Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-10 / 250. szám, kedd

Sürgősen megoldjuk o nemzetiségi kérdést! (Folytatás ax 1. oldalról) területére mindig olyan változást Jelent, mely sok nehézséget, sok fájdalmat hoz magával, kisiklatja az életet a megszokott medréből, s ily módon az emberek megszokott életének — beleértve a politikai és polgári életet is —, megzavarását jelenti. Pártunk és államunk vezetősége, a köztársasági elnök kezdeményezése alapján kiutat keresett ebből a nehéz helyzetből. Ezt a kiutat a moszkvai tárgyalásokban találta meg: a szovjet állami- és párt képviselőivel való megegyezésben, mely e helyzet megoldását célozza. Ez alkalomból is szeretném hangsúlyozni, hogy egész lakosságunk, vagy legalább is lakosságunk óriási többsége, csehek, szlovákok, magyarok stb. ezekben a nehéz napokban nemcsak lojálisán, és becsületesen viseltettek az államhoz és annak politikai vezetéséhez, hanem szilárd hazafiságukról is számot adtak a szó szoros értelmében. Erről a helyről is köszönetet akarok mondani minden magyar polgártársunknak, becsületes, bátor viselkedéséért. Ezekben a válságos augusztusi napokban a különböző ellentétek, viszályok és gyakran a kölcsönös nacionalista szenvedélyek megnyilvánulása ellenére mindannyian állampolgárokhoz méltóan viselkedtek, és elősegítették megteremteni azt a politikai egységet, amely támogatta az állam vezetőit Svoboda és Cerník elvtárssal az élen, valamint a pártvezetést Dubček elvtárssal az élen. Ez számunkra is fontos elkötelezettséget jelent, hogy magyar polgártársaink igényeire nagyobb következetességgel tekintsünk, sokkal gyorsabban valósítsuk meg a nemzeti, illetve nemzetiségi politika terén követeléseiket éppúgy, mint kulturális és gazdasági vonatkozásban. A moszkvai megállapodás kétoldalú kötelezettségvállalás Ami a moszkvai megállapodást illeti, ezt kétoldalú kötelezettségvállalásnak tekintjük. A Szovjetunió részéről kötelezettségvállalás arra, hogy fokozatosan, szakaszonként visszavonja csapatait hazánkból az ország életének normalizálódása és konszolidációja kapcsán. Kötelezettségvállalás ez ugyanakkor a gazdasági tárgyalásokra, a gazdasági segélynyújtásra is. Mi a magunk részéről kötelezettséget vállaltunk, hogy megakadályozzuk az antiszocialista, antikommunista és szovjetellenes erők uszító propagandáját, a hisztériakeltést, a szocialista rendszer megbontását. Kötelezettséget vállaltunk tehát a sajtó, a rádió és a televízió területén, és általában is, hogy nem engedjük meg a demokratikus rendszer jobboldali erők általi aláásását s ily módon a szomszédos szocialista országokkal való kapcsolataink veszélyeztetését. Ebben a helyzetben abból indulunk ki, hogy Csehszlovákia belső rendszere, a fejlődés irányítása saját erőnkből történik, a kommunista párt, a Nemzeti Front és azon állami és nemzeti intézmények erejével, melyekkel rendelkezünk. És ez nemcsak a mi jámbor óhajunk. A moszkvai megbeszéléseken hangsúlyozták, sem a szovjet, sem más elvtársak nem kívánnak belügyeinkbe beavatkozni, nem akarják a személyi kultusz idejének visszatérését, nem kívánnak olyan erőjcet támogatni, akik a Novotný-rendszer visszatérését szeretnék. A csehszlovák nép, valamennyi nemzet és nemzetiség — maga fogja keresni a járható utat és alakítja ki belső rendszerét. Ezt különösen ma kell hangsúlyoznunk, amikor az öt szövetséges állam nagy létszámú haderői itt vannak, s természetesen ma még befolyásolják viszonyaink alakulását s bizonyos mértékben korlátozzák politikai munkánkat. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is, hogy nem mondtunk le távlati terveinkről és folytatni kívánjuk azt, ami a január utáni politikában jó és helyes •• volt. ígéretet kaptunk arra, hogy e téren semmi akadályt nem gördítenek utunkba. Azért hangsúlyozom ezt ma, amikor az emberek lelkét még fájdalom tölti el és gondolkodásukat ls megzavarták a történtek, hogy előre nézzTink, lássuk a távlatokat, s a reményt, hogy elhagyják országunkat az idegen csapatok, helyzetünk megnyugszik s mi magunk leszünk úrrá az esetleges jobboldali veszély felett. Állami szuverenitásunk felújulásával népünk, a csehek, szlovákok, magyarok, ukránok — egyszóval mindazok, akik itt élnek ismét szabadon, demokratikusan döntenek arról, hogyan éljünk ebben az országban. A korlátozások, melyekről szóltam, megvannak. Elsősorban a sajtó, a rádió és a televízió kapcsán érezhetjük. Mi Szlovákiában i olyan utat választottunk, hogy lehetővé tettük valamennyi folyóirat megjelenését. Kértük az újságírókat és a szerkesztőségeket, a főszerkesztőket, értsék meg ezen korlátozások elkerülhetetlenségét és saját maguk akadályozzák meg, hogy ne legyen a sajtóban szovjetellenes, vagy más antikommunista projiaganda. Mert nem akarunk cenzúrát bevezetni. Elmondhatjuk, mind a szlovák, mind a magyar szerkesztőknél, valamennyi elvtársnál megértésre találtunk. Kétségtelen, hogy nehéz dolog az újságíró munkáját korlátozni. Tegnap délután, a Szlovák Írószövetség vezetőségében — a Kultúrny živottal összefüggésben — vitattuk meg ezeket a kérdéseket. Azért említem meg ezeket a dolgokat itt is, hogy kérjem az elvtársakat, akik a sajtóban dolgoznak, értsék meg a helyzetet, s tartsák be azokat a pontokat, melyekre ígéretet tettünk. Mert ha ez az út járhatatlannak bizonyul, akarva, akaratlanul a cenzúrához kell folyamodnunk, hogy biztosítsuk a moszkvai megegyezés betartását, a gyors konszolidáció lehetőségét, azt, hogy az idegen katonaság elhagyhassa országunkat. Ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának és Szlovákia Kommunista Pártjának akcióprogramját az élet minden területén, amint arra lehetőség nyílik, realizálni akarjuk. A gazdaságirányításban, a gazdaság felújítása területén valóra kell váltanunk elképzeléseinket. Ezeket már részben kidolgozták, vagy kidolgozásuk folyamatban van. Ugyanez vonatkozik a nemzeti bizottságokra, azok átépítésére, hogy valóban a nép igazán demokratikus szerveivé váljanak. Mind a pártélet, mind az ország élete szempontjából folytatni fogjuk a demokratikus elvek érvényesítését. A nemzetiségi kérdést a föderációval egyidőben nlriink mfiP Az akcióprogramban foglalt elvek megvalósításához tartozik természetesen a nemzetiségi kérdés megoldása. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága — mint azt önök is tudják — néhány nappal ezelőtt foglalkozott ezzel a kérdéssel. Jóváhagyta azokat az alapelveket, amelyek lehetővé teszik államunk föderatív átépítését. És ezzel egyidejűleg jóváhagyta azt az álláspontot is, melynek alapján az államjogi kérdéssel együtt, ez év október 28-án alkotmányban kell biztosítani a nemzeti kisebbségek helyzetét is. Az önök szervezetének vezetőivel, Dobos ós Szabó elvtársakkal arról is beszéltünk, jobb lesz a nemzeti kisebbségek helyzetének megoldását két törvényre osztani. Eredetileg ugyanis azt gondoltuk, hogy ezt egy egységes törvénnyel megoldhatjuk. A későbbiek folyamán azonban rájöttünk, hogy a csehszlovákiai nemzeti kisebbségeknek, a magyaroknak, ukránoknak, lengyeleknek és németeknek különféle, hogy úgy mondjam specifikus helyzetük van. Így például más a helyzete mondjuk a német kisebbségnek Csehországban, mint a magyar kisebbségnek Szlovákiában stb. Ily módon egyetlen törvény, alkotmánytörvény esetében problémák adódhatnának a megoldást illetően. Nyíltan megmondom, ezek kedvezőtlenek lehetnének a magyar nemzeti kisebbség helyzete szempontjából. Ezért azt vallottuk, hogy előkészítjük a Nemzetgyűlés alapvető, alkotmányos törvényét, amely kifejezné a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek egyenjogú helyzete főbb kérdéseiben legfontosabb irányelveket, s ezt követően külön törvényt készítünk Szlovákia számára, az SZNT keretén belül és a cseh országrészek számára a Cseh Nemzeti Tanács keretén belül. Ez a törvény konkrétan és részleteiben is kifejezné a nemzetiségi kisebbségek helyzetét, és jogaik biztosítását. Igy tekintek ezekre a kérdésekre és ahogy már említettem, ezt a nemzetiségről szóló alkotmányjogi törvényt, a föderációról szóló törvénynyel egyidejűleg, október 28-án iktatnák törvénybe. Ezzel egyidejűleg a közeljövőben megkezdjük a tárgyalásokat a másik, konkrétabb törvény előkészítéséről, a magyar és az ukrán nemzeti kisebbség helyzetéről Szlovákiában. Márcsak azért is szükséges a kérdés megoldása, hogy megszüntessük nemzeteink és lakosságunk között a régi nézeteltéréseket. E téren főleg az utóbbi nyolc hónapban mind szlovák, mind magyar részről magasra csaptak a szenvedélyek, és ez alapjában véve természetes jelenség. Ahol a kérdések nincsenek megoldva, ahol nincsenek véglegesen megoldva, ahol olyan zsilipek nyílnak meg, mint amilyenek nálunk nyíltak meg januárban, ott vitatkoznak ezekről a kérdésekről békésen és szenvedélyesen, sőt viharosan is. Mindez azonban arra utal, hogy a kérdést meg kell oldanunk, keresnünk kell az ésszerű és demokratikus kiutat. A magam részéről nagyon örülnék, ha áthidalhatnánk ezeket a régi ellentéteket, s végső megoldást találnánk e kérdésekben. Népünk jó ideje, Jó ezer éve egymás mellett él. Munkásaink, földműveseink együtt éltek, egyenlő sorsban volt részük, egyformán érték őket a nehézségek és a csapások. Ha ezeket a régi történelmi kérdéseket valahol Árpádnál és Svätopluknál kezdenénk megoldani, — mint ahogyan a sajtó mindkét oldalon tette —, mire eljutnánk Kádárig és Dubčekig, e kérdések végső megoldása már csak az unokáinkra várna. Ezért jobb lesz, ha a sajtóban inkább a pozitív megoldásokat fogjuk keresni, mint a rekriminációt, a régi korok sérelmeinek felhántorgatását. Az 1945—48-as diszkriminációs politikáról A történelmi eseményeket ugyanis különféleképpen lehet magyarázni. Egyet említenék meg, mely a magyar lakosság emlékezetében nagyon élénken él még. A magyar kisebbség problémájának megoldására gondolok az 1945-ös években. Már beszéltünk, írtunk róla, hogyan került rá sor. Megemlítéttük, hogy Szlovákiában a párt illegális munkájában, vagy a Szlovák Nemzeti Felkelés idején senki sem vetette fel a magyar polgártársak kitelepítésének, vagy valamiféle diszkriminációjának a kérdését. Ám a világpolitika, vagy az európai politika a háború végén úgy alakult, hogy megkezdődött a határok változtatása, s ennek kapcsán szóba került a lakosság, elsősorban a németek tömeges eltávolítása az egyes államokból. És Igy külföldön merült fel a Csehszlovákia és Magyarország közötti viszony megoldásának kérdése, lakosságcsere, vagy egyoldalú