Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1968-07-21 / 200. szám, vasárnap
Fölényesen vezetnek az NDK atlétái Sokolovba Hoffmann 20,10 m-rel új Európa-csúcsot dobott Sokolovban szombaton hűvös, szelei időben, mintegy 5000 néső előtt megkezdődött a Csehszlovákia—NDK nemzetek közötti lérti és női atlétikai viadal. Mindkét együttesben számos olyan atléta lépett salakra, akt még nem biztosította mezikői repülőjegyét, és •sért a szakértők izgalmas küzdelmekre és já eredményekre szállítottak. Ebben a tekintetben nem Is érte őket csalódás. A szombati nap slágerének a B00 m-es férfi síkfutás ígérkezett. Ebben a számban indult a kétszeres Európa-bajnok Matuschewaki, Plachý az üstökösként lel tűnt csehszlovák középtávfutó, Fromm Európa legyorsabb középtávfutója és Tomáš Jangwirth. A rajt után Matuschewski állt a mezőny élére, de 300 méter után Fromm átvette a vezetést és honfitársával tartotta a két csehszlovák tutót, akik közül jungwlrth a kanyar előtt robbantott, megelőzte Matuschewsklt. Az utolsó 100 méteren Plachy szédületes hajrát vágott ki, de már csak megközelíteni tudta a biztosan első Frommot. Ugyancsak izgalmas volt a hajrá a női 800 m-en is, ahol Ovádková hajszál híján be ékelődött a két német lány közé. Remek teljesítményeket látott a közönség a férll súlylökésben. Hoffmann 2 cm-rel megjavította saját Európa-rekordját és a második NDK versenyző Prollius 19,94 m-es dobásával biztosította repülőjegyét Mexikóba. Nagy várakozás előzte meg Európa legjobb női magasngrőinak seregszemléjét. A világ íegjobfi ugrója Rita Schmied Sokolovban sem keltett csalódást. Kissé bizonytalan kezdet után (2 magasságon javítania kellett) visszanyerte magabiztonságát és 185 cm-rel fölényesen győzött. A két csehszlovák ugrónő Faithová és Valentová párharcáb'ól ezúttal is Faithová került kl győztesen, akl_ 178 cm-ig minden magasságot elsőre ugrott. Az atlétikai viadal első napján (lapzártáig) minden számban NDK győzelem született, s mind a férfiaknál, mind a nőknél fölényes vezetésre tett szert a vendégcsapat. Eredmények (férfiak): 100 m: Kitűnő úszóeredmények Los Angelesben A Los Angelesben rendezett úszóverseny első nap|áa rilbb" kitűnő eredmény született. Ezek közé tartozik mindenekelőtt Greg Charlton 4:11,4 perces Ideje 400 gyorson, Karén Muir 1:07,3-as eredménye 100 háton és Toni Hewitt 2:23,7 perces teljesítménye a 200 méteres pillangóúszásban. Férfiak: 400 m gyors: 1. Charllon 4:11,4 p, 200 m mell: 1. Maho •ey (kanadai) 2:34,3 p, 200 m pillangó: 1. Ferris 2:06,9 p, 100 m hát: 1. Mader 1:02,0 p. K i sor solták Nők: 400 m gyors: 1. Simmons 4:38,6 p, 200 m mell: 1. Hudsoa 2:46,4 p, 200 m pillangó: 1. Hewitt 2:23,7 p, 100 m hát: 1. Mulr (délafrikai) 1:07,3. Elkészült a jégkorong-Sajnokcsa patok Európa Kupájának sorsolása. Mindkét csehszlovák együttest kiemelték. A Dukla Jihlava csak a 2. fordulóban lép pályára, és a ZKL Brno, a kupa védőja a szőriét bajnok CSKA Moszkvával egy iítt csak az elődöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe. 1. forduló (novemBer 17-ig) — el s ó találkozó: Valerengen Oslo — BrynSs Gävle, második találkozó: Koo-Vee-Tampere—GKS Kattowice, 3. találkozó: Hc Chaux de Fonds —HC Chamonix, 4. találkozó: Metallurg Pernyik—Újpesti Dózsa, 5. találkozó: HC Jesenica—Klagenfurter AC. 2. forduló (decemEer 15-ig) — t. találkozó: Dukla Jihlava — az első találkozó győztese, 7. találkozó: a 2. mérkőzés győztese—Dinamó Berlin, 8. találkozó: 3. mérkőzés győztese—4. mérkőzés győztese, 9. találkozó: 5. mérkőzés győztese— EV Füssen. 3. forduló (1969. Január 19-ig) — 10. találkozó: a 6. mérkőzés győztese—a 7. mérkőzés győztese, 11. találkozó: a 8. mérkőzés győztese—a 9. mérkőzés győztese. 4. forduló (elődöntő, 1969. feBruár 16-ig) — 12. találkozó: CSKA Moszkva—a 10. mérkőzés győztese, 13. találkozó: a 11. mérkOzés győztese—ZKL Brno. A döntő időpontja még "nem Ismeretes. TENISZ Barcelonában és Düsseldorfban megkezdődtek a Davis Kupa európai övezetének döntői. í. 21. + Barcelonában az első nap után a vendéglátó spanyol együttes 2:0 arányú vezetésre tett szert Olaszország ellen. Előbb Gísbert 6:4, 2:6, 6:2, 6:4 arányban győzött Mulllt>an fölött, majd Santana 6:4, 3:6, 4:6, 6:4, 6:2 arányban kész tette megadásra a veterán Pietrangellt. Ezekután a spanyol csapat továbbjutása biztosra vehető. * Düsseldorfban az NSZK az első nap után 1:0 arányban vezet Dél-Afrika együttese ellen. Bun gert Hewfttet 9:7, 7:5, 7:5 arányban legyőzte, majd a Buding— Moor találkozó 6:3, 4:6, 10:8, 6:7es állásnál a korai sötétedés miatt félbeszakadt. •fr A Galea Kupa amszterdami selejtezőcsoportjában Hollandia 5:0 arányban legyőzte Luxemburgot, Dánia pedig Portugália felett aratott 4:1 arányú győzelmet. A két győztes csapat Játszik a csoport első helyéért. — Bukarestben Törökország 3:2 arányban győzött Svájc, Románia pedig 5:0 arányban az NDK felett. E csoport döntőjét a román és a török együttes játssza. ír A svájci Gstaad városában a nyílt torna négy legjobbja közé a holland Okker, az amerikai Ralston, a dél-afrikai Drysdale és az ausztrál Newcombe Jutott. Okker előzőleg a francia Darmont győzte le 5:7, 6:4, 6:3 arányban. Ralston ellenfele Gulyás volt, akit 6:3, 6:3 arányban legyőzött. Drysdale a Jugoszláv Pillcsnél bizonyult Jobbnak 9:7, 3:6, 6:0 arányA sportfogadás hírei A SAZKA 28. játékhetének nyereményelosztása: 1. díj: nincs nyertes, II. díj: (7 nyertes) á 7000 korona, III. díj: (26 nyertes) 6 2380 korona, IV. díj: (145 nyertes) 6 930 korona. bari. A Newcombe—Barthes (francia) találkozó eredménye 6:2, 6:1. •k Los Angelesben a hivatásos teniszezők férfi egyesének döntőlében a wimbledoni győztes Laver Gonzalesszal mérkőzik. Az elődöntők eredményei: Laver—Emerson 7:5, 6:2, Gonzales—Rosewall 8:6, 1:6, 7:5. 1. Scbelter (n) 10,4 mp, 2. Erbstösser (n) 10,4 mp, 3. Šváby (cs) 10,5 mp. 4. Kftt (cs) 10,7 mp. 400 m: 1. Cerbes (n) 46,5 mp, 2. Müller (n) 47,4 mp, 3. Zeman (cs) 48,2 mp, 4. Hegyes (cs) 48,4 mp. 800 m: 1. Fromm (n) 1:47,7 p, 2. Plachý (cs) 1:48,1 p, 3. T. Jungwlrth (cs) 1:48,3 p, 4. Matuschewski (n) 1:48,4 p. 400 m gát: 1. Singer (n) 50,6 mp, 2. Hruš (cs) 51,4 mp, 3. Wagner (n) 52,5 mp, 4. Mandlík (cs) 53,5 mp. Súly lökés: 1. Hoffmann (n) 20,10 m, új Európa csúcs (régi: Hoffmann 20,08 m) 2. Prollius (n) 19,94 m, 3. Janoulek (cs)18,21 m, 4. Skobla (cs J 17,41 m. Rúdugrás: 1. Nordwig (n) 520 cm, 2. Jlndra (cs) 470 cm, 3. Milack (n) 460 cm, 4. Tomášek (cs) 440 cm. Távolugrás: 1. Beer (n) 787 cm. Gerelyhajítás: 1. Stolie (n) 85,10 m. Hők: 100 m: 1. Vogel (n) 11,6 mp, 2. Glesková (cs) 11,7 mp, 3 Putnová (cs) 11,7 mp, 4. Zingler (n) 11,9 mp. 800 m: 1. Burneleid (n) 2:05,1 p, 2. Schmied (n) 2:05,4 mp, 3. Ovádková (cs) 2:05,5 mp (egyéni csúcs), 80 m gát: I. Balzer (n) 10,9 mp, 2. Weldd lich (n) 11,1 mp, 3. Piatková (cs) II,1 mp, 4. Hiltscherová (cs) 11,2 mp. Magasugrás: 1. Schmied (n) 185 cm, 2. Faithová (cs) 178 cm 3. Schulze (n) 173 cm, 4 Valen tová (cs) 173 cm, Gerelyhajítás: 1. H. Schulz (n) 56,32 m, 2. Warner (n) 54,98 m, 3. Slováková (cs) 45,49 m, 4. AnloSová (cs) 39,56 m. Hármas úszóviadal HOLLANDIÁBAN A hollandiai Leydenben tegnap megkezdődött a Hollandla-Nagy Britannia-Csehszlovákia férfi és aőí hármas úszóviadal. Eredmények (férfiak): 100 m mell: 1. Ulttenhout (holland) 1:11,4 p, 2. Oftenáiek (csehszlovák) 1:13,0 p, 3. Van Oest (holland) 1:13,1 p. 8. Kráf (csehszlovák) 1:13,3 p, 400 m gyors: 1. Langer korst (holland) 4:22,8 p, 2. Drentb (holland) 4:26,7, 3. Jarvis (brit) 4:26,8 p, 4. Lohuický 4:31,2 p 5. Jeruiek 4:38,3 p. (Nők) 100 m gyors: 1. Jackson (brit) 1:01,9 p, 2. Kozicnvá (cseh szlovák) 1:04,0 p, 3. Ratcliffe (brit) 1:04,0 p... 8. Kofiendová 1:04,7. Versenyen kívül Solková 1:06,3 p. 400 m gyors: 1. Davison (brit) 4:49,0 p, 2. Williams (brit) 4:50,3 p, 3. Kuilenburg (holland) 5:01,0 p, 4. Polaková 5:05,1 p . .. •. Marková (versenyen kívül) 5:11,2 p, 7. KoziCová 5:17,2 p, 200 m mell: 1. Síkkens (holland) 2:32,3 p, 2. Weetellng (holland) 2:32,5 p, 3. Burrell (brit) 2:32,8 . . . 5. Menclová 2:39,6 p, 8. Dedkovi íovi 2:41,2 p. A hármasviadaí állása: Hollan dia—Nagy-Britannia 30:25, Hollan dia—Csehszlovákia 35:20. • Ron Clarké, a világhírű ausztrál hosszútávfutó befejezte svédországi versenykörútját. Clar ke az utóbbi években 15 alkalommal versenyzett Svédországban. Stockholmban 1966-ban 13:16,6 percre Javította az 5000 m-es síkfutás világcsúcsát. Hazautazása előtt így nyilatkozott az újságíróknak: „Versenyzőként már nem látnak Viszont Svédországban, hiszen a ny.iri olimpia után minden bizonnyal abbahagyom az aktív sportolást." Mexikóban nem férfi, hanem női sportoló gyújtja meg október hó 12-én az olimpiai lángot. A kiválasztott teljes neve: Norma Enríqueta Basiliu Sotelo. A húszéves, tekete hajú, nyúlánk lány szülei atléták voltak, s ő maga is ezt a sportágat választotta. Mexikó 800 méteres bajnoknője és a 80 méteres gátfutás rekordere. (CSTK feJv.J CSEHSZLOVÁK GYŐZELEM Budapesten négy mérkőzéssel folytatták az első ízben kiírt belügyi nemzetközi ifjúsági labdarúgótornát. A koreai Amnokam, amely a megnyitón ls kemény ellenfele volt a magyar együttesnek, ezúttal nagy fölényben Játszott a lengyel Gwardiával szemben, mégiscsak az utolsó 10 percben tudta a győzelmet megszerezni [ang Ho II két góljával, 2:0 arányban. A második mérkőzésen a Dóssá 2:1 (1:0) arányban győzött az NDK-beli Dinamó ellen. A magyar együttes 2:0-ig jelentős fölényben volt, utána kissé kiengedett, és a hajrában feljött a vendégcsapat, amely a gól mellett még két kapufát íőtt. A csoport állása: 1. Dózsa 4 p, 2. Amnokam 2 p, 3. Dinamó (NDK-beli) 2 p, 4. Gwardla pont nélkül. A második csoportban kemény küzdelemben osztozott a pontokon a szovjet Dinamó a román Dinamó csapatával. Félidőben a szovjet együttes vezetett l:0-ra, szünet után a román csapat egyenlített (1:1). Ezután a Honvéd együttese a Červeni Hviezda csapatával mérkőzött. A változatos, Jé iramú mérkőzésen a csehszlovák együttes kitűnő teljesítményt nyújtott, és Hambálek 28. percben szerzett góljával 1:0 arányú győzelmet aratott. A sorrend: 1. Dinamó (román) 3 p, 2. Dinamó (szovjet) 3 p, 3. Červená Hviezda 2 p, 4. Honvéd pont nélkül. CSEHSZLOVÁKIA A felső ausztriai Ybbsben befejezték a főiskolai sakkcsapatvilágbajnokság selejtezőinek küzdelmeit. A következő 10 együttes került a döntőbe: Német Szövetségi Köztársaság, Bulgária. Egyesült Államok, Dánia, Jugoszlávia, Island, Szovjetunió. Csehszlovákia, Románia éc a Német Demokratikus Köztársaság. Az egyes csoportokban a végső sorrend a következő volt: 1. csoport: Szovjetunió 11,5, Románia 10,5, Izrael 10,5, Brazília 4, Olaszország 3,5 pont. 2. csoport: Bulgária 11,5, NSZK 10,5, Ausztria 9, Skócia 6,5, Franciaország 2,5 pont. 3. csoport: Jugoszlávia 11,5, NDK 9,5, Svájc 9,5, Finnország 9, Belgium 0,5 pont. 4. csoport: Izland 11, Dánia 10,5, Anglia 10,5, Írország 5, Svédország 3 pont. 5. csoport: Egyesült Államok 11, Csehszlovákia 10,5, NorvéBARCS SÁNDOR, az UEFA magyar alelnöke azt a megbízatást kapta, hogy Zürichben, július 24-én egy dél-, valamint egy közép-amerikai társával karöltve igyekezzen közös nevezőre hozni a Világválogatott jelállítását. Mint ismeretes, a Világválogatott november folyamán a Maracana stadionban Brazília együttesével mérkőzik. Erre a találkozóra a Brazil Labdarúgó Szövetség fennállása 60. évfordulója, valamint az első brazil világbajnokság 10 éves jubileuma alkalmából kerül sor. Barcs meg van róla győződve, hogy az európai szövetségek nem nagyon szívesen nélkülözik 5—6 napig legkiválóbb játékosaikat, de talán a nagy megtiszteltetés mégis belátásra bírja őket. Egyelőre korai a végleges felállításról beszélni, de Barcs szerint abból Bobby Charlton, Eusebio, Beckenbauer és Schnellinger aligha hiányozhat. Albertnak legalábbis tavalyi formáját kellene elérnie ahhoz, hogy komoly válogatott-jelöltté válhasson. Egyelőre nem tudjuk, vajon Európában hány játékos jön számításba, de július 24 után már mindenesetre világosabban láthatunk. A FERENCVÁROS—CELTIC GLASGOW labdarúgó BEK találkozók időpontjai körül folyik a vita. A jelenlegi helyzet szerint a:. első, vagyis a budapesti találkozó időpontja szeptember 18-a lehet. Azt azonban már ismeri a két fél, hogy a komoly képességű csapatot formál az Admira Energie együtteséből. Persze máról-holnapra nem megy minden. Mindhárman, de különösen Malatinský és Štastný, megkövetelik a kifogástalan erőnlétét, amelynek hiányában nemzetközi poronLabdarúgó mozaik Népstadionban holland, a glasgowi visszavágón pedig csehszlovák játékvezető — hármas működik közre. AUSZTRIÁBAN IS, nálunk is nagy érdeklődéssel várják, milyen mén ékben látja hasznát az Osztrá/c Labdarúgó Szövetség a neves csehszlovák edzők működésének. Štastný-ra a válogatott van bízva, míg Vytlačil a bajnok Rapid, Malatinský pedig az Admira edzéseit irányítja. Vytlačil „szerencséskezű ember" hírében áll, s ezt bizonyítja az a tény is, hogy a bécsi zöld-fehérek ismét a BEKben szerepelhetnek. Stastntj Innsbruckban fektette le az ottani Wacker szolid szereplésének alapjait. Meg vagyunk győződve arról, hogy Malatinský don ma már átütő sikert nem lehet elérni. MALATINSKÝ távozása után a szerencsés trnavaiak ismét kiváló szakemberre akadtak: megegyeztek Huckóval, a Slovan és az SKS Petržalka volt edzőjével, aki máris átvette a csapatot és irányítja annak igényes felkészülését. A Spartak Trnavára a KK két döntője, a BEK rajt és a közelgő liga-idény sorozata vár. Hucko kiváló sport-pszichológus, aki remekül tud bánni a gondjaira bízott játékosokkal. Mivel a trnavai együttes esetében a jó edzettsécj és a kiváló erőnlét adva, illetve biztosítva van, — feltételezhető, hogy a csapat teljesítménye még az edzőcsere miatt sem lesz gyengébb a megszokott jó átlagnál. (zaj gia 9,5, Görögország 6,5, Hollandia 2,5 pont. Szlovákia Nagydíján A VILÁGKUPÁÉRT A Magas-Tátrában eddig két nagyszabású nemzetközi síversenyt bonyolítottak le. A klasszikus számokban a Tátrai Serlegért, az alpesi számokban pegig Szlovákia Nagydíjáért. Jövőre a Szlovákia Nagydíjáért megrendezésre kerülő verseny keretében a női óriás müiesiklás eredményei beszámítanak a Világkupa versenyébe ls. Ezért az eddigi időponttól eltérően Szlovákia Nagydíját már február 13—16-án rendezik és a műsoron csak női számok szerepelnek majd. Az első napra tervezik a résztvevők érkezését, másnap kerül sor a pályfc megtekintésére és az edzésekre, a harmadik napon bonyolítják le a versenyt a Kőpataki-tónál. Ugyanekkor rendezik a Hreblenokon a női mfileslklást, melynek eredményei beszámítanak Szlovákia Nagydíjának összetett versenyébe. A szervező bizottság már megkezdte előkészítő munkáját. Augusztus végéig elküldi a meghívókat az egyes országok síszövetségének. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy bebizonyítsák: a Magas Tátra alkalmas a nagyszabású nemzetközi síversenyek rendezésére. A csehszlovák TV ma 15,30 órai kezdettel helyszíni közvetítést ad a Csehszlovákia —Német Demokratikus Köztársaság nemzetek közötti atlétikai viadalról Sokolovból. A magyar TV 18 órától a Csepel-Autó—FTC bajnoki vízilabda-mérkőzést közvetíti.