Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-03 / 304. szám, Vasárnapi Új Szó

tefc... És nem kell tolakodnom a zsúfolt vonatban. Az otthon és a munkahely légköre vegyül szűk világukba. Ez a vonat jelenti a kettő közötti kapcsot és egyben válaszfalat. — Akkorra tartogatom a szabadságom, amikor majd a hidat felrakják a pillérekre. — Azt én se nézem meg. — Megnézem, de távolról a kocsma elöl, egy korsó sörrel a kezembe... — Ne féljetek, a beton kibírja. — Lehet — mondja titokzatosan a szőke. — Én keverem. Egy keverékbe három zsák helyett csak kettőt rakunk... — Ne tréfáljl — Bizony isten! A mester mondta, hogy csak akkor tegyünk bele hárommal, ha a mérnök éppen arra jár... — Nem kellene a mesterre hallgatnod. — ö a főnököm. Azt mondja, ha hárommal teszünk, a beton nagyon kövér és nehezen megy ki a keverőből... — Haha! Biztosan eladja ... A bajuszos hátraveti magát az ülésen. — Ismerem a mestert. Én is kevertem nála. Soha úgy nem éltem, mint akkor. A betont talicskával szállítottuk házakhoz. Pálinkával, sörrel, vacsorával traktáltak. A mester szervezte a dolgot... — Biztosan pénzt is kapott. — Lehet. Nekünk csak kaja meg sör jutott. Az is jól jött. — Az idős munkások nagy kópék. — Mit nagy kópék-? A mester száz koronával kapott többet nálamnál. Valahol csak be kell keresnie. — A kőműves is káromkodott. Naponta annyi falat berak és neki se volt csak egy százassal több a szalagján ... — Mennyi falat? Egy rendes kőműves nálunk ezt délig berakja, amit ő tíz óra alatt — Be, de magánépítkezésen, nem vállalatnál. Fiatalok. Ismerkednek az élettel. A mellékutakra és mellékvágányokra az idősebbek vezetik őket. Az embernek elkeseredik a szája íze. így megy ez mindenütt? Valamennyien csalnak, lopnak? Ennyit lazsálni munkaidő alatt, ennyit csalni és lopni a magánvállalkozóknál nem lehetett. Ilyet csak abban a társadalomban tehetnek, amelyről azt hirdetjük, hogy az övék. Erkölcsi probléma? Életszemlélet? Jellembeli ferdeség? Ez már a lecsapódás, a megnyilvánulás. A gyökér sokkal mélyebb: az ösztönök, a követelmények, az ellenőrzés. Nagy hiba az, ha a mester nem a beosztottak jobb munkára ösztönzésével, hanem „csúsztatással" egészítheti ki jövedelmét. És mindig a vállalat kárára ... Az egyén és a közösség érdekei ezen a síkon valahol egyelőre még kettéválnak. Légkör ez, amelybe a fiatalok belecsöppennek, magukba szívják és lassan hozzáidomulnak. A lopás nem lesz több számukra egy jó „heccnél". Egyelőre ... Brno. Breclav. Ojabb korsó sör. Már nem is számlálom, hányadik. Nagy kortyokban nyelik. S ebben a pillanatban nincs számukra semmi fontosabb. — Tegrcn este nyolc korsó sört vágtam be — -..csekszík a szőke. Kiderül, hogy ő a szakács. Otthon tanult meg főzni, édesanyja halála után ő vezette a konyhát. Délben meleget esznek az üzemi konyhán, a szálláson este maguk főznek. Vacsora után elnéznek a kocsmába. Söröznek. — Városba nem érdemes menni, csak a pénz fogy. A sört ott is megihatjuk ... Ezt a zömök mondja. A másik kocsiban egy csoport az „Akácos utat" énekli rekedt, fátyolos hangon. A folyosón nagy a forgalom. Az étkezőkocsiból egyre-másra térnek a sörös üvegekkel, Négy fiatal az útitársam. Magyarul beszélnek. Péntek délután nem furcsa ez a Szlovákia felé tartó prágai gyorsban. A folyosókon is magyar beszéd hallatszik. Csehországban dolgozó magyar munkások utaznak haza hétvégére. Szomszédaim előtt nyolc papírpohár. Nagy élvezettel kortyolgatják a habos sört. Lassan megered a nyelvük. Egy-egy mondat, szó, sóhaj sorsokról árulkodik. A

