Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-06 / 246. szám, péntek

E nehéz és kimerítfö napokban hálás szívvel és nagy elismeréssel gondolunk köz életi személyiségeinjk családjaira, különösen a feleségekre. Őszintén rokonszenvezünk velük, tudjuk/nagy erő és kitartás kellett ahhoz, hogy ép egészséggel átéljék a nehéz napokat f amelyek mindnyájunk idegeit annyira próbára tették. M

osoly ült ki ráncos arcára. Nyugoďt, kiegyensúlyozott, szívélyes, amolyan mindennaf/'i mosoly. Az imént nyújtott nekem kezet ez az idős asszojny és tessékelt befelé. Mosolya mindjárt ismerős volt. Lá/ttam a televízió képernyőjén, 'a híradófilmekben, a világlapokban. Alexander Dubček édesanyjának mosolya olyan, akár a fiáé. Amikor előző nap telefonon felhívtam, s kértem, beszélgessen el velem, először azt válaszolta, hogy nincs ideje. Málnaszörpöt főz. Magam elé képzeltem, amint a málnát pasznán. Ez a medve az egész/ völgy réme volt. Még a lapokban is írtak róla, amikor sikerült elejteni. Csak a vadász nevét hallgatták el. — Szörnyen nehéz, — válaszolta Alexander Dubček felesége arra a kérdésemre, hogyan tisztítja a medvebőrt. — A fiúk dolga, hogy kicipeljék és kiporolják. A

fiúk: Pavel, Peter és Milan 20, 18 és 15 évesek. Az első másodéves orvostanhallgató, a középső most érettségizik és közgazdaságtanra jelentkezik, a legkisebb meg Látogatóban a Dubček családnál ANNA DUBCEKGVÄ — ALEXANDER DUBČEK ELVXAKS FELESÉGE FIAI TÁRSASÁGÁBAN. (S. Petráš — CSTK felv.) EGY A SOK KÖZÜL ŰJ szó 1988. IX. 4. szírozza és főzi a szörpöt.., Valaha ml is így csináltuk otthon. Egy sámlit lábbal felfelé fordítottunk, a négy láb között semmire sem használt fehér vászondarabot feszítettünk kL Alája fazekat tettünk; ebbe csurgott le a vörös málnaié. A szörpöket ma boltban vásárolják. Korántsem olyan jók, de nincs velük annyi babramunka. Dubček nagymama az idén vagy hetven üveg málnaszörpöt készített, elvégre a fiához jött látogatóba. Ha nem jött volna utána Pozsonyba, talán sohasem látta volna. — Hússzor is készülhettem volna, akkor sem jött volna — mondta, amikor azt kérdeztem, mi jóval várja fiát, amikor hazalátogat Trencsénbe. — "Nekem kell jönnöm látogatóba. — Es szeret itt lenni Pozsonyban? — Nem. jobban szeretem Trencséni. A

párt első emberének édesanyja Pozsonyban élte át az első viharos júliusi hetet. Nem nézte a televíziót, csak az újságokat olvasta. Idegesen járkált a lakásban, és lélekben fiánál volt, aki sokat, nagyon sokat vállalt magára. Az egész nemzet beléje helyezte bizalmát — vajon elbírja a terheket? Az anya tudta, hogy nem csalódik fiában, hisz ismeri őt. Mindig jó volt, sohasem bosszantotta fel túlságosan, olyan figyelmes tudott lenni. Éppen ezért nagyon fájt neki, hogy egyes idegen lapok árulást emlegettek. A gondok terhét talán mindenkinél jobban érezte. Lehet, hogy neki minden súlyosabbnak tün,t, mint amilyen a valósígban volt. Elvégre ő szülte és nevelte azt a férfit, akire a nemzet rábízta a döntést. Dubčekék lépcsőházában és az előszobában vadásztrófeák díszítik a falakat. Szárvas- őzés dámvadagancsok. Kárpáti gímszarvasok, — nemük legszebb példányainak agancsai. Rájuk van jegyezve, hol és mikor ejtette el őket Alexander Dubček, a szenvedélyes vadász. A vendégszobában a földön hever egy kitömött fejű medvebőr. Dubček két évvel ezelőtt három napig lesett rá a Javortkezdő középiskolás. A három Ifjú Dubček egyáltalán nem örül apjuk népszerűségének. Nemrégen még közönséges srácok voltak, mint a többi gyerek. Szeretnek focizni, s ma is viseltes farmernadrágban vagy melegítőben kergetik a labdát a közeli „Kisegér" pályán. Egyikük gitározik, s a másik is meg akar tanulni. Ma azonban egyes emberek másként néznek rájuk, úgy, mint híres apa fiaira. Mintha tőlük is valamilyen dicső tettet várnának. — Amikor a fiúk kisebbek voltak, s a férjemnek több szabad ideje volt, úgy osztottuk be, hogy szombaton és vasárnap az apa foglalkozott a fiúkkal. Játszott velük, együtt mentek a sportpályára stb. En meg tetettem, hogy féltékenykedem. Szép volt. Most már a fiúk nagyok, s a férjemnek sincs annyi ideje. Kár. — Kissé bánatosan hangzanak annak a feleségnek szavai, akinek férje szinte egy éjszaka alatt a világ egyik legnevezetesebb politikusa lett. A fiúk hangja is panaszos. Az apa, a férj már régóta nemcsak az övék. Ebbe bele is törődtek. De most... hány őrát szentelhetett nekik január óta? Inkább utána se mennek Prágába, ha látni akarják és beszélgetni akarnak vele, mert Pozsonyban éppen csak megfordul. A

villa lépcsőin Sztrelka kutya fogad bennünket. Elhagyott, gazdátlan kutyakölyökként három évvel ezelőtt hozta haza a legkisebbik Dubček. Sztrelka becsületére válik nemének. Köztudomású, hogy a falusi kutyakölykök okosak — ha nem akarja, hogy fényképezzék, a fényképész lábához ül. — Sztrelka azonnal megérzi, ha dühös vagyok, vagy fáj a fejem — mondja Dubček elvtársnő. — Ilyenkor kisompolyog a szobából és vár. Mihelyt észreveszi, hogy elmosolyodom, máris mellettem terem. Tudja, hogy megint minden rendben van. Dubček elvtárs felesége esküvőjük után csak rövid ideig volt állásban. Varrónő volt a trencséni ruhagyárban, aztán csak családjának élt Kiskora óta kijutott neki a gyereknevelésből. Egy háromgyermekes szlovák munkáscsaládban a legidősebb lányként született. Anyja állásban volt — mit tehetett, neki kellett nevelnie két kisebb testvérét. — Mindig fiúra vágytam, hogy ne érje öt olyan sors, mint engem, — mondja. — Most három fiam is van, s ott vagyok, ahol voltam. Megint minden rám vár. Igaz, segítenek, de csak a durvább munkában, a férfimunkában. A női munka csakis rám vár. V

annak nők, akiket a háztartás annyira leköt, hogy semmi más iránt nem érdeklődnek. Nem úgy Dubček elvtársnő. Sokat olvas és^sokat utazik. Feltéve, ha van ideje. Érdekelték az egyiptomi piramisok. Az idén ott járt a CEDOK-kal. Egészen elképesztette a látvány, másképp képzelte el a piramisokat. Megcsodálta Alexandria építészetét. Élményeiről oly találóan, kritikusan és csodálattal számol be. — Mi a vágyálma: melyik országot szeretné még látni? — faggattam. — Japánt, — válaszolta. — Az nagyon érdekes ország lehet. A család egy része szeptemberben Prágába költözik. A legidősebb fiú Pozsonyban marad. A nagymama majd felügyel rá, de a mamának csak gondokat fog okozni, bár tudja, hogy ez másként nem lehet. Alexander Dubček nem élhet örökké békés családi hátország nélkül. Kérdem, mi a legkedveltebb étele Dubček elvtársnak. A feleség és az anya elmosolyodik. — Mindent megeszik, mindent szeret, — mondják. Aztán a feleségnek valami eszébe jut. — Talán a kalácsot szereti mindennél jobban. Még az olyan kicsi, belül túrós, fent lekváros, meghintve. Egy Chod vidéki küldöttség nemrégen autókerék nagyságú kalácsot hozott neki ajándékba. Nagyon ió volt, egy darabot nekem is adott belőle. Egész hétig azt ette reggelire tejhez. Éppen Prágában voltam, kiflit kínáltam neki, de 6 nevetve vtszszautasította, hogy minek, amikor olyan kitűnő kalácsa van. — Mennyi kávét iszik? — Egyáltalán nem feketézik. Nem is dohányzik. Szereti a telet, a kalácsot meg a leveseket. Ha majd Prágában leszek, levest főzök neki reggelire. — Bort, sört, vodkát iszik? — Az asztali bort, a fehér rizlinget és a MUller-Thurgaut szereti. — Mennek valahová szabadságra az idén? M

osoly és tagadó fejmozdulat. Nem mennek. — A férjem nem bírná ki. Azt mondta, hogy amíg nem tér vissza minden legalább egy kissé a rendes kerékvágásba, nem megy sehová. Nem azért, mintha pótolhatatlan volna, hanem szüntelenül foglalkoztatná valami, és semmit sem érne az egész szabadság. Majd jövőre. Legalább szarvasvadászatra mehetne. Vége lesz a kongresszusnak, kezdődik a szarvasbőgés. A kárpáti őserdők néhány napra leköthetnék őt, hogy megpihenjen. Sztrelka nem az egyetlen állat, amely Dubčekéknál otthonos. A lépcsőházban kalitkában kanárik, az udvaron meg tyúkok vannak. Dubček nagymama kijelentette, hogy az ember igazán csak akkor van otthon, ha tyúkok is vannak. Oda lehet adni nekik az ételmaradékot, tojnak, hús is van belőlük. Megszólalt benne a jó gazdaszszony, aki tudja, hogyan kell gazdálkodni. És aki tud is gazdálkodni. F

eltettem az utolsó kérdést a nagymamának: Hol tanult meg fia olyan jó fejeseket ugrani a vízbe? Versenyzett? Sportklubba járt? Csodálkozva nézett rám és csóválta fejét. — Dehogyis. Az iskolában tornászott, otthon, Trencsénben pedig a Vágba ugrált. A hídról egyenesen a folyóba. Mint akármelyik trencséni VERA PETROVÁ TOVÁBBRA IS az igazság ügyét szolgáljuk Beszélgetés DUŠAN GÁBORRAL, a bratislavai TV igazgatóhelyettesével A Csehszlovák Rádió bratislavai épületének keddi átadása után — váratlanul — még ugyanaznap a TV dolgozói ts visszakapták épületüket. Igaz, számos műszaki berendezést megrongálva hagytak maguk után a visszavonuló idegen katonák, ennek ellenére azonban még aznap este hét órakor megkezdték a rendszeres adásuk sugárzását. A képernyőn elsőként dr. Gustáv Husák, az SZLKP KB első titkára, miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. Ezt eredeti felvételekkel tarkított időszerű híradás követte, majd a Jánošík című filmet vetítették. Arról, hogy miképpen alakúi maid a közeli napokban a bratislavai tv műsora, arról Dušan Gábor igazgatóhelyettessel beszélgettem. — Nehéz körülmények között kezdtük meg az adást. Ez főképpen Kelet-Szlovákiára, valamint az országos távvezetékünkre vonatkozik, ahol sok javítanivaló vár még a műszaki személyzetre. Egyelőre csupán Nyugat- és Közép-Szlovákia TVnézői élvezhetik műsorunkat — mondotta bevezetőül az igazgatóhelyettes. • Milyen elv szerint állítják össze műsorukat? — Pillanatnyilag a szó szoros értelmében egyik napról a másikra szerkesztjük a programot. Szándékunk, hogy mielőbb kiküszöböljük ezeket az érthető nehézségeket, és Ismét minden igényt kielégítő műsorral szolgáljunk. Tudatosítjuk napjaink időszerű követelményeit s ezeknek megfelelően cselekszünk. Ezen túlmenően azonban gondolnunk kell már a közelgő év végére is, amikor a karácsonyi és az újévi ünnepek műsorát a szokottnál is több néző figyeli. E műsorok szerkesztése már folyamatban van... • Köztudomású, hogy a sajtó, a rádió és a televízió bizonyos ellenőrzés alá kerül. Miképpen látja a helyzetet? — Továbbra is csak az igazság ügyét szolgáljuk, hiszen nem kockáztathatjuk meg, hogy elveszítsük népünk bizalmát. Olyan érték ez, amellyel nem szabad felelőtlen játékot űzni. Az eddig megszokott őszinte kapcsolatot tartjuk majd fenn velük, válaszolva a levelekre vagy az egyéb úton szerkesztőségünkbe érkező kérdéseikre. A napokban ígéretet kaptunk állami és pártszerveink vezetőitől és felelős beosztottjaitól, hogy kérésünkre bármikor a TV-kamerák előtt adnak választ a nézők által fölvetett társadalmi-politikai problémákra. Tudatosítjuk továbbá, hogy a televízió a kormány és a CSKP felelősségteljes, hivatalos szerve s ezért a tőlük kapott utasítások értelmében szeretnénk dolgozni. A fentiekből tehát nyilvánvaló, hogy nincs szándékunkban, és nem is térünk le a demokrácia, a szocializmus igaz értékeit kereső útról. Teljes mértékben arra törekszünk hát a jövőben, hogy műsorainkban ne hagyjon nyomot a külföldi csapatok ittléte. Szeretném, ha a nézők Szlovákia-szerte így értelmeznék és fogadnák a Csehszlovák Televízió bratislavai "stúdiójának adásait. Az augusztus 21-e óta — néha nagyon nehéz körülmények között — sugárzott legális tvadások ékesen bizonyítják, hogy a TV alkalmazottal a legkritikusabb napokban sem tétlenkedtek, vállalva a veszélyt, néha a személyi kockázatot ls. És ez arra jogosít mindanynylunkat, hogy az igazgatóhelyettes szavainak őszinte hitelt adjunk. MIKLÓSI PÉTER Rossz álom Az augusztus végi események által felkorbácsolt idegzetű emberek Kassán is korán nyugovóra térnek. Az alvás hol sikerül, hol nem. A sugárhaftású Idegen repülőgépek — ha nem is mindennap — esténként, néha tíz órakor is, nagy robaffal szántják a csillagos égboltot... Ma este csend van, a lakóépület ablakai sötétek, pihenni térnek a lakók. Fél tizenegy felé keserves hangú gyermeksírás ébreszti fel a gyengébb idegzetűeket. A folyosón kinyílik néhány ajtó. Egy idős, nyugdíjas, nénike remegve érdeklődik: — Mi baj vaň? — Valahol a felsőbb emeleten sírt egy gyerek — nyugtatja szomszédja. — Jóságos isten ... csak nem valakit...? I — jajveszékelt a galambősz hajú néni, de tovább nem folytatja, hanem gyorsan zárfa az ajtót. Elcsendesült a lakóház... Másnap kora reggel az első emeleten magánosan lakó néni ke félénken dugja ki fejét a folyosóra nyíló 'ajtón, majd be csenget a szomszédhoz. — Ne haragudjon, hogy ilyen korán zavarom — hadarja bocsánatkérően —, de szörnyű dolog történt ai éjjel ...A ház előtt megállt egy katonai autó, két orosz katona és két rendőr szállt ki belőle... Pontosan itt ml előttünk... jól láttam, amikor feljöhek a lépcsőházba. A negyedik emeleten megálltak, becsengettek az ott lakó újságíró lakásának aftafán ... Siegényt elvitték magukkal... Jaj, szörnyű, szörnyű ..., hallotta volna csak, hogy sírtak a gyerekei, amikor búcsúzott tőlük... Saját szememmel láttam, jaj rettenetes, milyen időket élünk... Nem tágított lakása ajtajából, minden munkába siető lakótársának elmesélte ugyanazt. Bement a lakásba, majd újból kijött, amikor lépteket hallott... Figyelmét a felvonó zafa sem kerülte el, minden alkalommal kikukkantott az ajtón, és bekémlelt a felvonó üvegaftafán. Addig-addig járt ki s be, mig csaknem torkán akadt a szó. A lefelé haladó felvonóból illedelmesen ráköszöntött az újságíró, akit szerinte éjjel elhurcoltak. — No hála istennek, már kiengedték szegénytl — újságolta egynéhány szomszédnak, akiknek az „éjjeli történetet" ts elmondta. Visszatért lakásába, hosszú ideig magába roskad tan üldögélt. Csengetés zavarta meg, látogatója érkezett, az újságíró felesége. Részvétnyilvánítás közepette elevenítette fel az éjjel történteket. — Hallottam — mondta — amikor ön és a gyerekel sírva búcsúztak kedves férjétől... — Drága nénike, én nem tudom mit látott vagy hallott az éjfél, de ml nyugodtan aludtunk, az egész család, a férjem ts... ; Megszeppent a néni, majd bocsánatkérő hangon megjegyezte — vagy mindez csupán egy rossz álom lett volna? Efnye, ezek a repülőgépek (kulik)