Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-02 / 212. szám, péntek

v Az utóbbi hónapokban számos szlovák lapban kétségbe vonták az anyanyelvi oktatás helyességét, célszerűségét. Persze, nem úgy, akárcsak a látszatát is keltsék annak, hogy ezt a jogot el akarják tőlünk vitatni. A legtöbb cikkíró csak arról beszélt, hogy az „előrelátó, a megfontolt, okos szülők" szlovák tannyelvű iskolába adják gyermekeiket. Ezzel párhuzamosan a lapokban az a követelmény is helyet kapott, hogy Szlovákiában a szlovákot tekintsék államnyelvnek (azaz hivatalos nyelvnek). (Mintha ezt már egyszer emígyen hallottuk volna: Na Slovensku po slovensky!) A „jótanács" és a szándék között AGGASZTÓ AZ ÖSSZEFÜGGÉS. Az egyik gondolat kiegészíti a másikat: mivel amúgy is szlovák lesz a hivatalos nyelv, célszerűbb, ha a „gondos" szülők szlovák iskolába adják gyermekeiket. Kit szolgálnak az ilyen célzatos, körmönfont tanácsok? Nem hisszük, hogy a délvidéki szlovák iskoláknak érdekük lenne a szlovákul nem tudó magyar gyerekek tömeges befogadása. Nem lenne ez hátrányos a szlovák gyermekek előmenetele szempontjából? Ezért erről nemcsak a szlovák iskolák színvonala, hanem a magyar gyermekek jövője és helyzete érdekében is beszélni kell. De csak oly módon, ha a vita megmarad a tárgyilagosság, a tudományosság keretei között, ha mögötte nincs elnemzetlenítésl, beolvasztási, vagy megtévesztési szándék. Részünkről ilyen szándék nincs, nem lehet. Néhány héttel ezelőtt a Smena hasábjain valaki szóvá tette, hogy SOK MAGYAR NEMZETISÉGŰ PEDAGÓGUS tanít a vegyes lakosú területek szlovák Iskoláiban. A cikkíró, noha feltételezhető, hogy ismeri a helyAnyanyelvi oktatás Bár az egyes országokban nyitnak nyelviskolákat (a világnyelvek elsajátítására), de hangsúlyoznunk kell, hogy ezek az iskolák nem tömegjellegü oktatási intézmények, növendékeik rendszerint nyelvtehetségek. A mi viszonyaink között azonban az a helyzet, hogy nemcsak a kiváló nyelvi készséggel rendelkező gyermekek kerülnek idegen Unitási nyelvű iskolába, hanem különféle képességű tanulók. Az elmondottakból következik, hogy esetünkben kétségek merülhetnek fel a kellő tárgyi tudás befogadását illetően. Ilyen értelemben tehát nemcsak az egyén, de a társadalom érdeke is, hogy ezzel a problémával foglalkozzunk. NEMZETISÉGI ÉRDEKÜNK MEGKÍVÁNJA, hogy a pedagógiai propaganda minden eszközével értessük meg a szülőkkel az anyanyelvi oktatás előnyeit és az idegen nyelven történő oktatás hátrányait. Ezért helyeselhető az SZNT oktatásügyi nemzetiségi albizottságának állásfoglalása euben a kérdésben. Hangsúlyozzuk, minden szülő szuverén joga, hogy milyen tannyelvű iskolába járatja gyermekét, esetenként tehát a személyi szabadság elvének érvényesülését kell látnunk benne, állalában azonban nemzetiségi létügyünk is. Tehát tisztázni kell annak elvi és egyéb vonatkozásait anélkül, hogy kétségbevonnák, vagy korlátoznánk bárki jogát. Nem szabad pálcát törni a szülők felet', vagy elítélni őket, mert az ilyenfajta erkölcsi megtorlás annak a magasztos elvnek a feladását jelentené, amelyet magunkénak vallunk; mindenfajta kényszer a személyi szabadságjog s az egyén szuverenitása elvének megcsúfolását jelentené. Azonban mégis kell róla beszélni, mert olyan emberi magatartással állunk szemben, amely a tudományosság elvével is ellenkezik. Méginkább érvényes ez a pedagógus-szülőkre nézve. Esetükben ez a kérdés pedagógus-erkölcsi vonatkozású, a mondvacsinált „érvek" ellenére is. Az alibiköntösbe bújtatott mentegetőzés öningazolásnak kevés, porhintésnek sok. A magyar pedagógus az ügyből az ügyért él, melynek értékét és érvényét a szavak és i tettek egysége alapozhatja meg. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem mondanánk ki: vannak olyan szülők is, akikben megrendült a magyar iskolák iránti bizalom. Az esetenként előforduló objektív okok mellett, az általánosítható főok, hogy az utóbbi években a magyar isés más összefüggések „Amit sohasem vontak kétségbe — az nincs bizonyítva" (Diderot) a IS68. zetet, egy szóval sem említi, ezen a vidéken a szlovák nyelvű iskolák tanulóinak jelentős része szintén magyar nemzetiségű. Ezeknek a sorsa nem aggasztja? Számukat ugyan nem tudjuk, de becslések szerint is néhány tízezer tanulót tesz kl. Ki törődik ezekkel, akik az iskolának igen gyakran csak létszámbeli gyarapodást jelentenek. Minket azonban nem aritmetikai szempontból érdekelnek. A hivatalos verzió szerint a szülők szuverén joga, milyen tanítási nyelvű iskolába járatják gyermeküket. Ez az alapelv azonban csak abban az esetben helyeselhető, ha 1. a szülőket a körülmények nem befolyásolják, hogy meggyőződésük ellenére, elveikkel ellentétes döntésre kényszerüljenek; 2. a szülőket előzőleg felvilágosítottuk az anyanyelvi oktatás jelentőségéről. Érdemes lenne felmérni, hogy megvalósul-e ez a feltétel. A kölcsönös bizalom érdekében érdemes foglalkozni ezzel. VANNAK SZÜLÖK, akiket a tanítási nyelv megválasztásakor az az elv vezet, hogy gyermekük megtanuljon egy másik nyelvet. Abban a hiszemben vannak, hogy gyermeküknek két szavuk lesz egy fogalom ellenében, s így jobban érvényesülnek, hiszen „ahány nyelv, annyi ember." Feltételezik, hogy a fogalomalkotás és a szóhasználat az idegen tanítási nyelvű iskolákban is ugyanolyan feltételek közt jön létre, mint az anyanyelvi oktatás viszonyai között. Kérdés, hogy a fogalom és annak nyelvi burka, a szó, milyen kapcsolatban van egymással. Közismert, hogy a fogalomalkotás a gondolkodás mechanizmusának folyamataként jön létre, míg a beszéd, a szó a fogalmak megjelölését kifejező szándékkal születik. Először tehát a fogalomnak kell létrejönnie, hogy nyelvi kifejezést nyerhessen. A fogalomalkotás azonban a beszélt nyelv impulzusaként jön létre, hiszen köztudott, hogy a legtöbb ember általában anyanyelvén gondolkodik. Nyilvánvaló tehát, hogy a fogalomalkotás és a gondolkodás mechanizmusa szempontjából hátrányt jelent, ha a gondolkodás folyamata az ún. „belső beszéd", nem anyanyelvi impressziók indítéka. Hiszen a gondolkodónak, a beszélni szándékozónak a megértés nehézségein túl még egy feladatot is meg kell oldania: idegen nyelvre kell tolmácsolnia mondanivalóját. így megy végbe ez a folyamat mindazokban, akik anyanyelvükön tanultak meg beszélni, de idegen nyelvű iskolába jártak. Esetenként ugyan később a megtanult nyelven folyik a fogalomrögzítés. Ez megkönnyítheti egy idegen nyelv elsajátítását, de kétségtelen, hogy hátrányos következményekkel jár. Egy idegen nyelv tanulásának célja lehet az anyanyelv háttérbeszorltása? EZ MÁR