Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1968-07-02 / 181. szám, kedd
Cííaptád a fíicifítimet EGYÁLTALÁN nem gondolom, hogy ez valami különösebb szenzáció, amely méltó lenne arra, hogy magára vonja a kedves olvasó figyelmét. Nincsen szó sem bankrablásról valahol Nyugat-Németországban, sem angliai postavonatrablásról, sem kéjgyilkosságról valahol Chicagóban, de még csak autólopásról sem. Csak biciklit loptak, méghozzá nem is újat. Ugyan mi lenne ezen olyan különös, legyintenek sokan. Éppen ebben rejlik azonban a dolog drámaisága, tragikuma. Éppen a megszokottság, mindennapiság kell, hogy felhívja magára figyelmünket! Kétségkívül leginkább engem érint a dolog, és éppen ezért vetem e gondolatokat még most, a maguk frissességében papírra, mivel nem csekélység a mi mindennapi életünkben egy krómozott ballonkerékpár megvétele, még akkor sem, ha az orvosi hivatásnak szenteljük életünket és fizetésünk naqyobb az átlagbéreknél. Személyesen a kerékpár nélkül már el sem tudom képzelni az életet. Nagyon hiányzik vidéki életem e sokéves, hűséges társa, amelyet úgyszólván családtagként tiszteltem. Őszintén sajnálom e pár száz koronás hűséges járművet, mivel sok száz kilométeres utamon sohasem hagyott cserben. De sokat is jártam rajta betegeimhez, és milyen sokszor voltunk együtt a Tiszánál és a Latorcánál, ahol a horgászatban próbáltam szerencsét. Kicsi fiammal is sokat jártam vele a környező falvak úttalan útjait. Mindig igém/telen volt, és halk nyikorgása is azonnal elmúlt, amikor msqkentem néhány csepp olaijal. ÜGY ÉRZEM, hogy valami nagyon nagyot veszítettem, - AZ AKCIÓPROGRAM SZELLEMÉBEN sokkal értékesebbet, mint a kerékpár. Ezúttal megint megingott az Emberbe vetett hitem, éppen azért, mert nem egyedülálló dologról, hanem nagyon is gyakori jelenségről van szó. Három évvel ezelőtt Füleken „kölcsönöztek" ki tőlem egy verseny kerékpárt, amelyet a mai napig is „elfelejtettek" visszajuttatni, és ma ugyanez ismétlődött meg itt, Tiszacsernőn. Arról nem beszélek, hogy számtalan esetben eltűnt kerékpáromról a szelep és a pumpa, hogy a zárt pincéből egy félnapi távollét alatt eltűntek a csirkékés vadonatúj horgászfelszerelésem. Ám a biciklilopás nagyon felzaklatott. Jobban aggaszt a dolog, mintha csak egyszerű magánügyről volna szó. Gondoljunk csak a latinok közmondására: „Hodie mihi, cras tibi!", vagyis: ,.Ma nekem, holnap neked!" Olaszország filmet készített a biciklitolvajokról. E film bizonyos mértékben az ottani bicilitolvajokat igazolja, hiszen csakis a nagy ínség és nélkülözés vitte rá az ottani embereket a lopásra. Vajon fennforog-e ez az indítóok nálunk is? Erre csak egyértelmű és nagyon rövid választ tudok adni: NEM! Itt lenne már valóban az ideje, hogy társadalmi szinten is komolyabban vegyük a magántulajdon elleni bűncselekményeket, hogy e téren is növekedjék biztonságérzetünk. Nem szabadna visszariadnunk a súlyosabb büntetésektől sem, méq ha egyszerű biciklilopásról van is szó. SOKAT BESZÉLÜNK a szocialista erkölcsről, de vajon mit teszünk e közerkölcs megerősítése érdekében? Nagyon keveset. Dr. JUHÁSZ ISTVÁN Tisztázásra váró kérdések „A nemzeti bizottságoknak olyan hellyé kell válniuk, ahol demokratikus módon kialakítják az állam politikájának irányvonalát a helységekben, főként a járásokban és a kerületekben. Munkájukban teljes mértékben érvényesíteni kell a szocialista demokráciát..." (A CSKP akcióprogramjából) Az észak-csihországi barnaszénmedence mosti számítóközpontjában angol gyártmányú automatikus számítógépet helyeztek üzembe, amely másodpercenként 50 000 — 150 000 műveletet hajthat végre. (Holan felv. — ČSTK) • Elmélet és gyakorlat Két évtizede hangsúlyozzuk, hogy a választott szervek hatalma a választópolgártól származik. Elméletileg valóban így van, de mit láttak és tapasztaltak az emberek a gyakorlatban? Sok választópolgár gyakran érezte a kiszolgáltatottságot, mivel a választott szervek nemegyszer fogadtak el olyan határozatot, amely nem védte, hanem ellenkezőleg, megnyirbálta a választók érdekeit. Az ilyen határozatokhoz rendszerint igen szűkszavú magyarázatot fűztek. Nem csoda, hogy a demokratikus Jogok megcsorbításának .következményeként a választópolgár aktivitása, a közügyek iránti érdeklődése a minimumra csökkent. A különböző „serkentésekre" rendszerint egy mondattal felelt: felesleges beszélni, a mi sorsunkról úgyis fönt határoznak ... Ez a vélemény az elmúlt öt hónap alatt gyökeresen megváltozott. Viharos gyűlések és tanácskozások bizonyítják, hogy a választópolgárok döntő többsége már nem tartja „feleslegesnek" a véleménynyilvánítást. Igaz, hogy sokak aktivitása csupán a múlt hibáinak a bírálatáig ér. Az ilyeneknek őszintén meg kell mondani, hogy a hibák regisztrálását már elvégeztük néhányszor, de csak akkor juthatunk előbbre, ha megakadályozzuk az ismétlődésüket. • A választópolgár biztosítékot akar Mind erőteljesebben jelentkező igény: közigazgatási rendszerünk módosítása, sőt lényeges átformálása. Ha azt akarjuk, hogy a nemzeti bizottságok az új, megváltozott viszonyok között eredményesen teljesítsék küldetésüket, akkor elsősorban a „miként és hogyan" kérdéseket kell tisztázni, méghozzá központi szinten. Országos Jelenség, hogy a választások elhalasztása óta bizonyos „várakozó álláspont" észlelhető a nemzeti bizottságok munkájában. A tapasztalatok szerint ennek kettős oka van. Egyrészt sok olyan egyén iil a különböző választott szervekben, aki tudja, hogy az új választásokon már nem jelölik, mert vagy nem teljesítette feladatait, vagy pedig nem a választók bizalma, hanem egyes funkcionáriusok „emelték be" a választott szervbe. A másik ok a megváltozott körülményekben rejlik. Ennek hatása nagyobb az előbbinél. Tudjuk, hogy a demokratizálódási folyamat néhány hónap alatt megváltoztatta a politikai légkört, és sok mással együtt a felszínre hozta a nemzeti bizottságok és közigazgatási rendszerünk összes fogyatékosságát. A felülről kopott ütasításokhoz hozzászokott apparátus jól tudja, hogy a régi „bevált" módszereket már nem lehet érvényesíteni, újakat pedig senki „nem írt elő" számukra. Ezért aztán inkább óvatosan tájékozódnak a megszűnő, majd újra életre kelő rendeletek labirintusában. Ezt a bizonytalanságot a legjobban tudja igazolni az a választópolgár, aki mindeddig szenvedő alany. A helyzeten mit sem változtat az a magyarázat, hogy a választott szerv — főként felsőbb szinten — rendszerint csak „szentesítette" az apparátus által előre kidolgozott határozat okat. Ezek következménye'ért azután személy szerint senkit sem lehetett felelősségre vonni. Világosan megfogalmazott törvényekkel kell biztosítékot nyújtani a választópolgárnak, hogy ez a „gyakorlat" nem ismétlődhet meg. • A hatalom és a szolgálat A járásokban a nemzeti bizottság akcióprogramjának kidolgozása kapcsán szinte mindenütt felvetődött az új járások vagy a körzetek kialakításának kérdése. Csak érdekességként említem, hogy a járási és a felsőbb vezetők helytelenítik a kis járások megalakítását, viszont az emberek többsége azt mondja: „akkor jobb volt". Miért? A kis járásokban a legtávolabbi faluktól is csak 10—20 ki'ométerre volt a járási székhely. A területi átszervezés után ez a távolság 40—60 km-re nőtt. Nem szólva arról, hogy az átszervezés előtt senki sem volt kíváncsi a lakosság véleményére. Márpedig a lakosságnak több mint a felét anyagilag érintette a nagy járások kialakítása. Ha valaki kiszámítaná, hogy egy járásban mennyi munkanapot mulasztottak a dolgozók a járási székhelyre való utazással, s mibe került ez' az út, akkor igen meglepődnénk. Azt mondjuk, hogy a nemzeti bizottság képviseli és szolgálja a választópolgárt. „Valamikor a jegyző úr senkit nem küldött a járásra, minden ügyet elintézet. Mit intézhet ma el a HNB elnöke?" Nemegyszer hallottam már ezt a kérdést. Vajon valóban lehetetlen átvenni a régi jegyzőrendszerből ezt, ami ma is megfelelne, ami a lakosság érdekeit szolgálná? Ennek megvalósítására most van a legjobb alkalom. Olyan közigazgatási rendszert kell kialakítani, hogy az emberek a lakóhelyükön, esetleg a szomszédos községben elintézhessék hivatalos ügyeik döntő többségét. Ha érdeke volt ezt elérni egy burzsoá rendszernek, akkor a szocialista demokrácia sem szabhat alacsonyabb mércét a közigazgatás elé. S hogy aztán miként nevezzük azt a „hivatalos személyt" aki az ügyeket intézi — elnök, titkár, jegvző —, ez már másodrangú kérdés. A különböző tanácskozásokon erőteljesen hangot kapott az a vélemény, hogy a közigazgatás demokratizálásának epvik előfeltétele a választott és a végrehajtó szervek különválasztása. Ennek kapcsán említik a körzeti rendszer kialakítását. A körzetek élén jogi végzettségű egyén állna, és néhány tagú apparátussal intézné a környező községek lakóinak ügyes-bajos dolgát. Ez a szerv átvenne a JNB-től bizonyos jogkört, így akár felére is csökkenthető a járási apparátus létszáma. A föderáció megvalósítása után meg lehetne szüntetni a kerületeket mint felesleges közvetítő szervet. • Utasítások nélkül Nehéz helyzetbe jutottak a járási nemzeti bizottságok. Készítik az akcióprogramot, ugyanakkor még központi szinten sem tisztázták a közigazgatási rendszer módosításának lényeges kérdéseit. Mondhatnánk, hogy menet közben oldják meg a kérdéseket. Az ilyen munkastílusnak viszont nemcsak előnye, de hátránya is van. Ezt tapasztaltuk a komáromi JNB plenáris ülésén is. Előterjesztették az akcióprogram-javaslatot, de alig hallottunk érdemleges hozzászólást. Igaz, a képviselők és a helyi nemzeti bizottságok majd írásban is benyújthatják javaslataikat. Különben a JNB akcióprogramja áttekinthetően rendszerezi és konkretizálja a legfontosabb feladatokat, így alapul szolgál a helyi nemzeti bizottságok akcióprogramjának kidolgozásásához. Más kérdés, hogy a választott szervek — gondolok a helyi és városi szervekre is —, valamint az apparátus mennyire lesz képes alkalmazkodni az élethez, s önállóan megoldani a felvetődő problémákat. Mert a választásokat el lehetett halasztani a jövő évre, de a választópolgár ügyeit intézni kell. S a dolgozók szemében elsősorban az ügyintézés szabia meg a nemzeti bizottságok funkcionáriusainak értékét. Erre is gondolni kell a nemzeti bizottságok akcióprogramjának kidolgozásakor. CSETŐ JÁNOS ^ifioitfíKai Kit és hogyan rehabilitálni AZOK KÖZÖTT A JELENTŐS törvények között, amelyeket az elmúlt héten hagyott jóvá a Nemzetgyűlés, kétségkívül a bírósági rehabilitációval foglalkozó a legszélesebb kihatású és politikailag is a legjelentősebb. Általa konkrét tartalommal telítődik meg a kommunista párt akcióprogramjában kifejezett elv, hogy az egyik legsürgetőbb feladat mielőbb gondoskodni azon durva deformációk következményeinek felszámolásáról, amelyekre a múltban a büntetőbíráskodás területén, de azon kívül is sor került. A párt azzal, hogy maga kezdeményezte a teljes rehabilitálást, határozottan elkülöníti magát a múlt törvénytelen praktikáitól, s ugyanakkor az államhatalom érvényesítésének ellenőrzésére bevezetett intézkedésekkel megteremti a kezességet, hogy ezek soha többé meg ne ismétlődhessenek. A rehabilitációs törvény célja — röviden kifejezve —, hogy lehetővé tegye a törvényellenesen elítélt személyek eseteinek felülvizsgálását, társadalmi rehabilitálásuk biztosítását, valamint kellő anyagi kártalanításukat. Ugyancsak azt, hogy a megállapított törvénysértések alapján levonjuk a következtetéseket azokkal szemben, akik annak okozói voltak. JOGRENDÜNK EDDIG IS nyújtott lehetőséget a bírósági Ítéletek felülvizsgálására és a törvénytelenségek jóvátételére, ám ez az út — tekintettel arra, hogy főleg az ún. politikai perekben nagy a deformációk száma — igen hosszadalmas lenne. A rehabilitációs törvény meggyorsítja és megkönnyíti a cél elérését. A törvény szerint a rehabilitációt a szlovákiai kerületi bíróságok kUlön szenátusaiban hozott Ítéletek esetenkénti felülvizsgálása után a Szlovák Nemzeti Tanács valósítja meg. Nincs szó tehát semmiféle általános rehabilí tációról, amellyel visszaélhetnének azok, akiket jogosan Ítéltek el. Éppen így nem vonatkozhat és nem fog vonatkozni a rehabilitáció a forradalmi törvényesség aktusai nak eltörlésére, nem vezethet a szocialista jogrend meggyengítésé her:. Az elítéltek vagy közeli hozzátartozóik indítványozása alapján felülvizsgálják mindazokat a politikai pereket, amelyedre 1948. október 24. — 19S5. július 31. között került sor. A törvény ilyen irányban semmiféle korlátozást nein tartalmaz. Tehát nemcsak azokat az eseteket vizsgálják felül, amelyekben kommunista párttagok álltak a bfróság előtt, hanem minden indítványozott esetet. A rehabilitáció lehetőségére vonatkozó időszak meghatározásában az új törvény alapján abból indultak ki, hogy a kijelölt időszak előtt és titán törvénysértések csak elvétve fordultak elő, s azok revíziója a törvényben foglalt normális helyrehozási eszközökkel megvalósít ható. VÁLASZOLNI KELL arra a kérdésre is, milyen bűncselekményekre vonatkozik a rehabilitációs törvény. Elsősorban az ún. politikai bűncselekményekre, tehát olyan személyek eseteire, akiket a köztársaság ellen elkövetett hazaárulás, szabotázs, kémkedés stb. bűntevékenység vádjával illettek. E bűntevékenységeket főleg az állami bíróságok, a kerületi bíróságok és a legfelsőbb bíróság tárgyalta, s mint elsőfokú bíróság hozott ítéletet. A rehabilitációs törvény vonatkozik továbbá azokra a bűntettekre is, amélyek mezőgazdasági, illetve iparvállalat üzemeltetésével függtek össze. Ez főleg a beszolgálatási kötelezettségek elmulasztásával vádoltakra vonatkozik. Ezeket az eseteket a törvény közvetlenül semmisnek veszi és a vádlottakra úgy tekintenek majd, mintha nem lettek volna büntetve. Büntetésüket a büntető nyilvántartásból is törlik. Mindez nem vonatkozik azonban a kulákokra, akiket a köztársaság ellen elkövetett bűncselekményért ítéltek el. Ezeket az eseteket különkülön fogják megítélni. Ugyancsak nem lesznek rehabilitálva a feketézők, akikre ezt rábizonyították. E bírósági rehabilitációról szóló törvény vonatkozik továbbá azokra is, akiket munkatáborokba osztottak be akár különleges bizottság ítélete alapján, akár feltételes szabadlábra helyezésükkor. Am nem lesznek rehabilitálva azok a személyek, akiket előzőleg jogosan büntettek meg, s akik bizonyíthatóan kerülték a munkát. A törvény ugyancsak vonatkozik a nemzeti bizottságok döntéseire, amennyiben a törvényes büntető szabályzat felső határánál magasabb szabadságvesztéssel büntettek. A KÖZVÉLEMÉNYT az is érdekli milyen lesz a rehabilitáltak kárta tanítása. Megfelelő kártalanítást akarunk nyújtani mindenkinek. Ám ez a kártalanítás — milliárdos összegekről van szó — nem mehet a lakosság életszínvonalának a rovására. Ezért a törvény ügy állapította meg a kártérítés módját, hogy egy felső határt szabott. Például elvesztett kereset kártérítése cimen egyszeri húszezer koronánál többet nem szabad kifizetni. Az ezt az összeget meghaladó kártérítést részletekben lehet kifizetni, ugyanakkor az első részlet nem lehet alacsonyabb húszezer koronánál, a többit pedig legalább évi ötezer koronás összegekben tíz éven belül kell megfizetni. Említést kell még tennünk a vagyonelkobzás helyrehozásáról azoknál, akiket mezőgazdasági vagy iparvállalat üzemeltetésével kapcsolatos bűntényekért ítéltek el. Csak olyan vagyontárgyat adnak vissza, amely személyes tulajdonban vagy személyes használatban lehet. A legtöbb esetben tehát visszaadják a családi házat, a lakberendezést, a személyes szükségleti tárgyakat vagy ezak ellenértékét. Mindez nem vonatkozik a mezőgazdasági termőföldre, az élő és holt leltárra. A REHABILITÁCIÓ KÖLTSÉGEI nem lesznek kicsik. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy egy további rehabilitációs törvény készül azon személyek rehabilitására és kártalanítására, akik nem bírósági ítélettel szenvedtek kárt. Drágán fizetünk az elmúlt Id'szak deformációiért. MEZŐ JÁNOS