kitelepítés formájában. Ez akkoriban Csehszlovákiának és Szlovákia Kommunista Pártjának, a kormánynak hivatalos politikája volt. Ma bírálhatjuk, vagy nem bíráljuk, ez más kérdés. Bizonyos, hogy 1945 után a magyar lakosságot sok sérelem érte, sok ostobaságot, sok következetlenséget és méltánytalanságot követtek el vele szemben. Az évek távlatából ezt meg kell mondanunk. A magyar lakosság egyenjogú helyzetének gyakorlata csak 1948-tól kezdődött azoknak a túlkapásoknak és intézkedéseknek a megszüntetésével, amelyeket 1945—1948 között alkalmaztak. Főleg azért említem ezt a kérdést, mert az ötvenes években azután, amikor már bűnbakot kerestek, akkor egyszerűen azok között találták meg, akiket akkor böntönbe zártak. Mindenekelőtt Husákot, Novomeskýt és a többieket emlegették. És 13 éven át az emberek tudatába beleplántáltaik, hogy ezek ketten-hárman, vagy az úgynevezett szlovák burzsoá nacionalisták azok a fekete ördögök, akik az egész kását megfőzték. Okmányok, történelmi dokumentumok, levéltárak anyagai bizonyíthatják, hogy a dolgok úgy alakultak, ahogy mondom, s én, mint ennak a pártnak és szerveknek egyik alkotó része ezt a politikát támogattam, propagáltam, azonban nem egyes egyének politikájáról, vagy hasonlóról volt szó, hanem az egész pórt és állami szervek politikájáról. Azért említem ezt, hogy lássák, hogyan forgatnak ki egyes kérdéseket, s ezek hogyan kapják meg a propagandisztikus jellegüket, megtévesztve ezáltal sok-sok embert. Ügy vélem, elvtársak, a szlovák és a magyar lakosság álláspontja éppúgy, mint a szlovák és a cseh lakosság álláspontja ezekben az augusztusi napokban jó politikai előfeltételt teremtett a régi és nyílt kérdések megoldásához. Ogy vélem, Ijogy ez az időszak a csehek és a szlovákok, valamint a szlovákok és a csehszlovákiai magyarok közötti kapcsolat próbaköve volt. És megmondom véleményemet: ebben a próbában a mi magyar polgártársaink is kiválóan helytálltak. És ezt nagyra értékelem. Teljes egyenjogúságot a gyakorlatban is A magyar kisebbség helyzete szempontjából milyen megoldásokra kell törekednünk? Ismerem azokat a javaslatokat, amelyeket a CSEMADOK előterjesztett és azokat is, amelyeket más helyről javasoltak. Ogy vélem, ma kimondhatjuk azt az alapelvet, hogy magyar polgártársaink számára mind az általános polgárjogok, mind a nemzeti csoport szempontjából teljes egyenjogúságot kell biztosítani. A teljes egyenjogúságnak ezt a gondolatát át kell ültetnünk politikai intézményeinkbe, politiikai életünkbe. Máskülönben szólamaink a demokráciáról, a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásáról csak szemfényvesztés lenne, vagy egyszerűen a meg nem oldott, a nyitva maradt problémák továbbra is kisértenének. Konkrétan hogyan oldjuk meg? Milyen intézményeket és hol keli létrehoznunk, s milyen biztosítékokat kell e téren nyújtanunk. Ezekről a kérdésekről még beszélgetnünk kell. Kifejthetném ugyan személyes véleményemet, de ha az embernek valamilyen funkciója van, ezt a személyes véleményét konzultőlni kell azokkal a szervekkel, amelyekben tevékenykedik. És mivel ezt sem a Központi Bizottságon, sem a pártközpont elnökségében nem beszéltük meg, elnézésüket kérem, hogy személyes véleményemet e kérdések Intézményes megoldásáról most nem mondom el. Nem gyávaságból, vagy más hasonló okból teszem ezt, hanem azért, hogy ne kötelezzek le embereket, akiknek ebben a kérdésben együttesen T<ell dönteniük. Biztosítani akarom önöket arról, hogy a magyar nemzeti