Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-27 / 297. szám, Vasárnapi Új Szó

A NEMZETISÉGI JOGOK fél évszázad tükrében (Folytatás a 3. oldalról.) Jól véssük emlékezetünkbe azokat a jogszabályokat, melyek alapján fél évszázad alatt a legnagyobb csapás érte a csehszlovákiai magyarságot. Ezek a csehszlovák törvénytár szégyenfoltjai maradnak. Melyek ls ezek? Tekintsük át röviden a legkirívóbbakat. Az államigazgatási szervek 1945-ben megtiltották, hogy a magyar gyermekek anyanyelvükön tanuljanak az Iskolában. Bezárattak minden magyar Iskolát, bár a Szlovák Nemzeti Tanács 1944. szeptember 6-án kelt 6. számú rendelete alapján meg lehetett volna hagyni az 1938. november 6-ig létesült elemi népiskolákat. Ezek száma az 1937/1938. tanévben Szlovákia területén 754 volt 85 507 tanulóval. Ilyen antihumánus Intézkedésnek nem lett volna szabad napvilágot látnia a huszadik század derekán Komenský földjén. A valóságban fél évtizedig nem volt anyanyelvi oktatás, és a magyar gyermekeknek még a betűvetést sem volt szabad magyarul tanulniuk. A tanítókat szélnek eresztették. Méig egy évtized múlva ls aligalig lehetett helyrehozni a keletkezett károkat. „A Kassal Kormányprogram VIII. fejezete alapján olyan jogi és gyakorlati Intézkedésekre került sor, melyek negyed évszázadra megpecsételték a csehszlovákiai magyarság sorsát. Az embertelen jogszabályok sorának egyike az az 1945. június 21-én kiadott 12. számú elnöki dekrétum, és az SZNT 1945. augusztus 23-án kelt 104. számú rendélete (a változtatások utáni teljes szöveget az 1948. évi 1. számú rendelet tartalmazza), melyek alapján elkobozták a magyar nemzetiségű személyek mezőgazdasági Ingatlanát a családi házakkal együtt. Majdnem egyidőben látott napvilágot a hírhedt 33. számú elnöki alkotmánydekrétum is, mely a magyar nemzetiségű polgárokat 1945. augusztus 10-1 hatállyal megfosztotta állampolgárságuktól. Így vált hontalanná közel háromnegyed millió magyar. A cél világos volt. Csehszlovákiában nem maradhat belőlük senki. Ennek megvalósítása érdekében először megalázták a magyarságot az 1946. évi júniusi kormányhatározat alapján (ezt a Belügyi Megbízotti Hivatal 1946. június 17-én részletes utasításokkal egészítette ki). Az 1946. június 17-től július 1-lg terjedő Időszakban 135 317 családfő volt kénytelen megtagadni 410 820 személy nevében nemzetiségét, hogy megmenthesse legalább puszta életét, vagyonát és otthonát. Akiknek pedig még saját becsületük elvesztése árán sem sikerült megtagadniuk nemzetiségüket az un. reszlováklzáció keretében, azokra a Szlovák Áttelepítési Hivatal 1945. november 4-én kiadott utasítása várt. Ennek alapján indult meg a legkönyörtelenebb akció, mely megsemmisítéssel fenyegette az egész csehszlovákiai magyarságot. Az 1945. október 1-én kiadott 88. számú elnöki dekrétum segítségével a tél kellős közepén 1947. február 20-lg, a katonaság és a biztonsági szervek igénybevételével, 41640 magyart raktak marhavagonokba és irányítottak Csehországba. Evekig kellett éhbérért dolgozniuk mezőgazdasági cselédként a majorokon. S amit nem koboztak el tőlük a hatóságok emberei, azt Ismeretlen tettesek hurcolták szét. Ezt akkor „toborzásnak" nevezték, de népünk ma is csak „deportálásnak" mondja. Évek teltek el, míg az elhurcolt családok többsége visszatért szülőföldjére. Mindez nem volt elég. Akik nem törtek meg magyarságukban ezekre az Intézkedésekre sem, azokra a kitelepítés várt. Ennek megvalósítása érdekében jött létre 1946. február 27-én az a kikényszerített nemzetközi egyezmény, melynek alapján 1947. április 17-től 