Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-26 / rendkívüli kiadás, 16:00 óra, hétfő

Senki sem állíthat mec j bennünket januári utunkon! Szilárd egységben állunk a cseh és a szlovák nemzettel! Kitartunk helyünkön, a z áruiókat nem tűrjük meg! A köztársaságnak szüksége van munkánkra! Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA RENDKÍVÜLI KIADÁS Bratislava, 1968. augusztus 26. (16,00 órakor)) Alexander Dubček üzeni Moszkvából: Tartsatok ki! A rádió jelentése szerint kormányszerveink Prágá­ban vasárnap táviratot kaptak moszkvai küldött­ségünktől, A táviratot Cerník, Dubček, Smrkov­ský, Svoboda és más elv­társak írták alá. Nagyra értékelik népünk megfon­toltságát s hangsúlyoz­Még ma visszatér küldöttségünk? Mint az imént tudomá­sunkra jutott, Moszkvában tartózkodó küldöttségünk állítólag még ma déltájban vagy a délutáni órákban ha­zaérkezik. Egyidejűleg tudo­másunkra jutott, hogy az SZLKP rendkívüli kongresz­szusának Bratislavában tar­tózkodó küldöttei nyugtalan­kodnak amiatt', hogy kül­döttségünk, élén Svoboda elvtárssal, valamint Alexan­der Dubček, Oldŕich Cerník és Josef Smrkovský elvtár­sak mind ez ideig nem tér­jek haza. A CSKP Központi Bizott­ságának elnöksége augusz­tus 27-ére összehívja a CSKP Központi Bizottságának, nemkülönben a Központi Re­Egységesen védjük szuverenitásunkat A CSEH NEMZETI TANÁCSNAK, PRÁGA Kedves Testvérek! Üdvözlünk benneteket ezekben a sorsdöntő pillanatokban, amikor a két testvérnép és Csehszlovákia egész dolgozó népe elszántan védelmezi közös államunk szuverenitását és integ­ritását, úgy ahogy a január utáni fejlődés eszméje megköve­teli. Veletek együtt követeljük, hogy a Varsói Szerződés né­hány tagállamának fegyveres erői kivonuljanak hazánkból Követeljük, hogy az egyenjogú szocialista országok család jában politikai és alkotmányos képviselőink — Svoboda. Dubcek, Smrkovský és Cerník elvtársak vezetésével — fsl újíthassuk rendes állami életünket Meggyőződésünk, hogy népeink, az egész csehszlovák néi morális egysége és példa nélkül álló elszántsága sikert arat. Köszöntünk beneteket, drága testvéreink és szilárdan hisz ízük, hogy rövidesen boldogabb napok virradnak hazánkra. Ä SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS ELNÖKSÉGE Ne követeljünk semlegességet! A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság Nemzetgyűlése azzal a sürgős (elhívással fordul köztár­saságunk minden polgárához, ne követeljen semlegességet! Ez mos­tani helyzetünkben csak azoknak a malmára hajtaná a vizet, akik ellenünk vannak, és ez megnehe­zítené a Moszkvában tárgyaló kül­döttségünk helyzetét. Milyen feltételekkel? A Tanjug jugoszláv hírügynök­ség tudósítója ma délelőtt közölte Moszkvából, hogy kormányunk és pártunk képviselői a moszkvai ta­nácskozáson megegyezésre jutot­tak a Varsói Szerződés öt országa katonai egységeinek fokozatos el­távolításáról Csehszlovákia terüle­téről. Ezt az egyezményt még Bul­gária, Magyarország, az NDK és Lengyelország képviselőinek is meg kell erősíteniük. A Varsói Szerződés katonai egységei távo­zásának feltételei azonosak az Ag­csernyőn elfogadott feltételekkel Űj ellenforradalmi elmélet zák, hogy éppen Cseh­szlovákia megfontoltsága jelenti a legnagyobb tá­mogatást számukra Mosz­kvában. Felhívnak ben­nünket, hogy így tart­sunk ki továbbra is, s tu­datják, hogy a tárgyalá­sok éjszaka is tovább folytatódnak. Nehéz helyzetbe jutotak. Nem azok a katonák, akiket ideparan­csoltak. Súlyos, áthidalhatatlan nehézségekkel kell azonban meg­küzdeniük azoknak, akik elméle­tileg akarják megmagyarázni „a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ságnak nyújtott testvéri segítsé­get."! Az egyetlen magyarázat ar­ra, hogy megszálltak bennünket, szerintük a mi ^ellenforradal­munk". Ilyen légből kapott magyarázattal próbálkoznak, és ezt szajkózza a Vltava rádióállo­más, A Vltava rádió szerint ellen­forradalom mindaz, ami nálunk történik. Ellenforradalom a rend­kívüli, XIV. pártkongresszus, mert az ő részvételük nélkül zajlott le. Ellenforradalmár és opportunista a XIV. kongresszuson megválasz­tott űj pártvezetöség. És ellenfor­radalom az is, hogyan szervezzük meg életünket, hogy vagyunk és lélegzünk. A Vltava szerint mind­nyájan revizionisták, opportunis­ták, ellenforradalmárok vagyunk, mert csak nekik van szabadalma­zott eszük, és csak ők a kommu­nizmus ideológiájának igazi meg­testesítői stb. Eljöttek, hogy elnyomják az el­lenforradalmat, de létezését be is kellene bizonyítaniok. Ilyen bizo­nyítékokat eddig nem igen sorol­tak fel. Tegnap végül írásban kö­zölték, amikor a Bratislava felett köröző helikopterek egyikéből röp­lapokat szórtak szét. A röplapokat ugyanolyan papíron nyomták, mint amilyenen a moszkvai Prav­dát. és mivel mindnyájunknak tudnunk kell oroszul, a röplapok is orosznyelvűek voltak. Mi tehát az írásban is ismertetett ellenfor­radalom? Ellenforradalom az „Orol", a „Sokol", a Cserkészet", az „IVCA", az „IMCA", de ezen kívül számos olyan szervezet is, amely a februári események után létesült, jóllehet, közülük sokról tudomásunk sincs. Állítólag, mindezek a szerveze­tek azl a célt tűzték maguk elé, hogy felújítsák a kapitalizmust Csehszlovákiában. Jő lenne azon­ban, ha rátudnának mutatni csu­pán egyetlen esetre, hogy nálunk hol, mikor, s miképpen bomlasz­tották annak a szocializmus alap­jait, amelynek „védelmére" jöt­tek. Rámutathatnak talán arra, hogy nálunk felbomlott valame­lyik földművesszövetkezet? Hogy valaki talán magántulajdonba vett valamilyen gyárat? Bizonyítsák be, hogy ők a maguk hazájában hol és mikor emelték oly magas szín­vonalra a szocialista tulajdont, mint mi a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Vajon a Lengyel (Folytatás a 2. oldalon) víziós- és Ellenőrző Bizott­ságnak plenáris ülését. Az ülésen részt vesznek a CSKP kerülfeti bizottságainak, vala­mint a CSKP prágai és bra­tislavai városi bizottságának vezető funkcionáriusai is. MAGYAROK MAGYAROKHOZ! Csehszlovákia népei nem gyűlölettel, hanem sajnálattal néznek rátok! Aljas játékot űztek veletek! "Gondolkodjatok és nézzetek körül! Csak a német fasiszta hadsereg hordái mondhatták: „Paran­csot teljesítünk!" A magyar néphadsereg nem teljesíthet olyan parancsot, amely nem fér össze az emberiességgel! Ne hagyjátok bemocskolni Dózsa, Rákóczi, Kossuth népének becsületét! Tiltakozzatok az agresszió ellen! Ti, egy hős, a szabadságáért és függetlenségéért annyit szenvedett nép fiai vagytok, nem viselkedhettek gyáván. Nem lehettek ilyen aljas játék figurái. Menjetek haza' békével! Mondjátok meg az igazságot a ma­gyar népnek! Jogotok van erre, mert van szocialista hazátok. „Haza csak ott van, ahol jog van, ahol nincs jog, ott nincs haza." (Petőfi) Legyetek hívek Petőfi szelleméhez. Ne legyetek idegen hata­lom rabszol gái! Ne legyetek áldozatok. Emberek, gondolkodjatok! Terjesszé­tek bajtársaitok közt! CSEMADOK • Ti látjátok halljátok az igazságot Eljutott a híre hozzánk, hogy a magyar megszálló egységek katonái milyen csalódottak és levertek, nem értik, miért kell itt lenniük, mikor az ellenforradalomnak nyomát sem látják. Mert lehet ellenforradalomról szó ott, ahol az egész ország, csehek. Szlovákok, magyarok összeforrt egységben állanak a kommunista párt első titkára, Alexander Dubček mögött? A törvényesen megválasztott köztársasági elnök, a Szovjetunió Hőse, Ludvík Svoboda, Cerník miniszterelnök és Smrkovský, a Nemzetgyűlés elnöke mögött? A szovjet, a bolgár és a német megszállók közül is többen rádöbbentek már arra, hogy minő­síthetetlen módon félrevezették, és egy szabad nép jogos füg getlenségi törekvésének lábbal tiprására akarják felhasználni őket. • Magyar katonák! Ti jól tudjátok, hogy minden nép legdrá gább kincse a szabadság, hiszen a magyar nép évszázadokon át hősiesen harcolt a szabadságért, bárki volt is az elnyomó. Ne segítsetek eltiporni szabadságunkat. Ha kell, forduljatok szembe a paranccsal, melyet azok adnak kl, akiknek szemében csak saját hatalmi törekvéseik fontosak és ezért készek min den törvénytelenségre. Lehessenek büszkék rátok csehszlová­kiai magyar testvéreitek és a világ minden szabadságszerető népe! Egyszer hazatértek innét, és mint szemtanúk mondhatjátok el otthon rólunk a teljes igazságot a magyar népnek, melyet a hivatalos hírközlő szervek, a sajtő, a rádió, a televízió felháborító hazugságokkal igyekszik félrevezetni. Biztosak va­gyunk abban, hogy a magyar nép zöme nem ül tel a valótlan állításoknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom