Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-27 / 206. szám, szombat

GONDOLATOK A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR pedagógiai sajtóról A hazánkban ez év eleje óta folyó demokratizálódási folyamat általában egészséges pezsgést hozott egész társadalmi életünkbe. Egyének és szervezetek hangot adtak véleményüknek, elképzeléseiknek, melyekkel a múltban elkövetett hibák orvoslását, a problémamentesebb jövő megteremtését kívánták támogatni. Meglehetősen gyenge viszont az a hang, melyet a csehszlovákiai magyar tanítóság hallatott és hallat a demokratizálódási folyamat során. Ennek egyik okát abban látom, hogy tanítóságunknak nincsen saját sajtóorgánuma. Különféle határozatokban, állásfoglalásokban egy további magyar napilap kiadását követelték, azonban sehol egy árva hang sem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy itt lenne az ideje megteremteni a hazai magyar pedagógiai sajtót is. Mert nem tartom követelésnek azt a kérelmet, hogy ismét indítsák meg az Učiteľské Noviny magyar mellékletét. Véleményem szerint a múltban ezen a téren is bűnös mulasztások történtek. Az új arculatú magyar pedagógusgárda az ötvenes évek elején kezdett formálódni és még pillanatnyilag sem képez szaktudás, felkészültség, a szakmai tapasztalatok és az ideológiai beállítottság szempontjából homogén egészet. A magyar pedagógusoktól nem az Učiteľské Noviny magyar nyelven kiadott kétoldalas, silány, a Tanítók Lapja címet viselő mellékletét kellett volna megvonni, hanem ezt a mellékletet a szlovák pedagógiai hetilaphoz hasonló önálló újsággá, a magyar tanítóság sajtófőrumává kellett volna fejleszteni. A lap hasábjain megvitathattuk volna a magyar iskolák, tanítók és diákok specifikus problémáit, tapasztalatcserét folytathattunk volna, színes írások formájában ismertettük volna iskoláink életét, tanítóink áldozatos munkáját, bemutattuk volna legtapasztaltabb kartársainkat és írtunk volna mindenről, ami összefügg életünkkel s problémáinkkal. De nem volt és nincs Ilyen lapunk, ezért meg kellett és meg kell elégednünk azzal a nem éppen irigyelésre méltó helyzettel, hogy koldusként kopogtatunk újságjaink 'szerkesztőségének ajtaján, helyet kérve Iskolaügyi és pedagógiai problémákkal foglalkozó írásainknak, és becsületére legyen mondva szinte valamennyi magyar lapnak, hogy lehetőségeikhez mérten helyet biztosítanak az ilyen jellegű írásoknak is. Miért van azonban szükség erre az „albérletre"? Miért nem lehet a magyar tanítóságnak saját lapja? Szerencsétlen válasznak tartanám, ha e kérdésekre valaki kérdéssel felelne: Miért e nagy kesergés, miért e vészharangkongatás, hiszen a magyar tanítóságnak már hosszú évek óta a Szocialista Nevelés a lapja. Valóban, a Szocialista Nevelés létre örvendetes tény. Aki azonban belelapoz egyes példányaiba, rögtön tapasztalhatja, hogy ez a havonta egyszer megjelenő folyóirat módszertani szaklap, amely a szlovák Učitefské Noviny című hetilaphoz hasonló feladatokkal nem foglalkozhat. Ügy gondolom, hogy a Szocialista Nevelés „hézagpótló" szerepet tölt be, bár küldetésének maradéktalanul eleget tesz, sőt profiljának bővítése érdekében egyre gyakrabban foglalkozik az óvodai nevelés kérdéseivel, itt-ott híreket, kisebb riportokat is közöl. Ezt azonban — módszertani lap lévén — nem teszi (nem is