Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-20 / 290. szám, Vasárnapi Új Szó

RIPORTOK UTIJEGYZETEK ÉLIÁS BELA AFRIKAI OTIJEGYZETE Iskolás koromban ültették el bennem azt a hitet, hogy az oroszlán az állatok királya. Hittel hittem, hogy ez a rang megfelelő nemesi tulajdonságokkal jár együtt. Állatkertben járva mindig nagyon igazságtalannak tartottam, hogy ölelségét rácsok mögött tartják. Annál boldogabb voltam, amikor Afrikában először pillantottam meg a vadrezervátumokban szabadon élő oroszlánokat. Itt vannak otthon igazán, végtelen birodalmukban. Méltósággal viselik magas tisztségüket, és egyetlen csapással zúzzák halálra a reggelire vagy ebédre kiszemelt áldozatot. A távolság és a vadászkalandok részletes és hátborzongató leírását tartalmazó könyv azonban megszépíti a valóságot. Emberközelben már nem is olyan tekintélyt követelő az oroszlán. Őszinte vadászok és tekintélyes állatszakértök szerint az oroszlánra is áll az a mondás, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Mindenekelőtt áll ez az oroszlánról szóló számtalan történetre, legendára. Mert mit is bizonyítanak a prózai tények? Az állatok királya ritkán vetemedik gyilkosságra Az oroszlánkölykök háromnegyede éhen döglik A rezervátumokban megszokták a turistákat indiai rajza Királyi lustaság A i oroszlón az egyik leghíresebb noplopó Afrikában. Amikor az afrikai nap égetően tűz, őfelsége behúzódik egy bokor árnyékába, vagy felmászik egy fa ágai közé, és végigalussza a napot. A tanzaniai Laké Manyara vadrezervátumban több mint egy órát vártam egy fa alatt arra, hogy a fa lombjai között szundikáló három oroszlán valamelyike megmozduljon. Vagy legalábbis némi jelét adja annak, hogy érdekli a fényképezőgépem kattanása. Egy óra elteltével feladtam a hiábavaló küzdelmet. A király lustasága erősebbnek és kitartóbbnak bizonyult türelmemnél. Lehet, hogy végeredményben neki volt igaza. Turista mindennap akad, de kellemes alvóhely nem mindig. Azért a csalódás érzését sokáig megőriztem magamban. Az éhség megvadítja Egy kelet-afrikai útikalauz szerint a hajnali hűvösségben és az éjszaka folyamán sokkal aktívabb és mozgékonyabb az állatok királya. Ilyenkor szívvel-lélekkel átadja magát a vadászat izgalmának. Szavahihető tanúk szerint ez sem teljesen fedi a valóságot. Az oroszlán csak akkor ad bele mindent a zsákmányszerzésbe, ha nagyon éhes. Ilyenkor is hajlamos a dolgot a könynyebbik oldalánál megfogni. Ha több napos dögöt marcangoló sakálokra akad, gondolkodás nélkül elzavarja az állatvilág mélységesen megvetett szatócsait, és maga falja fel a könnyen szerzett koncot. Merészsége és legendás bátorsága rendszerint csak olyan esetekben mutatkozik meg, amikor az éhség rákényszeríti, amikor nincs könynyen szerezhető eledel a közelben. Ilyenkor megvadul és könyörtelenül gyilkol. S jaj annak az állatnak, amelyet útjába hoz a sors. Őfelsége ilyenkor nem válogatós. Mindegy neki, hogy o zsákmány bölény, antilop, zebra, vagy zsiráf. Az állatvilág gyámoltalan, kicsinyeit sem veti meg. Egyetlen cél lebeg vérben forgó szeme előtt: mielőbb megtömni a bendőt, hogy azután kényelmesen elheverhessen és ott folytassa az alvást, ahol korgó gyomra miatt óbba kellett hagynia. Az ember veszélyes ellenfél ilyen oroszlán ideig-óráig rettegésben tart egy-egy afrikai falut, s rendszerint a gyermekeket és a nőket támadja meg. Folytotja ezt egészen addig, amíg az afrikai közösség ereje véget nem vet karriérjének. Az idősebb oroszlán kedvenc zsákmánya az afrikai háziállat, a tehén vagy a kecske. Ez afféle kompromiszszum az ember és a vadállat között. Arra már nem futja erejéből és bátorságából, hogy vadat ejtsen el. Az embertől fél. Marad tehát a legkényelmesebb megoldás, a szelíd háziállat leterítése. Ami megint csak nem valami méltóságteljes viselkedésre és gondolkodásra valló dolog. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az oroszlán nem értelmes állat. Megvan a magához való esze, de saját kényelme számára a fő irányító elv. Kiábrándító kísérlet Az oroszlánról alkotott gyermekkori ideálokból egy kenyai tudományos kísérlet ábrándított ki egyszer és mindenkorra. A Nairobi közelében lévő nemzeti parkban ma is áhítattal csüggenék az oroszlán tekintélyt keltő nagyszerűségén, ha nem ismerném a Serengeti Vadrezervátumban végrehajtott kísérlet eredményét. Valami száz oroszlánt elkábítottak és tranzisztoros készülékkel szerelték fel. A tranzisztorok segítségével minden eddiginél alaposabb megfigyeléseket végeztek, s rengeteg megbízható adatot nyertek Leó őfelsége mindennapi viselt dolgairól. Kiderült, hogy az oroszlón sokkol lustább, mint korábban hitték róla. A nap huszonnégy órájából húszat alvással tölt, három és fél órát zsákmányszerzésre és félórát evésre szán. Ha maga jól tud lakni, nem érdekli, hogy kölykei esznek-e vagy sem. Ennek tudható be, hogy az oroszlánkölykök 75 százaléka éhen döglik. Lustasága az élet minden területére kiterjed. A tranzisztorok szerint a nőstény oroszlán okár egy évig is elvan anélkül, hogy szerelemre, párzásra támadna kedve. A gyermeknevelés ugyebár fárasztó és felelősségteljes dolog. A jelek szerint modern társadalmunk eme szégyenletes gyengéjében az oroszlánok is osztoznak. Ebben a tekintetben nem sokat vethetünk leó asszonyság szemére. A mérleg tehát kiábrándító. Az állatok királya természeténél fogva lusta, kényelmes, szereti az élet napos oldalát és hajlamos az elvtelen kompromisszumra. S ha mindezt figyelembe veszem, fölöttébb igazságtalannak tartom, hogy Serengeti több mint egymilliós vadtársodalmónak élén olyan uralkodó álljon, mint az oroszlán. orincz Gyula két Embert ritkán támad meg, s akkor is csak végső elkeseredésében. Évszázadok során megszokta, hogy az ember, bármilyen gyámoltalannak látszik is, veszélyes ellenfél, akivel nem lehet büntetlenül ujjat húzni. Akad azonban oz oroszlánok között olyan, amely ha egyszer megízlelte az emberhúst, újból és újból vissza akar térni rá. Az KERÉKPÁROS RIKSA