1948. április 10 ig a kijelölt 105 047 személy közül 68 407 magyar nemzetiségű személyt telepítettek át Magyarországra, és félve a reménytelen jövőtől még kb., 6 ezer távozott önként. Ilyen véget értek a nemzetiségi jogok. A magyarság fája is kivirágzik A csehszlovákiai magyarság keservesen és nagy áldozatok árán vészelte át ezeket a csapásokat. Számban kicsit megfogyott, de lélekben nem tört meg. S amikor a dolgozó nép vette át a hatalmat az országban, a magyarság építette a szocializmust még jogfosztottan ls. Azóta negyed évszázad telt el. A sebek lassan behegednek, a kellemetlen emlékek elmosódnak. Eljött az Ideje annak, hogy a csehszlovákiai magyarság ls új életet leheljen az alkotmányba és alkotójává legyen hazájának. Bebizonyosodott, hogy a gyökerek jók, a törzs ls életerős, s ha Igaz, csakhamar a csehszlovákiai magyarság fája ls kivirágzik. A cseh és a szlovák nemzet szövetségre lép egymással. A szlovák nemzetnek teljesül az az óhaja, hogy a jövőben a cseh nemzet a fontos döntéseknél ne majorizálhassa őt, tehát ettől már nem kell félnie. De vajon mitől fél a magyar kisebbség? Az elnemzetlenítéstől. Visszatekintve az elmúlt negyed évszázad Intézkedéseire, félelme nem alaptalan. Feltétlenül biztosítékokra van szüksége. Eddig azonban nem sok jel mutat arra, hogy erre sor kerül. A Matlca-határozatok nem egyike még a legelemibb nemzetiségi jogok törvénybe Iktatását is meg akarja akadályozni. Félő, hogy egyes meggondolatlan javaslatok újra kirobbanthatják a nemzetiségi torzsalkodásokat. Ha így állnak a dolgok, tiszta vizet kellene végre önteni a pohárba. El kellene oltani a romantikus nacionalizmus lángját, és végre a szocialista hazafiság egészséges magvát kellene elhinteni. A magyar nemzetiség és a szlovák nemzet tagjainak békés és baráti együttélését csak az in ternacionalizmus elveinek következetes betartása szavatolja. A CSKP akcióprogramja szerint törvénybe kell iktatni és a valóságban is lehetővé kell tenni, hogy a nemzetiségek saját, autonóm szerveik útján irányítsák életüket. Az alkotmánytörvény-tervezet általánosságban ezt lehetővé ls teszi, azonban területi autonómia nélkül. A legutóbbi hónapokban a nemzetiségi kérdés demokratikus és humanista megoldásának előkészítésére a honatyák számára két általánosan Ismert modell állt rendelkezésre: a kapitalista Csehszlovák Köztársaság alkotmánylevele és a szomszédos Szovjetunió szocialista alkotmánya. Meggyőződésünk, hogy a kérdés végső megoldásában a szocialista példa lesz az Iránymutató. Végre otthon szeretnénk érezni magunkat szülőföldünkön, és a nemzetiségi kérdés sokáig halogatott tisztességes megoldása után, igazi hazánknak tekinteni Csehszlováklát. Joggal elvárjuk, hogy annyi megalázás után a szlovák és a cseh nemzet, amikor egyesülésüknek új alapjait rakja le további évtizedekre, segítő és baráti Jobbot nyújt a magyar kisebbségnek. GYÖNYÖR JÖZSEF o m > <n O c •o -o c Ö z o U < CC. «/> lecke életre » Aíg a Duna-parti fák ritkuló Oszt lombl\/! I

ána

k színeváltozását és a hatalmas I*' folyó rohanását csodálom, ezernyi emlék elevenedik fel bennem. Talán az élet iramlásának az ősz sárga és vöröses színeiben jelentkező jelképe ragad magával és visz vissza a felejthetetlen gyemekkorba ... Kisdiák voltam. Kézimunka órán színes papírból kivágott házikókat, fákat, virágokat ragasztottunk a rajzlapra idős tanító nénink utasításai alapján. Nagy igyekezettel végeztük munkánkat, mert a legsikerültebb három rajzlapot mindig szentképpel jutalmazta. Ez volt akkoriban a legnagyobb elismerés egy harmadikos elemista számára. Boldog volt az, akinek Imakönyve ilyen jutalomként szerzett szentképektől duzzadt. Hiába, akkoriban még kevesebb volt a diploma és több a szentkép ... Az óra végén tanító nénink megállt a padunk előtt. Pápaszeme mögül a szomszédomra sandított. — Sanyii Te kifestetted a szád?! Meg a körmeidI Padtársam valóban azzal szórakozott, hogy a piros színes papírt megnyálazta és szájaszélét, körmeit kenegette, miközben a piros festék a papírról átvándorolt ajkára és körmeire. Nagy dolgot vélt ebben, mert olyasvalamit utánzott, amit a felnőttektől lesett el. A tanító néni szigorú tekintete végigsiklott valamennyiünk felett. Pillanatok alatt felfedezte, hogy a felnőttek példája nem csupán Sanyi szomszédomra hatott. Akinek ajkán és körmén piros festéket fedezett fel, sorra felállította. Egyszerre megállt előttem is, és szigorú tekintettel mért végig. — A te körmöd is pirosl Hirtelen zavaromban vér tódulhatott arcomba, ajkamba, de talán még a körmöm alá Is. — Tanító néni kérem .. . — Egy szót se! Tanítás után mindannyian Itt maradtokI Gyermeki igazságérzetem egysferiben fellázadt. — Tanító néni kérem, én nem festettem a körmöm ... jóságos néni volt. Így ismertem. De most rzinte megmerevedett, görcsösen markolta a nádpálcát, és tekintete szikrákat szórt. — Szóval te meghazudtolsz engem? Pimaszul szembeszállsz velem? — Tanító néni kérem, én nem festettem a körmöm ... A kisdiák igazságérzetével védekeztem most már mindenre elszántan. — Ügy ... Erre fel még pimasz ts vagy .. Hát tudd meg, a többiek büntetését elengedem, mert legalább bevallották, hogy hibáztak. Te pedig tartsd a körmöd! A fiatalok kedvéért, akik már se a nádpálcát, se a körmöst nem ismerik, nem árt egy kis felvilágosítás. A mi iskolánkban a büntetésnek megvoltak az évszázadokon át érvényes fokozatai. Az első volt a tenyeres. A második a körmös. A harmadik a deres. A tanító és a diák közötti kapcsolatot mind a három esetben a nádpálca teremtette meg. Mindig aszerint, hogy a diák melyik testrészével érintkezett. A tenyeret ért ütés is fájdalmas, de az összeszorított öt ujj hegyére, a körmökre mért ütés ehhez képest rettenetes. Miután ezen is túl voltam, még egy utolsó kísérletet tettem. — En nem festettem a körmöm ... Gondoltam, most már úgyis mindegy, de igazam mellett kitartok. Hittem, hogy a tanító nénit meggyőzöm büntetésem jogtalanságáról. — Küldd be az apád! Ebadta kölyke! Eddig az a remény élt bennem, hogy a tanító néni nem lehet igazságtalan. A verést már nem veheti le rólam, de legalább ner, vonja kétségbe őszinteségemet. Azonban eg; szerre minden reményem szertefoszlott. Pedig tudnia kellett az igazságot. Tudnia kellett, hogy nem hazudok. Nem is mernék. Csak most már nem akarta bevallani tévedését. Másnap elment hozzá az apám. Reszketve •vártam őt vissza. Neki még nem hazudtam. Es nagyon fájna, ha nem hinne nekem. Amikor visszatért, egy darabig nem szólt. Csak jóval később szólított magához, és egész életre szóló leckét adott. — Fiam, jegyezd meg, hogy az életben mindig a tanítónak és nem a diáknak van igaza. — Nem festettem a körmömI — Nem is ez a fontos. — De igazságtalanul kaptam ... Rám nézett. Tekintetéből melegség, megértés áradt. — Lehetséges. Ám hasznosabb, ha az ütést megköszönöd, és nem haragítod magad ellen. Értelmetlenül bámultam rá. — Az erősebb mindig kierőszakolta a maga igazát. Az életben igy van. M • • A Duna-parti fák hullatják Oszt lombjukat. Elmúlt a nyár... A folyam zavaros vize hömpölyög tovább. Magával ragadta életünk egy darabját, pici töredékét. ZSILKA LASZLO 's

t A. BBBi mm