kisebbség helyzete megoldásának a teljes egyenjogúságon kell alapulnia, s magam részéről a párt- és állami fórumokon ilyen megoldást fogok szorgalmazni. Közölték velem az elvtársak az önök vezetőségéből, hogy e kérdésben valamiféle türelmetlenség tapasztalható a magyarok között. A magam részéről megértem ezt a türelmetlenséget, és hasznosnak tartom, ha állandóan szorgalmazzák, sürgetik a megoldást. A késedelmet azonban nem a jószándék hiánya okozza, hanem inkább a felhalmozódott rendkívüli és sok probléma, így aztán, ha nem szorítják a dolgot, akkor a kérdés mellékvágányra kerül, nem rossz indulatból, hanem időhiány miatt. Azért mondom ezt, hogy néha meg kell sürgetni a problémák rendezését. Ogy gondolom azonban, hogy ez a türelmetlenség bár érthető, jelenleg mégsem indokolt. Ismét leszögezem, az alapvető törvényt — nemzeti kisebbségek helyzetéről — a föderációs törvénnyel együtt október 28-án fogadják el. A bizottság dolgozik rajta Prágában, s meg kell állapodnom velük, mikor legyenek ott az önök, valamint a többi kisebbség képviselői is. Még ezen a héten, vagy a legközelebbi napokban, mihelyt szabaddá teszem magam, leülünk az önök képviselőivel, hogy megvitassuk a Szlovák Nemzeti Tanács konkrét törvényét, amit nem akarunk halogatni, hanem azt akarjuk, hogy megvitassuk, és konkrét megoldásokat keressünk. Szeretnék itt személyesen is jelen lenni, mert félek, ha ezt a kérdést ismét valami csoportra, vagy valaki másra bízzuk, akkor megint várni fognak az én véleményemre, ami csak elodázná az egész ügyet. Most azonban a kelleténél több a feladat, s ez bizony néha meghaladja az ember erejét. Biztosítani akarom tehát önöket, hogy ami a probléma megoldását illeti, itt nincs szó sem évekről, sem hónapokról. Távolról sem gondoljuk azt, hogy ebben az országban elegendő a szlovákok és a csehek közti problémákat megoldani, s azután minden rendben van. Tudatában vagyuuk annak, hogy éppen olyan sürgős feladat főleg a magyar nemzeti kisebbség problémájának megoldása, hiszen ez a legnagyobb nemzeti csoport nálunk, amely Bratislavától egészen Kelet-Szlovákiáig mindenütt együtt él a szlovák lakossággal. E kérdés békés rendezése s e kérdésben elfogadott megegyezés nélkül nem lehet konszolidáltnak tekinteni sem Szlovákiát, sem a köztársaságot. Szeretnénk, hogy a nemzeti kisebbségek, mindenekelőtt a magyar nemzeti kisebbség helyzetét úgy rendezzék, hogy a szó legszorosabb értelmében saját országának, saját hazájának, otthonának tekintse ezt az államot, s olyan megelégedett legyen benne, mint amilyen megelégedést kíván a cseh és a szlovák nemzetnek. Igaz, a nemzeti kisebbségek esetében ez mindig bonyolult dolog. A történelem, a kultúra, vagy gyakran a személyi kapcsolatok terén mindig hatással van az az állam, ahol a nemzet túlnyomó többsége él. Ez logikus, s ezért érthető is. Meggyőződésem, hogy fokozatosan felújítjuk a bizalmat köztünk és a többi szocialista ország között. A Szovjetunióval, a Magyar Népköztársasággal újból megtaláljuk az együttműködés útjait, akárcsak azelőtt volt. És a két szocialista államnak a jó szomszédi együttműködése azután nem gátolhatja azt sem, hogy a mi nemzeti kisebbségünk a személyes vagy kulturális kapcsolataiban bizonyos kontaktust építsen ki. Ennek ellenére állítom, hogy olyan feltételeket akarunk teremteni itt nálunk, hogy a csehszlovákiai magyarok mindenekelőtt a Csehszlovák Köztársaságot tekintsék hazájuknak, hogy életünk, politikánk, (Folytatás a 6. oldalon.)