jegyet? —Tudja a feleségem rosszul érzi ma­gát, és ezért nem vagyok biztos ben­ne, hogy eljut egészen Londonig. — Aztán hadd hallom, édes fiam, kiféle-miféle az a lány, akitől elválsz? (Szegő Gizi rajza) VENDÉGLŐBEN Egy előkelő vendéglő­be jól öltözött ember tért be. A főpincér rög­tön odament és így cse­vegett hozzá: — Uram, ez egy rend­kívül előkelő vendéglő, Itt kedvére ehet, ugyanis mindent megkaphat. — Ha így van, — mo­solyodott el a vendég —, akkor kérek fokhagymás elefántfület. A pincérnek arcizmä sem rándult meg, szótla­nul meghajolt és elment Egy idő múlva a vendég megrökönyödve látta, hogy a vendéglő elé egy elefántot vezetnek. Ekkor ismét megjelent a főpin­cér és így szólt: — Elnézést uram, de sajnos nem teljesíthetjük a kérését, mert elfogyott a fokhagymánk. Egy angliai férfitársaságban a sebész, az épí­tész és a diplomata beszélgetett arról, hogy me­lyikük mestersége a legősibb. A sebész azt állí­totta, hogy az övé, hiszen mielőtt Éva világra jött Ádámnak ki kellett operálni az oldalbordáját. — Tévedés, — szólalt meg az építész. Nem gondolják, hogy mielőtt Ádám és Éva megjelent, az általános zűrzavarból valakinek meg kellett teremteni a világot? Ezt csakis egy építész te­hette! — No de, uraim, mosolyodott el a diplomata. Valakinek a zűrzavart is meg kellett teremteni nemde? DIAVETÍTÉS — Ez pedig az Eiffel-torony az ablakomból. (Mészáros András rajzq)

Next

/
Oldalképek
Tartalom