Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-04 / 214. szám, vasárnap

Illl!(!lll!!llll!!!l(llil[l!!íli!lllllll Hét esztendeje, hogy Szlovákia fővárosa, Bratislava keleti részén: Főrév, Trnávka és Ružinov között megjelentek a Magasépítő Vállalat baggerjei és talajgyalui, majd hozzáláttak Ružinov, a főváros legmodernebb negyede építésének. Az építőváilalat dolgozói az idén még 364 lakást adnak át, és ezzel befejeződik a 14 569 lakásból álló, mintegy 60 000 lakosú városnegyed építése. Képünkön: épül a fentebb említett 364 lakás. (ČSTK — S. Petráš felv). Egy bányász véleménye a losonci járás „gondoskodásáról": A nagykürtösi járás területén két műemlék van: a kékkői vár és a losonciak jóvoltából már tíz éve épülő nagykürtösi kultúrház ... Szükség van erre a területi átszervezésre, de remélem, hogy ez nem olyan lesz, mint a legutóbbi volt." megfeledkeztek. Más anomáliával is találkozik itt az ember. Például: annak ellenére, hogy országos viszonylatban munkalehetőség után itt utaznak legtöbbet — és legmesszebbre —, a vasúthálózat itt a legfejletlenebb. A járásnak összesen 6 km hosszú vasútvonala van, amely három kis határ menti élő miniszteriális emberek észre se vették, hogy egy átlagos járásnyi terület húsz év alatt úgyszólván semmit se fejlődött. Nagykürtös környékét normális körülmények között se lett volna könnyű fellendíteni. A gazdaságfejlesztést a túlságosan centralizált irányítási rendszer különösképpen sújtotta. Nagykürtös: járási székhely 0 Ipolyvidék — Losonc: 100 km ^ A vasúthálózat hoszsza: 6 km % így született egy várostorzó # Kevés a munkaalkalom 0 Furcsa műemlék 0 7800 munkaigénylő Furcsa, álmos város ma Nagykürtös. Vagy talán nem is város? Ha az itteni élet ritmusát figyelem, nem látszik annak. Viszont ha a lakóházakat nézem, meg a főutcát, mintha mégiscsak város lenne. Néhány betonozott utca, kórház, a főutcán szálloda, kávéház, drogéria, eszpresszó. A járdán ipari munkások — bányászok — sétálnak, vagy éppen munkába igyekeznek. Nagykürtös lakosainak száma 4800. A város nevét hallva régi újságcikkek jutnak az eszembe. És a cikkek címei: „Nagykürtös lesz a környék ipari centruma". „25 000 lakosú szocialista várost építünk." Később már egyre kevesebbet beszéltek a város fejlesztéséről. Az ötvenes évek végén már csak 10—15 000 lakosú helység távlati terveiről esett szó. Ahogy csökkent az érdeklődés a barnaszén iránt, úgy csökkent a városépítő buzgalom. Végül teljesen alábbhagyott. Közben néhány területi átszervezést is végrehajtottak. A legutolsó eredményeként megszüntették a kékkői járást és az egész területet a losonci járáshoz csatolták. TÁVOL LOSONCTÓL A legutóbbi területi átszervezést — mint minden ilyen intézkedést — főleg gazdasági szempontokkal indokolták. Látszólag „ültek" is ezek az érvek, mert a nagy kiterjedésű járás szervezői iparfejlesztést, általános gazdasági fellendülést ígértek. Az ígéret — sajnos — csak ígéret maradt. Tény, hogy Kékkő, Nagykürtös, Ipolyság környéke továbbra is az ország gazdaságilag egyik legfejletlenebb vidéke. Mennyi átszervezés...! Van, aki a múltkori átszervezés kudarcát a földrajzi távolságokkal indokolja. Ebben van is egy jó adag igazság. Az a közigazgatási dolgozó, aki például Ipolyhídvégre ment ügyintézésre, mint egy kisebbfajta expedícióra készült fel erre az útra. A távolság ugyanis — kerek 100 km. Gépkocsival, vagy autóbusszal. És még rosszabb, előnytelenebb helyzetben volt a „végek" lakossága, mert nemegyszer megtörtént, hogy a járási székhely és lakóhelye közötti utat egy-egy jelentéktelen ügy miatt többször is meg kell járnia. A legtávolibb községek lakossága körében így egyfajta nemtörődömség alakult ki, amely ebben a két mondatban jutott kifejezésre: „Ez nem a mi járásunk. Ehhez mi csak papíron tartozunk." Ez csak a dolog lélektani oldala. A járási székhelyhez fűződő viszony is bizonyára megváltozott volna, ha az átszervezést gazdasági fellendülés követi. Agocs Vilmos, az újonnan megalakult járás pártbizottságának titkára, a helyzet illusztrálására elsőként a következőt móndotia: — Van még itt olyan falu, ahova a villanyt se vezették be... Ezerkilencszázhatvannyolc júliusában mondotta ezt. Jő tíz esztendővel azután, hogy miniszteriális emberek hivatalosan is kijelentették: hazánkban a falvak villanyosítása — befejeződött. De nemcsak ez a tény bizonyítja, hogy erről a vidékről a javak osztogatásakor nagyon is községet köt össze. Az új járáshoz 74 község tartozik. A lakosok száma 47 000. Tehát — mivel itt még „divat" a sok ,gyermek — körülbelül tízezer család. A tízezer családból kis híján ötezren a járás területén kívül találnak csak munkát. Többnyire Kassán a Vasműben, igen sokan Csehországban, vagy a Žiar nad Hronom-i alumíniumkohóban. Ez azt jelenti, hogy minden második család egy-egy tagja otthonától távol él. A járás területén mindössze 2260 ember dolgozik az iparban. Ebben a mutatószámban például az is kifejezésre jut, hogy 100 foglalkoztatott közül mindössze 5 dolgozik az iparban. A STATISZTIKA FÉLREVEZETETT Az eddigi — losonci — járást hivatalos helyeken mint átlagosan fejlett területet tartották nyilván. Több mint valószínű, hogy ez a hivatalos minősítés gátolta a legnagyobb mértékben az új — most keletkezett járás fejlődését. Tény, hogy a nagy járás területén számos ipari üzem működik. Csakhogy ezek szinte kivétel nélkül a „hagyományos" losonci járás területén vannak. A statisztika ugyan kimutatta, hogy az egy főre eső ipari termelés szinte elérte az országos átlagot, de azt nem mutatta ki, hogy ez csak a mammutjárás egyik felére érvényes. A bürokratikus irányítási rendszerben a nagy számok bűvöletében MIT TERVEZNEK? Néhány hónapja ezt a területet is végigjárta a Nemzetgyűlés egy küldöttsége. A törvényhozók a gazdaságilag kevésbé fejlett vidékek sorsát vitatták meg. — Ha az új járást is a kevésbé fejlett területek kategóriájába osztják be — mondotta Agőcs Vilmos —, akkor reméljük, hogy a gazdasági élet Jelentős mértékben fellendül... Ez viszont még bizonytalan, Így a járási pártbizottság — közgazdászok, iparfejlesztési szakemberek bevonásával — kidolgozta a gazdaságfejlesztési akcióprogramot. — Itt miből indultak ki? — Az úgyszólván tétlenségre ítélt munkáskezek számából. Övatos becslések szerint is 7900 dolgozó kér munkát az új járás területén. Elképzeléseink szerint aránylag rövid idő alatt a következő ipari üzemek létesítését kellene megkezdenünk: 1. Egy 3—4000 embert foglalkoztató, lehetőleg könnyűipari üzem. Mivel itt igen jelentős összegű beruházásról van szó, alapos tanulmányt kell még kidolgozni, hogy az üzem a későbbiek folyamán életképes legyen. 2. Két éven belül egy 1500 dolgozót foglalkoztató gépkocsijavítót szeretnénk építeni. 3. A ma mindössze 200 nőt foglalkoztató konfekciós üzemet a tervek szerint négyszeres kapacitásúra építjük át, hogy a közeljövőben már 800 asszonynak tudjon mu.itiat biztosítani. 4. A pótorl pótkocsijavító üzemet is szeretnénk kiépíteni. Merész tervek. Vajon kitől, mitől függ, hogy az akcióprogramot teljesítik-e? Elsősorban attól, hogy az új járást hivatalosan besorolják-e a kevésbé fejlett területek közé. A tények azt bizonyítják, hogy a nagykürtösi járás — igen fejletlen terület. A MEZŐGAZDASÁG ADTA LEHETŐSÉGEK Az új járás mezőgazdasági produkciója jelentős. A leglogikusabb talán az lenne, ha az első időszakban a mezőgazdasági feldolgozóipart fejlesztenék. Mert a járás területéről ez is hiányzik. Például: nincs konzervgyár, amely feldolgozná a gyümölcsöt, a zöldséget. A termékek számára nincs megfelelő tárolóhely. Az üzemek létesítése előbb az építőipar fellendítését teszi szükségessé. Az új járásnak iskolákra is szüksége van, mert a régi járás okozta torzulások e téren is megmutatkoztak. Az iskolaépítés is szükségessé teszi az építőipar fejlesztését. —. Szakiskolák építésével ls számolnak? — Hogyne számolnánk... Csak még nem tudjuk, milyen jellegű gyárat kap a járás. Az egész iskolarendszert ehhBX kell majd hozzáidomítanunk. • * • Kár, hogy éppen a mai áldatlan gazdasági helyzetbea került sor a nagykürtösi járás megalakítására. Nem lesz könnyű dolga a járás vezetőségének, hiszen a központi anyagi eszközökkel ma ugyancsak takarékoskodnak. Oý üzemek építése ma jelentős gonddal jár. Annyi átszervezés' után most megint egy új átszervezés — mondhatná az ember. Ez — reméljük — más lesz, mint az eddigiek voltak. Ha az akcióprogramnak csak a felét, háromnegyedét teljesítik is, ez az eddig elhanyagolt terület a gazdasági fellendülés útjára lép. TÓ

TH MIHÁLY Mindennapi kenyerünk 1968. I VIII. 4. A csehszlovákiai íiveg hírnevét csaknem világszerte megalapozó idős mesterek túlnyomfi része már nyugállományban van, de az új nemzedék köve'i példájukat s ezt a Lednické Rovné-i ifjú mesterek tetteikkel bizonyítják. Közülük is a legkiválóbbak egyike Ivan Václavik, aki már művészi szinten dolgozik. Bakonyi felvétele A véletlen úgy hozta, hogy az utóbbi fél évben többször voltam kiküldetésben Prágában és Csehország más városaiban. Az csak természetes, hogy nyitott szemmel jártam, minden alkalmat megragadtam, hogy elbeszélgessek ottani kollégáimmal, hogy a számunkra oly fontos napokban megismerjem mások véleményét. Bevallom, egy-egy ilyen beszélgetés mindig lázba hozott és jó ideig annak hangulatában éltem. Akaratlanul is elgondolkoztam egy és más fölött. S miután visszajöttem szűkebb hazámba, hiányoltam az ottani atmoszférát, a „politikai lázat", az emberek kötetlen társalgását mindarról, ami senki számára sem lehet közömbös. Prága olyan, mint egy rajzó méhkas. Ismeretlen emberek, csak úgy, a legújabb híreket közlik egymással a villamosban, figyelmeztetik egymást néhány érdekes rádióadásra, tvműsorra. Az újságárúsnál végeláthatatlan sorokban várakoznak a Literárni listy különkiadására. Elmész mellettük, aztán visszafordulsz és beállsz a sorba. Egyszerűen magával ragad a tömeg. Betévedtem egy ifjúsági klubba. Az egyik fiatalember fennhangon olvasta Hochman panfletjét Nowota úr és udvaroncai uralmáról. A kávéházban arra vártak, hogy Werich megjelenik a képernyőn. A Libereci Árumintavásáron többet beszéltek Šik előadás-sorozatáról, mint a jövő évi divatról. Azután este közösen hallgattuk J. Janíőek „Küldj egy dalt telefonon" című rádióműsorát, amelyben a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolatosan neves embereket szólaltat meg és válaszol a hallgatók kérdéseire. Akkor éppen a csehszlovák—szovjet tárgyalásokról volt szó. Másnap a Detský dűm előtt hatalmas tömegre lettem figyelmes: a falon plakát — Dubček szavait idézi, egységre szólítja fel a nemzetet, a párt politikájának támogatására. A plakát alatt egy egyetemista aláírásokat gyűjt. A járókelők fegyelmezetten sorba állnak és várják, hogy nevük rákerüljön a listára. Természetesen ilyen távirati stílusban sokkal több példát felsorolhatnék lés az is természetes, hogy számtalan esetről, sőt, a legtöbbjéről nem is tudok. Ogy vélem azonban, hogy egyáltalán nem ez a lényeges. Az, ami megragadott: a hangulat. A soha nem észlelt hangulat. A politikai angazsáltság hangulata. Az, hogy az emberek érzik, részesei napjaink eseményeinek. Nemcsak szemlélők, hanem „társszerzők". Ami történik, az nem tudtukon és akaratukon kívül, hanem általuk történik. A sajtó- és szólásszabadság egyúttal a lélek felszabadulását is jelentette, a a politika tettrevágyás és az alkotóerő kibontakozását. Ma a pártonkívüliek is magukénak vallják a párt politikáját, közös ügyünk olyan egységessé kovácsolta a nemzetet, amire még történelmünkben aligha volt példa. Hogy tulajdonképpen mit is jelent a demokrácia, az utóbbi húsz év alatt szinte elfelejtettük. Sokan nemcsak a tartalmával, hanem a fogalommal is csak most ismerkedtek meg. A felocsudás első hónapja után részleteiben kezdjük ízlelgetni és formálni. Tudatában vagyunk annak, hogy nemcsak gazdasági, hanem morális téren is nagyon sok mindent helyre kell hoznunk. Tudjuk, hogy nehéz feladatok várnak ránk, hogy átmenetileg talán be kell húznunk a nadrágszíjat. Mégis vállaljuk, mert azt is tudjuk, hogy a múlt politika módszerei többé nem térhetnek vissza, hogy a jobb jövőt formázzuk. Prága „politikai hangulatképével" kezdtem. Azt is mondtam, hogy miután visszatértem szűkebb hazámba, hiányoltam az ottani atmoszférát. Hiányoltam és hiányolom. Egy hazában élünk, csehek, szlovákok és magyarok. Ami itt történik, nem mindennapi esemény, az egész világ bennünket figyel. Mégis az az érzésem, mintha mi, szlovákiaiak kissé háttérbe vonultunk volna. Az az érzésem, hogy a szlovákokat elsősorban a föderáció kérdése, a magyarokat pedig a nemzetiségi probléma érdekli. Nem szorítjuk a demokráciát kissé szűk keretek közé? Meggyőződésem, hogy az imént említett két kérdést csak akkor tudjuk megoldani, ha fő célunkat — a demokratizálást — véghezvittük. Szerintem Szlovákiában és a magyarlakta délvidéken sokkal több a konkrét tennivaló, mint az ország más területein. És éppen ez teszi indokolttá és szükségessé a még aktívabb politikai kiállást — mindenkinél, egyaránt. Ne várjuk, hogy a jövőben is a felsőbb szervek utasítására történjék minden. Életünket, az emberek közti viszonyt, gazdasági helyzetünket mi határozzuk meg! És ez a hétköznapok politikája! Ezért érthetetlen számomra a még gyakran észlelhető közöny, a kívülről való szemlélődés. És ezért rokonszenves nekem Prága politikai hangulata, az emberek lelkes érdeklődése, tenniakarása, aktivitása. OZORAI KATALIN \