Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-09 / 219. szám, péntek

nítik. Törzsi öltözékét nyilvánosán elégetik. Mindez azért történik, hogy ily módon ébreszszék rá a vágottfülű masszai halandókat arra a közismert igazságra, hogy az atomkorszakban nem illik meztelen hátsófelüket mutogatni. ELKESEREDETT VITÁK A masszaik nadrágba kényszerítésére irányuló ádáz küzdelem országos, sőt országok közti vitát robbantott ki, Tanzániában a többség véleménye oz, hogy helytelen módszer, ahogyan a kormány a masszaikkal szemben eljár. Miért nem indít Nyerere elnök hadjáratot a miniszoknyák viselői ellen? Mi az elvi különbség a masszai és egy angol hátsó között, ha egyik olyan meztelen, mint a miniből kidomborodó másik? Ilyen érvekkel bombázzák a sajtót az egyszerű olvasók. A sarokba szorított kormánybiztos azzal védekezik, hogy az ötlet nem tőle származik, ő csak a kormány politikáját hajtja végre, amikor nadrágosítani akarja a masszaikat. Jómagam újabban gyakran találkozom Dar es Salaam utcáin télikabátot vagy esőköpenyt viselő masszai harcosokkal. Mindkettő alatt ott van a hagyományos törzsi öltözet, azaz a meztelenség. A „N a t i o n a I i s t" című kormánylap természetesen a kormánynak ad igazat. Hogyan építhetünk szocializmust félmertelen massaikfcol a soraink között? Ebben is van némi logika, ha nem is valami meggyőző. Beleszólt az ügybe két kenyai masszai képviselő is. Mindketten kikelnek a nadrágviselet ellen, minthogy oz a gyarmatosítás maradványa Afrikában. S mindketten elegáns anqol szabású öltönyben jelennek meg a kenyai parlament ülésein. Számukra ez természetes. Azt azonban nem nyelhetik le, hony Nyerere tanrániai sortársaikat is meg kívánja ismertetni a zakó, a nadrág és a nyakkendő előnyeivel és hátrányaival. A nadrágháború, függetlenül a vitától, teljes erővel dúl Tanzániában. S az erőviszonyokat figyelembe véve aligha kétséges, hoqy a mosszoik lesznek a vesztesek. Vagyis Afrika ismét veszít valamit eredetiséoéből, s az igazi nyertesek indiai textilkereskedők lesznek, akik az eddiqinél is nagyobb profitra tesznek majd szert Tanzániában. ki. A masszaik közismerten szép és tiszta emberpéldányok. Annak ellenére, hogy nem teljesen megbízható útleírások szerint életük folyamán legfeljebb kétszer fürdenek. A születéskor és a körülmetéléskor, vagyis a férfivé váláskor. A két hivatalos fürdés között faggyúval és homokkal tisztítják testüket. A masszaik nem kedvelik a mezőgazdálkodást. Isten nekik ajándékozta az összes szarvasmarhát a Földön. Nem tartják tehát magukhoz méltónak a földet túrni. Inkább azzal töltik szabad idejüket, hogy elhajtják a szomszédos törzsek állatait. Ez nem közönséges lópás, hanem igazságtevés. Mert ugyebár, ha isten nekik adta az összes állatot, akkor logikus, hogy a többiek csak tőlük tulajdoníhatták el azt, ami nekik van. Egyszerű visszaszerzésről van tehát szó. Masszai módra. A masszaik eledele a tehén vére, húsa és mindene. Fő itala a tej. Fő ínyencsége a sajt. Gazdaságának fokmérője: 1. Minél több állat; 2. Minél több feleség; 3. Minél több fiúgyermek. A masszai ritkán imádkozik, s akkor is legfeljebb csak azért, hogy sikerüljön az éjjelre tervezett marhalopás, akarom mondani „visszaszerzés". Halottait nem gyászolja, és az aiándékot nem köszöni meq. Mindezzel együtt Afrika egyik legarisztokratikusabb kinézésű, leqmagasabb termetű emberpéldánya. Betegségeket egyszerűen nem ismer. Oqy látszik, a vándorló életmód jót tesz a szervezetnek. A masszai fiatalember akkor válik felnőtté, ha lándzsájával minden atyai seaítség nélkül leterít egy oroszIónt. Az angol gyarmatosítóknak sok bajuk volt a függetlenséglil 'IIMUI 11 HHIIM I—I HI UJ to A * Afrika történetében példátlan „törzsi háború" zajlik Tanzániában, amely egyébként azon ritka és szerencsés afrikai országok közé tartozik, ahol már-már feledés homályába merült a fekete kontinensre ©íy jellemző törzsi viszály. S hogy mindjárt a dolog velejére tapintsak, ez a háború az ősidők óta nomád életmódot folytató masszai törzs tagjai ellen irányul. Azaz, hogy itt álljunk meg egy pillanatra. Azok szerint, akik hadai üzentek a harcos masszaiaknak, nem ellenük, hanem úgymond értük készek lándzsát törni. Mert a háború célja, — s bármilyen furcsán hangzik is — egyszerűen az, hogy nadrágot húzzanak a jelenleg fölöttébb lengén öltözködő férfiakra. NÉHÁNY SZÓ A MASSZÁIKRÓL A háború, azaz a probléma megértéséhez elengedhetetlen, hogy néhány szót ejtsünk a masszai törzsről. Ennek a néDtörzsnek a fele Kenyában, másik fele pediq Tanzániában él, a hósapkás Kilimandzsáró környékén. A masszaik száma néhány százezerre tehető. Évszázadok óta élnek ezen a vidéken. Egyetlen, s egyszersmind fő foglalkozásuk az óHattenyésztés. Nem hivatalos becslések szerint leqalóbb kétmillió szarvasmarhójuk van. Egyszóval, afrikai viszonylatban meglehetősen gazdagok. Ennek ellenére csaknem meztelenül járják a csodólaiosan szép tanzániai fennsíkot. Nadróq heIvett állatbőr sreméremkötényke és vállra vetett vörös lepel az öltözetük. A nőknél ez rézdrótból készült nyak-, kar-, valamint lóbperecekkel egészül re született, büsike törzs fiaival, akik fittyet hánytak a nyugati civilizáció vívmányainak. Legfeljebb annyi engedményt tettek, hogy megmutatták magukat az Afrikába özönlő turistáknak. Persze, jó pénzért. Nem utolsósorban nekik köszönhető, Kenya egyetlen év leforgása alatt negyven millió fontot vág zsebre a nyugati turistáktól. KŐTELEZŐ A NADRÁG A tanzániai kormány, amely oz Arushai Nyilatkozattal meghirdette a szocializmust, a jelek szerint nem tart igényt arra, hogy másfél százezer maszszai alattvalója tovább játssza o kirakat szerepét. A Kilimandzsáró-tartomány kormánybiztosa ilyen értelemben üzent hadad a masszaiknak. Ultimátumának értelmében ez év végéig minden masszai harcosnak nadrágot kell öltenie és fel kell adnia azt a rossz szokását, hogy fejét és hajót vörös anyagból gyúrt festékkel mázolja be. Az a masszai, aki nem tesz eleget az ultimátumnak, börtönbe kerül. Egy vörösre mázolt fejért kéthavi fogda jár. A hadjárat teljes erővel folyik. Nadrág nélküli masszait nem engednek felszállni a távolsági outóbuszro, s azt, akit hogyomónyos lenge öltözékben Arusha városóban kapnak, a helyszínen felöltöztetik és festékteleKelet-Jeruzsálem a „szent városnak" az a része, amely 19 éven át jordániai, arab fennhatóság alatt állott, s csak a tavaly júniusi háború után kebelezte be Izrael, s egyesítette az addig is Izraelhez tartozó Nyugat-Jeruzsálemmel. Az izraeli kommunisták a parlamentben a városrész bekebelezése ellen szavaztak, s a Biztonsági Tanács is elítélte az izraeli kormány lépését, ez azonban mit sem változtatott a helyzeten. A két városrész között egy éve eltűnt a sorompó, s lakosaik zavartalanul átkelhetnek egyik városrészből a másikba. A KÜLÖNBSÉG MAJDNEM ÖRÖKKÉVALÓSÁG Jeruzsálem keleti és nyugati része sok mindenben különbözik egymástól. Mlg a nyugati városrész alig több száz évesnél, a keleti részt, illetve annak központját, a falakkal körülvett bibliai óvárost az írások már Időszámításunk előtt hatezer évvel emlegetik. Nyugat-Jeruzsálem korszerű lakótelepeivel, egyetemével, tudományos Intézeteivel, egészségügyi intézményeivel állami és vallási központként kelti fel a látogatók érdeklődését, az óvárosban viszont minden utca és ház a múltra emlékeztet, s ezzel vonzza a turistákat. A szűk, de hangulatos utcákban szorosan egymás mellett lelhetők fel a három nagy vallás, a zsidó, a keresztény és a mohamedán emlékei. Jeruzsálemben annyi a látnivaló, hogy az illetékes minisztérium statisztikája szerint a turisták általában négy-hat napot töltenek a városban. Jeruzsálem négyedmillió lakosú: a lakosság negyedrésze a keleti városrészben él. A Hacofe, című lap szerint a 104 négyzetkilométer területű városban 2548 lakos jut egy négyzetkilométerre. A nyugati városrész lakosságának jelentős része tisztviselő vagy közalkalmazott. A főiskolások és a tanárok száma meghaladja a tízezret, számottevő réteget alkotnak az ipari munkások, bár a nyugati városrészben kevés az ipar, a keletiben pedig egyáltalán nincs. A kelet- jeruzsálemiek kereskedők, idegenforgalmi alkalmazottak. A Jeruselem Post szerint az itteni 2500 vállalkozónak, üzletesnek ma jobb a sora, mint bármikor azelőtt. Különösen Jól megy a vendéglősöknek, akik egyre szaporodnak s nagyobb beruházásokba bocsátkoznak. < Kevésbé virulnak a behozatali cégek. A háborús állapotok megakadályozták az importot, az árukészleteket közben pedig eladták. Ugyancsak a Jeruselem Post említi, hogy ötven helyi kereskedő öt hónappal ezelőtt engedélyt kapott, hogy a piacnak szükséges árut az Allenby hídon át behozathassa Jordániából. KINEK HOL JOBB A piacon mini-kávéházak is vannak. Az ember megáll mellettük s felhörpinti a fűszeres jó török kávét, de van olyan bolt ls, ahol kis asztalok mellé leülhet és asztaltársra ls talál. Igy találkoztam össze nemrégen az óvárosi piacon egy munkással. — Tudja, én itt születtem, Jeruzsálemben, de dolgoztam külföldön ls, megtanultam idegen nyelveket. Figyelemmel kísérem az újságokat, a rádiót, tudom, hogy áll a helyzet. Az a meggyőződésem, hogy Jordániában jobb a gazdagoknak, mint Izraelben. Jordániában senki sem kérdi, honnan van pénze, nem adóztatják meg, s a pénz tekintélyt, hatalmat kölcsönöz neki. Egy munkásnak, egy szegény embernek Izraelben van jobb dolga. Mögötte áll a szakszervezet, van népjóléti hivatal, sohasem lehet olyan elesett, magára hagyott, mint egy jordániai szegény ember. A munkásságnak mindenütt szüksége van szakszervezetre, a szakszervezet támogatására. A megszállt arab területeken viszont nem működnek a szakszervezetek, s tevékenységük felújításáról tárgyalások folynak. — Nagy szükség van a szakszervezetekre: Kelet-Jeruzsálemből hatszáz munkás jár máshová munkába, ellenőrizni kell, milyen körülmények között dolgoznak. A munkanélküliek százairól Is gondoskodni kell. A Davar, az általános szakszervezetek lapja szerint Jeruzsálem keleti részében a helyi munkaadók heti 63 órát dolgoztatnak munkásaikkal. Hét napon át 9 órát! E kérdésben — a Kol H'aam közölte — Mikunisz kommunista képviselő interpellációt nyújtott be a parlamentben. A LAKOSSAG BEKET AKAR A júniusi háború első évfordulóján tüntetések voltak az óvárosban. Laphlrek szerint Kelet-Jeruzsálemben közéleti személyiségek -— papok, politikusok petíciót nyújtottak be a helyi hatóságoknak, s tiltakoztak a földkisajátftások ellen. A legutóbbi petíciókat a Jeruzsálemi konzulátusoknak is megküldték, mert Sejk Szaad El-Din Alamt Jeruzsálemi mufti szerint az izraeli hatóságok válaszra sem méltatták a kelet-Jeruzsálemi vallási Intézmények eddig benyújtott mintegy harminc petícióját. A turistákat persze az ilyen helyi problémák nem nagyon érdeklik. Boldogok, ha felmehetnek a Via Dolorosá-n a Szent Sír templomáig. A muzulmán turistákat az Aksza és Omar mecsetek érdeklik, a zsidók pedig vallástörténelmük legbecsesebb ereklyéjét, a Sirató falat kívánják látni. Kilenc kapun lehet bejutni a bibliai óvárosba. Mindenütt sok az érdekes látnivaló, sok a járókelő, az utcákon lüktet az élet. A lépcsős utakon persze nem járnak autók. Járművel csak a kapuk előtti térségig juthat az ember. Aztán végig kell gyalogolnia az óvároson. A falakon plakátok, rendeletek, hirdetmények hívják fel a figyelmet. Az egyik Julle Andrews és Anita Ekberg filmjét reklámozza. A kelet-jeruzsálemiek is áíŕándulnak a nyugati városrészbe, melynek modern utcáin nem ritkaság az arab fejdíszes vendég. Arab asszonyok kora reggeltől ott ülnek a járdák szélén kosaraik mellett, barackot, szőlőt, szilvát árulnak. Arab férfiak az utcákat róva konzervet, mézet, ollót vagy más portékát kínálnak. A lakosság megérti egymást, jó lenne, ha a politikusok és diplomaták ls közelednének egymáshoz. Jeruzsálem neve szerint ls a „béke városa", s ez kötelezi arra, hogy a jövőben a békés egymás mellett élés követendő példáját mutassa a népnek. DÁN JEHUDA JERUZSÁLEMI RIPORTJA 1968. VIII. 9.