Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-27 / 297. szám, Vasárnapi Új Szó

JAN DRDA temült tettét és ezt a beszédet az osztálykönyvben ts megörökítik. — De kl tartsa meg a beszédet, az Isten szerelmére?! A cseh nyelvtanár és történést egyszerre felelték: — Természetesen az osztályfőnökI Mindnyájan fellélegzettek, mint akik feje felöl súlyos veszély múlt el. Fennkölt Princípium tanár úr hallgatagon meredt egybekulcsolt két kezére. 0 volt a hetedikesek osztályfőnöke. A römat hetessel jelzett ajtó mögül nesz sem hallik. Hová lett az őrökké zsivajgó méhraj, amely tegnap még vidáman zsibongott az ajtó mögött? Fennkölt Formátlan, rosszul vasalt vidéki szabású ruhájában, pufók arcával, amelyet szétterpeszkedö himlőhelyek tarkáztak, degeszre tömött aktatáskájával és klasszikusaival, amelyekből egy szuszra mérföldhosszú idézeteket szavalt a szöveg szépségétől Ittasan és feledve zöngétlen hangja rekedtségét, Málék tanár úr bizony nevetséges alak volt, amint megállt a hetedik osztály dobogóján. Es bár külseje a diákokat a legcifrább csúfnevekre csábította, mégis ebben az iskolában is rajta maradt az a név, amely már húsz éve kísérte rögös tanári pályafutásának állomásain. „Fennkölt' princípium" — így hívták már a harmadik napon, miután végighallgatták néhány lelkes magyarázatát a latin és a görög irodalom szépségeiről és hamarosan azt is elfelejtették, hogy tanáruknak rendes polgári neve is van. „Az erkölcs... hm... fennkölt princípiuma, amelyet maguknak diákoknak ts el kell sajátítaniuk, egyszerűen nem engedi meg, hogy nevetséges és megvetendő cselekedeteket kövessenek el, például, hogy lemásolták a szomszédluk dolgozatát", mondta egy napon, mialatt elmélázva nézegette a latin dolgozatfüzetek Ibolyakék fedőlapját. Az utóbbi napokban csak az írásbeli feladat egyes mondataira gondolt. Méltó befejezést akart adni a hetedik osztály iskolaévének. Ez annyira lefoglalta minden figyelmét, hogy ügyet sem veteti a környező világra, mintha az megszűnt volna számára, minden borzalmával, minden rémségével együtt. Alig emelte fel azonban csontos mutatóujját, amelyen örök és lemoshatatlan tintafoltok díszelegtek, hogy méltóságteljesen tollbamondja az első mondatot, „enuntiationem primam", hirtelen kíméletlenül félbeszakították. Ideges kopogtatás hallatszott, és az intézet igazgatója nyitott be az osztályba, sietve betéve maga mögött az ajtót. Mintha rettentő nyomás fojtogatná, háttal az ajtónak tántorodott, úgy rémlett, gutaütéses szédülettel küzd és arra is alig van ereje, hogy fáradt mozdulattal intsen a diákoknak, üzenek le. „Rohanva jöttem Thermopylaetöl, 6 spártaiak!" súgta Rlsánek a szomszédja, Moucska fülébe és tréfásan igyekezett elütni lázas belső nyugtalanságát. Moucska azonban sápadtan, ideges rossz seftelemmel meredt az igazgatóra, meg se hallotta barátja szavait. Tétován beütötte a tollszárat a tintatartóba, aztán nem Is tudva, mit tesz, a tollat keresztbe fektette a füzeten. A tollszár gurulni kezdett lefelé és minden fordulatnál fekete tintapettyekkel tarkázta a fehér papírlapot. — Havelka ... Moucska ... Rtsánek ... maguk velem jönnek... — az igazgató hangját rekedtté tette az izgalom. Fennkölt Princípium tanár úr, akinek szikár mutatóujja még mindig mozdulatlanul meredt a magasba, mint amikor félbeszakították a diktálását, határozottan tiltakozott: — Igazgató úr, éppen dolgozatírásra készülünk ... latin dolgozatra!... és a tanítás fennkölt princípiuma szellemében ezeknek a diákoknak a távolléte ... A három hetedikes tétován fölkelt a padból, és zajosan elrakta tanszerelt. Társaikra néztek, mintha arcukról akarnák leolvasni, mtlyen sors ts Dár rájuk. Emlékezetükben ijesztő élességgel rajzolódott kl annak az eszeveszett vitának minden szava, amelyet tegnap folytattak le az uszodában. A javíthatatlan Rlsánek mégsem állta meg szó nélkül: — Hát ezt a dolgozatot is megúsztuk! Az igazgató nem bírta tovább. Gyors léptekkel kirohant a folyosóra. Fennkölt Princípium tanár úr felindultan hadonászva sietett utána. Nem fért a fejébe, hogy éppen három legjobb tanítványa, akiknek fogalmazványát oly szomjas kíváncsisággal várta, nem vehet részt a dolgozatírásban. Havelka, Moucska és Rlsánek, a hóFENNKÖLT PRINCÍPIUM rom hetedikes közben az ajtóhoz ért. S ekkor rémületes döbbenéssel felismerték, mi vár rájuk. Az ajtónyitáson keresztül három, szürke bőrkabátos férfit pillantottak meg, akik hanyagul a folyosó világos nagy ablakának deszkájára támaszkodtak. Moucska visszanézett az osztályra, könyörgő pillantását sorra járatta az arcokon, mintha súgást várna, hogy válaszolhasson egy rettenetes kérka borult volna szemükre. Tehetetlenségüket csak növelte, ha egy-egy újabb kartárs érkezett közéjük. Kaltner, a cseh nyelv tanára, egy komorképű, feketeüstökü férfi, akt ezelőtt október huszonnyolcadlka alkalmából hazafias fűzfapoézissel tisztelte meg a helyt lapokat, nyugtalanul járkált az ablakok között és megszakította a napsugarak áramlását. JAN D R D A a cseh szocialista irodalom egyik jelentós képviselője 1915-ben született. Alkotásaiban főleg a cseh kisváros és a falu életét rajzolta meg. írásait elsősorban találó jellemrajza és sokoldalú ábrázolókészsége teszi éltékessé. Drda, a fasizmus évei alatt aktívan részt vett az ellenállási mozgalomban. Itt szerzett benyomásai szolgállak alapul a Néma barikád című elbeszélés-kötetnek, amelyből az itt közölt iráit is vettük. Ebben az elbeszélésben megkapó lírai sorokban jellemzi az emberteléhség ellen küzdő, gerinces magatartású idős tanárt, akinek életszemlélete a tanítványaira is nagy hatással van. Az elbeszélésből, amely Drda egyik legsikerültebb alkotása, film is késsült és ebben a fórmában is nagy sikert aratott. désre. Lázas homlokát kiverte a veríték. Havelka Franta, aki az utolsó padban ült, még visszafutott a helyére, riadt, szinte öntudatlan mozdulattal lecsattantotta a tintatartó fedelét és visszatért Risánek mellé, akt már a kilincset fogta. Risánek nem fordult vissza. El sem búcsúzott. Amikor becsukódott mögöttük az altó, jeges borzongás futott végig az egész hetedik osztályon. Ezerkilencszáznegyvenkettö júniusa volt... Fennkölt Princípium tanár úr öt perc múlva visszatért az osztályba. Lábai remegtek, botorkálva ment a katedrára. Lerogyott a székre, magas domború homlokát csontos kezeibe temette és idegen, gyermekesen panaszos hangon halkan sopánkodott: — Hallatlan... hallatlanI Végre mégis összeszedte magát, szembe nézett a rossz sejtésbe dermedt osztállyal és rekedten dadogta: — Az osztálytársaitokat letartóztatták ... Micsoda ... hallatlan ... félreértés ... Az én ... az én ... tanítványaimat ... . Este hét órakor a borzalmas sejtelem valóra vált. A helyi hangos úfság közölte azoknak nevelt, akiket aznap kivégeztek, mert helyeselték a Heydrich ellen elkövetett merényletet. Ok ls köztük voltak: Havelka František, Moucska Karel. Risánek Viasztimii. A tanárok már reggel hét óra után összegyűltek a tanácsteremben. Némán ültek, mintha egy szót sem volnának képesek kimondani. A júniust nap sugara megvillant a tanácsasztal fényezett lapján. A fénynyalábokon sárgán aranylott a por. A húsz ember, akik rémületükben elvesztették lábuk alól a talajt, úgy tántorgott a világos teremben, mintha örök éjszaHlrtelen megragadott egy széket és háltál az ablaknak kezét szorosan a szék támlája köré kulcsolta, mintha támasztékot keresne a gondolathoz, amelyet a séta érlelt meg alacsony homloka mögött, őskori szörnyhöz hasonlított a vakító reggeli sugárözönben, amikor eszeveszetten felüvöltött: — Ide vezet a lázongásuk! Sorra lemészárolnak mindnyájunkat! Akárcsak a táboriták! Az Iskola igazgatója halkan felnyögött, szívroham kínozta. A többiek egy szót sem ejtettek. Szinte lélekzetüket ts visszafojtották, mintha ítéletüket várnák. Csak a történettanár, egy kerékképű stréber merészelte megtörni a csendet. Aktatáskájából egy négyrét hajtott ív papirost vett elő, kiteregette az asztal lapján és behízelgő hangon, amelynek szokásos émelygösségét a rémület sem bírta megtörni, kijelentette: — Kartárs urak, föltétlenül szükségesnek tartom, hogy haladéktalanul őszinte odaadásunkról biztosítsuk az államtitkár urat és Moravec miniszter urat. Bátorkodom előre megszövegezni ... Ijesztő csendben felolvasott egy húszsornyi nyilatkozatot, amely csöpögött az aljasságtól és a szolgalelkűségtöl. Aztán lecsavarta töltötolla kupaklát, a papirost a tanári kar legidősebb tagja elé tolta és beidegződött lakájmozdulattal odakínálta neki a tollat. A hittanár, hetvenéves aggastyán, akt isten tudja hány éve szolgálta már az államot, remegő kézzel fölemelte az ívet és gondosan, szinte szótagolva még egyszer elolvasta a szöveget. Amikor végére ért, a papirost az asztal alá ejtette. — Öreg ember vagyok. A sir szélén nem fogok hazudni... A tanárt kar erre úgy döntött, hogy a nyilatkozat helyett a bűnös hetedik osztály diáklathoz beszédet kell intézni, amelyben elítélik társaik elvePrincípium tanár úr benyit az osztály ajtaján. De a tanítványai, akik üdvözlésre felállnak, ma már nem azok, akik tegnap voltak. Szinte ködfátyolon keresztül ismer rájuk, az agyába beidegződött ülésrend szerint. Az elmúlt éjszaka mindegyikük az Acheron túlsó partján járt, elkísérte a Hármat, akinek ma üresen ásít a helye. Amikor a tanár a katedrához ült, a diákok ls gépiesen leültek. Nem volt többé osztály. Nem voltak többé közösség. Mindegyikük elkülönülve remegett saját rémületének héjában. Vagy talán gyűlöletében? — Diákok, — fordult hozzájuk, de a hangja már az első szónál elcsuklott. Á lélegzete is elakadt. Felállt, hogy szabadabban lélegezhessen. Viseltes, elnyűtt ruhájában, térdén púpos nadrágjában, ragyaverte rút arcával megállt a dobogó szélén. — Diákok, — dadogta másodszor ls és ujjaival idegesen tépdeste gallérját, — a tanári kar megbízott, hogy .. .hm ... a tegnapi... gyászos eseményt ... megfelelően értékeljem ... A fennkölt erkölcsi princípiumok szempontjából. Ebben a pillanatban húsz szempár szegeződött rá. Ez az elkoptatott, a gyakori használatban nevetségessé vált frázis hirtelen új, megdöbbentő ízt és jelentőséget kapott. Hadüzenetnek érezte, amely közéje és közéjük tolakodott. Vagy talán ... Erőlködve lélegzet után kapkodott. Aztán sietős igyekezettel, mint a fuldokló, aki attól fél, hogy a hullámok összecsapnak feje fölött és nem fejezheti be mondanivalóját, valósággal kiáltva folytatta: — A fennkölt erkölcsi princípiumok szempontjából... csak egyet mondhatok maguknak: nem követ el bűnt, aki végez a zsarnokokkal! Ez az egyetlen mondat megszabadította minden feszültségtől, véget vetett zavarának. Agyában egyszerre világ gyúlt, hihetetlen pontosan és tisztán látta a húsz fiú mindegyikét, akiket az ötödik osztálytól kezdve vezetett és akik most szinte csüggtek szaván. Ogy látta őket, amilyenek voltak: jólelkűek, makacsok, ravaszok, becsületes és nyugodt fiúk, mások meg vadak, lusták, fejesek és hízelgők, sőt akadtak közöttük lassú, nehézkés magolók, esetlen medvebocsok Is. Könnyen lehetséges, hogy éppen közülük árulta el valaki Risáneket. Lehetséges az is, hogy valami apró megaláztatás, félreértés, észrevétlen gyűlölködés új, vérfagyasztó gyümölcsöt terem. De mindazonáltal: melyiküknek mondhatna hazug szót? Mohó vágyat érzett, hogy éppen ezek előtt a fiúk előtt mondja kl azt, amivel már tegnap óta küszködött magában, ami már reggel a tanácsteremben ts ajkára tolakodott és amit bármi áron Is meg kellett mondania. Lassú, csendes szóval, amely belső megbékélését tükrözte, kijelentette osztályának, tudva, hogy ezzel fenntartás nélkül tanítványai kezébe teszi le sorsát: — En ts ... helyeslem a Heydrich ellen elkövetett merényletet! Erezte, hogy mindent megmondottl Aztán visszafordult a katedrához, leült és jegyezgetni kezdett az osztálykönyvbe. Alig tette azonban az első vonást, a padok felől jól ismert zaj ütötte meg a fülét. Fennkölt Princípium tanár úr lassan az osztályra emelte pillantását. A húsz hetedikes vigyázzban, felvetett fejjel állott előtte, szemükben kiolthatatlan láng lobogott. TÖTH TIBOR fordítása