Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-01 / 271. szám, kedd

KET VEGLET T

örténelmi jelentőségű napokat éltünk meg és élünk még ma is. Nem mondunk újat, ám nem árt, ha újra és újra ismételjük és tudatosítjuk, hogy azt a nagy jelentőségű eseménysorozatot, amely társadalmunkban január óta végbement, a CSKP Központi Bizottságának a tavaly októberi, decemberi és ez év januári ülése indította el. A példa nélkül álló erővel kibontakozott demokratizálódás nem követelt restaurációt, nem a hatalom jellege, nem a szocializmus, hanem a párt vezetésével csupán az embertelenség, a korrupció, a bürokratizmus, a merev, rossznak bizonyult módszerek ellen, a megújhodásért, a felemelkedésért, a nép széles rétegének az érdekéért, a tökéletesebb szocializmusért, a teljesebb szabadságért és demokráciáért indult. Szomorú, hogy közben lábra kaptak olyan erők is, amelyekkel nem számoltunk és amelyeknek a „besegítését" sem igényeltük. Még a párt egészséges, a követelményeket figyelembe vevő és ehhez alkalmazkodni akaró, a marxi materialista dialektika alapján álló korszerűen gondolkodó magva a megújulást stabilizáló módszerek kidolgozásán fáradozott, két véglet, két szélsőség nyomult előtérbe, kapott egyre több „jogot", hangot, teret és működési lehetőséget. Gondoljunk csak az olyan igényekre, amelyek nem a párt ártatlanul üldözött katonáit, hanem az 1948-ban megdöntött tőkés osztály képviselőit akarta erkölcsileg is, és anyagilag is „rehabilitálni". A mi esetünkben elég a 38-ak pezinoki nyilatkozatára, a Matica némelyik alakuló gyűlésén uralkodó uszító légkörre és az elképesztő magyarellenes sajtórohanásokra utalni, hogy lássuk: nem kívánt viharfelhők tornyosodtak felettünk. A szélsőséges erők a régen Igényelt és nélkülözhetetlenné vált kibontakoztatást kétféleképpen fékezték, gyengítették, sőt hatástalanították. Ártott a párt említett egészséges és szerintünk egyedül helyes politikát követő magvának az, aki — mivel az akcióprogramot túl merésznek és messzemenőnek vélte — távol tartotta magát az eseményektől, és nem nyilvánított véleményt, nem támogatta a Kibontakozást, munkájával nem állt az újért küzdők oldalára. Ártott viszont az Is, aki buzgólkodott, előreszaladt, türelmetlenkedett, tovább nyújtózkodott mint ahogy a takaró ért, és aki — követelések formájában — aránytalanul nagy terhet rakott az újszülöttre, a gyenge hajtásra. Az esetek mindegyikére számos példát említhetnénk. Voltak és vannak olyanok is, akik tudatosan léptek és lépnek fel a megújhodás, a kibontakozás ellen. A veszély ebben az esetben is kétoldalról jött és jön. Támad a szektás „baloldal", amely többnyire egzisztenciális okok miatt (fél, hogy elveszti a bőrfotelt és a szolgálati autót) nem igényli a helycserét, a megújhodást, a vérátömlesztést, a minőségi szint megemelését, a demokratikus vezetési stílust. És támad — gyakran nagyon alattomosan — a jobboldal, amelynek nem tetszik a munkásosztály és a párt vezető szerepe, kényszernek érzi a pártfegyelmet, a demokratikus centralizmust, és frázisnak tekinti a marxizmus több alapelvét. Az utóbbi nem az utcán, nem a fizikai eszközök erejével, hanem szellemi síkon — sokszor demagógiára épülő erkölcsi nyomással — vívja a maga nagyon is átgondolt és erős ideológiai offenzíváját. A két véglet, a két szélsőség — a szektás „baloldal" és a jobboldal — mint a történelemben már annyiszor, ismét közös platformon van, egyik a másikat kiegészíti, felerősíti, és nagyon szívós, nagyon veszélyes „fék", ideológiai ellenfél. Az osztálytársadalmakban két tábor áll egymással szemben: az elnyomottak és az elnyomók, a munkások társadalma és az élősködők társadalma. A szocialista forradalom első szakaszának az osztályelnyomás megszüntetése, a proletárhatalom megteremtése a célja. Nálunk — osztályértelemben — már nincsenek elnyomók és elnyomottak. Olyanok vannak, akik az újat, a haladót, a korszerűt akarják és — reméljük, hogy