Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-03 / 213. szám, szombat

Részvétel és megbecsülés GONDOLATOK A CSNSZ SZLOVÁKIÁI BIZOTTSÁGA AKCIÓPROGRAMJÁRÓL A közelmúlt napokban a Csehszlovák Nőszövetség szlovákiai bizottsága is önálló akcióprogrammal lépett a szervezet tagsága s a széles körű nyilvánosság elé. M. Sedláková, a nőszövetség szlovákiai bizottságának alelnöke, egy sajtóértekezleten tömören így jellemezte az önálló akcióprogram küldetését: „A nők az ország összlakosságának több mint ötven százalékát képezik. Joggal kívánunk hát részt vállalni a Csehszlovákiában immár fél éve tartó demokratizálódási folyamatból. Támogatjuk a CSKP-t és az elmúlt hat hónap hatalmas jelentőségű belpolitikai változásait. De éppen e mai, kedvező légkörben akarjuk egyúttal kiharcolni — az akcióprogramunkban kitűzött Jeladatok maradéktalan teljesítése révén a nők írásban ugyan törvényekbe iktatott, de mégis lépten-nyomon megcsorbított egyenjogúságának mielőbbi gyakorlati érvényesítését; az anyáknak s feleségeknek — mint a fövő nemzedék életadóinak kijáró őszinte megbecsülést." Kétségtelen: társadalmi és politikai életünk múltban történt gyakori elferdülései jelentős mértékben deformálták a nőmozgalmat ts. Erre — gondolom — elég lesz, ha csak ezt a példát említem: 1952-ben a marxista elvek önkényes leegyszerűsítésével, egy felelőtlenül elharmarkodott intézkedéssel meggyőző indoklás nélkül megszüntették hazánkban a női tömegszervezetet! Az egyes nőbizottságok csak részleges munkát fejthettek ki, s a nőknek nem volt egy egységes érdekvédelmi szervezetük. Érthető hát, hogy a Csehszlovák Nőszövetség akcióprogramja most abból az alapelvből indul ki, hogy társadalmunk érdekeivel és szükségleteivel összhangban — tekintetbe véve a nők érdekeit, illetve követeléseit —, leszögezze a nőszervezet helyét és küldetését. Az akcióprogram ezért kihangsúlyozza: „ ... még a szocializmusban sem szűnt meg a nőkérdés. El akarjuk érni, hogy a nők társadalmi szervezete — a CSNSZ — méltó szerepet játsszon a városi és falusi asszonyok jogos követeléseinek megvalósításában." A nők köznapi problémáinak zöme, manapság az anyasággal, a népesedéssel s a családdal kapcsolatos. A kiskorú gyerekek szellemi és fizikai fejlődésének, nevelésének terhe javarészt a nők vállán nyugszik. Egyre növekszik a válások száma is, ami a csonka családokban még csak hatványozza a „gyengébb nem" fent említett feladatait. Valótlanság lenne hát azt állítani, hogy a nők alkalmazása az emancipáció ékes fémjele; inkább az a való helyzet, hogy a nők munkabére nélkül a családok életszínvonalának egyensúlyban tartása nehezen elképzelhető... A sarkalatos, megoldatlan kérdések egész sorát érintő akcióprogram — a többi között — egyértelműen rámutat: a lányok, asszonyok családban és társadalomban végzett munkájának rendkívül magas értékére, a jobbára a szabad idő rovására végzett fárasztó „második műszak" előnytelenségeire. Helyzetükön gyakorlatilag csupán a szolgáltatások kiszélesítésével s a gyermekvédelmi intézetek gyér hálózatának kibővítésével lehet segíteni. A nőszövetség akcióprogramja a továbbiakban társadalmunk kötelességének tartja, hogy végre megszüntesse előforduló erkölcsi megkülönböztetését; következetesen ellenőrizze a táppénz és gyermektartási díjak zökkenőmentes folyósítására vonatkozó rendeletek betartását. Ehhez a kérdéscsoporthoz sorolja az idősebb magányos nők és férfiak megélhetési problémáit is, melyek megoldását egyrészt új agghajlékok és egyszobás lakások építésében, másrészt pedig abban látja, hogy a nyugdíjak egyenes arányban emelkedjenek a közszükséglett cikkek áraival. Külön fejezet tárgyalja a nők elhelyezkedési lehetőségeit, különös tekintettel az olyan lányok- s asszonyokra, akik szakképzettségük alapján vezető állást is betölthetnének. A program itt többek között leszögezi: „Olyan körülményeket kell teremtenünk, amelyekben a nők szakképzettségüknek és tapasztalataiknak megfelelően végezhetik el a rájuk bízott munkát. Fokozatosan oda szeretnénk hatni, hogy megszűnjenek a férfiak és a nők munkabére közötti különbségek." A mezőgazdaságban dolgozó nők egész évi foglalkozatatásának lehetőségét terjedelmes fejtegetés után a program az érdeklődők gépesített munkahelyekre kerülésében látja, majd szókimondóan leszögezi: „A szaképzett női munkaerők lebecsülése főképpen a mezőgazdaságban gyakori jelenség!" A továbbiakban a CSNSZ szlovákiai bizottsága akcióprogramja a nők szociális biztosításának gyakorlati s jogi kérdéseit tárgyalja és a tervezett új szlovákiai nőszervezet kiépítésének javaslatát ismerteti. Igaz, a pontokba foglalt célkitűzésekkel (melyek maradéktalanul összhangban állnak a szervezet érdekvédelmi küldetésével], minden objektív olvasó bizonyára egyetért, mégis sajnálattal kell megállapítanunk, hogy csak egyetlen szóval említi a nemzetiségi hovatartozás komoly, sarkalatos kérdését. Ügy érezzük, az ifjúsági és egyéb szervezeteinkhez hasonlóan, a Csehszlovák Nőszövetség tervezett föderatív szerveiben is szükséges lenne megalakítani a csehszlovákiai magyar nők önálló szervezetét, mely mind a Szlovákiai Nők Szervezetében, mind a nőszervezeteket egyesítő összállami Csehszlovák Központi Bizottságban is képviselve lenne. Csak így látjuk biztosítékát annak, hogy a magyar ajkú asszonyoknak is döntő szavuk legyen a különböző fontos %érdések megoldásában. Távolról sem az elszakadás szándéka ez, hiszen a nők problémáinak zöme közös, csupán a nemzetiségi egyenrangúságnak természetes, időszerű követelménye. A fentiekben vázlatosan ismertetett „női" akcióprogram még csupán javaslat. Az utóbbi, még kiküszöbölhető „csorbától" eltekinteve azonban, már most leszögezhető: minden pontjában határozott, reális és következetes. Mielőbbi megvalósulása egész társadalmunk érdeke, hiszen a lányok, asszonyok aktív részvétele a mindennapi munkában ma már nem nélkülözhető és az ezért járő megbecsülés, valamint az anyákat megillető tisztelet — erkölcsi kötelesség! MIKLÓSI PÉTER Feketenyéki hírek A galántai járásban fekvő s mintegy 1500 lelket számláló Feketenyéken is fellendült az utóbbi időben a kulturális élet. Ezt a CSEMADOK nemrég alakult helyi szervezete lelkes munkájának köszönhető. A legutolsó taggyűlésen értékelték eddigi munkájukat és a javaslatokat figyelembe véve kidolgozták további munkájuk tervét. A falu szövetkezetében és az állami gazdaságban gyors ütemben folynak az aratási munkálatok. A kedvező időjárásnak köszönhető, hogy az aratás zömén már túl vannak. A hektárhozamok a vártnál jobbak, sok helyütt túlszárnyalják a tavalyi hozamokat is. A falu szorgalmas népe egyre több figyelmet szentel a faluszépitési munkálatoknak. A falu központjában teljes ütemben folyik a templom körüli térség parkírozása. Rendbe hozták a labdarúgópályát s épül már a régen óhajtott öltöző is. A pályát drótkerítéssel is körülvették. MÄZSÄR LÄSZLÔ Revíziós szerv a vállalatok segítségére TUD RÓLA? Az állami és gazdasági Irányítás területén bekövetkezett változások alapja a vállalati szféra különválasztása a központi irányítástól. A viszonylag önálló vállalatok képezik majd a vállalati szféra gazdasági szerveinek alapformáit. Ezek döntenek majd a termelésről, a választékról, a termelési módszerekről, a termékek áráról az érvényes előírások keretén belül s ez lesz vállalkozási kezdeményezésük és anyagi felelősségük feltétele. Tekintettel arra, hogy a vállalati szervek által végzett ellenőrzés objektivitása bizonyos értelemben érthető módon határos lesz, szükségesnek mutatkozik, hogy a könyvelési mérleg revízióját kizárólag az állam által megbízott szervek és szervezetek végezzék. A könyvelés ellenőrzésével ugyanis az állam betekintést kap, hogy a vállalatok törvényes módon érik-e el jövedelmüket, liogy vagyoni helyzetüket és kötelezettségeiket valósan mutatják-e ki és oda hathat, hogy a vállalatokon belül kialakuljanak a helyes és felelősségteljes gazdálkodás feltételei. Így érhetjük el, hogy a revízió alá eső vállalatok szállítói és fogyasztói, valamint a bankok, takarékpénztárak, biztosítók stb. mindazok, akiknek érdeke fűződik a vállalatok stabilitásához, védve legyenek. Ugyanakkor ezek a revíziók a vállalat kollektív szerveinek is védelmet nyújtanak a vezető dolgozók esetleges törvénytelen lépései ellen. Ezek a szempontok vezették a kormányt, amikor 1967 márciusában határozatban kiadta az utasítást egy revíziós szervezi,'t kísérleti létesítésére, amely megrendelésre dolgozna mind u.s állam, mind a gazdaságirányítás szervei részére. Az eltelt másfél év alatt a prágai revíziós szerv — melynek igazgatója Jan Tomko mérnök — munkája iránt a vállalatok a legnagyobb érdeklődést mutatták. A megrendelések mindenekelőtt a gazdálkodás időszairi revíziójára 'A'eg a könyvelés kötelező ellenőrzésére, az ökonómiai eszközök, különösen az árak hatékonyságának és a szocialista vagyon állapotának revíziójára vonatkozott. Az utóbbi időben egyre több megrendelés érkezik tematikai revízióra, vagy például a termelési kalkuláció színvonalának és hatékonyságának ellenőrzésére, a termelés gazdaságosságának, az operatív-műszaki nyilvántartás módszerének és vezetésének stb. revíziójára. A tanácsadási területen — mert ez is a szervezet hatáskörébe tartozik — érdeklődés mutatkozik az operatív-műszaki nyilvántartási modell kidolgozása, a kereskedelmi-műszaki szolgáltatás szervezésének felmérése iránt. A szervezet által nyújtott szolgáltatás színvonalát illetően az a vélemény alakult ki, hogy az évi könyvelési mérleg törvényesen előírt revízióját csak szakvizsgát tett dolgozók végezzék. A revíziót végző dolgozóktól ugyanis nagyfokú szakmai tudást, tárgyilagosságot, a könyvelés, a vállalati ökonomika, az irányítás elmélete, az adóügyi előírások ala pos ismeretét kell megkövetelni, s azt hogy egytől egyig abszolút megbízhatók legyenek, mert ebben a hivatásban csak úgy élvezhetik a bizalmat és úgy szerezhetnek tekintélyt. —ska MUVESZEK és MUVESZETEK SZÍNHÁZ A THEMSE BAL PARTJÁN A londoni Waterloo Road egyik épülete — a Victoria Színház, vagy becenevén" „Old Vlc" — fennállásának 150. évfordulóját ünnepli. Fiatal volt még a tizenkilencedik század, amikor a színház 1818 ban megnyitotta kapuit, a szigetországban már kialakult a polgári-feudális társadalom, az emberiséget megrázta az emberöltő legfőbb alapélménye, a francia forradalom, öröknek' vélt Intézmények tűntek el, rendíthetetlen szabályok vesztették érvényüket. Az új színház, amely 12 000 font sterlinges költségvetéssel épült, igen gyorsan népszerű lett, hiszen igyekezett kielégíteni a század romantikus igényeit, zenés komédiákkal, melodrámákkal hatott a könnyzacskókra és a rekeszizmokra. Sokáig tartott, amíg engedélyt kapott prózai színművek bemutatására, amíg a királyi pátens egyenrangúvá tette a Covent Garden és Drury Lane színházakkal. A századforduló után azonban ismét mélypontra került és a vaudville-el szórakoztatta az alkoholt bőségesen fogyasztó nézőteret. Csak a puritán viktoriánus korszak nyitotta meg ismét a fejlődés felé vezető utat. Hangversenyek és népoperák váltották egymást a színház műsorán egészen 1914 októberéig, amikor Lilian Baylis, az angol színművészet nagy reformátora, megkezdte Shakespeare összes színpadi 'műveinek sorozatos bemutatásét. A sorozat utolsó darabját 1923-ban mutatták be, de akkorra már az Old Vic az angol színházkultúra központjává vált, ahol a legnagyobb művészek tolmácsolták a világirodalom remekeit. 1941-ben következett be a kilenc évig tartó kapuzárás, a német bombák megsemmisítették az épületet és az újjáépítés sokáig tartott. 1963. október 23-a óta az Old Vic ad otthont az angol Nemzeti Színháznak és így legmagasabb szinten teljesíti hivatását: tanít, emlékeztet és hirdeti az alkotás örök szépségét. A MÚZSA CSÓKJA Nem véletlen képzettársítás, ha Max Bili svájci szobrász, festő, író hannoveri kiállítása kapcsán Taine egyik tételére gondolunk, A francia pozitivista esztéta ugyanis kifejtette, hogy „vagy a tehetség emelkedik a géniusz magaslatára, vagy a géniusz száll le a talentum fokára". Nos — bizonyos, hogy Max Bill-t is. homlokon csókolta a múzsa, de nem vergődő, forrő szájjal érintette homlokát, hanem — logarléccel. A sokoldalú svájci mester kétségtelenül a külső és belső térformálás egyik legnagyobb elméleti és gyakorlati tekintélye, de plasztikéi és képei már annyira racionalista alkotások, hogy a kiállítási teremben fagypont alá süllyed a képzőművészeti impulzusok hatása. Hannoverben négy évtized alkotásait mutatja be. A mértani idomok orgiája ez a kiállítás, körök, kúpszeletek, háromszögek és négyszögek, egyenként és tömegesen, képen, kőben műanyagban — elriasztóan lenyűgöző látvány. A művész, aki körzővel és vonalzóval alkot, ijesztő jövőt idéz: azt a kort, amelyben kibernetikus gépek frják a verseket. Az alkotó, aki nem saját belső világára figyel, aki már nem látja az embert (a fenti impulzusok egyetlen befogadóját), hanem csak a mértani idomok végtelenségig variálható felületét, az elszakad a valóság talajától és tevékenysége Csupán önkörében mozgó útkeresésre korlátozódik. A hannoveri Bili-kiállítás a holt anyag násza a matematika és a geometria törvényeivel, steril nász, amelyből hiányzik az alkotó, teremtő képzelőerő és erotika. Tudjuk, hogy Max Bili, mint a non-figu

; ratív térkonstrukció mestere a Háromszoros egység című plasztikájával 1951-ben elnyerte a Sao Paulo-1 Biennale szobrászati nagydíját és talán a mi hibánk, ha a hannoveri kiállítás túlzott funkcionalitásában csak a L'art pour l'art ellenpólusát látjuk. A SOKSZOR FELFEDEZETT TÖRTÉNETÍRÓ Titus Livius-t, az augusztusi impérium hivatalos történetíróját — R. M. Ogilvie, P. G. Walsh és A. D. Leeman után — ismét felfedezték. A darmstadti Tudományos Könyvkiadó gondozásában jelent meg Erich Burck „Wege zu Livius" című műve, de a mű — bár a történészek körében nagy érdeklődéssel várták — meg sem közelíti az eddigi kiadványok színvonalát. Persze ma már igen nehéz valami újat írni a Libri ab urbe condita szerzőjéről, hiszen néhány évvel ezelőtt A. D. Leeman, a kiváló holland tudós nyilván hosszú időre felülmúlhaatlanut alkotott, (Are we fair to Livy?), emellett Burck könyve tulajdonképpen az eddig megjelent könyvek, tanulmányok konfrontálása és a szerző csak igen röviden és igen óvatosan fogalmazta meg saját véleményét. A néhány évtizedes Livius-képet aligha lehet új vonásokkal gazdagítani, még a leghivatottabb és legavatottabb szerző is kénytelen ismétlésekbe bocsátkozni és újat legfeljebb a filológus produkálhat (mint ezt Leeman műve is bizonyltja), az eszmei értékelés azonban legfeljebb az ismert tények újszerű csoportosítására szorítkozhat. Egyébként ez az eszmei értékelés az eddig megjelent művekben — az egyes szerzők szubjektív alkatától függően — túlzó. Magunk is szívesen forgatjuk a több mint két évezreddel ezelőtt született római retorikatanár művét, de inkább az elbeszélőt, a stílus nagyszerű mesterét becsüljük benne,, aki hazafias lelkesedéssel áthumanizálta nemzetének sokszor barbár történelmi eseményeit. De nem fogadhatjuk el, mint történelmileg hiteles kútforrást. Burck pedig éppen Titus Livius szavahihetőségét bizonyítgatja, kiemelve azt, hogy hiszen „hivatalos" történetíró volt. Részünkről Szerb Antal véleményét fogadjuk el: „Livus nagy müve, a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye." CSÁSZÁRMENTÉS BONYODALMAKKAL Nem tudjuk, tartózkodnak-e kísértetek a két évszázados fertődi Esterházy-kastélyban — ha igen, akkor a napokban bizonyosan felsóhajtottak (a korabeli bontonnak megfelelően franciául): „quelle malhonneteté... micsoda neveletlenség!" A kastély udvarán forgatják ugyanis az új crancia—magyar Napóleon-filmet, amelynek főszereplői: Torday Teri, Pascale Petit, Heinrich Schweiger és — 70 meztelen lány. Persze mi még (mint javakorabeliek) boldogult úrfikorunkban láttuk az akkori Napóleon-filmet Boyer-val és az „isteni" Garbóval, minden pikáns körítés nélkül, dehát tempóra mutantur et nos mutainur in illis. A forgatókönyv szerint Napóleont megtámadják a lázadó diákok, a korzikai helyzete már-már válságos, amikor a felkelők szerelmesei — más kiutat nem látván — rutinos gyorsasággal ledobják ruháikat és „élő sövényként" veszik körül a molett hadvezért. Meztelenül! A felvétel során azonban öt amazon meggondolta magát és tetőtől talpig felöltözve jelent meg a rendező előtt. A rendező tombolt, sírt. könyörgött, mert hiszen a nézőt nem szabad megkárosítani, a filmművészet nem feledkezhet meg az „esztétikai követelményekről", de a lázadók makacsul sztrájkoltak. Három lázadó azért tagadta meg az engedelmességet (a hetven lány kivétel nélkül Bécsből érkezett Fei> tődre), mert kicsi a gázsi, potom 500 schilling, holott ők mint képeslapmodellek általában 1500 schillinget kapnak a hasonló művészi teljesítményért, a negyedik amazon kijelentette, hogy ő szívesen levetkőzik a filmesek előtt, de a felvételnél igen sok a laikYis bámészkodó, azok előtt nem hajlandó képességeit pazarolni, az ötödik pedig hirtelen a vőlegényére gondolt, akitői elfelejtett engedélyt kérni ehhez az „Interpretációhoz". Persze Napóleont azért megmentik és a nézők bizonyosan nem veszik észre, hogy — hetven helyett — csak hatvanötöt Iáinak. P. GYÍ