teheti) rendszeresen, mert hiszen a hírek, beszámolók éppen a hiányolt magyar tanítói hetilapba valók lennének. A Szocialista Nevelést azonban nemcsak módszertani jellege miatt nem tarthatjuk a csehszlovákiai magyar pedagógusok lapjának, hanem azon sajnálatos oknál fogva sem, hogy ezt a — hazai viszonyainkhoz mérten — színvonalas lapot a magyar pedagógusoknak csak a fele fizeti elő. A lap egyik múlt évi számából'értesülhettünk a megdöbbentő valóságról: 1966 áprilisában a lapnak mindössze 2193 előfizetője volt, bár az egyes alapiskolákon (az óvodákon, általános és szakközépiskolákon kívül) 3618 pedagógus működik. Ez a tény — szegénységi bizonyítvány, kicsinyeskedésünk tükörképe. Hallottam olyan hangokat is, amelyek erősen kritizálták a Szocialista Nevelés színvonalát és azzal érveltek, hogy nem tudnak (vagy nem akarnak) havi két (!) koronát áldozni arra a lapra, melyet minden hibájával és minden körülmények között a magukénak kellene vallaniuk. . A Szocialista Neveléssel kapcsolatos tapasztalatok nem adhatnak okot borúlátásra. Többen érvelhetnének: a Szocialista Nevelést sem olvassák, minek lenne hát még egy magyar tanítói hetilap is. A magyar iskolaügy önigazgatási rendszere — feltehetően — aktivizálni fogja tanítóságunkat. Előtérbe kerül majd számos új probléma, melyek megoldása, megvitatása valamennyiünk közös ügye. Ogy, ahogy a demokratizálódási folyamat során anynyían megtanultak újságot olvasni, a kevésbé aktív pedagógusok is aktív újságolvasókká válnának. Érezniük kellene, hogy saját lapjukat olvassák, a saját problémáikról olvasnak, tollat kellene ragadniuk, hogy írjanak a lapba. Meggyőződésem, hogy a magyar pedagógusok döntő többsége nagy lelkesedéssel fogadná saját hetilapját, melyet hosszú éveken keresztül érthetetlen okból kénytelen volt nélkülözni. Legfőbb ideje tehát, hogy legyen saját sajtóorgánumunk, olvashassuk és írhássunk bele. Az önállósuló magyar iskolaigazgatás nagy vívmány lesz. Önállóan oldjuk meg problémáinkat, küzdünk iskolánk és az oktatás magasabb színvonalának biztosításáért, s ügyelnünk kell majd arra, hogy a pedagógiai állásba a legérdemesebbek, leghivatottabbak kerüljenek. E problémák hatékony megoldásában nagy segítséget nyújtana a magyar tanítói hetilap, mely a hazai magyar pedagógusok véleményének tükrévé válhatna. Visszatérve módszertani folyóiratunk profiljának kérdéséhez, két javaslatom lenne: kétszeresére növelni a Szocialista Nevelés terjedelmét, vagy még egy módszertani lapot kellene létesíteni. Az új lap az óvodai és az alsó tagozati o'^tás módszertani kérdéseivel foglalkozna, a Szocialista Nevelés viszont az alapiskolák felső tagozata és a középiskolák problémáit ölelné fel. A csehszlovákiai magyar pedagógiai sajtóról szólva meg kell említenem a magyar szülők számára tervezett havi folyóiratot, mely a pedagógiai propaganda kérdéseivel, a családi nevelés problémáival, az Iskola és a család együttműködésével foglalkozna. Kétségtelen, hogy feltétlenül szükséges az ilyen lap megindítása. Tulajdonképpen magyar nyelvű propaganda nem is létezik, s a lapokban olyan lényeges kérdésekkel kapcsolatban, mint az anyanyelvi oktatás szükségessége csak olyan nézetek láttak napvilágot, melyek az iskola kiválasztásában nem segítséget nyújtottak a magyar szülőknek, hanem kételyeket támasztottak bennük és bizalmatlanságot szültek a magyar tannyelvű iskolák iránt. Nem ilyen, hanem teljesen egészséges pedagógiai propagandát képzelünk el. A lapnak segítenie kellene az iskola és a pedagógusok oktató-nevelő munkáját, amelyből a szülőknek is részt kell vállalniuk. Meggyőződésem, hogy a szülők többsége mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermekéből derék embert, hasznos polgárt neveljen. A folyóirat ebben a törekvésükben is hathatós segítséget nyújtana nekik. A csehszlovákiai magyar pedagógiai sajtóról szólva nem hallgathatjuk el azt a jogos követelésünket, hogy a magyar iskolák tanulói számára indítsanak egy havi folyóiratot (az orosz Druzsbához hasonlót), amely a szlovák nyelv oktatását segítené. Erre a lapra azért volt és van szükség, mert köztudott, hogy a szlovák tankönyvek, (elsősorban a társalgási könyv) nincsenek összhangban a tanterv követelményeivel és ezt a fogyatékosságot a követelt lap segítségével jó ki lehetett volna egyenlíteni. A követelés nem egy esetben elhangzott, a sajtóban is napvilágot látott. Ha a magyar iskolák önigazgatása valósággá válik, akkor talán ez a követelmény sem marad visszhang nélkül, s a megoldásra váró problémák is rendeződnek. Ám az illetékéseken — és talán mindannyiunkon is — múlik, hogy a demokratizálódási folyamat eredményeként aktivizálódó, pártunk akcióprogramjának szellemében és értelmében önállóvá váló hazai magyar iskolaügyünk sok-sok problémájával a csehszlovákiai magyar pedagógiai sajtó megteremtésének kérdése is megoldódjon. Tulajdonképpen nem „forradalmi" követelésekről van szó, hanem arról, valóban elérkezett az ideje, hogy megszüntessük azokat a mulasztásokat, melyek a múltból maradtak ránk. SÁGI TÓTH TIBOR Az együttélés jó példája Szülőfalum — Százd — a békés egymás mellett élés fényes példája. Hoszú évtizedek óta megértésben, egymást tisztelve, megbecsülve él a falu nemzetiségileg és felekezetileg is tarka lakossága. A januári plénum szülte demokratizálódási folyamatnak abban az időszakában, amikor a nemzetek és nemzetiségek aktivizálódni kezdtek, a maga megszokott ünnepés hétköznapjait élte e csendes kis falu szorgos népe. Pedig köztünk vannak az 1938-ban megkárosított szlovákok, s 1947-ben Csehországba deportált, kisemmizett magyarok és a Magyarországról áttelepült szlovák polgártársaink 1968. VUr 27. Míg a délvidék egyes „forradalmi" falvaiban szócsaták és ablakbeverések, falra mázolt uszító jelszavak, röpcédulák jelezték az új „nemzeti ébredés" időszakát, Százdon kultúrpárbajt vívott a szlovák és a magyar lakosság. Abban az időszakban, amikor a CSEMADOK KB állásfoglalásának egyes szlovák nyelvű újságok rosszindulatú közreműködésével történt kiforgatása, helytelen magyarázata és értelmezése felkavarta a kedélyeket, szinte egyszerre kezdte meg a CSEMADOK helyi szervezetének színjátszó csoportja dr. Borka Géza: Karikagyűrű, s a CSISZ helyi csoportjának fiatal gárdája a „Veselý hrobár" című színművek próbáit. S akkor, amikor dr. Daniel Okáli a Matica Slovenská alakuló gyűlésein rosszindulatú magyarellenes hangokat pengetett, sor került a bemutatókra. Az előző években mély gyökeret vert jó szokás szerint csaknem minden szlovák család képviselve volt a magyar színdarab előadásán, s ugyanúgy a szlovákokkal együtt nagyon sok magyar tapsolt a Veselý hrobár sikerének is. Ezt követően a nemzeti érzésnek a másik felet sértő, túlzott fitogtatása nélkül megalakult a Magyar Ifjúsági Klub, s a Matica Slovenská helyi klubja. Reméljük, hogy a Csemadok, és az újjáalakult Matica Slovenská haladó hagyományaihoz híven a nemzeti öntudat egészséges ápolása mellett még szilárdabbra fűzi a község magyar és szlovák nemzetiségű lakosságának barátságát. BUDAI ERNŰ PRÁGAI LEVÉL $ü*di(í a aátaó. Nem tudom, hány tonna port és kormot „termel" a fő város, de a teljesítmény bizonyosan jelentős. Reggel kilépsz a parádésan megmosdatott, kisimított prágai utcára és este már olyan vagy, hogy nyugodtan jelentkezhetsz egy gyorstisztítóban. De különösen most nyáron, amikor még a kövezet és a házak fala is izzik a nap melegétől, mindenki elismeri, hogy Prágában nagyon sok vízre van szükség ahhoz, hogy a lakosság úgy-ahogy tisztának és üdének érezze magát. Ezt az igényt hivatott kielégíteni tizenkét, egész évben üzemelő fürdő, ahol a fürdésen kívül a gőzben fogyókúrázhatunk, a masszázs és a pedikúr örömeiben részesülhetünk, valamint általában mindent elkövethetünk testünk ápolása és külső megjelenésünk érdekében. Sőt, négy fürdőben még medence is áll az úszók rendelkezésére. De ezenkívül a prágai vízimádók felkereshetik a nagy fedett medencéket is, amilyenek az Axa, az Imca, vagy Vlnohradyn a Sokol medencéje és végül a nyitott és fedett medencéjű Podolí, amely télen-nyáron egyformán közkedvelt és amelyről már egyszer beszámoltam. Hogyan lehet azonban a forró nyári napokon enyhülést biztosítani a főváros egymillió lakosának? Ezelőtt a megoldás egyszerű volt: ott a Vltava, fürödjl Akkor még a szeszélyes folyót nem szorították kőgátak közé és nem is volt olyan nagy a vízimádok tábora. De ma? Hiszen ma már egyformán tud úszni öreg és fiatal, így tehát igen kevesen vannak azok, akik még most sem barátkoztak meg a vízzel. Elvégre azt állíthatjuk, hogy az ember eredetileg vizt lény volt és csak később alkalmazkodott a szárazföldi viszonyokhoz, de mindig visszavágyik az ősi elembe. Ezért kellett a híres városban néhány uszodát létesíteni, amelyek közül mindegyik rendelkezik valami különlegességgel. így például a Szláv-szigeten levő „Slovanka" nevezetessége a „sütöde" (vagy más néven: Éva-part, ahol a nők Eva-kosztümben napfürdőztek) és nem csoda, hogy az uszodának ez a része felkeltette a férfiak érdeklődését, akik a feltűnést kerülve, de kitartón igyekeztek legalább egyik szemükkel tanulmányozni az itt heverő nők bájait. De a laminátok véget vetettek a bájos varázsnak, ma már mindenhol kötelező a fürdőruha. A Vltava alsó szakaszán, a Cechov-hídnál, hatalmas gesztenyefák és Prága legrégibb románkori templomának fehér rotundája alatt van a polgári uszoda, az „Občanka". Közelében találjuk a katonai uszodát, ettől felfelé pedig a „Na mlýnku", a vyšehradi, smíchovi és a sárga uszodát, ahol még egy nagy autocamping is áll a látogatók rendelkezésére. Azonban, ha összeadjuk a felsorolt uszodák befogadóképességet, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy ezek körülbelül csak harmincezer ember igényét elégíthetik ki — ez pedig igen kevés. Igaz, hogy a folyó közepén elterülő Császár-réten hatezer víz- és napimádó is elfér, ha éppen nem hajtanak végre valami olyan átalakítást, amilyent napjainkban. A perifériákon, ahol a gát nem olyan magas, az emberek úgy fürdenek, ahogy lehet. De mit csináljanak a gyermekek, akiket nem engedhetünk a gyors sodrású folyóba? Ezért a prágaiak az egyes negyedekben iguekeznek fürdőket létesíteni. Ilyen például a hostivari tófürdő, ahol az annyira lenézett, vízszegény Botié patak a gát mögött simogató tóvá szélesedik és ahol a partokon ugyan ember ember hátán élvezi a napfényt, de a víz ennek ellenére nagyon kellemes, és úszás közben legalább nem ütközünk egy másik úszóba, mint a motelt, hloubétinéi, spofilovöl vagy a Sárcai fürdőben. Néha ugyan egyik-másik egészségügyi dolgozón erőt vesz a tisztasági mánia és valamelyik fürdőt bezáratta. Ilyenkor á tiltó rendelkezés az egész negyedet sújtja. Lhotcen például több ezer ember számára épült fel az ú f lakótelep, a gyermekek azonban hiába várfák a víz örömeivel gazdag szünidőt, mert megállapítást nyert, hogy a halastóból átalakított fürdő vizébe szennyvíz szivárog. A gyermekek viszont a forró nyári napokon átmásznak a kerítésen és boldogan lubickolnak, fütyülve a tilalomra. Az elmúlt vasárnapon, amely a meteorológusok jóslata ellenére is nagyon szép volt, (mert ma divat az ellenkezés/ a medencék fala szinte repedezett a naptól átforrósodott testek súlyától. Nálunk Kobyltsiben például az ezerszemélyes térségen hatszor annyian kerestek enyhülést. Ilyen körülmények között természetesen nehezen találsz helyet lefekvésre. A zuhanyozók szünet nélkül működnek, mert a fiatalabb nemzedék, amely még ebben a hőségben sem mond le arról, hogy a tumultusban röplabdázzon, itt hűti le izzó testet. A felnőttek minden gátlás nélkül fekszenek bele a gyermekek számára fenntartott medence langyos tócsájába, mert a „nagy vízben" végképp nincs hely. Az ifjúság azonban a zsúfoltságot rendkívül tréfásnak tartja és magától értetődő természetességgel ugrál az úszásra vállalkozók fejére. Érdekes látványt nyújt egy Hatal fiú, aki valami ókori hosszú fürdőnadrágban hancúrozik, természetesen nadrágtartóval és egy szándékosan felvarrt piros folttal díszítve. A divatos darab a fiú hugocskáfának műve. mert édesanyja aligha óhajtja így látni a fiát. Az ifjú igyekszik felhívni magára a figyelmet, a többiek szurkolnak neki, tehát a fiatalok a zsúfoltság ellenére ls remekül szórakoznak. Egykét ütés és •fejbeverés nem a világ, hiszen „ma nekem, holnap neked" — nem igaz? , Így tehát a prágai polgár a forró nyári vasárnapokon egykét kék folttal és daganattal tér vissza otthonába a víz mellől és pénztárcája annyival könnyebb, ahány sörrel és limonádévei oltotta szomját a nap folyamán. De legyünk szerények és mondjuk: ez is több a semminél. Magyarországi vendégek A Magyar Nőszövetség hat várpalotai képviselője egyhetes látogatást tett a kremnicai járásban. A Csehszlovák Nőszövetség városi szervezetének tagjai bemutatták a vendégeknek a Banská Stiavnica-i dohánygyárat, a Sklené Teplice-i fürdőt, valamint Banská Bystrica, Sliač és Kremnica környékének nevezetességeit. A vendégek lelkesedéssel beszéltek munkájukról, valamint azon igyekezetükről, hogy védjék a nőket munkahelyükön, és általában érvényre juttassák a nők követelményeit és érdekeit. A magyar vendégekkel folytatott beszélgetés során számos kérdés és felelet hangzott el. Ebben az esetben is megállapítottuk, hogy a külföldi nőküldöttségekkel folytatott tapasztalatcsere igen gyümölcsöző. (I. C.)