egyre inkább kisebbségben maradva — vannak még olyanok, akik egyrészt a megszokott, a régi, az elavult mellett törnek lándzsát, másrészt valamilyen miszticizmussal határos, romanticizmusból a politikai kalandorság útját járják, és minden áron olyat akarnak, ami még nem volt, ami viszont nem is lesz, mert ideológiájuk ösztönös, szubjektív, nem támaszkodik a filozófia és általában a tudományok eddig elért eredményeire. A szocialista forradalom mai — nyugodtan mondhatjuk, hogy immár harmadik szakaszában, amely egyebek között az etika követelményének a meghonosításáért, a szocialista törvényesség betartásáért és az egyén szellemi szuverenitásának a tiszteletben tartásáért is folyik — az egyik tábort azok képezik, akik a párt oldalán őszintén kívánják a szabadságot és küzdenek is azért, hogy életünk egyre szebb, egyre jobb legyen. A másik táborban azok állnak, akik tehetségtelenek és alkotóképtelenség vagy valamilyen sanda szándék miatt nem értik és nem tudják támogatni az újat, a jót, a mindannyiunk érdekét szolgáló közös ügyet. Vagy ha igen, az újat csak az ő „új", már említett ideológiájuknak megfelelően képzelik el. Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a nagy küzdelemből nem azok kerülnek ki győztesen, akik fékezik a kibontakozást, hanem azok, akik az egységért, a demokráciáért, a minőségileg magasabb szintű szocializmusért harcba induló erők oldalán állnak. Ám mindezt nem elég hinni és tudni. Mindannyiunkon múlik, hogy a tényleges konszolidáció, és általában a mai folyamat milyen ütemben és milyen eredménynyel fogja életünket normálissá, az eddiginél szebbé, teljesebbé tenni. C gvszer már leírtuk, de itt újra aláhúzzuk azt, hogy a valami ellen folyó küzdelmet, amely az elmúlt napokat jellemezte, sürgetően fel kell váltania a valamiért folyó küzdelemnek. Ismerjük az akcióprogramot, a párt és az állami szervek határozatait, a CSKP Központi Bizottságának szeptemberi közleményét és a kormánynyilatkozatot. A következetes, határozott és tökéletesebb munkához már megbízható iránytűvel rendelkezünk. A szavak helyett szolgálja most már mindannyiunk érdekét a tett, a minden vonalon szükségessé vált jó és becsületes munka. BALÁZS BÉLA Milyen a szőlő a Vereskében Hnszár Lajos, Vince, vincellér NAGYCSALOMIÄN pár évtizeddel ezelőtt még alig foglalkoztak oltványszőlő termesztésével. Számottevő oltványbora csak a malomtulajdonosnak, Kiss Gyulának volt. Néhány középparaszt Is kedvet kapott ugyan az oltványszőlő termesztésére, de a többség inkább a magántermő szőlőt helyezte előtérbe, mert az kevesebb gondozással is jó termést hozott. Pedig a falu határában nagyon jók a feltételek az oltványszőlő termesztésére. Sok a déli fekvésű lejtős parcella, ami azt jelenti, hogy a szőlőtőkék sokáig fürödhetnek a cukrot érlelő napfényben. Erre felfigyelt a szövetkezet vezetősége is, és elhatározta, hogy a Vereske-dűlébe szőlőt telepít. így indult meg a nagyüzemi szőlőtermesztés Nagycsalomián. A helyszínen láthattuk, a szőlőtelepítés nagyszerűen sikerült. Mind a másodéves, rendkívül bulya, gyorsnövésű mind a negyedik éves szőlő ami arról tanúskodik, hogy a telepített oltványok magas százalékban megfogantak. Öröm járni ebben a szőlőrengetegben. Kassai Vince, a szövetkezet vincellérje és Huszár Lajos, a szövetkezet elnöke alig látszik ki a szőlőtőkék közül. Mutatják a jól fejlett, tömött fürtöket. Örülnek az első termésnek. A 14 hektáros másodéves telepítés mellett 10 hektár négyéves szőlő már jelentős termést adott. Az egy hektár csaszla csemegeszőlő egy része már piacra került. A nagycsalomiaiak jól tették, hogy ebbe a dűlőbe telepítették a szőlőt. A kezdeti sikereken felbuzdulva a szőlészetet tovább fejlesztik, s amint az elnöktől és a vincellértől megtudtuk, a távlati tervek szerint összesen 60 hektár szőlőjük A

z ősz már nem teketóriázik. A szokottnál kissé korábban beköszöntött. De ha már itt van, — ahhoz kell igazodni, ami van. A természetben és a föld emberének életében ez örök törvény. Hullatja is lombjait az erdő, a gyümölcsös, minden emberi beavatkozás nélkül. Sárgul a nádas, s a szél is sírósabban száguld a száraz kukoricaszárak között. Egy kis romantikával azt mondhatná az ember, hogy a lassú elmúlást siratja. Pedig dehogy. Ö is csak a munkáját végzi. Mint azok a traktorosok ott az egyházgellei cukorrépatáblán. Meg mint azok a hajladozó emberek, akik kupacokba dobálják, tisztítják az ország fehér aranyát. Hadd szállíthassák a traktorok, a tehergépkocsik mielőbb oda, ahol ételünk édesítője készül belőle. S ha már az idén „csak" négyszáz mázsa termett hektáronként, akkor ne vesszen kárba egyetlen répa sem. Májusban ugyan talán még a legmerészebbek sem számítottak négyszáz mázsára, éppen ezért érdemes most igyekezni. Sok munkájuk, fáradozásuk gyümölcsét mentik a szorgalommal. Még júliusban pontot tettek a gabonabetakarítás végére. Ment a munka olyan rendben, hogy kívánni sem lehetett volna jobban. Most is jó ütemben halad a búza vetése, szóval ott sincs probléma. A búzatermesztésről mégis érdemes szólni. Igaz, hogy ők kissé szégyenkezve beszélnek az Idei termésről, merthogy még a 40 mázsás átlagos hektárhozamot sem érték el. Pedig tavaly több mint 43 mázsa termett egy-egy hektáron. Ki hitte volna egy évtizeddel ezelőtt, hogy a harmincnyolc mázsa és néhány kilós átlagos hektárhozammal már nem fognak dicsekedni? S mégcsak az időjárásra sem hivatkoznak, hanem úgy intézik a búza vetése körüli teendőket, hogy legalább az a negyven mázsás hektárhozam magától értetődő legyen. A dunaszerdahelyi járásban a többi szövetkezet sem az országos átlaghoz igazodik. Félreértés ne essék, nem mindenáron keresik maguknak a problémákat, a gondot. Hogy is monta Finta István, a szövetkezet fiatal mérnöke? — Ebből a valami újat szülő forrongásból nem lehet kimaradni. Mert a megállás egyet Ha nincs, keresnek maguknak Az ujat szülő forrongásból az egyházgelleiek sem akarnak kimaradni Örömükre szolgál az Idei rekord a silókukoricából. Mert azt is ki hitte volna, hogy éppen az idén terem 400 mázsa hektáronként. A takarmányfélékből úgyszólván csak a tavaszi árpa csapta be őket, hektáronként alig 25 mázsát adott. De hát azt meg sörárpaként értékesítették. Ha az eddig elmondottakhoz azt Is hozzátesszük, hogy a tervezetthez viszonyítva a gellel szövetkezetben a jövedelem is jól alakult, hogy a tagok keresete elég jelentősen meghaladja az országos átlagot, vagy hogy nincs különösebb gondjuk a munkaerővel, a gépekkel, akkor úgy tűnhet, hogy náluk egyáltalán nyugalom van. Azaz, problémák nélkül élik a mindennapi életet. A beszélgetésekből azonban nem nehéz arra következtetni, hogy azért mégsem ánnyira gondtalan itt az élet. Legalábbis azoké nem, akikre a szövetkezet tagsága a vezetést bízta. Mert olyan emberek ezek, hogy ha nincs elég problémájuk a termeléssel, hát keresnek maguknak valami másféle gondot. jelenthet a változtathatatlanba való belenyugvással. Pedig ha valahol, akkor a mezőgazdaságban leginkább érzékelhető mindenkori követelmény az örök változás, a megújhodás. A tömör megfogalmazást órákig boncolgatjuk. Eléggé egybehangzóak a vélemények, az elképzelések. Abban talán még a mezőgazdaság Iegmegátalkodottabb ellenségei sem kételkednek, hogy a szövetkezetesek tudnak és akarnak is termelni. Érdekük a termelés. Ezen a szakaszon (több, mint egymillió dolgozóról van szó) komoly erőt képviselnek. S ellátják az országot kenyérrel. Emellett a mezőgazdasági nagyüzemek még piacot is teremtenek az iparnak. Nem is akármilyet. A múlt években nagyon sok olyan gépet, munkaeszközt adtak el elég magas áron a mezőgazdaságnak, amelyeknek az ára nem volt arányos a hasznossággal. így a nemzeti jövedelem képzését tekintve egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a mezőgazdaságra ráfizettünk. Odaállt a parasztság a (sajnos, néha a demokratizmust mellőzve, a nem mindig