Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-28 / 207. szám, vasárnap

ZIKMUND + HANZELKA VIZHASITAS A resthouse vezetőjére nem harogudhattunk. Már tegnap is alig állt a lábán, kora reggel­től éjfélig állandóan a vendé­gek rendelkezésére kell állnia. S így megy ez már tizennégy napja, öt órakor kellett volna bennünket felébresztenie s megfeledkezett rólunk. De ta­lán csak.odaérünk idejében. — Csak ex az elnevezés nem megy a fejembe - vízhasítás monologizált a doktor, miköz­ben zsebre vágta a Ceylon Ob­server tegnapi számát. — Széj­jel lehet vágni a gordiuszi cso­mót. Széjjel lehet hasítani a tőkét, kérem. De a vizet? Ide süss, itt áll! Water cutting ce­remony tomorrow morning. Igy aztán napkeltével elindul­tunk megcsodálni a további, ta­lán már utolsó katarogamai rejtélyt. Csoda A reggel párás, szürke volt, mintha a nap fel se kelt vol­na. A Gangát szegélyező tére­bélyes fák olatt megsűrűsödött a félhomály. Minden úton özön­lött a nép a szent hely felé, ahol emberemlékezet óta min­den esztendőben megismétlődik a nagy csoda. Skanda isten megparancsolja — és a folyó tüstént felduzzad. A víz szintje emelkedik annak bizonyságául, hogy beleszállott a háború is­tene, a mindenható Skanda, akinek születésekor a folyó lán­got vetett, aki oly erős, hogy a bolygókat is le tudja téríteni pályájukról. Ha ilyesmire képes, hogyne tudná felduzzasztani a Ganga vizét... Hogy a folyó partjára értünk, nem tudtunk ráismerni a Gan­gára. Eltűntek partjáról a sát­rak és a kínzóeszközök, eltűn­tek a bűnbánók meneteit kísérő muzsikusok csoportjai. Sok ezer ember egymás hegyén-hótán, ha valamelyikük megbotlana a sekély vízben, beletaposnák. Mindenki a folyóra mered, oda, ahol a kanyargó Ganga folyása vagy háromszáz méter hosszúságban kiegyenesedik. Sűrű rendőrkordon tartja visz­sza a tömeget, nehogy a folyó közepén hevenyészve összetá­kolt szentélyig törjön előre. A szentély nem egyéb egy négy­szer négy méteres alaprajzú bó­dénál, amely karókon áll a vízben. Mi lehet vajon oda­benn? Minő titkot rejteget? Van-e benne egyáltalán vala­mi? Am aztán egy igazi csoda s^u.itanúi lettünk, amelyről Ka­tuW jjamában nem esik szó, s rilVtélyet voltaképpen nem is tu­datosítanak. Az embertömeg a folyóka­nyarban fodrozódni kezdett, s ott, ahol az imént még egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, menet vonul. A menet élén elefántok. Nem csoda, hogy út nyílik előttük, hisz a ti­zenegy óriási állat Skanda is­ten páncélos osztagaként ha­lad. A papok időközben eltűntek a szentélyben. De jó lenne odabenn egy rejtett filmfelvevő gép! Megcsodálhatnánk a víz­hasítás csodáját, amiről Kata­ragamában senki sem tudta megmondani, hogy voltaképpen micsoda. Most váratlanul régi ismerő­sünk jelent meg. Széjjeltárta karjait s ajkáról elhangzott a szó, amelyet már annyiszor hal­lottunk Kataragamában. — Haróhera! Haróhera! S most valóban csodálatos látvány tárult szemünk elé. A maháutok elefántjaikat a folyó sodrával szembefordították. Kö­zöttük és mögöttük emberlavina zúdult szembe a folyó vizével. Csoda! Csoda! Haróhera! A folyó vize valóban emel­kedik. Egy deciméterrel, ne­gyed méterrel, elárasztja az enyhe lejtésű partokat. A fo­lyó duzzad, alászállt bele o mindenható Skanda. Csoda! Aki azonban elég magasan áll, még egy csodát láthat. Né­hány száz méternyire a búcsújá­rók izgatott tömege mögött a vízből sziklák, egész szigetecs­kék merülnek fel. A víz roha­mosan apad, vagy negyed mé­ternyit esett. Ahol térdig ért, most bokáig sem érhet. De hogy is ne apadt volna, mikor ezer és ezer láb és test s köztük ruhadarab feszül egy­szerre szembe a víz lusta ár­jával, egyenesen maga előtt hajtva a vizet. Előttük termé­szetesen emelkedik a víz szint­je, hátuk mögött pedig apad a folyó. S most a vizet gázoló tömeg elérte a szentélyt. A