z ablak mellett ülő magas liú Agatha Christle szlovákra fordított detektívregényét olvassa. Rövid idő múlva félreteszi. — Gyerekek, holnap ilvenkor már sül a liba... — Az asszony kedveskedik ... — szól kaján mosollyal a vele szemben ülő szőke, gyerekes arcú. — Vendégség lesz. Hóój, érzem a pecsenye illatát! A gondolat a vonatnál is gyorsabban száll hazafelé. Szemében lángok gyúlnak. A vágy tüze perzsel. — Csak a pecsenyéét?l Az asszonyét nem? — incselkedik a szőke. Az előbbi elmosolyodik. — Éjfél felé érkezem haza. Mindig álmosan fogad... — Majd felébreszted... — Fel bizony! — csettint egyet A iérj újra mosolyog. — Könnyű nektek. Tudjátok, mibe kerül egy asszony? A múlt héten tizenhárom koronás ajándékot vittem neki... Mindannyian nevetnek. — Ezért nem fogadnálak kacsasülttel. — Ej, nem ls nekem sütik. Tudod, mennyi vendég lesz nálunk? — Akár minket is meghívhatnál... Képzeletüket megtölti az otthon melege, pecsenyeillatos varázsa. Mert ebből csak minden hét végén Jut nekik. Akkor is csak átmenetileg. Vasárnap délután újra vonaton ülnek, hogy hétfőn reggel az otthontól négyszáz kilométernyire ismét munkába állhassanak. Meglopott fiatalok. Kenyérből nincs hiányuk, de ezért a kenyérért otthon, családot, meghitt estéket, gyönyört igérő éjszakákat kell feláldozniuk. Kolínban néhány percet Időz a gyors. Ketten is kiugranak és nyolc, sörrel teli papírpohárral térnek viszsza. Mohón isznak. Mintha ezzel valamit kárpótolnának. A harmadik fiü zömök, ö is nős. A vele szemben ülő; Jó kedélyű, apró bajuszút sógornak szólítja. Talán rokoni kapcsolat révén, de lehet, csak tréfából. Neki is kijár a heccből így hazafelé menet. A folyosón árulja el, hogy a szülei rosszul éltek, otthont keresett, meg kellett nősülnie. Ez az otthon neki egy világgal ér fel. Meg tudja becsülni, mert éveken át érezte hiányát a szülői háznál. Ő sóhajt fel. — Még két hónap, és Itt a karácsony. Egy egész hétig leszek otthon! Ismét az otthon. Minden gondolat, minden vágy ott vet horgonyt. — Egy hét szabadunk nem lesz. — Nekem még van szabadságom. Maflák vagytokl A szabadságot télire kell hagyni. — Igen, télen a talpfa csúszik.„ Kitört a nevetés. A talpfa fogalom, amely köré élmény fonódik. Ezt csak ők tudják. Vasúti munkások. Egyszer valamelyikük válláról lecsúszott a nyolcvan kilónyi talpfa. Ez szégyen. Éppen olyan, mintha a szabó elrontaná a ruhát. — Míg te a síneken fogsz fagyoskodni, én az asszony mellett melegedhePéntek este. Hétvége. Csehországban dolgozó magyar munkások tartanak hazafelé, családjukhoz. Fél nap utazás. Holnapután másik fél nap vissza. Napi tíz óra munka. Este főzés, sörözés. Az ötödik napon újra vonatra ülnek. Végigsörözik és éneklik a hosszú utat, és a végtelen körforgás folytatódik. A család, az otthon csak kis epizód életükben. Az asszony, a gyerek csak vendégként fogadja őket, mert meg se melegszenek otthonukban, máris csomagolják a jövő hétre valót. A munka eszköz, amely az ember otthonát, megélhetését biztosítja. A munka öröme abban rejlik, hogy általa teremti meg az ember mindazt, ami az életét szebbé, tartalmasabbá, gazdagabbá teszi. Vajon elmondhatják-e ezt az otthonuktól távol dolgozó csallóközi magyarok ezrei? ZSILKA LÁSZLÓ