Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-18 / 288. szám, péntek

A januári politikai események olyan változásokat hoztak mindennapi életünkbe, melyeket a törvényeknek is tükrözniük kell Erre utalnak a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom júniusi értekezletének eredményei, ezt tükrözik a dolgozóknak az üzemi szervezetek taggyűlésein elhangzott felszólalási alapján hozott határozatok, és nem utolsó sorban a Szakszervezetek Központi Tanácsához intézett levelek is. Még mindig tömegesen érkeznek ezek, a tízezrekre menő ötletet, javaslatot és kívánságot tartalmazó, az üzemi szervezetekkel és funkcionáriusaikkal, valamint a többi dolgozó jogaival és kötelessegeivel foglalkozó levelek. Mind a Munkatörvénykönyv egyes intézkedéseinek — a mai helyzetnek megfelelő — módosítására, illetve kiegészítésére irányulnak. Rendezésükkel, feldolgozásukkal — vagyis a rendkívüli gondosságot és figyelmet igénylő munkával — az SZKT munkajogi osztályának a dolgozói foglalkoznak. Közéjük tartozik dr. LIBUŠE VECEROVÁ is. Elmondotta, hogy a módosításokat összefoglaló javaslatot már el is küldték a szakszervezetek központi bizottságainak, valamint a vállalati és üzemi bizottságoknak. Az ő hozzászólásaik és észrevételeik figyelembe vételével az SZKT elnöksége is letárgyalja majd a javaslatot és azt a kormánnyal kötött megállapodása értelmében a Munkaés Szociálisügyi Minisztériumnak továbbítja. A Munkatörvénykönyv módosítása ugyanis ennek a központi hivatalnak a hatáskörébe tartozik. előzetes beleegyezés a dolgozók felvételéhez. Gyakorlatiasabb megoldásnak tűnik ezért, ha a jövőben az üzemi bizottságok az üzem, vagy a vállalat vezetőségével a kollektív szerződésben előre kikötik, mely esetekben lesz szükség a dolgozók felvételéhez az üzemi bizottság előzetes beleegyezésére. vagyis a dolgozóknak a népgazdaság fontos ágazataiból való tömeges távozásának megakadályozását szolgálta. Az aggályok azonban túlzottnak bizonyultak. Az új gazdaságirányítási rendszer viszont megköveteli a munkaerők szabad mozgási lehetőségét. Ezért lehetővé kell tenni a dolgozóknak, hogy munkaviszonyukat a ilyen lesz az uj M unkatörvény könyv? • Mi a dolgozók leggyakoribb észrevétele és kívánsága? — A dolgozók mindenekelőtt a szakszervezeti funkcionáriusok fokozott védelmét, az üzemi és vállalati bizottságok hatáskörének megszilárdítását követelik. Ez a kívánságuk — tekintettel ara, hogy a funkcionáriusokra ma ugyanazok az előírások érvényesek, mint a többi dolgozóra — nagyon is indokolt. Nem egy esetben előfordult ugyanis, hogy a dolgozók érdekeit védve a funkcionáriusok összekülönböztek az üzem vezetőivel, s ennek saját maguk itták meg a levét. Arról van tehát szó, hogy a vezetőségnek a szakszervezeti funkcionáriusok más munkahelyre való áthelyezésére vagy elbocsátására irányuló javaslatát a jövőben végső fokon a vállalat vezetőségétől független — tehát teljesen tárgyilagos — felsőbb szakszervezeti szerv hagyja jóvá. És minthogy a felmondási tilalom ma csupán az egyéb tevékenység alól felmentett funkcionáriusokra vonatkozik, mégpedig csupán funkciójuk betöltésének időtartamára, a terv szerint a felmondási tilalmat valamennyi szakszervezeti funkcionáriusra ki kellene terjeszteni, úgy, hogy tisztségviselés! időszakuk leteltétől számított két éven belü! ne legyenek elbocsáthatók. • Az üzemi bizottságok jogkörét az utóbbi években alaposan megnyirbálták. Várható-e ezen a téren némi javulás? — Igen. A dolgozók felvétele és a bérezések kérdésében szeretnénk visszakapni az 