Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)
1968-10-26 / 296. szám, szombat
Ragaszkodunk a szocialista nemzetköziséghez (Folytalát az 1. oldalról | revansista Irányzata elleni általános küzdelemben. A nemzetközi kommunista mozgalom és a szocialista országok egységének megszilárdítását tekintsük létérdekünknek. Ezt nem holmi kötelezd frázisként hangsúlyozzuk. Nem fér kétség ahhoz, hogy a nyugati propaganda — amely mindeddig is a maga céljaira használta fel a mozgalmunkban előfordult nézeteltéréseket — az augusztusi események után megkísérli a még nagyobb térhódítást és azt, hogy kommunista ellenes hisztériát terjeszszen, miközben semmi esetre sem fog tartózkodni a rágalmazásoktól, vagy féligazságok terjesztésétől. Elmondok egyet a sok eset közül. Személyemet és Csehszlovákia Kommunista Pártját a legőszintébb nemzetközi kapcsolatok fűzik az Olasz Kommunista Párthoz és erősen rokonszenvezünk a szocializmusért vívott harcával. A „Paris Match" című francia napilap minap közölte Brezsnyev elvtársnak azt az állítólagos kijelentését, amelyet a Moszkvában nemrégen folytatott beszélgetésünk során tett volna. Az említett lap szerint Brezsnyev elvtárs állítólag kijelentette, hogy értéktelen az a támogatás, amelyben az Olasz Kommunista Párt részesíti Csehszlovákiát, mert ennek a pártnak éppúgy, mint De Gaulle-nak tulajdonképpen nincs semmi befolyása. Ki kell jelentenem, hogy ez nem igaz. Olyan tendenciózus szándékról van szó, melynek célja az ellenséges hangulat keltése a kommunista pártok között, együttműködésük megbontása s végeredményben az imperialistaéllenes harc erejének gyöngítése. Politikánkban ezeket a tényeket is fontolóra kell vennünk, s nem szabad megengednünk a szocializmus pozícióinak bármi néven nevezendő gyöngítését. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a nemzetközi imperializmus ezentúl ls számít a bujtogatás hatására, nemkülönben saját ideológiájának terjesztésére is. Ha azt akarjuk — és ezt akarjuk is — hogy a szocializmust nálunk olyan formában s jellegzetességekkel építsük, mint ahogyan ehhez a CSKP KB januári, áprilisi s májusi plenáris ülésein fokozatosan hozzáláttunk, akkor az egész szocialista tábor közös érdekeit ls szem előtt kell tartanunk. Nemzetközi küldetésünket úgy értelmezzük, hogy fejlődésünk szorosan összefügg a szocialista erők kibontakoztatásával és tőlünk telhetőleg hozzá kell járulnunk ezeknek az erőknek növeléséhez és megszilárdításához. Internacionalista feladatunkat csak olyan politikával teljesíthetjük, amelyben megbízik népünk, mert megoldja problémáit. Olyan politikával, amely reményekre jogosítja fel az embereket, s a szocializmus természetes támasza és tekintélynek örvend a széles tömegek körében. E nélkül üres frázisként hangzanának a szocializmusról s az Internacionalizmusról hangoztatott jelszavak. A szocialista életünk felvirágoztatása érdekében kifejtett konkrét tevékenységünkkel járulhatunk legjobban hozzá a szocializmus megszilárdításához hazánkban s egyben ahhoz, hogy megnyerjük s megszilárdítsuk a többi kommunista párt bizalmát munkánk iránt. Ebből az alapvető szempontból kell néznünk és értékelnünk funkcionáriusaink s általában az emberek munkáját is. Oldjuk meg pozitívan problémáinkat Sürgetnek már azok a valóban elodázhatatlan feladatok, amelyeket társadalmunk felvirágoztatásával kapcsolatban gazdasági kérdésekkel, közgazdaságunk egyensúlyával és dinamikájával összefüggésben kell megoldanunk. Ezen feladatok célja a közigazgatás tökéletesítése, a tudomány és technika gyorsabb Ütemű fellendítése. Tehát pillanatnyi és távlati feladatok is, melyeknek megoldásával feltótlenül lehetővé kell tenaflok ax emberek alapvető Igényeinek teljesebb kielégítését. Szeretném ezúttal újra hangsúlyozni, ahogy axt már nemegyszer tettem, hogy a pártpolitika tartós alapelemének, melyre további tevékenységünk támaszkodni fog, elsősorban a szocialista tulajdonviszonyokat tartjnk, valamint a kommunista párt és a munkásnsxtály vezető szerepét, továbbá a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval szembeni szövetségi kötelezettségeinket, s tőképp a szocialista és a kommo aista célok megvalósítását országunkban úgy, hogy tiszteletben tndjnk tartani a szocialista orsxágépltés általánns törvényszerűségeit, de hogy ugyanakkor hagyományainkból és specifikus sajá tosságalnkból induljunk ki, melyeket január elölt kevéssé vettünk tekintetbe. A pártnak a további fejlődés alapvető kérdéseiben elfoglalt álláspontja, internacionalista politl kájának hangsúlynzása a szocialista országok Irányában, valamint a Jannár ntáni fejlődés sxociaiistaellenes kísérő jelenségeinek nyílt bírálata és a január ntáni politika pozitív vonásainak védelme axnknak meggyőzéséhez és megnyeréséhez vezet, akik egyelőre várakozó álláspontra helyezkedtek, akik még nem értették meg a realitást, de azoknak az elszigetelését is jelenti egyúttal, akik aem akarják végrehajtani a Központi Bizottság politikáját. Dubček elvtárs beszéde további részében jellemezte a párt további irányvonalát. Kitért a gazdasági jellegű elképzelésekre, melyek — mint mondotta — politikai munkánkban is az előtérbe kell, hogy kerüljenek. A félelmet, bosý sor kerülhet a szocialista demokrácia és a jannár ntáni pnlilika egyes elveinek „befagyasztására", azzal kell leküx deni, hogy a párt nem zárkózik önmagába, hogy a Nemzeti Front és a társadalmi szervezetek élő demokratikus szervezetek maradnak, hogy tökéletesítjük az államapparátus és a nemzeti bizottságok munkáját. A jogbiztonság és a csehszlovák törvénvesség megtartásának érzését főkénp az illetékes állami szervek jó munkájával lehet biztosítani. Az Ilyen eljárás megvalósításának döntő momentnma a párt akcióképessége, eszmei és akclóegységo. A párt szervezést politikája abból Indnl ki, hogy a párt szerverő tevékenységét a demokratikus centralizmus, a pártfegyelem elmélyítése alapján kell megszilárdítani, de nem kerülhet sor a lélektelen parancsolgatáshox való visszatérésre, hanem tovább kell feljesztenl a párton belüli demok r&clát. A politikai rendszer fejlesztésének koncepcióiában két elv lép előtérbe: egyrészt annak hangsúlyozott szüksé?essé"e, hogy elszigeteljük a szocialixmnsellenes ereket és megnyilvánulásokat, másrészt, ho«v a szocialista erőkön és kAlcsönös kapcsolataikon belül meghagyjuk a működési területet a Nemzeti Front evves szervezetei alkotó kezdeménvezé*én~k. Fontosnak tarttuk a fArs<tdalml rendszer megszilárdítását a demnkratikns centralizmus elvei alapján. A munkásosztályra támaszkodunk Dnbéek elvtárs azután relsorolta a párt vezető szerepe megvalósítására, politikai eljérisSra és mód|ára vonatkoxó Indítványokat, különösen a termelés területén. A párt a mai nehéz helyzetben sem akar visszatérni a eazdasávi vexetés elavnlt módszereihez és a termelési fnlyamatba való közvetlen beavatkozáshoz — mondotta. A gazdaság Iránvlt^sának megszilárdításával és tökéletesítésével egyidejűleg biztosítanunk kell, hogy fokozódjék az emberek érdeklődése, aktivitása és részvétele e feladatok megoldásában. Elsősorban a munkásoszHIv nézeteire és érdekeire támaszkodunk — folytatta Dubéek elvtárs —, s gondoskodunk akaratának megvalósításáról. Továbbra is abból Indnfnnk ki, hoey a kommunista párt a mnnkésasztálv harcának szükségleteiből kelt életre, mint a mnnkásosztály politikai szervexete, politikai, eszmei és szervező előbada történelmi küldetése teljesítésének útján. Csupán a mnnkásosztály és ax értelmiség egysé 'ével, a kölcsönös kapcsolatával vaevunk kénesek céltudatosan és sikeresen teljesíteni ezeket az leénves feladatokat. Az értelmiség, amnlv a szocialista építésben és a január ntáni fejlődésben Igazolta a szocializmus iránti h6sé~ét mindinkább tudatosftia: feladata az, hogy teljes mértékben a munkásosztálv történelmi szerepének sznl°álatába álljon. Dnbčtk elvtárs beszédének befejező részében h*n'?s<il*'oz'a, hogy a pártmunkáben » '"enagvobb flevelmet » ea*dsis Ai»l nolltika feladatainak megoldására kell fordítanunk. Elhunyt Pavol Verdonič elvtárs Pavel Verdonič, született 1898. június 23-án, 1921 óta a párt tagja, „Az országépltésben szerzett érdemekért" állami kitüntetés viselője, sok éven át a párt funkcionáriusa 1968. október 23-án elhunyt. Az elhunyt búcsúztatása 1968. október 29-én* 11,30 órakor lesz Bratislavában, a Csalogányvölgyi temető halottasházában. Az elhunyt földi maradványait Brnóban hamvasztják el. KÖZÉLET Kitüntetés Ludvik Svoboda köztársasági elnök František Béhounek akadémikusnak, a Munkaérdemrend viselőjének 70. születésnapja alkalmából egésx életművéért a Köztársa sági Érdemrendet adományozta. František Béhounek akadémikus a magfizika terén fnlytat kutatómunkát, a radioaktivitással foglalkozik — Marié Curie-Sklodowska tanítványa, azonkívül részt vett tübb északi-sarki expedícióban. É a • Ludvík Svoboda köztársasági elnök dr. Jiŕina Cilková-Pisaŕovlčová professzornak, a Károly Egyetem higiéniai fakultása pediatrikai klinikája főnökének 60. születésnapja alkalmából sikeres tudományos és pedagógiai munkássigáért a Munkaérdemrendet adományozta, amelyet dr. Vladimír Kadlec professzor, oktatásügyi minisxter tegnap délntán Prágában a Roham-palotában adott ét a jubilánsnak. • • • A Csehszlovák Sxocialista Köztársaság kormánya Maša Haľamovát 60. születésnapja alkalmából költői tevékenységéért az érdemes művész címmel tüntette ki. A kitüntetést Ján Princ, az SZNT művelődés- és tájékoztatásügyí megbízottjának helyettese adta át MaSa Hafamovának. • a , A köztársasági elnök a sxlovák nemzeti sxervek javaslatára Joxef Pospíšil szobrászművésznek. František Rellónak, a Tátra Revűszinház Igazgatójának és rendezőjének, Jozef Hanúseknak, a Tátra Revűszlnháx tagjának és Mária lanCová írónőnek életművükért „Ax országépítésben szerzett érdemekért", illetve „A kiváló munkáért" kitüntetést adományoxta. Fogadás (CSTK) - OldFich Cernlk ml nisxterelnök, tegnap Prágában fogadta V. V. Knznyecovot, az SZKP Központi Bizottságának tagját, a szovjet külügyminiszter első helyettesét. A tanácskozáson résx tvett Sx. V. Cservonyenko, prágai sxovjet nagykövet és Václav Pleskot, külügyminiszterünk helyettese. Černík és Knznyecov nyílt csxmecserét folytatolt azokról az Idősxerü problémákról, amelyek Csehsxlovákiát és a Szovjetuniót érdeklik. |an Pelnáŕ belügyminiszter tegnap fogadta a Szovjetunió Mlnisxtertanácsának képviseletében V. V. Knznyecovot, az SZKP KB tagját, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselőjét, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettesét. A fogadáson jelen volt szovjet részről Sx. V. Cser vonyenko, i Szovjetunió prágai nagykövete, továbbá csehszlovák részről dr. |án Majer ezredes, a belügyminisxter első helyettese és dr. František Vašek ezredes, bel ügyminiszter helyettes. a • a jan Pelnáŕ belügyminiszter teg nap fogadta Sxtajko Nelelcsevet, a Bolgár Népköztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét és baráti beszélgetést folytatott vele. Hazaérkezett a műszaki miniszter A szocialista államoknak a tudomány és a technika fejlesztésével megb?xott miniszterei üléséről tegnap hazaérkexett Moszkvabúl Miloslav Hrnškovlf mérnök, műszaki miniszter. Üdvözlő távirat I.ndvlk Svoboda köztársasági el nök táviratban fejezte ki jókívánságalt dr. Franx Jonas osztrák államelnöknek az Osztrák Köztársaság államünnepe alkalmából. • • • Lndvlk Svoboda köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Muhammad Reza Pahlávl iráni saknak az Iráni Császárság államünnepe alkalmából. Oldflcb Cerník mérnök, miolsx terclnök a csehszlovák kormány nevében a Csehszlovák Sajtóiroda dolgozóihoz az Iroda megalapítása 50. évfordulójának alkalmából üd vözlö levelet intézett. A párt és az állam vezetőinek nyílt levele az if jósághoz (Folytatás ax 1. oldalról) zánkban a nemzeteket és a nemzetiségeket egymáshoz és egész népünket társadalmunk alapvető fontosságú feladataihoz fűzi. A leglényegesebb a munkások és minden döntő fontosságú szociális csoport megingathatatlan szocialista magatartása. Az így megalapozott egység megőrzése a jövőre nézve is elsőrendű fontosságú. Őrizzék és védjék meg népünk egységét, és minden tevékenységükkel járuljanak hozzá megszilárdításához. Ez az egység különösen az ifjú nemzedék érdeke, nemkülönben saiát sorainak életerős egysége is. amely azonban — és ez magától értetődő — nem nélkülözheti a vitákat s a legkedvezőbb megoldások keresését. Felelősségünk tudatéban kijelentjük, hogy kommunista pártunk s állami szerveink munkájukban ezentúl ls ahhoz az alapvető vezérgondolathoz igazodnak, miszerint fokozatosan egész hazánkban életbe léptetik a párt akcióprogramjában s a kormánynyilatkozatban tartalmazott irányelveket. Ehhez az életünk minden területén tevékenykedő emberek alkotó jellegű tevőleges munkája szükséges. Szükséges hozzá az ifjúság lelkesedése s hazafisága is. Bár munkánk most bonyolultabb s igényesebb, mint azelőtt volt, elvárjuk, hogy különösen a fiatal szakképzett dolgozók s a tehetséges szakemberek minden képességükkél és minden tudásukkal szolgálják népünket. Szakképzett embereink munkája nagyon hasznos, nagyon előnyös volt, s most is fontos és szükséges. Különösen jelenlegi helyzetünkben szükséges, hogy azok, akik erőteljesen támogathatják köztársaságunk eredményes, céltudatos felvirágoztatását, lehetőleg minél nagyobb mértékben, vegyenek részt gazdasági és kulturális életünk problémáinak megoldásában. Önök ls jól tudják, hogy a fiatal szakemberek közül néhányan e napokban ügy döntöttek, hogy nem térnek vissza külföldről munkájukhoz. Ml csak megismételhetjük az e kérdésben közismert állásfoglalásunkat, hogy köztársaságunk Itt, odahaza, a cseh országrészekben és Szlovákiában határozott tettekre számít, közös hazánk népével együtt számít erre. Ifjú Barátaink, Elvtársak! Fogadják ezt a köztársaságunk fennállása 50. évfordulójának alkalmából önökhöz intézett levelet őszinte felszólításként mindnyájunk további együttes munkájára annak érdekében, hogy országunk szocialista hazánk becsületesen, szilárdan, erősen, büszkén, megbonthatatlan egységbe forrva, s egész népünk boldogabb jövőjének reményében élhesse át ezeket a bonyolult időket. LUDVLK SVOBODA, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, ALEXANDER DUBCEK, a CSKP KB első titkára, JOSEF SMRKOVSKÝ, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlésének elnöke, OLDRICH CERNÍK, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke A magyar főiskolások támogatják a nemzetiségi alkotmánytörvény javaslatát TAVIRAT A NEMZETGYŰLÉS ELNÖKSÉGÉNEK Háromszáz magyar nemzetiségű főiskolás nevében sok sikert kívánunk a Nemzetgyűlés október 27-1 üléséhez. Ezen az ülésen hagyják jóvá a nemzetiségi alkotmánytörvény javaslatát. Ez alkalomból teljes mértékben támogatjuk azt a törvényjavaslatot, amelyet a sajtó is közölt. Meggyőződésünk, hogy ez a javaslat összhangban áll a humanizmussal és az internacionalizmussal. Az említett elvekkel ellentmondásba kerülnének azok a javaslatok, amelyek nem biztosítanának legalább annyi jogot a nemzetiségeknek, mint az eredeti javaslat. A távirat a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a csehszlovákiai magyarság a múlt-bán is kiállt és ma is kiáll a köztársaság egységéért, majd így fejeződik be: Most, a köztársaság fennállásának 50. évfordulója kiváló alkalom a nemzetiségek jogainak törvényes elismerésére. Elfogadhatatlan lenne számunkra és nagy csalódást keltene, ha nem hagynák Jóvá az eredeti javaslatot. A József Attila Ifjúsági Klub Jubileumi megemlékezések Moszkua — A csehszlovák nagykövetség fogadást rendezett a Csehszlovák Köztársaság 50. évfordulója alkalmából. A fogadáson jelen volt Leonyld lljtcsev külügyminiszter-helyettes, Nyiko'aj Kuznyecov, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság központi vezetőségének elnökhelyettese, valamint a Moszkvában akreditált diplomáciai testületek több képviselője. Helsinki — A finn fővárosban megnyílt a „Csehszlovákia 50 éve" c. kiállítás, amely hazánk félévszázados fennállását mutatja be képekben. A kiállítást dr. Urbán, hazánk helsinki nagykövete nyitotta meg. Bécs — Az Osztrák—CsehTyitov a Hóidra készül Mexico — Germán Tyltoo szovjet űrhajós a mexikói Acapulco városában kijelentette, hogy ő fogja Irányítani azt az űrhajót, amelyet a Szovjetunió a Holdra küld jel. Hozzáfűzte még, hogy egyelőre nem tudja, mikor kerül erre sor és kik lesznek az űr'najőstársal. Tyitov a mexikói olimpiai bizottság vendégeként tartózkodik az országban és az egyik mexikói újság tudósítójának adott kérdéseire beszélt a szov« jet űrkutatás jövőjéről. Kijelentette, hogy az űrkutatás nem szolgál katonai célokat, csupán a békés fejlődés és a tudományos kutatás érdekében történik minden. (CSTKJ szlovák Társaság a jubileum alkalmából nyilatkozatot tett közzé, amelyben többek közölt rámutat, hogy bár 1918-ban önálló útra tért a két szomszédos ország, a jó szomszédi kapcsolatok tovább fejlődtek. A nyilatkozat sok sikert kíván a csehszlovák népnek az önálló országépítés 50. évfordulója alkalmából. AZ NDK-CSAPATOK HAZATERTEK CSEHSZLOVÁKIÁBÓL Berlin — Ax ADN hírügynökség tegnap köxSIte, hogy a Német Demokratikus Köztársaság hadseregének egységei haxatértek Csehszlovákiából és visszavonultak kaszárnyáikba. A Jelenlés rámutat, hogy a hazatérő katonákat a lakosság virágokkal és ajándékokkal halmozta el. ÁLLAMCSÍNY SZÍRIÁBAN? Bejrút — Hivatalosan még nem erősített jelentések szerint az elmúlt napokban „csendes állam csínyre" került sor Sx'riában, amelynek során eltávolították a kormány éléről Znajin miniszterelnököt. A nap folyamán többször is lábra kapott híreket nem hivatalosan Damaszkuszban is megerősítették. A kormány teendőit állítólag Atasszi elnök vette át. (CSTKJ cm 1968. X. 26.