NEMCSAK NYELVI KÉRDÉS. Mert, ha csakis az lenne, akkor a kis nemzetek veszély nélkül, eleve valamelyik világnyelvet választanák a közoktatásra. S hogy ez nincs így — pedig a világnyelvek érvényesülését tekintve ez indokolt lenne — az csakis azért van, mert az anyanyelvi oktatásnak nemcsak a gondolkodás mechanizmusa, a nemzeti öntudat, a művelődés stb., hanem a nemzeti lét fennmaradása szempontjából is döntő jelentősége van. Más szóval, az iskola alakítja ki a nemzeti öntudatot. S mivel a kis nemzetek, s a nemzetiségek, létük biztosítékát a nemzeti nyelv megtartásában és használatában látják, érthető módon ragaszkodnak az anyanyelven történő oktatáshoz. kólákat és pedagógusokat .egyesek eléggé nyilvánvaló szándékkal igyekeztek lejáratni. Egyrészt azzal, hogy kétségbevonták a magyar iskolák színvonalát (anélkül, hogy azt tudományosan felmérték volna), másrészt egyoldalúan azt hangoztatták, hogy a magyar iskolák legfontosabb feladata a szlovák nyelv tanítása. Anélkül, hogy kétségbevonnánk a szlovák nyelv tanításának fontosságát, vagy szükségességét, azt valljuk, MINDEN ISKOLA LEGFONTOSABB FELADATA A TÁRGYI TUDÁS, a gondolkodás készségének kialakítása. Tehát tárgyi tudás a szlovák nyelvoktatásban is. A laikus szülő a szlovák nyelvtudás fontossága egyoldalú hangoztatása folytán azonban egészen más következtetést vonhatott le. Nyilvánvalóan olyant, amilyen szándékkal kritizálták iskoláinkat. Itt is felfedezhető az aggasztó összefüggés a nemzetiségi iskola bírálata és a magyar tanulók szlovák iskolába áramlása között. Ezt a helyzetet csakis a nemzetiségi iskolaügy önigazgatásával lehet megszüntetni. Kétségtelen azonban, hogy a magyar iskolákban folyó SZLOVÁK NYELVOKTATÁS EDDIGI KONCEPCIÓJA (módszertani elveit és a technikai lehetőségeket tekintve) tarthatatlan. Bertók Imre, kerületi tanfelügyelő megnyugtató választ adott mindazoknak (a Hét-ben közölt írásában), akik kétségbe vonnák a nemzetiségi iskola jó szándékát ebben a vonatkozásban. Végül mondjuk meg azt is, hogy a szülő — gyakran akarata ellenére — nem adhatja anyanyelvi iskolába gyermekét. Közismert, hogy a nemzetiségi alapiskolák számának megfelelően nincsenek szakiskolák és szaktanintézetek. A tanulók érvényesülési lehetőségei tehát korlátozottak. Gyakori eset, hogy az anyanyelvi alapiskolát közepes eredménynyel elvégző tanulók (és ilyenből van a legtöbb) szlovák tannyelvű ipari tanuló iskolába kénytelenek menni, ha például marósok, esztergályosok vagy éppen hentesek akarnak lenni. Olykor nincs módjuk a legegyszerűbb szakma ismereteinek elsajátítására sem. Vajon itt ls a nyelvtudás az elsődleges, s döntő? Ha pedig nem az (mert nyilvánvalóan az nem lehet), akkor miért nincs lehetőség arra, hogy anyanyelven sajátítsák el a szakmát? A rosszul értelmezett nyelvi koncepció vagy a szándékosság idézi elő ezt a helyzetet? Mindenesetre ennek a gyakorlatnak semmi köze sincs a nemzetiségi önrealizáció magasztosan humánus, szocialista elveihez! Az SZNT Oktatásügyi Megbízotti Hivatala akcióprogramja leszögezi, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni a kisebbségi helyzetben levő szlovák, illetve cseh családok gyermekei anyanyelvi oktatása feltételei biztosításának. Senkinek sem érdeke ugyanis, hogy pl. a Csehországba elkerülő szlovák családok gyermekei az anyanyelvi oktatás megszervezésének hiánya miatt a cseh környezet és tanítási nyelv következtében elnemzetlenedjenek. Érthető tehát, hogy mi is aggódunk emiatt. Ne lássunk ebben semmi rendkívülit, vagy indokolatlan túlzást, alaptalan félelmet az asszimiláció veszélyétől. Mert ilyen veszély Csehszlovákia valamennyi nemzetét fenyegeti. TEREMTSÜNK FELTÉTELEKET ahhoz, hogy hazánk minden nemzete és nemzetisége fenntartás nélkül hazájának tekinthesse ezt az országot. Csakis így lehet országunkból erős, független haza, melynek építésén' és megvédésén egyaránt munkálkodni akarunk, bármilyen nyelven gondolkozzunk vagy beszéljünk is. Aki mindezt tagadni próbálná, az a realitás elvének mondana ellent. BÖSZÖRMÉNYI JÁNOS ÚJ VERSEK VERES JÁNOS: BORDAL Fütyüljetek a világra, tünő nyárra, ifjúságra; lámpa alatt, pohár fölött hajoljatok össze csendben, akárcsak a régi versben. Hevességtek kinek becses? kérdezni is fölösleges. Hull az idő, mint a kéve. Semmi haszna, ne feküdj föl gondolatok deresére. Mit ígér az ősz a bajra? deret földre, deret hajra, korán hulló szürkületet. Nyugodj bele, idd a borod, dúdolj, mint az őszi szelek. Egykedvű, lásd, kint a táj is, veszett itt már különb nyár is, ne sajnáld, hogy nem marad majd semmi jó a hátad mögött,, ha a homály rádhömpölyög. Elvirít a piros rózsa, megmarad a babád csókja, addig élsz, mi - =lhetsz vele, rajta kívül minden vágyad fedje a csend szemfödele. DÉNES GÝÔRGY: PARASZT A VILLAMOSON Alkonyi fényben ég Pozsony; öreg paraszt ül a villamoson, öreg magyar, rossz arcú, néma, grófi cselédek ivadéka. ül csak ül illedelmesen, mint barna szobrok zajgó téren; s apám helyett apámat látom, testvérem helyett bús testvérem. A kezét nézem: vaskezek, ormótlanok és kérgesek. Ha szólni tudna ujja, körme, talán az égre fenyegetne. Vagy sóhajtana csendesen, mint nyáresten a vén akácfa, mikor fejét, fehér fejét megadón ejti porba, sárba. SZITÁSI FERENC: MADARAK Érintésem csendjében tollászkodnak a madarak. Ferde fejekkel bámulnak az égre. A tű-hegynyi fényben sejtik: jön már a hajnal, s dalra köszörült ajakkal röppennek szét, mintha minden ágon, egy darabka öröm lebegne a világból. TUGÁRI FERENC: HAZÁM Itt születtem. E föld nekem hazám. Urak szolgája itt volt az apám. Itt élt és halt minden egyes ősöm — nem vagyok idegen, a jussomat őrzöm. Ide köt minden. Múlt, jelen jövendő. Fekete föld, jó gabonát termő. Az ipolymenti füzes, mezsgye, rét — minden amerre nézek, szerte-szét. Ide köt engem bánat és öröm. A tiszta szó, amely fölött őrködöm. Palóc lányok csengő kacaja, szerelmet síró bánatos dala. Sok-sok viharban megőszült aggok. Dózsa György arcú szikár magyarok, fekete kendős öreg nénikék — rozzant szekéren nyikorgó kerék. Tavaszi fényben pompázó határ, az ereszalján fészkelő madár, kék búzavirág, izzó pipacsok — könnyes szemek és ölelő karok. Gazdagon termő szőlővenyigék, el nem felejtett szép tündérmesék, az őszi avar, havas háztetők — kopott kis bölcsők, csöndes temetők. Minden ide köt. Nem szakítom ell Mert ami köt, népemhez emel. S e néppel én örökre egy vagyok, csak róluk írok, nékik dalolok. Itt születtem. Ez a föld nekem hazám. Mások szolgája itt volt az apám. Itt élt és halt minden egyes ősöm — jövőt építve a jussomat őrzöm!