Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-17 / 318. szám, Vasárnapi Új Szó

100 szülésre 35,4 abortusz esik # Alacsony a szaporulat • Csupán Szlovákiában - egy év alatt - 28 560 terhességmegszakítást engedélyeztek # Az USA-ban a leggazdagabb családnak van a legtöbb gyermeke # Svédországban luxus a gyerek — szabad a szexuális élet # Mi közép-európai nép vagyunk, megrögzött szokásokkal, hagyományokkal... # Az apa legyen valóban családfenntartó — az anya neveljen • Számtalan tragédiát; válást megelőzhetnénk # Gond a lakásprobléma • A nőgyógyász nemcsak szakorvos, hanem pszichológus is # Kevésbé ártalmas a terhesség megelőzése # Hamarább érnek a lányok — korai szexuális élét • Az emberekből kihalt á családálapítási vágy? # Az észnek győzedelmeskednie kell Ma or. M ŕatisKuŕíč, a bratislavai II. számú nőgyógyászati és szülészeti klinika főarvasa A világon a legcsodálatosabb dolog, az élet. Minden más általa van. Éppen ezért, mint ember és orvos gyakran elszomorodom, amikor azt látom, hogy egyesek milyen könnyelműen játszanak életükkel, mások életével. Milyen elkeseredetten tiltakoznak az új élet megszületése ellen. Persze vannak ellenkező esetek is. Ismerek olyan asszonyokat, akik az egész országot bejárták, sőt külföldi szakembereket is felkerestek, mégsem lehet gyermekük. Gyakran kutatok az okok után. Sajnos, ez a problematika tudományosan nincs oléggé feldolgozva. A

z utóbbi ötven évet tekintve tavaly volt nálunk a legalacsonyabb a szaporulat; száz befejezett szülésre 35,4 abortusz esik. Tizenegy évvel ezelőtt, 1957-ben kiadtunk egy törvényt, melynek értelmében indokolt esetekben lehetséges a terhességmegszakítás. Arra a kérdésre, hogy szükségesnek, korszerűnek és humánusnak tartom-e a törvényt, nem tudok egyértelműen válaszolni. Egy azonban tény; a nőket gyakran meggondolatlan lépésre jogosítja fel. Igaz, hogy a terhesség megszakítása előtt az illetőnek bizottság elé kell járulnia, ám bizottságaink öszszetétele nem minden esetben megfelelő. A múit évben Szlovákia területén 28 560 kérelemnek adtunk helyt, ezek közül csak 6571 esetben egészségügyi ok miatt, ami 23 százalék. Az igazi okot tehát másutt kell keresnünk. Kétségkívül nagy hatással van a szaporulatra a hagyomány, az életszínvonal. Hogy ezt bizonyítsam, felhozok néhány példát: az Egyesült Államokban a leggazdagabb családnak van a legtöbb gyereke, ugyanakkor Svédországban, ahol a legmagasabb az életszínvonal, a gazdag családokban cspk egy, legfeljebb kéj .gyermek van. Itt a gyerek .luxusnak számít, sokkal inkább előnybe helyezik a személyi kényelmet. Svédországban a szabad szexuális élet folytán nagyon sok az abortusz. Különben ezek a szélsőséges példák számunkra nem lehetnek mérvadók. Mi közép-európai nép vagyunk, sajátos szokásokkal, hagyományokkal, kispolgári csökevényekkel. Tény az, hogy míg a múltban az egyénileg gazdálkodó parasztoknak nagyon népes családjuk volt — hogy szaporodjék a vagyon, legyen aki a földeken dolgozzék —, ma már ilyen jelenségeket nem észlelünk. Egyre inkább eltűnik a falu és a város közötti különbség, amit szerintem a munka jellege, a nők túlterheltsége szab meg. Elég sokáig és elég gyakran hangsúlyoztuk, hogy a szocialista társadalomban a falu és a város közeledik egymáshoz, el is értünk bizonyos eredményeket, ám az eredmények kihatottak az életfelfogásra is, s ezáltal a családalapításra és a szaporulatra. Természetesnek tartom, hogy az emberek műveltségi fokuk emelkedésével gondtalanabb, tehermentesebb, kellemesebb életmódra vágynak. Mivel mérjük ma az életszínvonalat? Lakással, autóval, öltözködéssel, nyaralással. Ehhez pedig a mi viszonyaink közepette minden esetben két fizetésre van szükség. Mármost, ha az asszony is dolgozik, magasabb képesítést kell szereznie, tanulnia kell, ehhez pedig időre van szüksége. Honnan vegye? Csakis a családtól rabolhatja el, mivel a nyolc órát rendesen le kell dolgoznia. Ehhez hozzájárul közszolgáltatásunk siralmas helyzete, a bevásárlási gondok, a gyermekintézetek hiánya stb. Az eredmény: egy, esetleg két gyermek. A mai viszonyok köÉLETÉRT zött elképzelhetetlen, hogy az anya n« dolgozzék. Pedig szerintem, ha növelni akarjuk a szaporulatot, elsősorban azt kell elérnünk, hogy az apa valóban családfenntartó legyen, hogy az anyagi javak beszerzése elsősorban őt terhelje. Az anyára más szerep vár: mindenek előtt meg kell teremtenie a családi légkört, nemcsak szülnie, hanem nevelnie kell. Ezzel számtalan tragédiát, neurózist, válást elkerülhetnénk. Ha mélyen elgondolkozunk az adott problematika felett, látnunk kell, hogy bűvös körbe jutottunk, melynek nincs kiindulópontja. Minden mindennel összefügg. Szerintem az embereknek elsősorban politikai biztonságérzetre van szükségük, azután anyagi megalapozottságra. Nagy gondot okoz a lakásprobléma. A terhességmegszakítás kérelmezőinek többsége erre hivatkozik. Mit tehet az orvos? Be kell látnia, hogy történetesen egy egyszoba-, konyhás lakásban, ahol a szülőkön és a fiatal házasokon kívül még két kisebb testvér él, nem lehet csecsemőt nevelni. Kizárt dolog, hogy nőtlen férfi belátható időn belül lakáshoz jusson. Még ha megnősül is, évekig kell várnia. Mire jelentkezik a gyermek, a fiatalok között T- az anyagi gondok miatt és a lakásprobléma miatt — anyriyira elromlik a viszony, hogy a magzat világrajövetele társadalmi szempontból nem kívánatos. Lehet, hogy kissé pesszimista képet rajzoltam, de higgyjék el kérem, hogy ezekkel a kérdésekkel naponta többször foglalkozom, hogy szabad perceimben sem hagy nyugodni egy-egy anya panasza. Nekünk, nőgyógyászoknak az emberek a legintimebb dolgaikat is elmondják. Nálunk nem elég, ha valaki csak jó szakember, nekünk legalább olyan jó pszichológusoknak is kell lennünk. Mi egyszerre két életért felelünk: az anyáéért és a gyermekéért. Aki nem szereti az embereket, az nem lehet orvos, de nőgyógyász és szülész még úgy sem. A terhesség megszakítását a nők gyakran egyéni tragédiák alapján kérik. Nem ritka eset a belátástalan, goromba, iszákos férj. Ilyen esetben azt tanácsoljuk a hozzánk fordulóknak, hogy a férj beleegyezése nélkül, illetve annak tudta nélkül használjanak védőszereket. Ma már ezen a téren a nagyon fejlett államok közé tartozunk. Az orvossal megkonzultálva sokkal kevésbbé ártalmas az ilyen terhesség megelőzés, mint a sorozatos terhességmegszakítás. A nők nincsenek eléggé tudatában annak, hogy terhességművi megszakítása milyen messzemenő következményekkel járhat. A legjobb esetben kisebb komplikációkkal megúszsza a páciens, de mit titkoljuk, gyakran bekövetkezhetik a meddőség is. Itt aztán már nincs segítség. Még néhány szót a fiatalokról. Tény az, hogy manapság hamarább érnek a lányok, aminek velejárója a korai szexuális élet. A nagyobb baj azonban az, hogy ezek a lányok, vajmi keveset tudnak a nemi életről, a terhesség megelőzéséről, nem gondolkoznak el a következményekről sem, a váratlan anyaságról, a nemi betegségekről, a depresszióról, a neurózisokról. Egyértelműleg azt állítom, hogy a szexuális ösztönök leküzdése távolról sem olyan ártalmas, mint az imént felsorolt következmények. Még akkor is, ha ösztönökről beszélünk, az észnek kell felülkerekednie és győzedelmeskednie. S megint itt vagyunk a kezdetnél: a dolgozó nőknél. Az anyáknak nagyon kevés idejük marad arra, hogy az annyira fontos serdülő korban fokozott figyelmet szenteljenek gyermekeiknek. Társadalmink viszont intézményesen nem gondoskodik erről. Mindettől függetlenül az alacsony népszaporulat okát abban is látom, hogy öz emberek egy része nem óhajt családot alapítani, igazi otthont teremteni. Valamikor egy leány álma az volt, hogy jól férjhez menjen, a férfi viszont arra törekedett, hogy a családnak biztosítsa az anyagi jólétet, társadalmi megbecsülésben részesítse. Nem vagyok a kispolgári életmód híve, de meggyőződésem szerint a szocialista társadalom alapja is csak a család lehet. Ehhez pedig meg kell teremtenünk a feltételeket. Lehet, hogy többet szóltam a politikáról, a gazdasági kérdésekről, a szociológiáról, a nevelésről, mint az orvosi szakkérdésekről. Véleményem szerint azonban az utóbbi az előzőek normalizálása után természetessé válik. Merem állítani, hogy a szaporulat is növekszik, a terhesség megszakításának száma is csökken, ha ar emberek nyugodt légkörben, a huszadik század emberéhez méltó életszínvonalon fognak élni. Mert az élet utáni vágy mindennél hatalmasabb. Még ott tartunk, hogy harcolunk az életért. Feljegyezte: OZORAI KATALIN Párbeszéd az olvasóval ARC