1959ben megtartott IV. országos szakszervezeti kongresszus határozata alapján biztosított jogainkat. Az a tény, hogy a szakszervezetnek nincs beleszólása a munkára jelentkező dolgozók kiválasztásába és felvételébe — a bérezésükről nem is beszélve — lehetőséget nyújt a különféle kivételezésekre és indokolatlan előnyök biztosítására. A tapasztalatok azonban arra mutatnak, hogy az üzemi bizottságokat eléggé megterhelte a szinte gépiesen megadott, és ezért formálissá vált • Milyen beleszólásuk lesz az üzemi bizottságoknak a bérezés kérdésébe? — Javaslatunk szerint az üzemi bizottságok a jövőben a vezetőséggel közösen határoznának az alapfizetésekről és a bérekről, s úgyszintén a dolgozók minősítésének megfelelő fizetési osztályba való besorolásáról. Természetesen a prémiumok és jutalmak szétosztásába is beleszólnának. Az üzemi bizottságok ezen jogukat a IV. országos szakszervezeti kongreszszus határozata értelmében csak 1965-ig gyakorolták, mindaddig, amíg a CSKP Központi Bizottsága — a gazdasági vezetők jogainak megszilárdítását tartva szem előtt — a szakszervezetek jelenlegi szűkebb hatásköre mellett nem döntött. • A Munkatörvénykönyv 51. paragrafusa szerint: ha a dolgozók akarják felbontani munkaviszonyukat, felmondási idejük a ledolgozott évektől függően 1—3 hónap. Bizonyos esetekben ez a határidő 6 hónappal meghoszszabbítódik, ami a dolgozókat a munkaadókénál kevésbé előnyös helyzetbe juttatja. — Valóban ilyen a helyzet. Ennek az igazságtalanságnak meg kell szűnnie. A meghoszszabbított felmondási idő eredetileg a munkaadók védelmét, jövőben bármilyen okból felbonthassák, sőt elhatározásuk megindoltlására sem lesz szükség. Emellett a felmondási idő legfeljebb 3 hónap lehet. • Milyen módosítások várhatók a törvényes szabadság terén? — Az általános vélemény szerint a szabadság tartamát munkanapokban kellene megszabni. Az ötnapos munkahét bevezetésével tehát a szabadság 10, 15, illetve 20 munkanapot tenne ki, attól függően, hány éve van a dolgozó munkaviszonyban. • A túlórázással kapcsolatban tnilyen megoldást javasolnak? — A túlórázás csak abban az esetben egyenlíthető ki szabad nappal, ha a dolgozó ezzel egyetért. Ellenkező esetben minden túlóráért az arra az időre eső alapfizetésének legalább 50 százalékára, az éjszakai túl•h órákért 75 százalékára tarthatna igényt. Visszaélésekkel ezen a téren nem számolunk, mert u Munkatörvénykönyv csak kivételes esetekben engedélyezi a túlórázást, nevezetesen akkor, ha fontos társadalmi érdekről van szó. Ennek megítélése pedig a vezetőség kizárólagos joga. • Még milyen intézkedések módosítása, illetve kiegészítése jöhet számításba? — Szó van bérpótlék kifizetéséről abban az esetben, ha a dolgozók például kedvezőtlen időjárás következtében kénytelenek megszakítani munkájukat. A bérpótlék kiszámításánál az átlagbér irányadó. A további iavas'at értelmében a gverekek pskilvőie a szülök szempontiából fontos munkaakadálynak tekinthető. Ezért ebben az esetben a szülők is fizetett szabad napra tarthatnának Igényt. Indokolt az a kívánság is, amely szerint a munkajogi pereket ne a szakszervezeti szervek, hanem elsősorban a békítő szervek tárgyalják. Erre azonban csak akkor kerülne sor, ha a dolgozók vagy a munkaadó a bírósággal szemben a békéltető szerveket részesítené előnyben. Egyébként a munkajogi perekben első fokon a bíróság volna hivatott dönteni. • Kik jelentenék a békítő szerveket? — Valószínűleg a taggyűlésen megválasztott szakszervezeti funkcionáriusokból és más üzemi szervek tagjaiból állnának. Amint látjuk, a Munkatörvénykönyv jogszabályainak módosítására irányuló javaslatok ésszerűek, és az eddigi tapasztalatokból indulnak ki. Emellett demokratikusak is. Igaz ugyan, hogy — miután csupán javaslatokról van szó —, nem minden módosítási javaslatot fogadnak el. Viszont nincs okunk kételkedni abban, hogy a javaslatok jóváhagyásakor a legfőbb szempont a dolgozók és a társadalom érdeke lesz. KARDOS MARTA 10. Hitler propagandamódszerének sikere Am a Hitlerrel szemben való bármiféle ellenállás egyetlen reális alapja, az oroszokkal való tárgyalás, nem halad, mert Párizsban a defetizmus az úr. „A Szovjettel való szorosabb szövetség azzal a kockázattal jár, hogy elveszítjük Lengyelország és Románia bizalmát", írja De La Roque ezredes a „Petit Journal" hasábjain. A legnagyobb képeslapok azt merészelik leírni, hogy „Hitler ideális diktátori" — vagy: „Az erőszak bizonyos póza ellenére Göring alapjában véve gyengéd lélek." A Ribbentrop által nemrég alapított francia—német komité Abetz elnöklete alatt óriási tekintélyre tesz szert. Egy bizonyos párizsi elit tolong ezeken a bal parti konferenciákon, ahol Baldur von Schirach, a Hitler-jugend vezetője tartott a minap előadást „a francia ifjúságnak a hitlerizmusban való újjászületéséről". Egy bizonyos intellektuális elit meglehetős rokonszenvvel fogadja az új idők elméletét... „Németország veresége azt jelentené, hogy összeomlik a legfőbb bástya a kommunista forradalommal szemben. Németország veresége tehát rosszabb lenne, mint Franciaország veresége. Mindent összevéve nem jobb-e Franciaországnak, ha Hitler veri le, mintha Sztálinnal győz?" És végül a párizsiak postájában ott vannak, Berlinből Goebbels propagandalevelei: „Franciák, Danzigért akartok harcolni és meghalni? Minthogy nyilvánvalóan értelmetlenség megöletni fiaitokat, testvéreiteket, férjeteket közlekedési útvonalakért, határmenti erődítésekért és jelzőoszlopokért, ezért .. . stb." Nem is olyan régen volt, hogy Hitler kioktatta Rauschningot propagandájának legsikeresebb módszereirőll — Már most szervezem a magam külön diplomáciai szolgálatát. Sokba kerül — magyarázta neki —, de időt nyerek vele. Összeállítottam egy kérdőívet az engem érdeklő személyiségekkel kapcsolatban. Minden országból a befolyásos emberekről nyilvántartást vezettetek. Ezek a kartotékok csak a fontos tudnivalókat tartalmazzák. „Elfogad-e pénzt? Meg lehet-e vásárolni más módon? Hiú? Erotikus hajlamú? Milyen típusú nő a gyengéje? Homoszexuális?" Ennek az utóbbi kategóriának nagy figyelmet kell szentelni, mert ezeket elszakíthatatlan kötelékekkel lehet magunkhoz láncolni. „Van-e a múltjában valami rejtegetni való? Hozzá lehet-e férkőzni zsarolással? Van-e valamilyen különös hajlama vagy szenvedélye, szereti-e a sportot? Hóbortos vagy életunt? Szeret-e utazni?" Ez az én igazi politikám, ezzel nyerem meg magamnak az embereket, és kényszerítem őket, hogy nekem dolgozzanak, így terjesztem ki a befolyásomat minden országra. Hitler, sajnos, Franciaországban csakugyan nagyon jól megszervezte a maga külön diplomáciai szolgálatát! Párizsban azonban a vezérkar mintegy százötven ember letartóztatását követeli a kormánytól. Egy részük a politikai vagy a gazdasági életben működik, más részük a társadalmi élet Ismert figurája, ismét mások a sajtóban tevékenykednek. Léon Poirier újságírót, a „Figaro" munkatársát, Saint-Aubint, a „Temps" munkatársát — egyikük hárommillióötszázezer, a másik egymillió franlot vett fel — és a szenátus egyik titkárát, Amourelt letartóztatják. VIJar a sajtóban. Georges Bonnet ellentámadásba megy át: bíróság elé állíttatja az „Humanité" egyik újságíróját, Sampaix-i. Ezek az incidensek jelzik Franciaországban Hitler propagandamódszereinek teljes sikerét. O PAZAR FOGADÁSOK PÁRIZSBAN 1939. július 1. Soha még a párizsi szezon nem volt ilyen ragyogó: megünneplik az Eiffel-torony fennállásának ötvenedik évfordulóját. — Nézd csak, ennek már elege volt az életből — mondja flegmatikusán az első emeleti erkélyen szolgálatot teljesítő, díszbe öltözött városi rendőrök egyike, látva, hogy valaki levetette magát a toronyból. Zűrzavar. Kiderül, hogy a csehszlovák katonai attasé, BeneS főhadnagy az áldozat, az elnök unokaöccse. Hazájának ez a hű fia nem tudta elviselni az országát ért szerencsétlenséget, inkább véget vetett éleiének. Ugyanaznap este, éjfélkor, Bullltt amerikai nagykövet ad bált. Két napra rá Anglia nagykövete, Phipps hív meg ezernyolcszáz személyt garden-partyra. 4-én Lukasiewlcz lengyel nagykövet híres estélye, kétezer meghívottal! Az elegancia csimborasszója! A zöld gyepen, reflektorok fényében, a nagykövet leveti lakkcipőjét, és egymagában eljár egy lengyel népi táncot. Jelen van az egész diplomáciai testület és Georges Bonnet, Halifax, Gamelin. Csodás nyári éj, csillagos égbolt. Elvarázsolt tündérkert, lampionok, girlandok, mazurkák és Chopin-keringők. — A kráter szélén táncolnak — mondja Paul Reynaud —, de mi a Vezuv kitörése ahhoz a kataklizmához képest, amely a talpunk alatt morajlik. Két nap múlva Philippe de Rothschild bálja minden eddigit felülmúl. 10-én azonban Henderson, Anglia berlini nagykövete, Párizson átutazóban így szól Bonnet-hoz: — Tudnia kell, hogy 1914 óta sohasem fenyegetett ennyire közvetlenül a háború, mint most. Jegyezze meg azonban: amikor kitört a csetepaté, egyetlen ember lesz talán, aki még megmentheti a békét, és ez Mussolini, ha konferenciát javasoll § MOSZKVA NEM BÍZIK A SZÖVETSÉGBEN július 14., Étoile tér. A diplomaták tribünjén minden hely foglalt. A szövetségesek kiemelkedő személyiségeinek, Winston Churchillnek, Károly román királynak, Hore-Belishanak és másoknak jelenlétében az anyaországi és gyarmati hadsereg csapatainak tökéletes felvonulása; a páncélos egységek tompa dübörgése a légi haderő gépeinek zugáéval keveredik. A csapatszemle a lakosság óriási lelkesedése közepette zajlik le: hatalmas katonai erő illúzióját kelti. A diplomaták tribünjén a szovjet nagykövet feltűnően hallgatag. — A karrierje miatt nyugtalankodik — suttogják a kollégái. — Van is rá oka, hiszen a franciaorosz katonai egyezmény ügye egyre jobban elhúzódik. Pedig mikor Litvinov május 4-én lemondott a külügyminiszterségről, a francia parlamenti körök, félve valamilyen német—orosz egyezménytől, az oroszokkal való katonai szövetség mellett foglaltak állást. 25-én Moszkva kölcsönös segítési egyezményt javasol Párizsnak és Londonnak. Az egyezmény előirányozná, hogy „háború esetén nem kötnek sem fegyverszünetet, sem különbékét a Szovjetunió nélkül". — Küldjenek teljhatalmú katonai missziót — sürgeti a Kreml. Bonnet és Chamberlain hűvösen fogadja az üzenetet. Csak bizonyos idő elteltével szánták rá magukat, hogy küldöttséget menesszenek Moszkvába. Az is két hét múlva érkezett csak meg, mert hajóval utazott! Vorosilov legnagyobb bosszúságára Bonnet és Chamberlain még felhatalmazást sem adott képviselőinek. Moszkvai ügyvivőnk, Naggiar, Párizsba érkezvén kijelenti: — Az oroszok kezdenek arra gondolni, hogy sohasem lesz a többiekkel egyenlő helyük a hármas szövetségben. Es nincs már bizalmuk. VÉGE