bódé meginog, majd összeomlik, az emberek hulláma átcsap felet­te, elnyeli, s már csak az ezer­nyi darabra tépett vászon Ha­sadásának zaját halljuk. S a szentély eltűnt. Azok a szeren­csések, akiknek sikerült egy-egy vászonfoszlányhoz jutniok, bol­dogan szorongatják az eréklyét. A Ganga vize most lemossa a búcsújárók minden vétkét, még a legtitkosabbakat is. S egyúttal fiatalít, elmossa az öregséget és a betegséget.. . Vízi ünnepség S ami most körülöttünk fo­lyik, már nem vallásos ünnep­ség, hanem vidám, féktelen népünnepély. Az anyák hüvelyk és mutatóujjukkal befogják or­rukat s úgy ereszkednek a víz­be, a férfiak hasra feküsznek a folyékony szentségbe, a fiata­lok úgy fröcskölik egymást, akárcsak bármelyik hazánkbeli strandon. Akadnak olyanok is, akik egybekötik a kellemeset a hasznossal, a parton alaposon beszappanozzák magukat, majd ésszerűen egyszerre mossák le A NAGY VIZI KARNEVAL, (A szerzők felvétele) magukról mind a testi, mind a lelki tisztátalanságot. A még fiatalabbak, akiknek csak most kezd az álluk pely­hedzni, főként a lányokat fröcs­kölik. Láttunk három olyan vak­merő fiatalembert is, aki ka­ron fogva vezette választottjót a víz sodra ellen. A colombói Gallé Roadon ezt aligha en­gedhetnék meg maguknak, de itt, Skanda isten felügyelete alatt mindent szabad. A fiúk szerelmes szemmel nézik vá­lasztottjukat, még a szent für­dőről is megfeledkeztek, ame­lyért ilyen hosszú útra vállal­koztak. S o karnevál kellős közepén — mintha csak észre se ven­nék a környező világot — öreg tuáhmánok állnak, arcuk és testük agyaggal és hamuval van befestve. Megfontolt nyuga­lommal veszik szájukba a vizet, majd kiköpik, nyelvük hegyét többször egymás után bele­mártják a folyóba, majd ujjuk hegyét mártják a vízbe, meg­dörzsölik vele halántékukat, aztán nagy alapossággal egyik ujjukat a másik után mossák meg; különös figyelmet szentel­nek hüvelykujjuknak. Ezután nagy méltóságtelje­sen fejükre mernek vizet, imád­koznak, s o Kelet bölcseinek méltóságával és összpontosítá­sával éneklik vontatott meló­diáikat. Most derékig a vízbe merülnek, egy negyedfordulatot tesznek, meghajolnak, ismét egy negyedfordulatot, majd újfent, s már szembe is fordultak a folyó árjával. A többiek, a hivők gyönyörű, díszes bronz- és ezüstedények­be merik a folyó vizét. Ám sok­kal több az olyan, aki nem so­kat ad a formaságokra. A kor­sóból vagy kancsóból kilötyög a víz, míg a rázós úton autó­busszal Colombóba érkeznek. A célnak sokkal jobban megfelel o Black and white skót whisky tökéletesen záródó üvege, egy csepp sem ömlik ki belőle, még ha versenylovon vágtatva szállítaná is az ember. De akad itt közönséges vödör, kan­na, a Mobiloil és a Shell ki­mosott kannái, ki törődnék az edénnyel, a fontos a víz, amelynek cseppenként hasz­nálva ki kell tartania egészen a jövendő zarándoklatig. Már olybá tűnt, hogy vége a karneválnak. Ekkor azonban a folyó felől férfihangok harsány haróherá­ja harsant fel. Vidám, dévaj hangok, amelyekbe női sikon­gatás vegyült. Már látjuk is őket. A rendőrök! Vállukon nagy kávadival, khakiszínű egyenruhában, amelyen egy te­nyérnyi száraz folt sem maradt, mivel, akinek csak útjába ke­rülnek, végigönti őket — ártal­matlan vízzel. A fiatalság úgy űzi, kergeti a rendőröket, akár a nyulakat; nem haragusznak a hajszolásért, jól tudják, hogy ez a keresztelés hozzátartozik a dolgok rendjéhez. Az ünnep­ség befejeződött, ma délután kezdetét veszi a szabadság s aztán esetleg sor kerül az elő­léptetésre is. •ü S lám csak, itt találkozunk jó ismerősünkkel a tisszamaha­rámai resthouseból, észre se vettük volna, ha meg nem szó­lít bennünket. Tetőtől talpig csuromvíz. Fürtjei, amelyeket oly gondosan megfésült, vala­hányszor autóbusza kormányke­reke mögé ült, most csapzottan tapadnak homlokára; olyan a szerencsétlen flótás, akár az ózott ürge, csak szeméből su­gárzik az elégedettség. Részt vett a kataragamai bú­csújáráson, sérülés nélkül ha­ladt át a tűzszőnyegen, meg­fürdött a Ganga vizében, így tehát biztos abban, hogy most már Skanda isten az egész év folyamán vigyázni fog kocsija gumiabroncsaira, az úton sza­naszét heverő szögek közül egy sem fog beléjük fúródni. — Tudják, mit jelent délben, tüzö napon kicserélni egy gu­miabroncsot? Igy most már egész esztendőben békesség­ben lehetek! Vidáman perdült egyet, s ke­zéből merőedényt formálva vi­zet loccsantott az épp mellet­tünk haladó elefántra. Szinte sajnálni kezdtük, hogy magunk is nem csináltuk végig a tűzpróbát. Tán a mi kocsink kerekei is elkerülnék a szöge­ket. BABOS LASZLO fordításo - ! • \ „ .TÜF - J wK T ^ÉÉHHM Reggeli takarítás a sátortáborban. mm (Tóth Mihály felvételeit Ä sátortáborbé! jelentjük Az „üdülni" ige — nyári ige. És városi ige. Parasztember szótárában ma még csak alig­alig fordul elő. Ha előfordul, akkor is ajkbiggyesztve mondja ki. Sőt, aratáskor, kapáláskor­kaszáláskor a szántóvető ma­gyar még természet ellen való véteknek is tartja, ha valaki hátizsákot vesz a vállára és a rekkenő hőségben így járja be a fél országol. A nagybalogl szövetkezeti pa­raszttal beszélgettem, amikor nem messze tőlünk két hátizsá­kos fiatalember baktatott el. A bácsi így sum­mázta véleményét: — Ennyi erővel akár kapálhatnál ls ... És tovább kapált az öreg. Kis idő múlva azonban ki­egyenesedett, meg­vakarta tarkóját és így szólt: — Ámbár az is meglehet, hogy az unokám is nyaká­ba veszi majd egy­szer a hátizsákot és pihenésnek ne­vezi az önkéntes Izzadást. Képzelje el, falusi gyerek létére nem tudom hányadmagával sá­tortáborban van. Aratáskor ... » • « A nagybalogiak Csóna!;5 • - a szántói ásvány­víz forrásnál verték le a sátor­fát. Tréningruhában és fürdő­felszerelésben száguldoznak a táborban és a medence körül. — Tudsz úszni? — kérdem az egyiktől. — Akár az öregfejsze — szólt a fiú. — És te? ... — Én se tudok. Senki se ta­nított meg rá. Eleinte csak igen óvatosan, araszolva merészkednek a víz­be. Kis idő múlva azonban már bátrabbakká válnak, a tanítók­nak éppen elég gondot okoz­nak. Agócs Valéria tanítónő és a tantestület többi tagja azon­ban láthatóan szívesen foglal­kozik velük. — Pihenni is meg kell őket tanítani — mondja Valéria. — Itt ez a gyógyhatású forrás, de az idősebb korosztály alig használja ki a lehetőségeket. Pedig a falusi embernek ls mind gyakrabban akad már egy-egy nyári szabadnapja. Ida akár néhány órára is érdemes eljönni. Ha tőlem függne, én a környékbeli falvakból a nyá­ri hónapokban rendszeres „für­dő" p it" iára tokát indíta­ni meg a zsíroskenyér is job­ban ízlik. nék ide. És a toobi gyógyfor­rásnál is kulturált fürdőhelye­ket építenék ki. — A szüleid? Szívesen elen­gedtek? — szólok az egyik fiú­hoz. — Előbb a fejüket csóválták, aztán — elengedtek. Mert ta­valy is voltam táborozáson. És öregapám szívesen hallgatta, amikor az élményeimről beszél­tem. Egész télen minden nap eszembe jutott valami érdekes. A tornatanár néhány fiút és lányt szervez csoportba, dk a tábortűz-felelősek. A közeli er­dőben van hulladékfa elég. Kis idő múlva « tábor közepén már ott a meggyújtásra váró mág­lya. Mikorra a Nap a hegy mö­gé csúszik, valamennyien ott ülnek a sátrak előtt. Előkerül­nek a konzerves dobozok, a ha­zai kenyér. Ez minden gyerek számára külön élményt jelent. Itt a saját készletével mind­egyik önállóan gazdálkodik. A falusi élet viszonylagos egyhan­gúságában ez az életmód mindannyiuk számára érdekes színt jelent. Tábortűzgyújtáskor egytől­egyig ott szorgoskodnak az igazgató körül. Csakhamar fel­csendült a dal, amely az utolsó zsarátnokkal együtt aludt csak el. TÓTH MIHÁLY VII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom