Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-29 / 357. szám, Vasárnapi Új Szó

Arno Puškáš ú tl leírása a, minaretek fölött ÚTON Evek múltán ismét kelet felé száguldottam négy társammal. Mindvégig Harry vezetett. Nem volt irigyelésre méltó dolga, mert a személyeken kívül vagy 500 kilogrammnyi poggyászt is kellett szállítania. A kormánykerék nehezen forgott, a kocsi ügyetlen volt, de azért kényelmesen utaztunk. A Boszporuszon átkelve elhagytuk Európát, s Kis-Ázsiába jutottunk. Tovább utaztunk Törökország úttalan utain, s a Fekete-tengert is érintettük. Pár száz kilométert megtettünk, míg elértük Törökország legkeletibb csücskét, Dog Bojazidot. Fölötte emelkedik a bibliai Ararát. Ankarában megkaptuk az iráni vízumot, s végcélunk Teherán lett. Az iráni főváros fölött emelkedik ugyanis a híres Demavend. A török határtól azonban még ezer kilométert kellett megtennünk. MINT AZ IDEGENLÉGIÓBAN ... Idegen országban is mindenütt vannak hivatalok, ahol illendő jelentkezni. Nagyon barátságosan fogadtok minket, több hivatalos látogatást tettünk, aztán egy szép napon útra keltünk. Most Teherántól északnak tartottunk ,a Kászpi-tó felé, melyet Teherántól tulajdonképpen csak az Elburz hegység választ el. Az Elburz volt úticélunk. Kezdetben 60—70 kilométert kiváló úton tettünk meg, aztán 30 kilométerre letértünk a legmagasabban fekvő faluba. Ez 2000 méter magasságban volt a Demavend alatt. Még mindig maradt 3670 kilométer, amelyet felfelé meg kellett tennünk. Ajánlólevelünk megtette hatását, minden a legnagyobb rendben ment. Falusi iskolafélében vagy községházaszerű épületben helyeztek el bennünket, azaz letelepedhettünk egy kőpadlós, fapados helyiségben. Azért megvoltunk valahogy, főzhettünk, adhattunk. Megegyeztünk egy öszvérhajcsárral, akit másnap reggel hat órára megrendeltünk. AMmm> Kelet-szlovákiai hegymászók csoportja — Karol Király építészmérnök, ián Vrábel tévé-szerkesztő, dr. Harry Rácz jogász, dr. Zora Manicová orvos és Arno Puskás publicista (Magas-Tátra) a Csehszlovák Televízié kassai stúdiójának támogatásával Barkas 1000 mintájú autón 14 ezer kilométeres útra indult. Útba ejtették Magyarországot, Jugoszláviát, Bulgáriát, Tőrökországot, Iránt, majd Görögországon, Jugoszlávián és Ausztrián keresztül tértek haza. Otvennapos útjuk során megmászták az egyes országok legmagasabb csúcsait, nevezetesen az iráni 5670 méter magas Demavendet (1968. VIII. 11.), a törökországi 5156 méter magas Ararátot (1968. VIII. 23.) és a görögországi 2917 méter magas Olümposzt, (1968. IX. 3.). A kis exp

edíció július végén indult el Kassáról majd tagjai szept. 10-én egyenként tértek haza. A hegymászók külföldi túrájuk alatt mintegy kétszáz fekete-fehér fényképet (Vrábel), mintegy 500 színes diapozitívot (Király) és 1600 méter hosszú 16 milliméteres fekete-fehér filmfelvételt készítettek. Ke!et-szlova!<iai hegymászók 50 napos balkáni és ázsiói túrája • Cél; mindenütt a legmagasabb hegycsúcs • Útirány: Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Törökország, Irán, majd visszafelé Görögország, Jugoszlávia, Ausztria és Csehszlovákia A Demavend úgy fest, mintha könnyen megmászhatnánk, s estig vissza is térhetnénk. Sajnos, nagyon is jól ismerem ezt a számomra szomorú érzéki csaíódást. Éjjel egykor kellett volna ébrednünk. Harry ébresztgetett, de hiába, öt óra tájt azon kaptunk össze, van-e még értelme, hogy elinduljunk. Volt. Határozottan volt. Hatkor végre elindultunk, s délután egy óra körül már mind az öten fenn voltunk a csúcson. Kis pihenő után megkezdtük a leereszkedést. De még előtte... Négyezer méter után nehéz a kapaszkodás, ötezeren felül még rosszabb. Csak lassan haladhattunk, s még az is visszatart, hogy a Demavend tűzhányó állandóan gőzölög. Mindenesetre fontos, hogy derült idő legyen, süssön a nap, ne ütközzünk ködbe. Ha szép az idő, egyszerűbbnek látszik még az is, ami nehéz. Filmezem, elrakom az anyagot, s elnézem társaimat. Ilyen magasságban vannak olyan komikusnak tűnő pillanatok, amelyeket mégis komolyan kell vennünk. Egyikük két-három lépést tesz, aztán megáll, mélyeket lélegzik, liheg mint egy kacsa ... ötször, tízszer, tizenötször is megismétli. Aztán tovább megy. A másik meg alig ül le, lekókad a feje és menten elalszik. Meggyőződésem, hogy ha nem lenne a nyomomban a társam, talán én is elaludnék, mert az ember itt elveszti időérzékét. Ez a ritka levegő, a fáradtság és a nap hatása. Még mindig nagyon meleg van, pedig már közeledünk az ötezer méteres magassági határhoz. Valakit a szikla mögött hányinger fog el. Nagy magasságokban gyakori jelenség, legjobb hegymászók sem tudják leküzdeni. Fenn a hegycsúcson emlékkönyv van. Ide írjuk be nevünket. Az előző expedíciók zászlókat, emléktáblákat hagytak itt. Hogy nagy-e itt a forgalom? Aligha. De évek során valami mégis csak összegyűlik. Csúcsos-e a Demavend? Azt sem mondhatnám. Mintegy 500 méteres havas-jeges kráter tátong a hegy tetején. Legalacsonyabb pontján tó van. Mindent szépen bejártunk, lefényképeztünk, lefilmeztünk ... aztán irány az új hegyek megmászása. DOG BOJAZID Mondjam-e, hogy tértünk vissza? Botorkáltunk, mint a részegek. Lassan, lépésről lépésre. Ha az ember megcsúszik és szépen lecsücsül, jó ideig eltart, míg újra feltápászkodhat a sziklán, öt óra (délután), mire mind elérjük a turistaházat. Innen még 2000 métert kellett ereszkednünk. Az öszvérek vártak ... Este nyolcra már megint a faluban voltunk. Lefekvés, reggel indulás a Kászpi-tó felé. Végleg búcsút mondtunk a vendégszerető Iránnak, útközben azonban még beugrottunk körülnézni Ispahánba, a legszebb mecsetek és minaretek városába, aztán irány: Törökország, az Ararát. Augusztus végére járt az idő, meg a szabadságunk is (csak én voltam kivétel). Húsz kilométerre voltunk a határtól, amikor a zsebrádióból megtudtuk, milyen események történtek nálunk. Leverő hír. Végtelen viták. Egy nappal elhalasztottuk a határ átlépését. Dog Bojazidban, az Ararát megmászóinak kiinduló pontján telepedtünk le. Kis város, 36 kilométerre van az iráni határtól. Aki délről akar felmászni az Ararátra, kénytelen itt táborozni. Érdekes hegy. A környéken nincs is más. A kiinduló ponttól 50 kilométert kell megtenni a hegy csúcsáig. Kopár, nincs növényzete a hegynek. Az Ararát tulajdonképpen 5156 méter magas, a Kis-Ararát pedig 391 méter; 970 négyzetkilométeren terülnek el, kerületük 130 kilométer. Dog Bojazidból jó úton autóval elérhetjük Canikor falut, itt aztán megismétlődik a komédia az öszvérekkel. Az embernek komolyan kell viselkednie, mert rájöttünk, hogy az üzlet Itt is üzlet. Rendszerint 150 török fontot, — a mi pénzünkben mintegy 450 koronát —) kérnek egy napra egy öszvérért vagy egy lóért. De nyugodtan lealkudhatjuk 50 fontra. Itt nincsenek turistaházak. Első nap 3200 méter magasságban, a másodikon 4000 méter magasságban alszanak O hegymászók. Ismét elviselhetetlen hőség, vízhiány. Ganikorból reggel hatkor elindulhat az ember, hogy késő este elérhes. se az első szálláshelyet. Fallal körülkerített lapos szikla, az ember leterítheti hálózsákját, és megpróbálhat aludni. Ezt azért mondom, mert a fejfájás, a hányinger, a 40 fokos melegben megtett út kellemetlen hatása általános jelenség. Rendszerint a hideg ébreszti fel az embert. Ez jó. AZ ARARAT Hideg reggel, tiszta égbolt. Egészen a magasban napsugarak nyaldossák a havat. Most csak hárman vagyunk. Zora TEHERÁNI EMLÉK. (A szerző kréta2 _ , 11 ' „„l •ds f0Mrnj70; rosszul lett, Jano pedig eleve letett az út folytatásáról. Tulajdonképpen helyesen tették. Bár lenne mindenkinek és mindig ennyi önkritikája. Kezdetben meredek, de azon a reggelen nagyon kemény hóban másztunk felfelé. Csak csákányunk volt A 300—400 méteres hómező utáň vulkanikus törmelékkőzetek közé kerül-, tünk. Voltak nagy sziklabálványok is, amelyek között elvesztettük egymást, Absztrakt szoborművekre emlékeztettek, sötétbarna-fekete színben játszottak. Az a hegyborda, amelyen felkapaszkodtunk, hómezőkre vezetett, majd tovább valamilyen előcsúcshoz. Innen már összefüggő hótakaró fogadott. Érdekes, napfény árasztott el mindent, s mégis nagy hideg volt. Ebben az ötezer méteres magasságban erős szél fújt. Tulajdonképpen egy széles havas hegygerincen álltam. Innen már csak a csúcsra fel vezetett az út, de még egy jó kilométer várt ránk. Hol süllyedt, hol emelkedett, s lehangolta az embert, valahányszor a csúcs eltűnt a szeme elől. Végre elértem az Ararát csúcsát! Két teljes órát tartott a havas gerincen át az a nem egészen egykilométeres szakasz. Irtózatos hideg. Dermedten nehéz kezelni a fiimezőgépet, mégis filmeznem kell. Karolt és Harryt még mindig nem látom. Elkészültem a felvételekkel. A csúc* pléh zászlajára odaragasztom hazai hegyi mentőszolgálatunk két jelvényét, az< tán visszafordulok, összetalálkozom ké: társammal. Lehangoltan pár szót váltunk, aztán mindegyikünk megy a maga útján. Ű felfelé, én meg lefelé. Egyre melegebb és melegebb a levegő, elég száz-kétszáz méteres szintkülönbség. Már jóval a hegygerinc alatt haladok. Nagy, lapos, napsütötte szikiákhoz érek. Ledobhatom magamról a batyut, megpihenhetek. ... A szó szoros érielmében elterülök és elalszom. Még mindig ötezer méter körüli magasságban vagyok. Képtelen vagyok érzékelni az időt, amikor barátaim felébresztenek. Aztán lassan együtt ballagunk le ... Itt-ott filmezek egy kicsit, le-lemaradozom, így aztán egyenkint érkezünk a négyezer méteren levő szálláshelyre. Zóna teával és levessel vár minket. Étvágyam nincs, de szomjas vagyok. Mélyen alattunk 3200 méteren van. a tábor. Jóval elmúlt esti hat óra, mire odaérünk és újra lefekszünk. A szabad ég alatt éjszakázunk. Sátrunk nincs is. Rossz éjszakám volt. Nem használtam sötét szemüveget az Ararát megmászásánál, s éjjel éles, szúró fájdalomra ébredtem fel. Az éjszakai égbolt szemlélésével kellett töltenem az alvás idejét. Kötőhártya-gyulladás. A következő 3—4 napon sötét szemüveggel jártam. Kora reggel indultunk lefelé. Hosszú, unalmas, forró út volt. Késő délután elértük Dog Bojazid-i barakkunkat, ahol Jano várt ránk. Még aznap továbbindultunk autón nyugat felé ... Az első csehszlovákok voltunk, akik megvetették lábukat a bibliai hegyen. HAZAFELÉ Ismét Ankara. Idegen natosagoK ei képviseleti hivatalaink. A hazai események miatt senki sem tanácsolja, hogy Bulgárián és Magyarországon keresztül térjünk haza. Változtatunk eredeti tervünkön, s a görögök és az osztrákok jóvoltából Görögországon, Jugoszlávián éj Ausztrián keresztül térünk vissza. Görögországban élünk az alkalommal, s „elugrunk" az istenek hónába, a 2917 méter magas Olümposi hegyre. Ez sem volt olyan egyszerű. Autóval Szalonikibe jutunk, innen még vagy 120 kilométer jó műúton tovább megyünk. Állandóan a tenger körül. Az útjelző tábla Litochoron felé mutat. Ez 300 méter magasan fekszik, s innen vezet oz út fel az Olümposzra, amely lényegében olyan hegység, mint a Magas-Tátra, s legmagasabb csúcsa, a Mütükasz 2917 méter. Az Olümposz megmászása valójában 30 kilométeres expedíciós útnak felelt meg . .. ... Szép és hosszú utat tettünk meg érdekes országokon keresztül. A hegységek abban különböztek egymástól, hogy a pusztaság 5000 méternél magasabban fekvő hórétegekkel váltakozott, s ez érdekes volt. Olyan csúcsokon jártunk, amelyeket honfitársaink lába még sohasem érintett, vagy csak nagyon ritkán. Gazdag élményanyaggal tértünk vissza, hogy másokkal is megosszuk.