Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)
1968-11-22 / 323. szám, péntek
Mire kell összpontosítani figyelmünket Gazdasági vezetők országos aktívája (CSTK) — A prágai Kongresszusi Palotában tartották meg tegnap az irányítási dolgozók első országos aktíváját. Részt vett rajta a kormány küldöttsége dr. František Vlasák népgazdaságtervezési miniszter vezetésével, a CSKP KB, a Nemzeti Front KB, az SZKT, több főiskola, valamint más központi szerv és intézmény számos képviselője. Az aktívaülést dr. František Brabec professzor, a tudományok doktora nyitotta meg. Bejelentette, hogy az ülés — amely a Csehszlovák Tudományos Tanács tudományos irányítási bizottságának és és az irányítási dolgozók cseh szakszervezeti szövetsége előkészítő bizottságának kezdeményezésére ült össze — a szocialista vállalatok feladatáról és jogköréről fog tárgyalni és megalapítja az irányítási dolgozók cseh szakszervezeti szövetségéiÉhhez a napirendi ponthoz szólt hnzzá Miroslav Grégr mérnök, a Dérini Gépgyár vállalati igazgatója. Hangsúlyozta, hogy az irányi tásban dolgozók ki akarják venni részüket a CSKP akcióprogramjának megvalósításából, s ugyancsak ki akarják venni részüket nemzetgazdaságunk jelenlegi nehézségeinek leküzdéséből. Az új szervezet megalapításának indokolásaképpen előadta, hogy az irányításban részt vevő dolgozók e szervezetben akarják kifejteni a gazdasági kérdésekkel és a gazdasági reform elveivel kapcsolatos nézeteiket. Például konkrétan hozzá akarnak szólni a szocialista vállalkozásról szóló, előkészületben levő törvény javaslatához. Ehhez a kérdéshez szólt hozzá jiŕi Rezníček professzor, kandidátus, a Társadalomtudományi Főiskola tanára, akinek véleménye szerint a jelenlegi gyűlés feladata, liogy véleményt nyilvánítson a gazdasági reformmal kapcsolatban. Kijelentette, hogy előbb utóbb minden figyelmünket a gazdasági kérdésekre kell [ordítanunk. Véleménye szerint ez az idő már el következett. |osef Smrkovský, a Nemzetgyfl lés elnöke üdvözlő levelet küldött a konferencia résztvevőinek. Teljes erőnkkel támogatjuk a novemberi határozatok teljesítését (Folytatás az 1. oldalról) zés bevezetése és az utazási korlátozások átmenpti., jellegűek, s nem jelentik azt, hogy a pártvezetés eltér az akcióprogram fő elveitől. Külpolitikai kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy teljesítjük internacionalista kötelességeinket, s ha egyes kérdésekben eltérőek is a vélemények, tudjuk, hogy a szocialista táborba tartozunk, csak ide tartozhatunk. Ezért természetes, hogy szilárdítani kell kapcsolatunkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Hazánk a szocialista lúbor szerves része, s ezt elsősorban a párttagoknak kell tudatosítaniuk. A tanácskozás résztvevői állásfoglalásukban hangsúlyozták, hogy: „Teljesen egyetértünk a politikai helyzet értékelésével, a CSKP és az SZLKP KB ülésének határozatával. Kritikus helyzetünkből az egyetlen kivezető utat e határozat teljesítésében látjuk. Elítéljük azokat a szélsőséges erőket, amelyek visszaélnek az ifjúság és a nép nemzeti érzelmével, s akadályozzák társadalmi és gazdasági életünk konszolidálását. Ebben a bonyolult politikai helyzetben teljes erőnkkel támogatjuk a párt vezetőinek a problémák reális megoldására irányuló erőfeszítéseit. A párt belső egységének kialakításával 'elősegítjük a feladatok teljesítését, gazdasági helyzetünk javulását. Mindent megteszünk az elfogadott határozatok teljesítése érdekében." (CSTK) — Hradec Královén tegnap a CSKP kerületi és járási bizottságainak több mint 900 funkcionáriusa ült össze, hogy megvitassa a párt novemberi plenáris ülésén hozott határozatokat. A plenáris ülés lefolyásáról és eredményeiről Stanislav Rázl, a CSKP KB s a cseh kerületekben folyó pártmunka irányításával megbízott iroda tagja, vegyipari miniszter tájékoztatta a résztvevőket.. Prerovban tegnap szintén aktívaülést tartottak a járás kommunistái. A több mint 900 résztvevővel Josef Smrkovský, a Nemzetgyűlés elnöke, a CSKP KB elnökségének tagja ismertette a CSKP KB plenáris ülésének lefolyását és eredményeit. les) Miiyen lesz az ifjúsági szövetség Szlovákiában? (CSTK) — Bratislavában tegnap kezdődött a CSISZ szlovákiai Központi Bizottsága plénumának kétnapos ülése. A szlovákiai ifjúsági szervezet programjával és szervezeti lelépi tésének kérdéseivel Róbert Ilaren čár, a CSISZ SZKB elnöke foglalkozott. A CSISZ SZKB — tekintetbe véve a szervezeti felépítésre vonatkozó több alternatívát — azzal a nézettel azonosítja magát, hogy Szlovákiai Ifjúsági Szövetség néven meg kell alakítani a szlovákiai gyermek- és ifjúsági szervezetek szövetségét. F-bben négy szövetség kapna helyet: a főiskolások, a munkásfiatalok, a közép és a tanonciskolások, a városi és a falusi fiatalok szövetsége és a gyermekszervezet. Az ifjúság egyes sajálos érdekeinek és igényeinek kielégítése céljából szó van ifjúsági klubok létesítéséről. Nemzetiségi vonalon magyar és ukrán ifjúsági tanácsok alakulnának a járásokban és a központban. A szövetségi szerv a Szlovákiai Ifjúsági Szövetség Központi Bizctlsága lenne. RÖVIDEN * Ludvík Svoboda köztársasági elnök tegnap Libanon államünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Charles Helou köztársasági elnöknek. •k A KGST állandó statisztika'i Bizottságának 11. ülésére tegnap Moszkvába utazott a csehszlovák küldöttség, melyet Ján Kaziniour, az Állami Statisztikai Hivatal elnöke vezet. + V. V. Kuznyecov, a Szovjetunió Minisztertanácsának képviselője, az SZKP KB tagja, a Legfelsőbb Tanács képviselője tegnap meglátogatta Karol Poláüekot, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnökét. * Ludvík Cerný, Prága főpolgármestere a Prágai Városi Nemzeti Bizottság Tanácsának tagjaival a fővárosi újvárosházán tegnap szívélyesen üdvözölte a Bratislavai Városi Nemzeti Bizottság nyolctagú küldöttségét, amelyet Milan Hladký építészmérnök, Szlovákia fővárosának főpolgármestere vezet. A két főváros képviselői az 1969. évi együttműködésről tér gyaltak. * Szovjet háborús veteránok háromtagú küldöttsége — Ján Nálepka kapitány bajtársai — érkezett tegnap Sinižanyba, hogy kegyelettel adózzon Nálepka kapitány, a Szovjetunió Hőse emléké nek. ir A Csehszlovák Vöröskereszt Központi Bizottsága tegnap kezd te meg kétnapos pienáris ülését Prágában. •k Az Igazságügyi Minisztérium Jogtudományi intézetének polgárjogi szakosztálya november 20-tól 22-ig ülést tart Brnóban. Napirenden szerepel a föderatív rendezésnek megfelelő bírósági rendszer kialakítása és a legfelsőbb' föderális bíróság létrehozása. Egyiptomi—jordániai megbeszélések Kairóban Kairó — Az Egyesült Arab Köztársaság fővárosában tárgyaló Talhuni jordániai miniszterelnök nyilatkozott az Al Ahram munkatársának. Hangsúlyozta, hogy Jarring svéd diplomata missziójának kudarcát csak maga Jarring állapíthatja meg. Tájékozott ENSZ-források szerint U Thant főtitkár rövidesen bejelenti Jarring megbízatásának legalább egy hónappal történő meghosszabbítását. A megbízatás ugyaniš november végén lejár. Tel Avivből jelentik, hogy Sapii'O, izraeli belügyminiszter szerdán sajtóértekezleten az izraeli megszállás alatt álló területekről szólva kijelentette, hogy e területek sorsa csak akkor dől majd él, „ha az arab Nixon kormányalakítási tárgyalásai New York — Nixon megkezdte tárgyalásait azokkal a személyiségekkel, akik az új kormányának tagjaiként szóba jöhetnek. A kinevezések bejelentése csak decemberben várható. Johnson szerdán este fogadta Spiro Agnewet, az újonnan megválasztott alelnököt és több mint egy órán keresztül tárgyalt vele a vietnami háborúról, a párizsi béketárgyalásokról, Kelet-Európáról, a KözolKeletről és a nyugat-európai pénzügyi válságról. Panagulisz Aigina szigetén? Athén —- A senunitőszék elutasította a Panagulisz ügyvédje állal beterjesztett semmiség! panaszt, — jelenti jó forrás alapján az AFP. Az elutasítás a katonai büntető törvénykönyv egyik cikkelye alapján történt. A semmitőszék értesítette a hadbíróság ügyészét a kérelem beterjesztéséről. Kétségtelenül ez az egyik ok, hogy az ítéletet még nem hajtották végre a tör- . vényben előírt három napon belül. A kormány még hozhat kegyelmi intézkedést, vagy meghatározatlan időre elnapolhatja az ítélet végrehajtását. Athénben csütörtökön reggel olyan hírek keringtek, hogy Panaguliszt átszállították Aigina-szigetre. Általában ott internálják a hosszú börtönbüntetésre ítélt személyeket. államok hajlandók lesznek a békére." Ugyanakkor Begin tárcanélküli miniszter azt hangoztatta, hogy Izraelnek még a béketárgyalások érdekében sem szabad soha átengednie egy talpalatnyi földet sem ,,a felszabadított területekből". A Guardian című lap jelentése szerint Nagy-Britanniát egyre jobban nyugtalanítja a szovjet hadiflotta jelenléte a Földközitengeren. A SZOVJETUNIÓBAN csütörtökön föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 254 mesterséges holdat. A szputnyikon elhelyezett műszerek zavartalanul működnek. PATOLICSEV szovjet külkereskedelmi miniszter Varsóba érkezett, ahol aláírja a két ország árucsere-egyezményét. — SKOPJÉBEN SZERDÁN este végetért a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének IX. kongresszusát megelőző köztársasági kongresszusok közül az első, a Macedón Kommunisták Szövetsége V. kongresszusa, csütörtökön reggel pedig Belgrádban megkezdődött a Szerb Kommunisták Szövetségének VI. kongresszusa. — PÁRIZSBAN szerdán végetért az UNESCO közgyűlésének október 15-én megnyílt 15. ülésszaka, amelynek munkájában 109 ország küldöttsége vett részt. A közgyűlés elhatározta, hogy a következő két évben hatékonyabb segítséget nyújt a fejlődő országoknak. AZ ALECRIN NEVÜ kubai halászhajót, amely Venezuela északi partjaitól mintegy 100 mérföldre halászott, szerdán hajnalban venezuelai hadihajók feltartóztatták, tüzet nyitottak rá és egy venezuelai kikötőbe kísérték. Az Alecrin fedélzetén 38 tagú személyzet tartózkodott. Quesada, Kuba ENSZ-küldötte az ENSZ-főtitkárnál tiltakozott a halászlmjó feltartóztatása miatt. CSÜTÖRTÖKÖN délelőtt Rómában összeült az Olasz Kommunista Párt vezetősége. A tanácskozáson a Leone-kormány lemondása következtében előállt válsággal foglalkoznak, ezenkívül pedig elemzik a közelmúltban megtartott helyi választások eredményeit. áz SZLKP Központi Bizottsága plénumának vitája JOZEF POLIAČEK « bánovcei Tatra kommunistáinak nézetét tolmácsolta. Politikát folytatni a nép számára — ez azt jelenti, hogy a néppel a legszorosabb kapcsolatot kell fenntartani. Azonban állítom — folytatta —, hogy január óta megfeledkeztünk arról az osztályról, amely a vezető politikai erő történelmi hivatását tölti be. PoliaCek elvtárs hangsúlyozta, hogy a munkásokat ma már nem elégítjük ki csupán hangzatos proklamációkkal. Hozzáfűzte, abba kell hagyni pártunkban a hosszas vitát és támadásba kell lendülni gazdasági téren, mert ott van az értékek megalkotásának és a nép életszínvonala emelésének az alapja. FODOR TEODOR vitafelszólalásában arról beszélt, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő magyar nemzetiségű polgárok hogyan bizonyították be hazafias hűségüket. Mindenütt meggyőződhetünk arról — mondotta —, hogy a magyar nemzetiségű polgárok becsületes munkát végeznek. A mezőgazdasági éääkas'žón például a déli járások -a legproduktfvabbak és számos termék tekintetében a legjobbak. A főbb százezer magyar nemzetiségű polgár nevében arra kérte a Központi Bizottságot, hogy továbbra is támogassa a nemzetiségi kisebbségek jogos követeléseinek teljesítését. ŠTEFAN NOVOTNÝ vitafelszólalásában a Központi Bizottság tagjai munkájának módszereivel és formáival foglalkozott. Úgy vélem — mondotta —, helyes lenne konkretizálni a párt Központi Bizottsága tagjai kötelességeinek és jogainak terjedelmét. Ugyanakkor idejében s következetesen kell közzétenni a párt Központi Bizottsága elnökségének szándékait és következtetéseit. JAROSLAV VEREŠ az SZLKP KB plénumának előző üléseiről szólva elmondotta, sok figyelmeztetés hangzott el a különböző erők élősködésének veszedelméről a demokratizációs folyamatban. A gyors reagálás megerősíthette volna a szocialista társadalomnak demokratikus alapon való kialakulását. Beszélt továbbá annak szükségességéről, hogy a politika kialakításakor tiszteletben kell tartani a polgárok nézeteit, hogy ne szenvedjen csórbát az a bizalom, amelyet a párt iránt táplálnak dolgozóink legszélesebb rétegei. Ezzel kapcsolatban említést tett a tájékoztatásról. A hallgatás vagy pedig az elégtelen tájékoztatás nem kelt bizalmat — jegyezte meg. Nem lehet egyetérteni azzal az elvvel sem, hogy mindenki nem lehet egyformán tájékozott. JAN LEŠŇOVSKÝ tolmácsolta a plénumnak az árvái kommunisták véleményét. A kommunisták túlnyomó többsége — mondotta — elégedetlen a — Központi Bizottságtól egészen az alapszervezetekig érkező — tájékoztatás hiányosságai miatt. Hangsúlyozta, hogy az elégtelen tájékozottság a koholmányok és a helytelen fontolgatások táptalaja, ami csak árt a pártnak. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy az azon személyek elleni bizalmatlanság, akiket a múltban bíráltak és ma magas funkciókat töltenek be, abból fakad, hogy a múltban ellenük hozott határozatokat mindmáig nem vonták vissza és nem cáfolták meg. Ebben a kérdésben — hangsúlyozta — a CSKP elnökségének konkrét álláspontot kellene elfoglalnia. SVETOZAR ŠTOR a tömegtájékoztatási eszközökkel kapcsolatban rámutatott ezeknek az eszközöknek rendkívül fontos szerepére a január utáni politika koncepciójában, valamint az újságírók spontán részvételének gyökerére a január utáni politika gyakorlati megvalósításában. JOZEF BÁNI megmagyarázta azokat a nem világos kérdéseket, amelyek a párttagok tájékoztatásával függnek össze. Beszélt azokról a javaslatokról, amelyek — főképp a központból lefelé — meggyorsíthatják és javíthatják a tájékoztatást. KAROL JURÍK a tömegtájékoztató eszközök hatásának kérdésével foglalkozott. Ügy vélem, hogy a sajtó dolgozói megszívlelhették volna azt, amit Kodaj elvtárs mondott ezekről a problémákról a Nemzetgyűlésben, ök azonban még jól megbírálták őt. Be kell azonban vallanom azt is, hogy ezeknek az eszközöknek a segítségével javult a párttagok és a pártonkívüliek tájékozottsága és nagy munkát végeztek Január előtt, január után és az augusztusi nehéz napokban ls. Jurík elvtárs a továbbiakban elmondotta, hogy földkiutalás iránti kérvényeket olyan személyek is benyújtanak, akik nem laknak faiiin és már tíz-tizenöt éve nom láttak termőföldet. Á szövetkezetek tagjai felvetik a kérdést, miért kell most szétparcellázni a földet, hogyha olyan nehezen alapítottuk meg a szövetkezeteket, s amikor a szövetkezetek elérték a gazdálkodás bizonyos fokát. ANDREJ SARVAŠ felszólalásában rámutatott, hogy a rádió részese annak a küzdelemnek, amelyet a párt január óta folytatott. Az .első arcvonalban állt a múlt deformációi elleni harcban. Elvileg mindenért harcolt, ami progresszív és új volt január után. Hangsúlyozta: a jelen időszakban a rádió és a tömegtájékoztató eszközök feladata, hogy egyöntetűen támogassák a párt törekvését. Rámutatott azonban arra is, hogy a párt akciőképessége aláásásának legnagyobb veszedelme az lenne, ha nem sikerülne visszaverni azokat a támadásokat és nézeteket, amelyek nemcsak a CSKP KB plénumában, s főképp azoknál az elvtársaknál fordultak elő, akik nagy felelősséget viselnek a deformációkért, hanem amelyek másutt is fennállanak. Dubček elvtárs — a CSKP KB ülésén elhangzott — beszámo; lójának tíz pontját, a határozatot és az álláspontokat, amelyeket a mai plénum elfogad — hangsúlyozta Sarvaš eiv ; társ — mindennapi kötelessé-, günk és feladataink platform jának tekintjük. 1988. XI. 22.