és nem eléggé ellenőrzött) haladó irányzatok mellé Is, sokszor még akkor is, ha önmagát, paraszti mivoltát kellett megtagadnia. És ennek a nagy tömegnek, amelynek úgyszólván mindenki parancsolt (azt ls meghatározták, hogy mit és mennyit kell termelni), a politikai életben nem volt szervezett érdekképviselete. A felvásárlóüzem is úgy bánt vele, ahogyan akart. Nos, csoda-e, ha ebben a sokoldalúan normalizálódó időszakban a szövetkezet vezetőinek nem kis része ilyen gondolatokkal gyötrődik? Náluk a termelés konszolidálódása szakadatlan folyamat, azt még az augusztusi események sem törték meg. Nem egyéni öncélúságból teszik a vezetők, ha az aránylag jól menő termelési problémák kereteiből kilépve most a társadalmi-politikai érvényesülés gondjaival is foglalkoznak. A megalakult parasztszövetség programja ugyan már sok elképzelésnek elég konkrét formát adott, de még Így is sok a vitatéma. Nem titkolják, jó lenne, ha a szövetség keretében magyar parasztszövetség is működhetne. Hiszen a délvidék magyarjainak nagyobb része a mezőgazdaságban dolgozik. M

int említettem, ha az egyházgellei szövetkezet vezetőinek nincsenek különlegesebb termelési-gazdasági problémái, akkor keres helyettük másfajtákat. De jó, hogy keres. Hiszen a mindenkori helyzetbe való belenyugvás, a tespedés a haladás és a fejlődés Ipgádázabb ellensége. Még a mezőgazdaságban ls. HARASZTI GYULA a szövetkezet elnöke és Kassai az elsfi termésben gyönyörködik. lesz, ami bizony ritkaság az Ipoly-menti szövetkezetekben. A telepítés tehát sikerült. Igaz, hogy sok fáradozás, vesződés árán jutottak el eddig. Komoly gondot okozott az ültetőanyag beszerzése. A vincellér szerint a vörös sikerben legjobban teremne a Müllor Thurgau szőlő, de ebből kevés ültetőanyagot kaptak. Ezért sok az olasz rizling. A jövőre vonatkozólag szeretnék, ha az illetékesek több Müller Thurgau ültetőaijyagot biztosítanának számukra. AZ ELNÖKKEL ÉS A VINCELLÉRREL hosszan elbeszélgettünk az eddigi termelési tapasztalatokról, a jövő terveiről és megtudtuk azt is, hogy boruknak hírnevet akarnak szerezni, mégpedig oly módon, hogy a főút mellett borozót nyitnak. A borkimérőben jófajta hazai ételkülönlegességeket készítenek, amire majd szaporán kortyolgathatják a hegy levét a vendégek. Az utóbbi időben az Ipoly mentén is fellendült a turisztika, és a borkiméréssel jelentős bevételhez juthat a szövetkezet. A zahoraiak Ipoly csárdája mellett újabb borozó fogja kielégíteni a turisták igényeit. BALLA JÓZSEF A fontos nyersanyag A hektáronkénti jövedelem 12—60 ezer korona 0 Két év múlva 2700 mázsa gyógynövényre lesz szükség A „Bratislava 68" gyümölcs-és zöldségkiállításon a Liečivé rastliny vállalat is képviselteti magát. Szemléltetően mutatják be, hogyan kell a gyógynövényeket termeszteni, begyűjteni, szárítani, és azt is, milyen orvosságot lehet belőlük gyártani. Szlovákiában a szövetkezetek 131, az állami gazdaságok pedig 588 hektáron termesztenek gyógynövényeket. Kívülük a rokkantak 17 szakköre, és a középiskolások pedig 34,5 hektáron kísérleteznek e hasznos növények termesztésével. A Dolná Lapošov-I EFSZ évente 40 hektárról takarít be gyógynövényt. A hektáronkénti jövedelem 12—60 ezer korona között mozog. A Nové Mesto nad Váhom-i EFSZ 6, a lipovái 5 hektáron próbálkozik gyógynövénytermeléssel. A múlt évben Szlovákiában 210 000 kiló gyógynövényt gyűjtöttek be. Ám ez a nagy mennyiség sem elégíti ki a gyógyszertárak szükségletét. A számítások szerint 1970-ben 270 000 kg szárított gyógynövényre lesz szükség, ami annyit jelent, hogy Szlovábiában legalább 780 hektár földet kell e növények termesztésének szentelni. A „Bratislava 68" gyümölcsös zöldségkiállltást megtekintő szövetkezeti vezetők a jövő évben bizonyára megpróbálkoznak a kifizetődő gyógynövények termelésével, s így hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyógyszergyáraknak elegendő nyersanyag álljon rendelkezésükre. iné) 1968. ^ X. 1.