Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-14 / 224. szám, szerda

Martini impressziók Magyar szemmel a Matica slovenská ünnepségein Szükségszerűen az „oroszlán barlangjában" kell-e éreznie magát egy magyarnak, ha a há­romnapos Mattca-ünnepségek idején a szlovák nemzeti öntu­datot ébresztő intézmény felleg­várába toppan? Nem hasítanak majd belém minden szónál kí­nos érzések? A kínos helyzetek elkerülése végett minden elő­ítélet elvetésével, nagy adag megértéssel fegyverkezem fel és magamra ültöm az elfogu­latlan szemlélő vértjét. Az ala­kuló közgyűlés színhelyén fel­mutatom meghívómat, s erre duplakeresztes aranyozott Mati­ca-jelvényt tűznek a gomblyu­kambi. Most már végképp nem tűnök idegennek. Még csak ma­gyaros bajuszom sincs, s az egyetlen ilyen arcdísz viselője itt Dominik Tatarka író, őt meg mindenki ismeri. Csak az isme­rős szlovák kollégák élcelőd­nek: „Neked, magyarnak, az aranyjelvény, nekünk csak ezüst jutott. .." Azt hiszem, nem fogom kínosan érezni ma­gam . • „Sám svcbody kdo hoden .. A közgyűlésen szemben ve­lem az emelvény elnökségi széksorának szélén Daniel Oká­li ül, a nézőtéren körülöttem többen azok közül, akik tollúk­ra vették nevemet, hogy ful­lánkkal szúrjanak... De az emelvényről Ladislav Novomes­ký beszél. És megnyugtató, hogy a Matica slovenská tekin­télyes elnöke így szól: „Sám svobody kdo hoden svobodu zná väžiti každou" — idézve a régi költő szavalt, amelyek szerint az, aki a szabadságot megérdemli, más szabadságát is meg tudja becsülni. És folytató­dik az elnöki beszéd: „Arról van tehát szó, hogy a Matieát ne ér­telmezzük mint szűk nemzeti intézményt, hanem legyen szlo­vák olyan értelemben, hogy hir­detni fogja a megértést a nem szlovákok iránt úgy, ahogyan saját maga iránt, saját nemze­te iránt elvárja a tiszteletet." E szavakat nem követi taps, de nyilvánvaló, a Matica hagyomá­nyos humanista szelleme árad a teremben. Nem, nem érzem magam kínosan. Sőt! • A legszentebb programpont"/ A vasárnapi harmincezres manifscztáción tekintélyes, bölcs ember átl a mikrofonnál, civil ruhája sem takarja el ka­tonás tartását. Talán az egyet­len vagyok a tömegben, akinek eszébe jut ebben a pillanatban, hogy. ez az ősz hajú, lelkesen köszöntött ember, aki ma köz­társasági elnök, egykor magyar nyelvtankönyvet írt csehszlovák tisztiiskolások számára ... Sza­vai a nagygyűlésen említik a szlovák nemzet elnyomatását, az egykori elmagyarosítási tö­rekvéseket. Objektív tényekről beszél, s az objektív szemlélőt szavai nem érinthetik bántóan. Sőt, hálás neki a figyelmessé­gért, mert bármikor a jelen helyzetről szól, nem felejti el a nemzetek mellett az itt élő nemzetiségek megemlítését sem. Ez a figyelmes megfon­toltság jólesik. A nemzetiségek és vegyes la­kosságú területek kérdése még egyszer szóba kerül a nagy ma­nifesztáción. Most már nera Ludvík Svoboda beszél, hanem az újjáalakult Matica program­nyilatkozatát olvassák fel. A nyilatkozat a Matica általános kulturális céljai mellett állás­foglalást is tartalmaz a délvi­déken élő szlovákok nemzeti létével kapcsolatban. Tiltakozik „a mindmáig kísértő állnterna­clonal izmus" ellen, s hangsú­lyozza: „A Matica tiltakozik az ilyen elnemzetlenítés ellen, a szlovákok nem lehetnek saját földjükön, saját hazájukban ki­sebbségben. Nem szabad meg­szökniük Dél-Szlovákiából! A szlovák nyelv az államalkotó nemzet nyelve. Ezt nem lebet diszkriminálnil A Matica slo­venská a délvidéki szlovákok védőpajzsa lesz... Ez progra­munk legszentebb pontja ma­rad ..." Elgondolkozom a program e — legszenlebb — pontja fölött és nem vagyok képes elképzel­ni, hogyan valósítható meg. Ha már egyszer valamely faluban vagy járásban az odatelepített szlovák lakosok történetesen kisebbségben vannak, s onnan el nem mehetnek, akkor ho­gyan emelkednek többségre? Újabb családokat telepítenek oda más vidékről? Vagy -az ot­tani magyarokat telepítik ki? Vagy újra reszlovakizálunk, amíg csak nem születik meg a többségi arány? S bár a prog­ram sok értékes, a szlovák kul­turális életet gazdagító, gyara­pító pontot tartalmaz, ez az egy, a legszentebb, szöget üt a fejembe. Az összegyűltek körében a Matica hagyomá­nyos humanista szelleme he­lyett valami más, idegen ízű hangulat árad. A szép hagyomá­nyos elvektől való visszakozás érződik a levegőben . .. • Pillanatképek A Matlca-napok során a köz­gyűlésen és békemanifesztáción kívül, természetesen, sok kul­turális rendezvény, szórakozta­tó műsor, találkozó zajlott le. Az itt szemlélődő magyar szá­mára is érdekes és megnyugta­tó számos olyan megnyilvánu­lás a rendezvények során, amely az általános demokrati­zálási folyamattal kapcsolatos. Elvégre ez a folyamat országos ügy, tehát a mf ügyünk ls. Nem hallgatható el az az ismételten hangoztatott állásfoglalás, hogy a nemzeti ügy csak szabad, de­mokratikus viszonyok közt vi­hető győzelemre, jóleső mozza­natok voltak a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátságot hirdető szavak, a CSKP akcióprogramját támo­gató nyilatkozatok nemcsak funkcionáriusok, de pl. papok részéről ls. Dr. Jozef Papin amerikai szlovák, a philadelphiai egyetem tanára ízes humorát bizonyította ezekkel a szavak­kal: „Tudják, ha ma az Egye­sült Államokban fohríson vetély­társaként Duböeket jelölnék az elnökválasztásokon, Dubček győzne, olyan népszerű ..." Csodálkozást — hogy enyhén fejezzem ki magam — váltott ki a martini ünnepségek kul­turális kerete. Igaz, számos népművészeti együttes lépett fel, de ilyen nemzeti rendez­vényen, amely nem kevesebbet, mint a szlovák nemzeti kultúra bölcsőjét jelentő intézmény fel­újítását hozta, elvárták volna a résztvevők a szlovák hivatá­sos előadóművészek élgárdájá­nak megjelenését is. Kétségte­lenül megérdemelte volna a rendezvény, hogy e nemzetnek oly sokat jelentő költők verseit pl. Viliam Záborský szavalja, hogy tiszteletét tegye itt ez al­kalommal a Szlovák Filharmó­nia, hogy a Matica újjászületé­sénél ott legyen a sok vonatko­zásban nemzetközi színvonalat képviselő színészgái'dának lega­lább néhány képviselője. Néhány zavaró mozzanat elle­nére, magyar ember is jól érez­hette magát a martini Matica­napokon. S ha fel ls kapta fejét néhány „erős" kitétel hallatán, megmaradt a reménye — mint sok-sok őszinte szlovák ember­nek is —, hogy a Matica mag­vát a humanista nemzeti kultú­ra jóakaratú ápolói alkotják, hogy a nemzetek közötti meg­értés szelleme még nem veszett ki, hogy a radikallsta hangok Ideiglenesek csupán, s olyanok­tól erednek, akik még nem tudják, hogy a gyűlölködés ide­gen a Maticának. Tény, hogy a Matica újjáéledésében a dél­szlovákiai szlovákság mozgal­ma, magyar környezettel szem­beni kiállása nagy szerepet ját­szott. Ezért is szereztek pozí­ciókat ebben az intézményben a csehszlovákiai magyarsággal szemben álló erők. Most arról van szó csupán, hogy ez az év­százados intézmény az új erő­ket a saját arculatára formál­ja-e, vagy ezek az új erők for­málják át a maguk módján a Matieát. A martini Matica-napo­kon engedményeket tapasztal­tunk az új erők javára, de lát­tuk, hogy itt van még és él a rég! humánista szellem is. Az erőviszonyok alakulásába, ter­mészetesen nem szólhatunk be­le. De bennünket is érintő dol­gok ezek, s hiba lenne nem lát­ni őket. VILCSEK GÉZA A tizenharmadik mete Hol volt, hol nem volt, vala­mikor réges-régen, olyan régen, hogy már senki sem emlékszik rá, megszületett a Szépség. Ek­kor aranybölcsőjénél három fe­hér ruhás, szőke hajú, kék szemű fiatal lány jelent meg. Ajándé­kot hoztak. Az egyik olyan cso­dálatos erővel ruházta fel a Szépséget, amely által az em­bereknek örömet osztogathat. A másik úgy döntött, hogy a Szépség olyan nyelven beszél majd, amely a világ minden embere számára érthető. A har­madik ihlettel ajándékozta meg és rendelkezésére bocsá­totta a múzsákat. És azóta a Szépség járja a világot: min­denhova eljut, mindenütt szere­tettel fogadják, mindenütt meg­értik nyelvét, áldozatokat hoz­nak érte, hogy megerősödve, új­fent örömet osztogathasson. Egyik fellegvára Jablonec nad Nisou. A Szépség vagy hat­száz évvel ezelőtt telepedett le az erdők övezte bűbájos katlan­ban, amikor az üvegkohóban itt először gyújtották meg a tüzet. A közeli Turnovban ugyanakkor fejlődésnek indult a drágakő-köszörülés és az ék­szerészet. Jellegzetes nyers­anyaga a cseh gránát volt. S mivel a Szépséget az emberek itt szeretettel fogadták, kenyér­adójuk lett, bizalmas barátjuk, rásütötte pecsétjét munkájuk gyümölcsére. — A jabloneci bi­zsutériát az egész világon isme­rik ... Több mint 120 országban hirdeti Csehszlovákia nevét... még szebbé tenni." Végül is úgy döntött, hogy bizsutériánkat a mesevilágon keresztül mutatja be. Hosszadalmas latolgatás után a világ legszebb tizenkét meséjét választotta ki. És San­tar elképzelését, Václav Komo­rous kísérő zenéjét, a bizsuté­ria és ékszer gyönyörűségét, a többi látnivalót hadd mondom el én, egy tizenharmadik me­sében ... 1968 — Jablonec, a bizsutéria világkiállításának színhelye. 16 ország és 32 egyén küldte el az év legszebb produkcióit. Cseh­szlovákia külön pavilont kapott. Az üveg és bizsutéria múzeuma kiegészíti a látnivalókat. Egy hatalmas üvegvitrinben a sze­münk láttára kerülnek ki a képzőművészek keze alól az üvegfigurák, fémcsatok, díszes feliratú poharak. A reflektorok színt váltanak, minden csillog és ragyog, magával ragad ben­nünket a pómpa, hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a Szépség. Az örök Szépség, amelybe min­dig hajlandók vagyunk belefe­ledkezni . . . A csehszlovák pavilon forga­tókönyvét Jindŕich Santar, Kle­ment Gottwald államdíjas kép­zőművész írta. Beszélgetésünk­kor elárulta, hogy bizony na­gyon sokat gondolkodott afö­lött, hogyan tudná kifejezésre juttatni, még jobban kidombo­rítani a Szépet. Emlékszem az egyik mondatára: „Ha valami igazán szép, azt nagyon nehéz Mint már ismeretes, mesém birodalmát Jablonecnek neve­zik. Ebben a birodalomban bé­kés, munkaszerető emberek laknak. Hetük dolgos napokból és pihenésre szánt vasárnapból áll. A városka élete csendes, meghitt, barátságos és szeretet­re méltó. Egyszer az a hír kelt lábra, hogy a városkában vi­lágraszóló rendezvényre kerül sor: bemutatják az itt élő em­berek munkáját — bizsutéria­kiállítást rendeznek. S mivel ezt mindenki szívügyének te­kintette, cslnosodni kezdett a város: takarítottak, virágokat ültettek, parkokat létesítettek, s mikor mindezzel készen vol­tak, meghirdették: „Gyertek, nézzétek, lássátok!" És az em­berek jöttek, néztek és láttak. Nemcsak belföldiek, hanem kül­honiak is^ németek, lengyelek, hollandok, angolok, magyarok, amerikaiak, svédek, sőt japánok és még sokan mások. A hallban, ahova először be­lépünk, félhomály van, halkan szól a zene. A mennyezet tü­kör. Félkörben harminc ikon a világ leghíresebb színésznőit ábrázolja, valamennyit eredeti bizsutéria díszíti. A képek előtt piros mécsesek. Talán még so­hasem fértek meg ilyen szépen egymás mellett, nem félve a konkurrenciától Virna Llsi, Eli­sabeth Taylor, Margaréta Lee, Anionella Lualdi, Claudia Car­dinale, Olinka Berová, BB és a többiek. Állsz és nem ls őket nézed, ezúttal ők csak a keretet alkotják, figyelmedet az ezer­színű, csillogó üveg köti le. Csak néhány lépést kell ten­ned és a külföldi kiállítási csarnokban vagy. Az ékszerek alatt többnyire mély tónusú, színes bársony, magas fényű fa, vagy éppen üveg. Meglepnek a különböző fonnák, a szinte bi­lincsnek ható ezüst karperecek, a tenyérnyi csiszolt kövek, az egyszerűség és az anyag jelle­gének kidomboritása. De nem­csak ez lep meg, hanem a nagyanyáink ékszereire emlé­keztető aranyrózsák, finom öt­vözetű fülbevalók, nemes vona­lú melltűk ls. Sok a fából és műanyagból készült bizsu. Azon gondolkodtam, hogyan tudnám mindezt egy nevezőig hozni. Nem jöttem rá a dolog nyitjára, talán a legjellemzőbb: „Ahány ház, annyi szokás.'' Mégis, az északiakra talán a? egyszerűség vonatkoztatható leginkább. Innen az út a csehszlovák pa= vilonba vezet, a mesék világán ba. Feléd jön Honza Félinkq királykisasszonnyal, megisme? red a Boldog királyfit, megta^ lálod a Kincset, elkíséred Ha­mupipőkét a bálra, az indiai Abdallahhal elmész a tenger mélyére, szinte megriadsz az, óriásoktól, figyeled az úszkáló halakat és a lassú teknősbékát, Kiskorod óta ismered és csodá­lod valamennyit. Ismered? Hir? telen kételkedni kezdesz. A te képzeletedben is szépek voltak, de Ilyen gyönyörűeknek soha­sem hitted őket. Megilletődve állsz, és mint az örök gyermek, szinte nyitott szájjal bámulod az ember üvegbe, fémbe, drágakő­be, ezüstbe szorított fantáziá­ját. övek, klipszek, nyakékek, virágok, karkötők, hajtűk — néhány mázsányi mennyiségből talán egyet sem tudnál leírni, mert az összbenyomás sokkal erősebb a részletnél. A vitrinek előtt sokan tolon­ganak, nehéz a levegő, lassan tudsz előrehaladni, mert min­denki a lehető leghosszabb ideig ott akar időzni a mese­világban. Csend van, csak a ze­ne szól, a reflektorok hangu­latossá teszik a teret, nagyon­nagyon jóleső érzés vesz raj­tad erőt. Igen, ez valódi mű­élvezet ... Tudom, a tizenharmadik me­se távolról sem olyan szép, mint a tizenkettő közül bárme­lyik is. De az a tizenkettő is csak azért olyan szép, mert megelevenedett képzeletvilá­gunkban, mert részleteiben ma­gunk formáltuk meg. Próbáljuk ugyanezt megtenni a tizenhar­madikkal is! Próbáljuk elkép­zelni azokat az embereket, akik évekig töprengenek egy-egy új formán, azokat, akik az elkép­zelést megvalósítják, azokat, akik ezt a bizsutériát viselik. Akik ott jártak, életük egyik legszebb élményét vitték haza magukkal . . . A Szépség járja a világot: mindenhova eljut, mindenütt szeretettel fogadják, mindenütt megértik nyelvét, áldozatokat hoznak érte, hogy megerősödve újfent örömet osztogathasson. ... egyik fellegvára, Jablo­nec ... OZORAI KATALIN Egy a harminc ikon közül: Virna L isi és a cseh gránát. A párizsi manükken viseli a jabloneci bizsu­tériát, — a hölgyet nem, de a díszt ott láthat­tuk a kiállításon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom