Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-06 / 246. szám, péntek

El,SÖ BENYOMÁSOK Csaknem háromórai repülés után végre földet érünk. Isztambulban vagyunk. A forró, szinte perzse­lő levegő — a nyári hónapokban itt a hőmérő hi­ganyszála árnyékban, még az éjszakai órákban is csak a legritkább esetben süllyed a 42 C fok alá — szo­katlan ugyan, de nem kellemetlen. Nem ártana „zsákba varrni" és hazaküldeni egy kis meleget — gon­dolom, miközben izzadságcseppek kergetőznek a hátamon. A körülöttem megelevenedett bábeli zűrza­vart figyelem. Az űj benyomások teljesen a hatalmukba kerítenek. Mindenekelőtt a sokféle idegen beszéd. Az angol, német és francia szó közepette sűrűn hallható gyor­san pergő nyelven, zajos veszekedésnek tűnő eszme­csere, melyből, noha nem idegen a fülemnek, egy szót sem értek, de nem is érthetek, hiszen törökül folyik. Hasonló értelmű és hasonló hangzású szavak, mint például pogácsák (pogácsa), kücsük (kicsi) eleinte megtévesztenek. Jó, hogy az isztambuli repülőtéren is várnunk kell a további összeköttetésre. A legközelebbi gép csak másfél óra múlva indul, addig van idő bőven a szem­lélődésre. A török fezt hiába keresem, kiment már a divatból. Csak az italosbolt egyik elárusítója viseli még, ďe ő is inkább a reklám kedvéért. A nők többnyire európai öltözetben járnak, bár akadnak közöttük akik nem tudnak megválni a fejük­re borított, földig érő, az apácák viseletére emlékez­tető fekete fátyoltól. Nem a legjobb ruhadarab ebben a hőségben, ám arcukat már nem fedi a húszas évek­ben még kötelezően hordott sűrű fátyol. Ez a köny­nyítés Kemal pasa érdeme, csakúgy, mint a többi re­form a maradiság ellen. Kétségtelenül megérdemelte népe szeretetét és tiszteletét, mely hálája jeléül „Atatürknek" — a törökök atyjának nevezte. Az ő ne­véhez fűződik a kötelező oktatás bevezetése tizen­négy éves korig, számos iskola létesítése és nem utolsósorban a bonyolult arab írásjeleket felváltó sokká! egyszerűbb és áttekinthetőbb latin betűk meg­honosítása. Egyébként Kemal pasa szüntette meg a többnejűséget is. Míg azelőtt a muzulmánoknak négy feleségtik lehetett, ma a városi, felvilágosodott pol­gár egy asszonnyal is beéri. Már csupán faluhelyen dívik a telhetetlenebb parasztok körében a kétnejű­ség, mert amint mondják ez így kifizetődőbb. Jól hallották, kifizetődőbb. Törökországban ugyanis — s erről magam ls nem egy esetben meggyőződhettem — a feleség nem fényűzés. Az asszonyok rabszolgák, akik zokszó nélkül tűrik nehéz sorsukat, némán vég­zik kötelességeiket. Nem tudják, vagy talán nem akariák tudomásul venni, hogy a fejlett államokban fordított a helyzet? Hogy a „jó" feleségek minden tőlük telhetőt elkö­vetnek, hogy elköltsék férjeik keresetét? És hogy ezt az igyekezetüket rendszerint siker koronázza? Nem, az egyszerű, falusi török nő sorsa semmikép­pen sem irigylésre méltó. Nem elég, hogy a családi tűzhelyet gyermekeivel együtt, férje másik feleségé­vel és annak gyermekeivel kell megosztania, még a családfenntartással járó gondok is vállaira nehezed­nek. Míg tehát a feleségek a mezőn görnyednek, szerető férjeik, napestig a kocsmában üldögélve vízi­pipájukból eregetik a füstöt. Ezért van az, hogy még véletlenül sem látni férfiakat a perzselő nap tüzében a dohány és gyapotföldeken. Még a gazdag narancs­és mandarintermés, vagy az olajfabogyók betakarítá­sát is méltóságukon aluli foglalkozásnak tartják az elkényeztetett falusi férfiak. ÖRIASI IDEGENFORGALOM Mindezekre a humánusnak semmiképpen sem mondható, számunkra idegenül ható, ősi keleti szo­kásokra az isztambuli repülőtéren várakozó, többnyi­re jól öltözött utasok viselkedéséből aligha következ­tethetne valaki. El is felejtettem volna, hol vagyok, ha váratlanul bele nem lépek valamilyen puha, nyú­lós masszába. A szállodában állapítottam meg, hogy valódi, hamisítatlan törökmézzel van dolgom, mely nek kitűnő minőségét minden kétséget kizáróan iga­zolta az a tény, hogy eltávolításába beletört a köl­csönkért konyhakés. Minden hiába, vigasztaltam ma­gamat, a törökméz hazájában vagyok. Ezzel az élménnyel számolnom kellett, csakúgy, mint a többivel. Például az óriási forgalommal az or­szágutakon és a városokban. Ennek ellentmond ugyan, hogy Törökországot az elmaradt államok kö­zé sorolják. Mégis mindenütt, amerre csak néz az ember, egymást érik a gépkocsik. Ez az óriási ide genforgalommal is magyarázható, ami még nem vol na baj, mert ugyanis miért ne hozná tömegesen a kíváncsiság a külföldieket a természeti szépségekben szinte egész évben pompázó, látványos, ókori ásatá­sairól híres országba, ahol a sok érdekesség mellett ráadásul olcsóbban is élnek, mint hazájukban. (A fél­reértések elkerülése végett nem hallgathatom el. hogy az utóbbi megállapítás miránk sajnos — is mert devizagondjaink miatt nem vonatkozik.) De ne legyünk anyagiasak. A pénznél sokkal fon­tosabb az egészség, melynek egyik záloga a biztonsá­gos közlekedés. Erről azonban Törökországban szó sem lehet a kocsivezetők könnyelműsége és fegyel mezetlensége következtében. Képzeljük csak el, milyen büntetésben részesülne nálunk az, aki minden különösebb ok nélkül, csak úgy sportból, fittyet hányva az előírásoknak, hol az úttest Jobboldalát, hol pedig a baloldalát, többnyire mégis inkább ez utóbbit részesítené előnyben? A ke­délyes törökök a legnagyobb hidegvérrel óriási se­bességgel száguldanak még a keskeny hegyi utakon is, a beláthatatlan kanyarokat milliméternyi pontos­sággal kiszámítják. A kocsi egyik fele alatt rendsze­rint szédületes szakadék tátong. A fékek vészjóslóan csikorognak. Az utasok lélegzetüket visszafojtva és a legrosszabbra elkészülve, lelküket Allahnak ajánlva, behunyt szemmel várják, mi történik. A kocsivezető mielőtt a kanyarba ér, tülköl ugyan, ez azonban csupán formalitás, megkésett óvintézkedés, melyet nem kell komolyan venni. Ha történetesen sikerül a szembe jövő kocsinak az utolsó pillanatban kitérnie, nehéz kő esik le az utasok szívéről. Tudják, hogy hajszálon múlt az életük. Am minden mulandó, a sze­rencse is. Ezért oly sok az autószerencsétlenség Tö­rökországba" f Jellemző isztambuli utcarészlet (A szerző felvétele) 'Mi JAN C12 A gyerekek tüzet raktak egy gödörben. A füstje magasra szállt, s ennek nagyon örültek. Büszke lett erre a füst és azt mondta a tűznekI — Látod, én fontosabb va­gyok, mint te. A gyerekek ne­kem jobban örülnek. Az embe­rek már messziről látnak, míg te csak a földön kuporogsz. Nélkülem észre sem venne senki. A tűz nyugodtan hallgatta di­csekvő szavait. A gyerekek a tüz fölött me­lengették a kezüket, úgy gyö­nyörködtek a magasba törő füstoszlopban. Az még büsz­kébb lett, és a szélcsendben csodálatos figurákkal parádé­zott a gyerekeknek. Egyszer csak vad szél kere­kedett és szétfújta a kevély füstoszlopot a sáros mezei utak felett. A pislákoló tüzet meg lángra lobbantotta. Vidáman pattogott a tüz, s magasba csaptak a füstnélküli pirosló lángnyelvek. A gyerekek krumplit sütöttek benne, s a füstről egészen megfeledkez­tek. Ezalatt a szél alaposan meg­hurcolta a hajdani füstoszlop rongyait, játszadozott velük kénye-kedve szerint. Az egyik füstfoszlányt a lángok fölött hajkurászta éppen. — Hova lettél, büszke füst koma? Látod, én még mindig itt vagyok, s ha a fiúk egy kis fenyőlombot dobnak rám, olyan füstöt kerekítek nekik, hogy felhőnek nézik. Terád viszont nem rakhatnak semmit. Ha az egész erdőt rád tennék is, ak­kor sem lenne belőled tűz. Je­gyezd meg hát jól: én vagyok az ok, te csak a következmény f A füst nem válaszolt. Meg­csipdeste a gyerekek szemét, mire ők sapkájukkal úgy szét­kergették, hogy nyoma sem maradt. Fordította: Vércse Miklós KELETI MESE Egyszer régen élt Sztambul­ban egy kereskedő. Fukarsága messze híres volt. Előfordult, hogy temérdek árut hozatott magának haza a piacról, s még a szegény teherhordó munka­díját is visszakunyerálta. Sőt az is megesett, hogy egysze­rűen ki sem fizette. Ha igen, akkor is csak nagyon keveset adott. Egy alkalommal temérdek porcelánedényt vásárolt, s az árut egy kosárba rakatta. Fel­bérelt egy fiatal hordárt, hogy szállítsa neki haza a kosarat. Tíz krajcárt ígért a munkáért. Együtt indult hazafelé a hor­dárral. Útközben rákezdett a mond^kájára: — Drága barátom, látod, te milyen fiatal vagy, s milyen szép, erős! Bezzeg, én már fá­radt és öreg va&yok. Előtted még ott áll az élet, rám már nem vár semmi. Engedj el ne­kem a viteldíjból legalább egy V%krajcőrt! — Ám legyen — felelte a hordár. Elviszem a kosarat tíz krajcár helyett kilencért. A fukar kupec egész úton egyre azt hajtogatta, milyen A FUKAR KERESKEDŐ szegény és öreg, s milyen fia­tal, egészséges a terhét hordó ember. A sok panasznak és jaj­gatásnak az lett az eredménye, hogy a nehéz málhát cipelő fiatalember már egy krajcárral is beérte, s ezt meg ls mondta a kereskedőnek. Mire hazaér­tek, azonban ezt az egy krajcárt sem akarta a zsugori kereskedő megfizetni, s így szólt: — Edes barátom, ha elenge­ded nekem a munkádért járó egy krajcárt, akkor ezért a jó­ságodért három hasznos taná­csot adok neked. — Am legyen — felelte a teherhordó. Jőtanácsból soha­sem lehet eleget kapni. Halljam tanácsaidat! — Hát Ide figyelj! Ne hidd el, ha azt mondják, hogy jobb éhezni, mint jóllakni. Másod­szor: ne hidd el, ha azt mond­ják, hogy jobb a szegénység, mint a gazdagság. Harmadszor: ne hidd, ha azt akarják bebi­zonyítani, hogy jobb gyalog, mint hintón járni! — Nagyon köszönöm — szólt a málhahordó. Valóban bölcs tanácsaid vannak. Azonban ne­kem is lenne részedre hasonló bölcs mondanivalóm. Halljad csakl — Rajta, fiatal barátom! Örömmel várom jótanácsodat — szólt a kereskedő. Erre a teherhordó megfogta a porcelánnal telt kosarat és legurította a ház lépcsőjén, majd így folytatta: — Kedves uram, senkinek sem hidd el, ha akárcsak egy edényed is épen maradt ebben a kosárban! Azzal megfordult, faképnél hagyva a fukar kereskedőt. Feldolgozta: H. T. VÍZSZINTES: 1. Radnóti Miklós „Augusztus" című verséből idéz­tünk (A nyíl irányában folytatva) 17. Remek keverve. 18. Tisztvise­lő német szóval. 19. Kenyai futó. 20. Pusztuljon, levele — fran­ciául. 22. Feketéző csempész — alvilági nyelven. 24. Klór vegy­jele és szovjet repülőgéptípus. 25. Ékezettel mező. 26. Csen. 28. Éke­zettel magyar öreg! 30. Lágy egy­nemű betül. 31. Argon vegyjele. 32. Esetlen ember csibész nyel­ven. 35. Értékhatár. 37. Mécs pe­remei (az utolsó négyzetben két betű). 38. Az idézet utolsó része. 39. Létezik. 41. Román folyó. 42. Lángol, ékezettel szaggat. 43. Farkas Pál. 44. Vissza: névelővel tantál vegyjele. 46. Apa törökül. 47. Olaj idegen szóval. 50. Vissza: szemes takarmány. 51. Eszével fel­fogja. 53. Varázsló. 58. Ezer görö­gül. 57. Lendület németül. 59. Törvényes idegen szóval. 61. Ma­rokkó fővárosa. FÜGGŐLEGES: 2. Régi nyelv. 3. Kvareféleség ékezettel. 4. Nyílás (ék. hiba). 5. Stroncium vegyjele. FÚJ A SZEL Sűrű köd a kert alatt, búcsúztatjuk a nyarat. Fúj a szél, csepereg, férges alma hempereg. Az udvaron pocsolya, oda a nyár mosolya. Pocsolyában szürke ég, ősz van, őszi szürkeség. DÉNES GYÖRGY 6. Nemzett bajnokság. 7. Angol igen. 8. Gyermeteg. 9. Ambíció, része. 10. Kevert pete. 11. Népie­sen üdítő Ital. 12. Ilyen hajós is van. 13. É É É É. 14. Száraz, nem édes ital (sec). 15. Törvény, angol szóval. 16. Személyes név­más és kevert szovjet repülőgép típus. 17. Az idézet második része (a nyíl irányában folytatva). 21. Három szó: volt szlovákul, Ilyen lap is van, és morse hang. 23. Vörös vasérc. 26. Mászott szlo­vákul (nőnem). 27. Indonéziában lakó nép. 28. Csillagkép. 29. Az Októberi Forradalom vezére (vissza). 32. Össze-vissza mosl 33. Fél Kálmán! 34. Sebhely. 35. LYE. 36. Szaggat. 40. A petéből kikelő állat. 43. Kőműves teszi. 45. Ke­vert túra. 47. Vissza: Hadonászik latinul. 48. Fizetési részlet. 50. Ke­vert Böbi. 52. Ruhadarab. 53. Ta­gadó -szó. 54. Béke csehül. 55. Nílus szlovákul. 56. Hogyan oro­szul. 58. Libahang. 59. Kétell. 60. Molibdén vegyjele. 61. Rába egy­nemű betül. Beküldte: POLI.ÄK LÁSZLÓ, Felsőpatony LEGUTÓBBI GYERMEKVILÁG­BAN KÖZÖLT REJTVÉNYÜNK MEGFEJTÉSE: Peso, foitf, leva, lira, öre, ru­bel, zloty, lei, forint, korona. KIK NYERTEK Legutóbbi rejtvényünk helyes megfejtői közül könyvjutalom­ban részesülnek Marosi ölgyl Ferenc, Kolozsnéma, Veszpré­mi Rozália, Léva, Kis Terézia, Dunaszerdahely, Mikulecz Lász­ló, Sókszelőce, Nagy Attila, Nagykürtös.

Next

/
Oldalképek
Tartalom