Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-29 / 269. szám, vasárnap

A müncheni diktátum 30. évfordulóin 1938. SZEPTEMBER 30-ÁN délelőtt a csehszlovák kormány elfogadta az előző nap Münchenben hozott négyhatalmi döntést a köztársaság feldarabolásáról a, hitleri Németország javára. A csehszlovák uralkodó osztály tehát Hitler fenyegetőzésére, addigi szövetségeseinek és barátainak nyomására kapitulált. És nemcsak Csehszlovákia nemzeteinek további leigázására. vált szabaddá az út, hanem a fasiszta rendszer is megmenekült Németországban, s további hódítás, a német imperializmus „Drang nach Osten" jegyében fogant, népeink megsemmisítését feltételező régi tervének a megvalósítása vált lehetővé számára. München így mélyen hatott a világ fejlődésére; a behódolás, a diplomáciai aljasság, az árulás és a httszegés szimbóluma lett. Ugyanakkor népünk számára történelmi útkereszteződés is, történelmi tapasztalatok forrása, amelyből a köztársaság további fejlődésére levontuk a kellő tanulságokat. A kis nemzetek történelme ugyanis többnyire gazdag az ilyen történelmi útkereszteződésekben. Ezeken sorsukról sokszor erősebb nemzetek érdekeitől veszélyeztetett létük értelméről döntenek. Fokozott mértékben érvényes ez az olyan nemzetekre, mint amilyen a cseh és i szlovák, hazánk a stratégiailag fontos Közép Eurójía területén van, ott, ahol a hatalmasabb szomszédok érdekel és e térség rendjének fenntartásáról alkotott elképzelései i mindig megütköztek. München a cseh és a szlovák nemzet hatéves kálváriájának volt a kezdete. Ugyanakkor ráütötte pecsétjét a világ egész fejlődésére ls. Teljes valóságában leleplezte a nemzetközi fejlődés vitás kérdései rendezésének kíméletlen imperialista módszerét, a kis nemzetekkel szembeni brutális eljárást. Mindenekelőtt azonban Hitlernek tette szabaddá az utat a világháború kirobbantására, az Európa és a világ újrafelosztásával, majd leigázásával kapcsolatos náci tervek megvalósítására. A NYUGATI HATALMAK engedmény- és koncpolitikáját az agresszív hitleri fasizmussal szemben a tőkések osztályérdeke diktálta. E tőkések attól féltek, hogy konfliktus jöhet létre a Nyugat és Hitler között, amelyből szerintük „csak a bolsevizmusnak lenne haszna". Viszont München éppen azt gyorsította meg, amit meg kellett volna akadályoznia. Közép-Európában megbillent a hatalmi egyensúly. Csehszlovákia mint az utolsó közép- és délkelet-európai polgári demokratikus rendszer elesett, és miután Németország a Bismarck óta áhított további agreszszióhoz itt kedvező ugródeszkára tett szert, a Nyugat és a német militarizmus közötti erőviszony megváltozott. Ezzel megszilárdult az a hitleri rezsim, amely 1938 nyarától súlyos belső válságon ment át. Az az antikommunizmus, amely akkor megakadályozta az összes demokratikus és valóban békeszerető erők egyesülését, és amely — mint az eurójiai népek történelmi tapasztalatai bizonyítják — mindig (a szükségszerűen revansizmussal, militarizmussal és agresszivitással párosuló) német imperializmus megerősítéséhez vezetett és vezet az összes többi európai nemzet rovására, a hitleristáknak a lehető legjobb feltételeket teremtette meg a háború kirobbantásához. S aztán csak ennek az antikommunizmusnak az áthidalása, csak az összes demokrata egységének a megteremtése, csak a legszélesebb antifasiszta koalíció vezetett a fasizmus vereségéhez. Ez értékes tapasztalat. Mindenekelőtt a mi népünk számára. Ez a nép, amikor München valódi okát, gyökerét akarta megismerni, jó helyen kereste azt — a burzsoá osztálytársadalomban. Ugyanis a nagytőke volt az, amely Hitler terveit sugalmazta, s e köztársaságban is a nagytőke volt az, amely behódolt e terveknek s elárulta a nép érdekeit. Logikus volt tehát, hogy a cseh és a szlovák társadalom nagyobb része München következményeképpen kezdett eltávolodni a kapitalizmustól, az egész München előtti rendszertől (amelynek árnyoldalai éppen harminc évvel ezelőtt váltak teljesen nyilvánvalóvá), és új biztonságot, népünk további fejlődése számára új utat kezdett keresni. Ezt természetesen a szocializmusban, a közügyek igazságosabb elrendezésében találta meg. ÉRTHETŐ TEHÄT, hogy az egész antifasiszta ellenállás, és nem csak a kommunista része fogalmazta meg a jövendő köztársaság strukturális megváltoztatásának olyan követeléseit, mint amilyen a termelési alapeszközök államosítása, a földreform, a politikai élet demokratizálása stb. E követelések azután a szabad Csehszlovákia építésének alapelvei lettek. Ezekkel a követelésekkel együtt hangzott el az ország olyan külpolitikai orientálódásának az igénye ls, amely biztosítja hazánk nyugodt fejlődését és védelmezi szuverenitását. Világos volt ugyanis, hogy a München előtti egyoldalú szövetség túlságosan labilis. Csalódást okozott. Saját szövetségeseink kényszerítettek rá a diktátum elfogadására és a köztársaság szétverésére. Az új szövetségi rendszert tehát a Szovjetunióval való együttműködés hangsúlyozásával kellett építeni, amely együttműködés egyben háború utáni fejlődésünket volt hivatott szavatolni. MINDEN ÉSSZERŰEN GONDOLKODÓ EMBER SZÁMARA egészen természetes volt, ugyanis, hogy egy kis nemzetnek szüksége van az olyan szövetségesekre, amelyekben minden körülmények között megbízhat. A mi nemzeteink már megalapításuk óta keresték az Ilyen szövetségeseket. így tettek a München előtti Csehszlovákia kormányosai is. Tudták, hogy az 1918-ban létrejött Csehszlovákia nem építhet csak saját erejére, méghozzá nemcsak katonai, hanem gazdasági viszonylatban sem, vagyis törekednie kell a más országokkal való együttműködésre. A kis népek ugyanis, mint a gyakorlat mutatja, csak nehezen érvényesíthetik saját hatalmi politikájukat. Ajánlatos, vagyis inkább kell, hogy nagyobbakkal társuljanak. Ügyelniük kell azonban arra, hogy ne váljanak csatlósokká, s tudniuk kell, hogy szabadságuk, önállóságuk és egyenjogúságuk foka mindig az általános politikai légkörtől függ, attól, vajon a döntő világpolitikában elismerik-e a kis nemzeteknek az önállóságra, a saját útra való jogát, vagy inkább azok az irányzatok vannak túlsúlyban, amelyek szerint az erő pozícióiból tárgyalnak velük, diktátumokat kényszerítenek rájuk, mint Münchenben. A kis nemzetek ezért, vagy inkább ennek ellenére sem lehetnek semlegesek. A semlegesség ugyanis nem lehet program. A semlegesség csak állapot, esetleg feltétel valamilyen program megvalósításához. S ez a program a cseh és a szlovák nép számára demokratikus érzületénél és szocialista gondolkodásánál fogva már rég adva van. És adva van a világ mai kettéosztó ttságánál fogva is. Ezért egyetlen értelmes embert sem lephet meg, hogy a megrázkódtatások ellenére, amelyeken hazánk ebben a jubileumi évben átmegy, a bizalom válsága ellenére, valamint a mindkét oldalról hallható szélsőséges hangok ellenére továbbra is szilárdak szocialista társadalmunk létének és kommunista pártunk politikájának alapjai. A szocializmus nem gyengítette meg alapjait, a parasztok nem léptek ki az egységes földművesszövetkezetekből, nem számolták fel a szocialista tulajdont. Ellenkezőleg, a szocialista rendszer nálunk megszilárdult, a kommunisták iránt megnőtt a bizalom, a párt vezető szerepe nem formális, hanem elismert, azért, mert történelmi próbákat állt ki. És szilárd azért, mert a párt képes volt összhangba hozni népeink demokratikus és humanista hagyományait, hazánk fejlődésének feltételeit és szükségleteit a szocializmus internacionalista érdekeivel. CSEHSZLOVÁKIA NEM AKAR KIBÚJNI a többi szocialista ország iránti kötelezettségei alól; a Varsói Szerződés védelmi rendszerének és a KGST keretében megvalósuló gazdasági együttműködésnek teljes érvényű részese akar lenni. Számtalanszor kimondatott, hogy január utáni fejlődésünk, a demokratizálódás irányában a szocialista szempontok kidomborításával végrehajtott változások nem jelentik azt, hogy szövetségeseinket vagy akár ellenfeleinket akarnánk felcserélni. Ök adva vannak történelmi tapasztalatainkkal, köztük a müncheni tanulságokkal is. Ezekben a tapasztalatokban keresendő a válasz társadalmunk fejlődésének számos kérdésére. Ezek sejttetik, miért egységes ma a csehszlovák nép, miért nem tudja senki sem elszakítani vezetőitől, akik élvezik bizalmát, mert bebizonyították: helyesen okultak történelmünkből, védik a köztársaság érdekeit, azét a köztársaságét, amely nem térhet le január utáni fejlődésének útjáról. VLASTIMIL SVOBODA £23 > 8. IX. 29. nyének csak akkor teszünk eleget, ha magán- és közéletünk harmóniában áll. Szemléletét és cselekvését a forradalmár egyértelmű érdeklődése és meggyőződése, a marxista közgazdász és szociológus, átfogó tudása, a szocialista művelődéspolitika és könyvtáros szakember elemző elméleti, készsége és gyakorlati alkotó tevékenysége határozta meg. Munkásságában — ami azóta általános gyakorlattá vált — a maga idején az bizonyult forradalmian újnak, hogy a dolgozó tömegek művelődést szükségleteit és Igényelt következetesen összekapcsolta gazdasági-politikai érdekeikkel. Művelődéspolitikájának egyik központi kérdése ,ja nagyközönség olvasó szükségletének" korszerű kielégítése. Úgy vélte. hogy a nyilvános könyvtárak sűrű hálózata „a modern városoknak sajátos terméke, egyúttal újabb tünete annak a társadalmi fejlődési iránynak, amely a kollektív szolgáltatások folytonosan szaporodó tömegével helyettesíti a szükségletek egyéni kielégítésének rendszerét". Hangsúlyozta azt is, hogy „ne a könyv legyen a cél, az őr, a fétis, hanem az olvasó", és még a legkorszerűbb műveltség sem lehet végcél. Arra való, hogy a művelődő ember sikeresebben helyt állhasson az élet küzdelmeiben. A könyvtáraknak Szabó Ervin tanítása szerint „azt kell nyújtantok, ami a munkásság társadalmi és politikai törekvéseivel és harcaival közvetlenül vagy közvetett vonatkozásban van, azok eredetét, történetét megvilágítja, elméleti alapjukat szélesíti és tudományos perspektívát nyit a jövőbe. Szóval mindazt, ami az egészségesebb, teljesebb, tisztább, tudatosabb, egyszóval: emberi létért való törekvéshez fegyvereket szolgáltat". Szabó Ervin munkássága korszakhatár a magyar művelődéspolitikában. Mai értelemben vett klasszikus Írást nem hagyott hátra és nem úgy vált kiemelkedővé, ahogy korának géniuszai. Értéke másképpen fejeződött ki. Mégis, talán igazuk van azoknak, akik Szabó Ervint, a társadalom fejlődésére gyakorolt hatása alapján a második reformnemzedék három legnagyobb forradalmi egyénisége közé sorolják, s harmadikként Ady Endre és Bartók Béla mellé helyezik. BALAZS BÉLA • ••••• A hét legfontosabb belpolitikai eseményeiről írva egy külföldi rádióállomás hírmagyarázójának a szavai jufnak az eszembe: „Valahányszor meghallom ezt a két szót, hogy: csehszlovák egység, mindig lúdbörös lesz a hátam. Mert ilyenkor fel kell tennem a kérdést: Milyen egység van ma Csehszlovákiában ? " Más szóval: ma a világ több pontján gyanakodva, sőt azt is mondhatnánk, hogy kárhoztatóan szemlélik a mi egységünket, mondván: nem lehet ott szocialista egység, ahol az ellenséges elemek is a pártot támogatják. És a párt reprezentáns képviselőit... Mindezek ellenére is le kell szögezni, hogy az elmúlt . hét nap az egység megszilárdítása jegyében telt el. A SZOCIALISTA EGYSÉG Csodálkozik az ember és felteszi a kérdést: Egyesek miért az útszéli jelenségeket és miért nem az úton hömpölygő áradatot szemlélik? Sokszor kifogásolták már, hogy pl. Ostraván féltucat zsebtolvaj „becsületszavát" adta, hogy néhány hétre felfüggeszti tevékenységét. Néhol, hogy kompromittálhassák a csehszlovák egységet, az újságokban tetemes terjedelemben foglalkoznak ezzel a — nálunk csak bűnügyi érdekességként kezelt — esettel. Azt ellenben egy szóval sem említik meg, hogy a pártba az utóbbi öt hét alatt több ezer ember — főleg fiatal — lépett be. Több lap tudósítói arról se írnak, hogy a tömegek — augusztus 20-ától kezdve egyetlen szocialistaellenes jelszót se skandáltak. Ezzel szemben a pártot és a vezetőit éltető röpiratok százezrével jelentek meg az utcán. Tény azonban, hogy ez más típusú egység, mint a január előtti volt, amikor a látszat volt a döntő. Ma már más a helyzet, a történtekből levontuk a tanulságot. A nép akaratából ma olyan vezető gárda irányltja az országot,- amely — még a mostani bonyolult helyzetben ls — az egyének alkotó tevékenysége és véleménye nyilvánítására szólítja fel a lakosságot. A. DubCek, J. Smrkovský, 0. Cerník és L. Svoboda nem egy esetben naponta többször is találkozott a lakosság széles rétegeivel. E megnyilvánulások közül most csak egyet említsünk meg. A dolgozók tömegei számára világos, hogy az emberséges szocializmus eszméinek megvalósítása kiknek a nevéhez fűződik, A tömegek és mostani vezetőik közötti egység elsősorban ezzel magyarázható. És az is világos, hogy az egységet máshogy értelmezők elképzelései csak a mostani vezetők eltávolításával valósulhatnának meg... VITA A FÖDERÁCIÓRÓL Alig egy hónap múlva ünnepeljük a köztársaság fennállásának 50. évfordulóját. Az utóbbi években ezen az évfordulón a köztársaság első embere mindig sokat mondott, de a mondottakból kevés valósult meg. Főleg ami Szlovákia és a cseh országrészek gazdasági, kulturális és politikai egyenjogosítását illeti. Az idén a Nemzetgyűlés elfogadja a föderációról szóló alkotmányos törvényt, amely szerint köztársaságunk a jövőben a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság föderatív állama lesz. Az ország legjobbjainak öt évtizedes igyekezetére tesznek ezzel koronát. Vajon mit hoz az országnak a föderalizálás? — teszik fel sokan a kérdést. A konzervatívok, a megcsontosodott bürokrácia hívei szerint az egység megbontását. A szocializmus új arculatáért, emberibbé tételéért küzdőknek — és ők állításaikat tényekkel is tudják bizonyítani — merőben más a véleményük. Szerintük — és ez a fő érv — erős ország csak az lehet, amelynek részei is — gazdaságilag, politikailag — erősek. A héten, a föderalizációhoz elfoglalt állásfoglalás közzététele után még a megszokottnál ls nagyobb intenzitású vita indult az új államjogi elrendezésről. Történelmi tények bizonyítják, hogy az önálló Csehszlovák Köztársaságnak egyes kritikus napokban csak Javára lett volna, ha a föderációt már három-négy évtizeddel ezelőtt megvalósítják. A legfőbb érvet az 1938—39-es események szolgáltatják. Szlovákia gazdasági fejlesztésének elhanyagolása akkor ls a maradlak, a reakciósok kezére játszott. A föderalízáclónak mind gazdasági, mind pedig politikai aspektusai figyelemre méltóak. A gazdasági szempontok közül például igen figyelemre méltó, hogy költségvetésével ezután mindkét szocialista köztársaság önállóan gazdálkodik. Ez nem csak gazdasági jelentőségű elv. A múltból jól tudjuk, hogy a beruházási politika miatt a két nemzet között nem egyszer politikai nézeteltérésekre ls sor került. Legnevesebb közgazdászaink szerint a föderáció majd jelentősen hozzájárul a két köztársaság gazdasági kiegyenlítődéséhez, a gyanakvás megszüntetéséhez. Politikailag, közigazgatásilag is sok fontos intézkedést ígér az új államjogi elrendezés. A parlamentben például a törvényhozásnál mind a két Ház — a föderális parlamentnek és a nemzetek parlamentjének — hozzájárulása szükséges. Ez rendkívül fontos szempont, mert a föderális parlamentbe nagyobb számú képviselőt delegáló nemzet túlsúlya a nemzetek parlamentje által ellensúlyozható. A napilapokban különben már megjelent állásfoglalásból csak egy szempontot a törvényhozás szempontjait — említettük meg. Ez ls Jól rámutat arra, hogy a föderáció majd fontos lépést jelent az ország különböző részein élő népek egyenjogúsítása felé vezető úton. NEM LEHET MÁSKÉPP ... Az állásfoglalásban nem sok sző esett arról, milyen lesz a csehszlovákiai magyarok státusza. Viszont megnyugtató, hogy G. Husák miniszterelnök helyettes ős az SZLKP KB első titkára a kérdésről személyesen nyilatkozott. A ml problémáink Szlovákia keretében lesznek megoldva. Jogászaink és politikusaink már dolgoznak a nemzetiségek helyzetét és politikai jogait biztosító törvényeken. Ez nem is lehet másképp, mint úgy, hogy mi, magyarok is egyenlő Jogokat kapjunk. Mert kötelességeink ls egyenlőek. És a mi viszonylatunkban ls érvényes a tétel, hogy: csak az az ország erős, amelynek egyes részei is szilárdak. Államunk vezetői a közelmúltban már többször leszögezték: a mintegy 700 000 magyar politikai hovatartozását nem lehet semmibe venni. És viszont: a közelmúltban a magyarok ls letették a garast. A bonyolult napokban a szocializmusra és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságra szavaztak. Belpolitikai szempontból még bizonyára érdekli az olvasót, hogy mi az Igazság az állítólagos ellenforradalmi fegyverraktárakkal kapcsolatban. Egyes külföldi sajtótermékek, rádióállomások és TV-adók ugyanis Ilyen fegyverraktárakról adtak le jelentéseket. A nyomozás szinte már mindenütt befejeződött. A csehszlovák szervek hivatalos jelentései szerint a fegyverek nem ellenforradalmárokéi voltak, hanem a — népi millcláé. Visszaszerzésük érdekében fegyveres erőink képviselői már megtették az intézkedéseket. TÓTH MIHÁLY