Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-11 / 221. szám, vasárnap

Csehszlovákia Kommunista Pártja önkéntes szövetsége min­ién társadalmi réteg haladó, politikailag tevékeny tagjainak, akik tömörültek, hogy hazájukban megvalósítsák a szociailz mus és a kommunizmus programjának célkitűzéseit és létre­hozzák az ember teljes (elszabadulásának teltételelt. A párt az emberek anyagi, kulturális és etikai szükségletei­nek kielégítésében, az emberi személyiség sokoldalú érvénye­sülése lehetőségeinek kibontakoztatásában látja a szocialista társadalom humanizmusát és demokratizmusát. Csehszlovákia Kommunista Pártja tevékenységében a marxiz­mus—leninizmus tudományos elméletéből és módszereiből indul ki. Alkotó alkalmazására és fejlesztésére törekszik, a társada­lomtudományok legújabb ismeretei alapján, s arra, hogy ezt a tanítást egybekapcsolja a társadalmi gyakorlattal. A világ szocialista és kapitalista erői közti osztályantagonlzmus objek­tív létéből kiindulva a párt következetesen harcol a burzsoá Ideológia minden formája ellen. Csehszlovákia Kommunista Pártja folytatója népünk nemzeti, demokratikus és forradalmi hagyományainak, a forradalmi munkásmozgalom haladó tradícióinak. A párt a dolgozó népet a kizsákmányoló osztályok megdöntésére, a szocialista társa­dalom felépítésére vezette. A párt a szocializmus alapvető ér­tékelnek következetes védelmezője. A szocialista társadalom továbbfejlesztésére irányuló igyekezete nemzeteink és nemze­tiségeink életének konkrét feltételeire épül éa a szocialista hazához tartozás tudatát ápolia bennük. A párt a nemzetközi kommunista és forradalmi mozgalom oszthatatlan része. Ha­zánk konkrét fettételeire alkalmazza a kommunista és mun káspártoknak, főleg a Szovjetunió Kommunista Pártjának ta pasztalatait. A proletár nemzetköziség elve és a szocialista hazafiság alapján szilárdltja a csehszlovák nép testvéri viszo nyát és együttműködését a szovjet néppel, a szocialista álla­mok nemzeteivel, minden ország dolgozóival. Támogatja a szocialista, a forradalmi, a nemzeti felszabadító és a béke­mozgalmat az imperializmus elleni harcban. A kommunista párt céljául tűzte ki, hogy a szocialista tár­sadalomban érvényre juttassa a társadalom valamennyi osz­tályának és rétegének progresszív, távlati érdekeit. A párt abból Indul ki, hogy a szocializmusban és a tudományos­műszaki forradalom folyamatában is a munkásosztály az a fő társadalmi erő, amelynek történelmi kijldetése és legsajátabb érdeke a társadalom kommunista elrendezése. A parasztsággal és az értelmiséggel szilárd szövetségben álló munkásosztály ezért feltétlen szükséges támasza a szocialista és a kommu­nista társadalom felé vezető egész társadalmi haladásnak. Ugyanakkor az osztály-antagonizmus megszűnte után ez az osz­tály ts átalakul, változnak társadalmi szerepe érvényesítésének formái. A munkásosztálynak ezt a történelmi küldetését nem helyettesítheti senki mái. A kommunista párt munkásságában az összes társadalmi ré­teg és az ifjúság haladó erőire támaszkodik. A párt mint a politikai és a társadalmi viszonyok rendsze­rének vezető és egyesítő ereje tudományos elemzés alapján dolgo-zza ki a szocialista társadalom fejlesztésének programját és koncepcióit, s a dolgozókat megszervezi teljesítésükre. Támogatja a képviseleti szervek önállóságát ós azt, hogy az egész népnek felelősek. Arra törekszik, hogy valóban képvi­seljék a népet, védjék szocialista vívmányalt és szigorúan be­tôrtsák a szocialista törvényességet. A Nemzeti Frontban látja a dolgozók társadalmi szervezeté­vel és a többi politikai párttal való együttműködés bázisát, amely a közös részvételre és a közösen elfogadott szocialista program felelősségteljes teljesítésére épül. Csehszlovákia Kom­munista Pártja állandó eszmei és politikai kezdeményezéssel, politikai szervező munkával szüntelenül felújítja vezető poli­tikai szerepét a Nemzeti Frontban. Tudatában van annak, hogy ereje a néppel, annak életével és szükségleteivel való szoros kapcsolatban rejlik. Tevékenységével ezért szüntelenül igyek­szik elnyerni a nép bizalmát, önkéntes támogatását és aláren­deli magát ellenőrzésének. Jelenleg az osztályellentmondásoktól mentes, a szociális ér­dekek egységén és sokrétűségén épülő társadalom, a szabad, demokratikusan szervezett, mélyen Internacionalista, szociáli­san igazságos, a szakképzettség és a munkaeredmények sze­rint díjazó társadalom a szocializmus fejlesztésére törekszik. Olyan iparilag fejlelt társadalom fellendítésére, amelynek ru­galmas gazdasági rendszere éá lendületesen fejlődő termelő erői vannak. Olyan társadalom fejlesztésére, amely gazdag for­rásaival lehetővé teszi az emberhez méltó kulturált életet, az emberek közti együttműködés elvtársi viszonyát, s amely fo­kozatosan teret nyit az emberi személyiség kibontakozásának. A párt végső célja felépíteni az osztálynélküli kommunista társadalmat. A párt ezért a szocialista termelési és társadalmi viszonyok szüntelen fejlesztésére és szilárdítására, a szocialista demokrácia kibontakoztatására, a kommunista humanizmus programjának teljesítésére törekszik. Csehszlovákia Kommunista Pártja mélységesen népi párt. S mint a haladó, forradalmi nemzeti hagyományok örököse a csehek és a szlovákok Jobb Jövőjére törekszik. A társadalom egységesítő tényezőjeként a cseh és a szlovák nemzet és min­den nemzetiség teljes egyenjogúságára és fejlesztésére törek szik a csehszlovák szocialista társadalomban. Ugyanakkor har­col a nacionalizmus ellen és a szocialista nemzetköziség alap­ján elmélyíti nemzeteink és nemzetiségeink dolgozóinak test­véri szövetségét. A párt meg akarja őrizni élcsapat küldetését, nemzeteinknek a szocializmusért, a demokráciáért, az emberi Jogokért, a sza­badságért és a kommunizmus humanista eszméiért hazánkban vívott harcában. Alapvető küldetését látja a nép és a haladás szolgálatában. a szervek kötelesek tájékoztatni a párttagságot az ilyen köve­telmények szambeliségéről. A rendkívüli kongresszust összehívásának bejelentésétől szá mítva legkésőbb három hőnapon belül tartják meg. 40. A kongresszusok közti időszakban a nemzeti-területi szer vezet legmagasabb fokú szerve a nemzeti-területi szervezet Központi Bizottsága. A nemzeti-területi szervezet Központi Bizottsága: a) szüntelen megismerési tevékenység alapján és Csehszlová­kia Kommunista Pártjának programjával összhangban, ön­állóan oldja meg a nemzeti-területi egység politikai, ideo­lógiai, kulturális, gazdasági és társadalmi problémáit; b j részt vesz Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága politikai döntéseinek kidolgozásában, hatáskörében gondoskodik kiegészítésükről és valóra váltásukról; c) Irányítja az alacsonyabb fokú pártszervezetek és szervek munkáját, miközben tiszteletben tartja önállóságukat a ha­táskörükbe tartozó kérdések megoldásában és segíti őket tevékenységükben; d) megválasztja az elnökséget, a titkárságot, az elnököt és a titkárokat; e) megválasztja a bizottságokat és elnökeiket; f) tevékenységéről számot ad a kongresszusnak, az alacso­nyabb fokú pártszervezeteknek és szerveknek és tájékoztat­ja Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsá­gát; g) jóváhagyja a kommunista jelölteket a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői tisztségeibe, jóvá­hagyja képviselőit a nemzeti kormányba és a Nemzeti Front szerveibe, szüntelenül együttműködik a nemzeti tanács kommunista képviselőivel, a nemzeti kormány, a Nemzeti Front szervei, a társadalmi és az érdekvédelmi szervezetek kommunista funkcionáriusaival, létrehozza sikeres munká­juknak feltételeit, felhasználja Ismereteiket és javaslatal­kat, megkonzultálja velük döntéseit; h) megalapozza és Irányítja a nemzeti-területi szervezet sajtó­orgánumait és jóváhagyja főszerkesztőiket; 1) pártvállalatokat és intézményeket létesít, Jóváhagyja veze­tőiket; j) jóváhagyja saját költségvetését, valamint intézményeinek költségvetését, ellenőrzi teljesítésüket, gazdálkodik a párt anyagi eszközeivel és a rábízott vagyonnal. A Központi Bizottság a nemzeti-területi szervezet politikai helyzetének és feladatainak szükségletel szerint legalább há­romhavonta ülésezik. Az elnökség összehívja a Központi Bi­zottság plenáris ülését: a) a nemzeti-területi szervezet Központi Bizottságának munka­terve alapján; b J a plenáris ülés vagy elnökség döntésére; c J a Központi Bizottság tagjai egyharmadának kérelmére; d) a Járási bizottságok egyharmadának kérelmére; e) a nemzeti-területi Ellenőrző és Revíziós Bizottság kérel­mére; f) Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának javaslatára. A nemzeti-területi szervezetek Központi Bizottságai együttes ülést tarthatnak az azonos problémák megtárgyalására és meg­oldásuk módjának megegyezésére, az ellenvélemények, javas­latok és elképzelések kidolgozására, Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának Központi Bizottsága számára. Ezt a szándéku­kat közlik Csehszlovákia Kommunista Pártjának Bizottságával. 41. Az elnökség a nemzeti-területi szervezet Központi Bizott­ságának végrehajtó szerve, amely a Központi Bizottság ülései közti Időszakban bizottságok és munkacsoportok segítségével feldolgozza a koncepciós jellegű kérdéseket, biztosítja a kong­resszus és a Központi Bizottság határozataiból eredő feladatok teljesítését és a nemzeti-területi szervezet Központi Bizottságá­tól kapott megbízatás alapján fejti ki tevékenységét. Az elnökség felel a nemzeti-területi szervezet Központi Bi­zottságának és tevékenységéről rendszeresen számot ad neki. 42. A titkárság biztosítja a Központi Bizottság és elnöksége határozataiból eredő feladatok operatív teljesítését, szervezi és irányítja az apparátus és a pártszervek folyamatos munká­ját. A titkárság felel a nemzeti-területi szervezet Központi Bizott­ságának és tevékenységéről rendszeresen számot ad neki. 43. A Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács kommunista képviselői alkotják a kommunista képviselők klub­ját, amely a nemzeti-területi szervezet Központi Bizottságának irányításával és határozataival Összhangban működik. Csehszlovákia Kommunista Pártjának legfelsőbb szervei 44. A nemzeti-területi szervezetek alkotják Csehszlovákia egységes, internacionális kommunista pártját, amely tisztelet­ben tartja egyenjogúságukat, s egyesíti a két nemzet, a nem­zetiségek és az egész társadalom érdekeit. 45. Csehszlovákia Kommunista Pártjának legmagasabb fokú szerve a párt kongresszusa. A kongresszus a nemzeti-területi szervezetek kongresszusain megválasztott, szavazati joggal rendelkező küldöttekből, valamint a tanácskozási joggal ren­delkező küldöttekből, a Központi Bizottság olyan tagjaiból és póttagjaiból s a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság tagjaiból tevődik össze, akiket nem választottak meg szerve­zeti joggal rendelkező küldötteknek. Csehszlovákja Kommunista Pártjának kongresszusa: a) jóváhagyja a párt programját ós alapszabályzatát; b) értékel! a párt program-célkitűzéseinek megvalósítását, a bel- és a külpolitikában meghatározza a párt koncepcióját és taktikáját; . c) megtárgyalja a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság tevékenységéről szóló beszámolót; d) megválasztja a párt Központi Bizottságát, a Központi Ellen­őrző és Revíziós Bizottságot; a Központi Bizottság és az Ellenőrző és Revíziós Bizottság tagja vagy póttagja csak az lehet, aki legalább öt éve tagja a pártnak; el dönt a párttagok és szervezetek kérelme, panasza és fel­lebbezése ügyében. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága legkésőbb négyévenként hívja össze a párt kongresszusát. A Központi Bizottság legalább hat hónappal a kongresszus előtt közli az összehívás dátumát és napirendjét. 46. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága összehívja a rendkívüli kongresszust: aj a Központi Bizottság tagjai kétharmados többségének alap­ján; b J a tagok egyharmadának kérelmére; c) a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság kérelmére, ame­lyet tagjainak négyötöde hagy jóvá; d) amennyiben ezt javasolja a nemzeti-területi szervezetek egyikének kongresszusa. A tagok, az alapszervezetek, a járási bizottságok, a járási konferenciák, a nemzeti-területi szervezetek Központi Bizott­ságai vagy kongresszusai Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Központi Ellenőrző és Revíziós Bi­zottság elé terjesztik a rendkívüli kongresszus összehívásának követelményét. Ezek a szervek kötelesek tájékoztatni a párt­tagságot a rendkívüli kongresszus összehívása követelményei­nek számbelíségéről. A rendkívüli kongresszust, összehívása bejelentésétől számít­va legkésőbb három hónapon belül tartják meg. 47. A kongresszusok közti Időszakban Csehszlovákia Kom­munista Pártjának legmagasabb fokú szerve Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága: a) álláspontot foglal el a bel- és a külpolitikához, összponto­sítja az egész párt tevékenységét a kongresszus politikai irányvonalának megvalósítására; b) szüntelen megismerési tevékenység alapján, a párt program­jával összhangban meghatározza az eljárást a politikai, gaz­dasági, ideológiai, kulturális és társadalmi problémák meg­oldásában; c) irányítja a nemzeti-területi szervezeteket, valamint az or­szágos hatáskörű intézmények pártszerveit és szervezeteit, amelyek nem képezik a nemzeti-területi szervezet részét, miközben tiszteletben tartja jogalkat és támogatja kezdemé­nyezésüket; d) megválasztja a párt Központi Bizottságának elnökségét, tit­kárságát, elnökét és titkárait; e) megválasztja a Központi Bizottság különböző bizottságait és azok elnökeit; f J jóváhagyja a kommunista jelölteket a Nemzetgyűlés kép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom