Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-11 / 221. szám, vasárnap

11 ellenőrző és revlzlős bizottságoknak Jogukban áll kérni az Irányító szerv plenáris ülésének, a rendkívüli konferenciának vagy a kongresszusnak összehívását. Az irányuló szervek, valamint az ellenőrző és revíziós bi­zottságok együttes üléseket tarthatnak a fontos politikai és párton belüli problémáknak, a bizottság által a plénum elé terjesztett javaslatoknak és álláspontoknak megvitatására. A hatSrozatokr'61 ezek a szervek külön-külön döntenek. Ameny­nyiben nem egyeznek meg, vitájukat a magasabb fokú szervek együttes ülésén, a legfelsőbb szervek esetében Csehszlovákia Kommunista Pártjának kongresszusán döntik el. A párt sajtóorgánumai kötelesek módosítás nélkül közölni az ellenőrző és revíziós bizottság álláspontjának és határoza­tának teljes szövegét, ha a bizottság megegyezett a közlésben. IV. A hadsereg és a közbiztonsági föderális szervek pártszervezetei és szervei 57. A hadsereg és a közbiztonsági föderális szervek a fegy­veres erők szerkezeti felépítéséhez igazodva hozzák létre a pártszervezeteket. Tevékenységükben a párt programjához, alapszabályzatához és a felsőbb páttszervek határozatőhoz igazodnak. Háború esetén Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának különleges irányelvei szerint működ­nek. A fegyveres erők pártmunkáját Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága demokratikusan választott szer­vek közvetítésével Irányítja. A fegyveres erők pártszervezetei és szervei szorosan együtt­működnek a helyi pártszervezetekkel és szervekkel. Támogat­ják tagjaiknak közéleti és politikai tevékenységét. V. Felülvizsgálások és pártbüntetések 58. A pártszervezetek és szervek kötelesek megtárgyalfti a kommunisták és más állampolgárok figyelmeztetéseit és pana szait tagjaik cselekedeteivel és magatartásával kapcsolatban. A szerv minden felülvizsgálatra külön bizottságot létesít, amelynek feladata bebizonyítani a figyelmeztetés valótlan vagy igaz voltát. Á tagnak jogában áll saját képviselőjét javasolni ebbe a bizottságba. A bizottság következtetéseit köteles a tag jelenlétében megtárgyalni. A vizsgálatot a taggyűlésen vagy a szerv plénumának ülésén zárják le a vádak elutasításával vagy nevelő hatású eszközök alkalmazásával, súlyosabb esetek­ben fegyelmi eljárás Indításával. 59. A tagok ellen akkor indíthatnak fegyelmi eljárást, ha nem teljesítik kötelességeiket, cselekvésük nincs összhangban a párt alapszabályzatával, vagy másképp ártanak a párt nevé­nek a nyilvánosság előtt. Az eljárást leállítják, ha a vád nem igazolódott. Amennyiben a vád belgazolást nyert, az eset komolyságához mérten, tekintetbe véve a vétséget elkövetett párttag személyiségét vagy nevelőhatású eszközt alkalmaznak, vagyis figyelmeztetést, feddést, a jóvátétel megszabását, elv­társi kritikát a taggyűlésen, vagy a szerv ülésén és nyilvános bírálatot. Ha ezek az eszközök nem mutatkoznak elégséges­nek, akkor pőrtbüntetést szabnak ki: dorgálást, megróvást párt­tlSztségtöl való megfosztást, szigorú megróvást. Ha a tag vét­sége oly méretű, hogy tagsága a pártban rendkívül károsítja a pártot, akkor a pártkollektíva kizárja őt a pártból. A fe­gyelmi eljárás eredményeit az illetékes szerv plénuma tárgyalja meg és hagyja jóvá. Megengedhetetlen pártbüntetéssel sújtani eltérő nézetekért, amennyiben azokból nem tűnik ki a párttag olyan tevékenysé­ge, amely ellentmondásban áll a párt programjával és alap­szabályzatával. 60. A pártbüntetés kiszabásáról és a pártból való kizárásról az alapszervezet tagsági gyűlése titkos szavazással dönt. A Dártbüntetés kiszabásáról a szavazatok egyszerű többségével dönt A pártból való kizárás akkor érvényes, ha a gyűlésen részt vett tagok legalább kétharmada megszavazta. A kizárt tag köteles átadni tagsági igazolványát az alapszervezet bizott­ságának. 61. A járási bizottságok, a nemzeti-területi szervezetek köz­ponti bizottságai és Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjainak és póttagjainak, valamint az ellenőrző és revíziós bizottságok tagjainak pártbüntetéséről — az Illetékes pártszerv tudtával — az alapszervezetek döntenek, ha a bün­tetés oka hatáskörükben keletkezett. A határozat érvénybe lép, ha jóváhagyja az a szerv, amelynek a megbüntetett tagja Amennyiben a magasabb fokú szervekben betöltött tisztség gyakorlása szolgáltat okot a megbüntetésre, akkor a megbün­tetésről az alanszervezettel megegvezve. az Illetékes szerv dönt. A járási bizottságnak, a nemzeti területi szervezet Központi Bizottságának, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának tagját vagy póttagját, az említett szintű ellenőrző és revíziós bizottságok tagjait tisztségüktől az illetékes szerv foszthatja meg tagjai kétharmados szavazattöbbségével. A dön­tést az illetékes konferencia vagy kongresszus hagyja jóvá. Felsőbb pártszerv tagjának a pártból való kizárását az illeté­kes szerv tudtával az alapszervezetek tárgyalják meg. Az alap­szervezet döntése a pártból való kizárásról Ilyen esetekben akkor érvényes, ha kétharmados többséggel jóváhagyja az a pártszerv, amelynek a megbüntetett tagja. Olyan esetben, ha a párt alapszervezete tagját a párt programjának ós alap­szabályzatának súlyos megszegése ellenére sem hajlandó kizárni a pártból, a kizárásról a felsőbb pártszerv dönthet. A magasabb fokú pártszervek kivételes esetekben javasolhatják az alap­szervezeteknek és alacsonyabb fokú szerveknek a tagjaik elle­ni fegyelmi eljárást, kikérhetik álláspontjukat és következte­téseiket. 62. Ha a párt tagja megszegi a törvényeket és bírósági el­járás Indul ellene, a pártszervezet vagy az a szerv, amelynek a tagja, felfüggesztheti párttagságát a bírósági döntésig. A bí­rósági végzés után párteljárást vezetnek be. 63. A párttagnak, aki pártbüntetést kapott, kizárták a párt­ból, vagy elutasították kérelmét a pártbüntetés törlésére, jogá­ban áll a döntést egy hónapon belül fokozatosan megfelleb­bezni egészen Csehszlovákia Kommunista Pártjának kongresz­szusáig, amely dönt a fellebbezés ügyében. Hasonlóképpen fokozatosan, egészen Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának kongresszusáig, fellebbezést nyújthatnak be azon pártszervezetek és szervek, amelyeknek döntését meg­változtatta fölérendelt szervük. A pártbüntetés érvényben marad egészen a magasabb fokú pártszerv eltérő döntéséig. Ez a pártszerv a tag kérelmét kö­teles két hínapon belül elintézni. A megalapozatlan büntetések revíziója esetén, ha ezt a bün­tetéssel sújtott kéri, akkor az illetékes pártszerv kötelessége a büntetés revízióját a pártsajtóban közölni. 64. A büntetést kirővó szerv köteles segítséget uyújtanl a tagnak hibái leküzdésében és helyrehozásában, s a vétség jellegéhez, a büntetés fokához mérten fél—másfél évvel a büntetés kiszabását követően értékelni a tag tevékenységét. Ha már nem hatnak a büntetés kiszabásának okai. vagy a tag leküzdötte hibáit, akkor az illetékes pártszerv vagy a taggyűlés a tag kérelmére, illetve saját kezdeményezéséből, a szavazatok abszolút többségével határoz a pártbüntetés törléséről. 65. Abban az esetben, ha az alapszervezet, vagy alacsonyabb fokú pártszerv súlyosan megszegi a párt programját és alap­szabályzatát, a nemzeti-területi szervezet Központi Bizottsága végső esetben a pártszervezetet vagy szervet feloszlathatja és egyben dönt a tagok besorolásáról. A pártszervek és szerveze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom