Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-13 / 253. szám, péntek

© Autóbaleset alkudozással Tagadhatatlan, hogy Törökországban napirenden • vannak a közlekedési balesetek. Izmirben na­ponta 15—20 emberéletet követel az autósok fegyel­mezetlensége, de a motorkerékpárosok, mint minde­nütt a világon, még a sofőrökön Is túltesznek. Példa erre az alábbi eset, amelynek a sors akaratából éppen azon a reggelen voltunk szemtanúi, amelyen autóbu­szunkkal Pergamonba Igyekeztünk, hogy megcsodál­juk a háromezer évvel időszámításunk előtt virágzó városromok műemlékeit. Űtunk többnyire az Egei­tenger partján, pontosabban az Izmiri-öböl mentén vezetett, a szerpentineket övező több száz éves, gyü­mölcstől roskadozó olajfák és a mandarinültetvények között. Gépkocsivezetőnk, Dzsamil indulásunk előtt ragyo­gó arccal közölte velünk a nagy családi eseményt: az éjszaka fia született. Izmail — így fogják hívni a kis „trónörököst" — és az anya is a legjobb egész­ségnek örvend. Érthető tehát, hogy Dzsamillal azon a reggelen verebet lehetett volna fogatni. Sajnos, bol­dogsága nem tartott sokáig, mert a baj, mint derült égből mennykőcsapás, csakhamar elvette kedvét és a miénket is a nevetéstől. Az egyik útkanyarban történt. A velünk szembe jövő motorkerékpáros szabályellenesen az úttest bal­oldalán haladva, egyenesen belénk hajtott. Elütöttük a szerencsétlent, aki néhány méterrel tőlünk mozdu­latlanul fekve maradt az úttesten. — Mi történt? Csak nem halt meg? — ugráltunk fel izgatottan az ajtóhoz rohanva. Ebben a pillanat­ban csupán ez a kérdés foglalkoztatott mindenkit. Dzsamil falfehéren szaladt az utasaink között levő orvosházaspárral együtt a sebesülthöz, akiről csak­hamar kiderült, hogy több helyen eltörött a lába, de nincs életveszélyben. Az anyagi kárral, mely elég tetemesnek látszott, tekintve, hogy a motorkerékpár darabokra tört, most senki sem törődött. Fellélegeztünk. Csak Dzsamilt nem sikerült hosszú ideig megnyugtatni. — Igazán él? Nem fog meghalni? — kérdezgette és hitetlenkedve az eszméletlen sebesült fölé hajolva, aki könnyelműségével nemcsak saját bőrét vitte a vásárra, hanem valamennyiünkét is. — El, nem lesz semmi baja — jelentette ki az or­vos, miután elsősegélyben részesítette, és — ki tudja, hányadszor — a beteg szívverését ellenőriz­te. — Kórházba kell szállítanunk — szólt oda a fe­leségének, aki éppen azon fáradozott, hogy mielőbb eszméletre térítse a szerencsétlent. — Hol vannak az Iratai? — vetettem fel a kérdést és hozzáláttam az áldozat zsebének kiürítéséhez. — Tanító — betűzte Dzsamil a személyi igazolványban felt,üntetett adatot. Ám a hajtási jogosítványt seho­gyan sem sikerült megtalálnunk. Ez is lehetséges? Tanító létére ennyire felelőtlen legyen valaki? — néztünk egymásra — vagy talán Allah segítségében bízott? Töprengésre, elmélkedésre nem volt időnk. Mint­hogy buszunk a rendőrség megérkezéséig nem indul­hatott el, a sebesültet a legközelebbi kórházba egy arra haladó teherautó szállította be. FÖLDJEN rr _ tünk, hiába örültünk ... Nem tehettünk egyebet, mint a rekkenő hőség ellenére vártuk a rendőrséget. Tel­tek, múltak az órák ... sehol semmi... Csak Dzsa­mil őrizte meg nyugalmát, csak ő volt türelmes. Tud­ta, hogy az idő itt nem jelent pénzt. A lassúság a törököknél olyan természetes, mint nálunk a fordí­tottja: az örökös sietés és kapkodás. Talán a szub­tropikus éghajlattal magyarázható ez a tulajdonsá­guk, mely azonban minden bizonnyal megkíméli őket az Infarktustól... A törökök mentségére szóljon, hogy kényelemsze­retetük általában humorral és kedélyességgel páro­sul, ami egyébként az idegen számára annyi érdekes újdonságot jelentő piacon is található. A piac nem más, mint az egymást keresztező, végtelen hosszú, egyforma utcák útvesztője. Jellegzetességük, hogy ha még igyekszel ls, akkor sem sikerül visszatalálnod abba az üzletbe, amelyet keresel. ® Fő a nyugalom Ez tehát rendben volna, csakhogy egésznapos kirán­dulásunknak, sajnos, befellegzett. Hiába tervezget­Az árusok nemcsak boltjaikban, hanem az utcán is nagy hangon kínálják sokféle cikkeiket. A cipészek és a szabók ls műhelyeik előtt varrogatnak, miköz­ben élénk mozdulatokkal, ordítozva csalogatják kö­zelebb a vevőket. — Kosarat vegyenek, kosarat — Így az egyik sza­kállas férfiú. — Ma olcsóbban adom a női fehérne­műt, mint tegnap — mutat az árura a társa. Egy másik az emléktárgyak nagy választékára hívja fel a figyelmet, de akadnak akik nem tűrik a Járókelők közönyét. „Gyöngéd erőszakkal" veszik rá az embert, hogy megtekintse, sőt felpróbálja a földön deszka­lapokon halomban heverő ruhadarabokat. — Jöjjön közelebb, nálam nincs vételkényszer, csak egy pillantást vessen ide — könyörögnek többen anélkül, hogy elkedvetlenednének vagy türelmüket veszítenék sikertelenségük miatt. Nem vitás, tisztá­ban vannak az üzleti trükkökkel. Azonnal felismerik a komoly vevőt, aki látszólag unott arccal lép a por­tékákhoz és az árut ócsárolva érdeklődik az ára iránt. Bármilyen a válasz, természetes, hogy a por­téka árát soknak tartja. Végül megjelöl egy nevetsé­ges, elfogadhatatlannak tűnő árat, mellyel persze a kereskedő nem ért egyet. A vevő ilyenkor néhány lépést távozik, hogy ezzel ls bizonyítsa, elment a kedve a dologtól. Ám a kereskedő sem rest, tudja, hogy a konkurrencia sem alszik, és ha nem szalad áldozata után a nyakán marad a holmi, amelytől most féláron, sőt még olcsóbban is hajlandó meg­szabadulni. Szegény ember — gondolhatná valaki. Ha így foly­tatja, rövidesen tönkremegy. De ez tévedési Ne félt­sük a minden hájjal megkent kereskedőt, aki felké­szült az alkudozó vevőre. Biztosak lehetünk benne, hogy ha az üzlet létrejön, mindketten jól járnak: a kereskedő megkapja portékája rendes árát, a vevő pedig azzal a jó érzéssel távozik, hogy sikerült ez­úttal ls jutányosán vásárolnia. Az árusításnak ez a furfangos módja azonban csak a bazárnak nevezett negyedekben divat. Nincs az a közszükségleti cikk, amelyet a fülsiketítő lármától kísért fejetlenség közepette hiába keresnénk. Öriásl a választék. Persze minden utcának megvan a maga áruja: az egyikben kizárólag cipőt, vagy gyümölcsöt, másutt csupán fehérneműt, esetleg rövidárut vehetsz. És mindenki tudja, hogy az elektromos cikkek utcája nincs messze a papíráruétól, vagy a piperecikkeké­től. Csak az idegen tájékozódik nehezen, de őt készsé­gesen elkalauzolják mindenhová az üzérek. De jaj annak, aki a karmaikba kerül! Megszabadulni tőlük ugyanis nem könnyű dolog. Velem is megtörtént, hogy „törököt fogtam és nem eresztett". Sokáig nem tudtam, hogy minek köszönhetem a személyem iránt tanúsított rendkívüli érdeklődését, miért beszél rá oly ékesszólással a szivárvány minden színárnyalatá­ban Játszó pompás antilopkabátra. Jóval később árul­ta el valaki, hogy az efféle kísérők cseppet sem ön­zetlenek. A vevőnek nyújtandó árengedményt ugyan­is a kereskedő az itteni íratlan törvények szerint kénytelen provízió fejében a kíséretében levő üzér­nek juttatni. Szándékosan hagytam utoljára az ékszerboltokat. Eddig még sohasem láttam egy halomban ennyi szem­kápráztató kincset. Az egymás mellett sorakozó te­nyérnyi boltokban mindössze egyetlen szék és rövid pult fér el. Vasredőnyöket nélkülöző, könnyen betör­hető kirakataik roskadoznak az aranyláncoktól, ér­méktől, a briliánsgyűrűktől, igazgyöngy-fülbevalóktól. Annyi itt a felmérhetetlen érték, a csillogó drágakő, melynek megvásárlására aligha gondolhatnak az egy­szerűbb emberek, hogy nem is volna csoda, ha az üzletek reggelenként kifosztva várnák gazdáikat. Ez azonban csak az avatatlan külföldinek jut az eszébe. Az itteniek tudják, hogy az ilyesmi csak ritkán for­dul elő. A mohamedánok ugyanis vallásosak, betart­ják a Korán parancsait, amelynek megszegése halálos bűn volna. X GYE R M E K V I L Á G Öszi isafíBfl' 'ť-" Vándorló köpenyét Felvette a nyár. Búcsúlépte nyomán Kopik a határ. Arany sugarait Elszórja a nap. Lángsugara helyett Lágy meleget ad Ökörnyál ezüstje Ring a rét fölött. Zajos táborhelyre A csend költözött. Ereszek lakója Búcsúzóra vár. Indulót kelepel A gólyamadár. Gyöngyház ténnyel csillog, Meglebben a köd. Karcsú őszirózsát Fátyolával föd. Fázós bokor gyöngye A csipkebogyó. Ringató ezüstjét Elteszi a tó. Villogó zöldjüket Levetik a fák; Előkerülnek a rőt s Barna ruhák. Felhők udvarában Sárkány kergetőz. Sárguló levéllel Üzen már az ősz. BÖSZÖRMÉNYI ILONA A daru és a holló (Ausztráliai népmese) NAGY ESEMÉNY Egy horgász kérdezi a helybe­lit: — Mondja, lehet itt horgászni? Természetesen. — Tehát ha kifogok egy nagy halat, nem követek el kihágást? — Egyáltalán nem, Inkább min­denki megcsodálja. — Miért? — A tóban ugyanis nincs hal. Nagy halász volt a daru. A folyóban, a fagyökerek alól a lábával zavarta elő a halakat és úgy fogdosta őket rakásra. Egy napon, mikor már jócs­kán összegyűlt a hal a parton, arra járt a holló — de akkori­ban még tiszta fehér volt. Sze­retett volna néhány halat a da­rutól, azt kunyorálta. — Várf még egy kicsit, amíg megfő — válaszolta a daru. Hanem a holló éhes volt és tü­relmetlen, s mindegyre zaklat­ta a darut, de az csak így vá­laszolt: — Ugyan, várj már egy kicsitI Egyszer, hogy a daru hátat fordított a hollónak, az se volt rest, odasettenkedett, hogy ha­lat csenfen; és már-már a cső­rében volt a zsákmány, amikor a daru nagyhírtelen visszafor­dult. Mérgében csőrébe kapott egy halat és azzal fobbról-bal­ról úgy elcsépelte a hollót, hogy egy pillanatig se látott, se hallott, hanem belepottyant a parázsló tűzbe, ahol a halak főttek, és ott hempergett fáj­dalmában. Amikor magához tért és eltakarodott, koromfe­kete volt a tollazata, csak a szeme világított fehéren. Azóta fekete a holló. Bosszút is akart állni a hol­ló a darun, amiért ezt a csúf­ságot tette vele, s csak az al­kalomra várt. Hát egy napon javában al­szik a daru a folyóparton és horkol: jön ám a holló nagy­lopakodva, egy halszálkával a csőrében és óvatosan bedugja a daru nyelve alá — azzal ugyanolyan csendben, mint ahogy jött, elsompolygott. Nagysokára, amikor a daru felébredt, feltátotta a csőrét, hogy kedvére ásítozzék, nyúj­tózkodjék: valami furcsát érez a torkában. Krákog, köhög, prüszköl, megpróbálkozik min­dennel, hogy megszabadulfon tőle — mindhiába; és már csak keserves károgó-recsegő lár­más hangot tudott kiadni: a halszálka bentrekedt a torká­ban. Azért krugat oly reked­ten azóta is: „kru-krul" — s a bennszülöttek nem is nevezik másképp, csak hogy Kru-kru­madár. H 2 3 H s 6 • n s 1 1 4 i H "Ü m v , • <3 ts 16 II tr 57— H B zo n n U II 9 TZ 13 • 31 ZS W1 3.6 1? • 31 *<t . m 3{ 31— m 33 • 31 3S 36 38 • • Vo I n a 73 • t 5 n n _ a m VÍZSZINTES: 1. E heti kíván­ságunk (a nyíl irányában foly­tatva). 11. Játékvezetőt. 12. Kí­vánságunk harmadik része. 13. Kosár része. 14. Rag. 16. Állat­lakás. 17. Egyszerű gép. 18. Be­tűt vetett. 20. Vágd a gabonátl 21. Vágóeszköz. 22. Sírfelirat. 24. Női becenév. 26. Kép. 28. Hibáz. 30. Hull. 32. Nógatószó. 33. Szereti. 36. Tiltó szó. 37. Nem előbb. 39. Foglya. 40. Ke­vert tér. 41. Női becenév? 43. Park, sétány. FÜGGŐLEGES: 2. Aszu. 3. Sze­ÜGYESKEDJ A SÁRKÁN Y Nem nehéz a sárkánykészítő vagy két lehántott s kiszárítot középen összekötözöd, széleire papírral vonod be. Bevonásához könnyű és színes, de az újságp egy szára olyan hosszú legyen, csúcstól a közepéig. A farka a szöröse. A sárkányt a széllel szemb evegő ellenállásán alapszik. Sz a sárkány felszálljon, szaladno s. Két nádat, vékony fenyőlécet t fűzvesszőt keresztbe teszel, zsineget feszítesz, egyik oldalát legjobb a selyempapír, mivel apír is megfelel. A kengyel egy­mint a keresztléc hossza egyik sárkány hosszának négy-öt­e kell felengedni. Repülése a 1 élcsendbe, ha azt akarod, hogy d kell vele. mélyes névmás. 4. NŐI becenév. 5. Unszol, bíztat. 6. Közlekedési hely. 7. Aram egynemű betűi. 8. Szénsavas vlz. 9. Dunán... 10. Napszak. 13. Kívánságunk második része (a nyíl Irányá­ban folytatva). 15. Kívánságunk befejező része. 17. Ék! 19. Tá­gas hely a városban. 21. Apró. 23. Kis házikó. 25. Ellentétes kö­tősző + 1. 27. Feketetengeri kikötő. 28. Kevert vad. 29. Gye­rekital. 31. Jelzek. 34. Szárma­zik. 35. Fiúnév. 38. Sió keverve. 40. Lángol? 42. Fél Inga. 44. Vissza: mutatószó. Beküldte Buday József, Mulyad. MÜLT HETI FEJTÖRŐNK HELYES MEGFEJTESE: A harsány napsütésben oly csapzott már a rét, és sárgáil már a lomb közt a szép arany­ranét. KIK NYERTEK? Múlt héti fejtörőnk helyes meg­fejtői közül könyvjutalomban ré­szesülnek: Varga Sándor Tardoskedd, ifj. Gál Jenő Fülek, Herceg Sándor Fülek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom